Brassói Lapok, 1932. július (38. évfolyam, 147-172. szám)
1932-07-02 / 147. szám
Még a jövő évben is tesz 33 -as bizotsást . .................. Budapest, június 30 •A Ház csütörtöki ülésén megválasztoták a 35-as bizottság tagjait a következő esztendőre. Mint ismeretes, a 33-as bizottságot rendkívüli hatalommal ruházták fel gazdasági téren eszközlendő intézkedésekre. Július tizedikéig lehet a tartózkodási engedélyek iránti kérvényt benyújtani Bukarest, június 30. A munkaügyi minisztérium az idegenek okmányainak ellenőrzésre való benyújtási határidejét július 10-éig meghosszabbította. Állítólag ez az utolsó terminus, amelyet a tartózkodási engedélyek iránti kérvények beterjesztésére adnak. Somorjay Máv vezérigazgató Bukarestben Bukarest, június 30. Szerdán délután a Dacia-rapiddal a fővárosba érkezett Somorjay Alajos államtitkár, a MÁV vezérigazgatója, hogy visszaadja Ionescu tábornoknak, a CFR vezérigazgatójának március folyamán tett budapesti látogatását. Somorjayt pályaudvaron Ionescu tábornok és a CFR főtisztviselői, valamint a magyar követség tisztikara fogadta. Délután öt órakor a CFR vezérgizgatósági palotájának a dísztermében recepció volt, amelyen bemutatták a MÁV vezérigazgatójának a román államvasutak vezető tisztviselőit, este pedig a magyar vendég tiszteletére az Athénée Palace-ban nagy bankettet adtak. Ind a KÖLNIVIZEKET minden erszény számára elérhetővé teszik! M Minden olcsóbbodik, de azért kevés cikk lett annyival olcsóbb, mint a Lady gyártmányok, a csodás Jockey Club, Perle de Paris, Rouge et Noir és Parisienne kölnivizek. Lady leszállította készítményei árát, mert a nyersanyagok ára is lement. Az ár olcsóbb lett, de a gyártmányok tisztasága és illata ugyanaz maradt, mint ezelőtt. Hogy bizonyos legyen afelől, hogy a hírneves Lady gyártmányokat vásárolja, kérje nyomatékosan az eredeti üvegcséket a garanciapecséttel. Ha kölnivizet zárt üvegcsékben vásárol, úgy nyugodt lehet, hogy olyan tiszta állapotban és abban a mennyiségben kapja a kölnivizet, mint ahogy az a gyárat elhagyta. Jockey Club-Perle le Paris - Rouge et Moir - Parisienne ’í< ’ l- .’V - NINCS MEGOLDÁS *TM^^MMSBaE?:aaiftagiiTnTí-^r-*rrjri iimTrmiiii ,■■■ ■ Néhány formulával eltemetik a lausannei reménységet Zuhanhatunk tovább a nagy lejtőn a teljes katasztrófáig Lausanne, június 30. A közeli tárgyalások után már nyilvánvaló volt, hogy a lausannei konferencia a többi nemzetközi találkozások sorsára jutott és végzete szerint teljesen eredménytelenül végződött. A jóvátételi kérdésben megoldást nem sikerült teremteni, egyrészt a franciák hajthatatlanságai, másfelől pedig a kellő gerincesség és szókimondás hiányában. Szerda délelőttje ismét a különböző tanácskozások jegyében zajlott le. MacDonald tárgyalt Papén német kancellárral, majd a francia és német pénzügyminiszterrel. Papén és Herriot délben találkoztak a francia miniszterelnök szállásán. Herriot egészen autójáig kísérte a német kancellárt, de az újságíróknak egyikük sem nyilatkozott. Délelőtt még Grandi olasz külügyminiszter is tárgyalt Neurath német külügyminiszterrel s azután elutazott Lausanneból, amiből újból csak arra következtettek, hogy a konferencián már semmiféle konkrét megoldásra nem lehet remény a német és francia álláspont összeegyeztetése tekintetében. Délután 5 órakor kezdették meg a hat összehívó hatalom megbízottjainak értekezletét az Ouchy-kastélyban. Ennek egyedül érdekes pontja volt MacDonald I angol miniszterelnök beszámolója és áttekintése a jóvátételi konferencia eddigi munkásságáról. A konferenciának — mondotta MacDonald — két célja volt. 1. A jóvátételi kérdés megoldása. 2. A világválságot okozó gazdasági és pénzügyi okok megvitatása. A konferenciának hosszú időre lett volna szüksége, mert hogy eredményes munkát fejthessen ki, nem hetek, hanem hónapok kellettek volna. A tárgyalások során rájöttek arra, hogy a világválság okainak megszüntetésénél okvetlenül szükség van Amerika részvételére is, hogy ő is vállalja a felelősség egy részét. Az eddigi viták során arra a megállapodásra jutottak, hogy legsürgősebb a jóvátételi problémák megoldása s azután kell előkészíteni egy új világkonferencia munkaprogrammját. Lauraiméban eddig ugyan nem sikerült általános megoldásokat találni, de részletkérdésekben már vannak eredmények. Végül a konferencia elismerte elvben, hogy Németországnak és több európai államnak valutáját biztosítani kell. MacDonald beszámolója után már csak az volt hátra, hogy valamilyen elfogadható formát találjanak a jóvátételi konferencia elhalasztására. Ezt a formát aztán könnyen meg is találták. Elhatározták, hogy MacDonald javaslatára szerkesztőbizottságot alakítanak a konferencia munkálatairól szóló hivatalos jelentés elkészítésére s ezenkívül egy másik irodát állítanak fel, amely egészen az amerikai választások lezajlásáig, tehát az év végéig dolgozik Lausanne-ban. Ennek az irodának tagja lesz az összehívó hatalmak 22 delegátusa. A nagy fogadkozásokkal összesereglett lausannei konferencia tehát ezzel lényegében véget ért. A francia sajtó már a szerdai lapokban megjósolta ezt a lesújtó fordulatot. A jobboldali lapok természetesen most is a legridegebb hangokat pengették a jóvátételi kérdésről. A Petit Parisien például azt írta, hogy Papon újabb javaslatai után kompromisszumról szó sem lehetett. A E‘Oeuvre, Herriot hivatalos lapja a végsőkig menő ridegséget követelte, mert szerinte minden engedékenység csak Hitlerék táborát erősítené. Csak a Populaire őrizte meg a józanság hangját, azt írván, hogy az eredeti német terv alapján igyekezzék a jóvátételi kérdést megoldani. S végül Pertinax az Echo de Paris szerkesztője már csak annyit ír Lausanne-ról, hogy MacDonaldnak tisztességes temetésről kell gondoskodnia a tehetetlenségben kimúlt konferenciát illetőleg. Lest gondolt a magyar kormány, de Horthy kormányzó nem fogadta el a lemondást Budapest, június 3(). A magyar belpolitikai életnek csütörtökön délelőtt nagy szenzációja volt: Károlyi Gyula gróf miniszterelnök és kormánya a kormányzónál bejelentette lemondását. Horthy Miklós kormányzó azonban a lemondást nem fogadta el, hanem rendkívül meleghangú levelet intézett a miniszterelnökhöz s abban utalva arra, hogy Károlyi és a jelenlegi kabinet milyen nagy érdemeket szerzett a költségvetés stabilizálása és a valuta megszilárdítása körül, kifejtette, hogy a kormány a maga elé kitűzött célokat megvalósította ugyan, de a mai külpolitikai események miatt szükség van rája, mint a nemzeti egységet reprezentáló kabinetre. Ennélfogva nem nélkülözheti Károlyi Gyula gróf miniszterelnöknek és kormányának munkásságát. Ezek szerint a kormányzó bizalma továbbra is megtartja a Károlyi-kabinetet. Csehszlovákiában állítólag kézrekerült a Lindbergh-bébi elrablója Egy ismeretlen férfi fantasztikus vallomása Pozsony, június 30. A vágújhelyi rendőrség szenzációs ügyben indított vizsgálatot, amely — ha ezúttal is nem elképesztő blöffről van szó — nemcsak a kontinens, hanem Amerika rendőrségét is élénken fogja izgatni. Arról van szó, hogy a vágújhelyi rendőrség elfogott egy ismeretlen férfit, aki azzal az elkékesztő vallomással döbbentette meg a kihallgatására felkészült rendőrtisztviselőket, hogy ő rabolta el hónapokkal ezelőtt Lindbergh ezredes kisfiát. Vallomása szerint ő volt az, aki a Lindbergh villa egyik ablakán bemászott és végrehajtotta a gyermekrablást, a kisgyermeket az ablakhoz támasztott létrán várakozó banditatársának átadva. Elmondotta, hogy a Lindbergh-bébi elrablásakor ő és társai alaposan fel voltak fegyverkezve s revolvereken kivid kézigránátokkal is ellátták magukat, s ha valaki akkor meglepte volna őket, könyörtelenül használták volna ezeket a borzalmas öldöklő szerszámokat. A Lindbergh-bébi elrablása után ő és öt társa azonnal Londonba hajózott, ahol megbízójuktól átvették a kialkudott pénzjutalmat. Londonból mind a hatan a Szovjet területére akartak szökni, de a társaság fele Németországban lemaradt s csak négyen folytatták az utat Oroszország felé. A kis csoport hamis útlevelek segítségével Oderbergnél lépett csehszlovák területre. Együtt értek még Zsolnára, de ottan amig ő cigarettát vásárolt, társai hirtelen autóba ugrottak és összes igazoló irataival együtt ismeretlen helyre távoztak. A vágújhelyi rendőrség most lázas nyomozást indított annak kiderítésére, hogy az ismeretlen férfi fantasztikus vallomásából mennyi lehet igaz. A brassói nyugdíjasok figyelmébe Brassó, június 30. A brassói állami nyugdíjasok vezetősége arra kéri az összes nyugdíjasokat, akik a város területén élnek, hogy július elsején, pénteken reggel 8 órakor a vármegyei prefektúra előtt mindnyájan jelenjenek meg, rendkívül fontos értekezlet megtartása céljából. Kilényi Gyula nyerte meg az olimpiai érempályázatot is Newyork, június hó 30. Kilényi Gyulát, az Amerikában élő kiváló magyar képzőművészt a napokban kettős kitüntetés érte. Körülbelül két héttel ezelőtt közölték vele, hogy megnyerte a los angelesi olimpiai versenyek plakátpályázatát és most újra hatalmas sikert aratott, mert ő vitte el a pálmát az olimpiai verseinek érem pályázatán is. így tehát a los angelesi olimpiászon kiosztandó érmek magyar művész zsenialitását fogják dicsérni. 2900 millió dollár költségvetési deficit Amerikában Newyork, június 30. Az Unió pénzügyi államtitkárságának hivatalos jelentése szerint az ez évi költségvetés 2900 millió dollár deficittel zárult. A borzalmas összegű költségvetési deficit oka abban keresendő, hogy az Unió állami bevételei 33 százalékkal csökkentek, ezzel szemben a kincstár kiadásai 20 százalékkal megnövekedtek. Az amerikai pénzügyi államtitkárság utolsó jelentésének az a körülmény kölcsönöz történelmi jelentőséget, hogy idáig ez tartja a rekordot a békeévek költségvetési deficitek történetében. B. L. 3. OLDAL.