Brassói Lapok, 1940. szeptember (46. évfolyam, 199-223. szám)

1940-09-01 / 199. szám

4 oldal m. %. 1940. szeptember 1 A nyugati dráma színhelyén, a német enger nyomában A magábaszálló Paris a f­egy­vers­zü­nett első vasára nippon­ Körséta délelőtt a nagytemplomokban,délután a Montparnasse-on és a nagy bulváron KÖRÖSI SÁNDOR CIKKSOROZATA . _ engedélye nélkül tilos! HUSZADIK KÖZLEMÉNY ---------------------­ JUNTUS 23. Évszázadunk Párisa bizonyára sohasem hal­lotta a templomba hivó harangszót olyan tisz­tán, olyan valósággal falusias csendben, mint ezen a vasárnap délelőttön. A harangok zen­gése most nem vész el a modern nagyváros zajában , egészen megkap, amint kilépek pad­lásszobám erkélyére, hogy körültekintsek a párisi utcák és háztetők fölött, amelyek közül méltóságos nyugalommal magaslanak ki a templomok. Csoda-e, hogy ebben a rendkívüli, szokatlan és különleges vasárnapi hangulat­ban sokkal többen mennek templomba, mint más vasár- és ünnepnapokon? AZ ISMERETLEN KATONA SÍRJÁNÁL Elsőnek a közeli Madeleine-be, a görög stí­lusú, oszlopsoros, toronytalan Szent Magdolna­­templomba nézek be, éppen két mise között. Ennek ellenére kisebb csoportokban halkan beszélgetve, feltűnően sokan állnak a lépcső­kön és sokan ájtatoskodnak bent, a padokban ülve, vagy térdepelve, főleg persze nők. Né­hány német katona is áll lehajtott fővel, sze­rényen, mintegy meghúzódva. Az Arc de Triomphe-hoz, az Ismeretlen Ka­tona sírjához visz ezután vasárnap dél­el­őt­t sétám. A komoly diadalkapuról már teljesen elhordták a homokzsákburkolatot­, békebelieden át­ a néptelen Place de l‘Etoile közepén. Az év­­bolt alatt a síron mintha buzgóbban lobogna az örökláng a sok virág közepette, amelyek kö­zül most mintegy tüntetően sűrűn bukkan ki a francia trikolor keskenyebb-szélesebb koszo­rú- és csokorszalagok alakjában, de azért nem borítják el a győztes had­sereg koszorújának német színeit. „les repose un soldat françaie, mort pour la Patrie. 1914—1918." A német katonák, bakák és tisztek egyaránt, r megilletődött arccal tisztelegnek, amint a sír közelébe lépnek. S nyilván nem ütköznek meg, amikor egy közepeskorú, vékonyka, fe­­keteruhás francia asszony odatérdel az Isme­retlen Katona sírjához, imát mormol, majd a kezében szorongatott kis virágcsokrot gondo­san, ihletősen a virághalom szélére helyezi. . Nem érthető-e, hogy kifinomult lelkű fran­­cia most, a legnehezebb megpróbáltatás fáj­dalmában kezdi igazán megbecsülni hazája és nemzete szentségeit? Ez a rettentő nagy meg­próbáltatás igazi purgatórium, amelynek gyöt­rő, emésztő, de egyben tisztító tüze a közöm­bös idegenben is csak megértő szánalmat és részvétet kelthet. . . A NOTRE-DAME ÉS KRISZTUS­­SZOBRA, AMELYNEK LETÖRT A JOBB MUTATÓUJJA A Champs Blysées-n, a Concorde-on, a Tui­­leriáik történelmi kertjén, majd a Szajna part­ján bandukolok tovább a Notre-Dame székes­­egyházhoz a verőfényes, csendes vasárnap délelőtt különösen áhitatos hangulatában. Az utcáikon, tereken megint alig-alig bukkan fel ember, élénkség csupán a templomok tájékán van. A Tuileriák kertjében például csak egy fu­rán kiöltözött, testes néger nővel és két bá­josan komolyarcú bakfissal találkoztam, odébb pedig, az Arc du Carousselnél, — há­rom berlini kortárssal, amint egy padon az új Európa képét próbálták vitatkozva megrajzol­ni. Ők már jönnek a Notre-Dame-ból, ott vol­tak a nagymisén, amelyre — mondják — csak nehezen tudtak bejutni, annyira zsúfolt volt a hatalmas székesegyház. Egyikük a tegnap délután a Sacré Coeur-ben is volt, ahol Suhart párisi érsek, Verdier bíboros utóda, a katoli­kus férfi­liga összejövetele alkalmából litá­niát és szentbeszédet tartott. A hívek többszáz főnyi tömege nem fért be a katedrálisba, amely pedig egyik legnagyobb temploma a francia fővárosnak. Igen, a katolikus francia a templomba me­nekül a gyászos külvilág, a borzalmas össze­omlás és nemzeti szerencsétlenség rémképei elől. . . Már dél van, amikor a­ Notre-Dame elé érek, de az ünnepiesen halk téren még mindig sok a francia polgárember és a német, katona. A székesegyház két oldalportáléját még eltakar­ják a homokzsákok, amelyeket, eddig csak a főbejárattól hordtak el. A főportálé fölötti nagyszerű Krisztus-szobor isteni nyugalma is­mét teljességgel érvényesül; a Megváltó jobb­kezének felemelt mutatóujja azonban — való­színűleg a homokzsákburkolat felrakásánál, vagy eltávolításánál — letört. . . Bizonyára vétlenül. De nem magyarázható-e ez a vé­letlen jelképességnek is? Éppen a szelíden, ál­­dóan, felemelt jobb mutatóujj, amely intett, fi­gyelmeztetett, óvott is. . . A baloldali bejárat mellett bent egy apáca megáldott érmeket, levelezőlapokat és egyházi kiadványokat árusít. Nemcsak mi, az idege­nek, hanem a franciák is majdnem mind vesz­nek valamit _ emlékül a bánatos Notre-Da­me-re a fegyverszünet első vasárnapjáról. . . A főhajó és főoltár mű­kincseit szintén vas­tag homokzsákfalak fedik é­­s igy a templom belseje ostromlott vár komor benyomását kel­ti. Gyertyák csak egyik-másik mellék­oltár előtt égnek, a legtöbb a főoltár melletti kis Mária-szobor előtt. Két szép, igen ízlésesen öltözött fiatal nő éppen most gyújt és állít egy-egy gyertyát a szobor lábánál levő fekete bádogtálba. Vájjon kiért a gyertyák, aztán az imák a kis Notre-Dame előtti zsámolyon? A két viruló hölgy nem visel gyászruhát. . . És vájjon kiért imádkozik ez az idősebb házaspár megbújva a főoltár mögötti egyszerű hátsó oltár előtt? Nyilván a fiukért, akiről hosszú hetek óta semmi hírük. A német katonák itt, a Notre-Dame-ban in­­­kább csak nézdelődnek, ez már elsősorban ne­vezetesség, műemlék, múzeum, de azért láb­­ujjhegyen járnak nehéz csizmájukban, nehogy zavarják a franciák ájtatoskodását. . . A rendüthetetlen Ploniparnasse Délután 5 óra. A metró­val, a földalattival kijöttem a Montparnasse-ra, hadd lássam, hát itt milyen az élet a fegyverszünet első vasárnapján? Megeredt az eső. A sörcsarnokok, bisztrók zsúfolva, a kapualjakban s a nyitott üzletek napernyői alatt rengeteg vasárnapi nép. Az egyik ,,brasserie“-ben csak egy korosabb né­met altiszt asztalánál kapok helyet. Éppen le-­­ vetet ír haza Braunschweigba. A többi asztal-­­ nál párocskák, akik nem is bánják az esőt, társalgó családok, amott szintén egy német katona két csinosan öltözött munkásleányfé­­lével, kitűnően mulatnak, talán azért is, mert a német kis szótárból keresgéli ki az érteke­zéshez szükséges szavakat. A lokál hangulata egyáltalában nem mondható nyomottnak. Hja, itt megint a kispolgár, a kisember van jelen, mégpedig ráadásul annak idegenekhez, min­denféle különös nációhoz hozzászokott fajtája. Fődolog, hogy kész a fegyverszünet, a többi majd csak rendbejön megint, — gondolják a dolgozó ember egészséges, természetes bizak­­vásával. A hazafias busongás nyilván nem ezeknek a kenyere, az életerő mindennél ha­talmasabb bennük s így megszokott vasárnap délutáni sörözésüket a jelek szerint ugyanúgy élvezik, mint máskor. Életük szekerének ke­rékvágása olyan biztos, hogy ez a földrengés sem vetette ki belőle. Itt a szemben levő utcában a mozi is üzem­ben van, mégpedig teljes gőzzel, mert a ren­des vasárnap délutáni közönség zsúfolt sorait most német katonák is tömik. Jobban tetszik itt nekik, mint a „Soldatenkino‘‘-ban, ahova a francia leányok még nem igen mennek be. Établissement-omat csak a bevonulás napjának délutánján és estéjén zártam be —­­ mondja a tulajdonos. — Voltaképpen akkor se kellett volna, úgyhogy a péntek esti jó bévé- s téltől csak túlzott elővigyázatosságból estem el. Az eső elállt, kisütött a hanyatló nap s el­barangolok a Montparnasse jellegzetes utcáin. A forgalom annyira élénk, hogy a német egyenruhákon kívül semmi nem sejteti a kü­lönleges körülményeket. A bisztrókban, a kis­kocsmákban a német katonák pajtáskodva isznak együtt apacsokkal és feltűnően kifes­tett, feslett nőkkel, egy német katona diszkré­ten fordul be a sarkon egy hátra-hátranéző utcai pillangó után, a Montparnasse feszte­lensége, rendületlen és csorbítatlan. A Rue de la Galle egyik kis hamisítatlan hangulatú vendéglőjében olyan vacsorát ad­nak potom olcsón, hogy kedvem volna itt maradni, ha nem kellene visszatérnem a vá­rosba. KÜLÖNÖS VASÁRNAP ESTI LÁT­VÁNYOSSÁG Az Operánál szállok ki a földalattiból. A bulváron német gépesített csapatok vo­nulnak végig északkeleti irányban, tehát ha­zafelé, valahonnan délről, vagy délnyugatról jövet, ahol már nincs rájuk szükség. Könnyű és nehéz páncélkocsik, légitámadást elhárító ütegek, szárazföldi tüzérség, motorkerékpáros osztagok. Már több mint egy órája jönnek, jönnek, — hallom a járda szélén álló tömeges sorfalban, amely csaknem kizárólag a vasár­nap esti francia publikumból áll. A franciák bámulnak, csaknem szótlanul. Egy ideig haladok mögöttük, majd egy izgő­­mozgó, csontos, középmagas, feketehajú, jól­öltözött párisi nő mögött állok meg, akit két­ségtelenül izgat a látvány, akár egy lélegzet­visszafojtó cirkuszi mutatvány. Valóban szinte hihetetlen, milyen takarosak, tiszták, sőt ra­gyogóak ezek a gépkocsik, ágyuk és katonák egyaránt, akárcsak „skatulyából húzták vol­na ki őket“.­ — Nézze a csizmájukat! — szól oda a nő egy tőle jobbra álló 50 év körüli férfihez, amint lovastüzérség lépked parádésan előt­tünk. — Nézze az egyenruhájukat. . . és nézze a lovaikat! — folytatja a nő gyorsabban és hangosabban, de már mintegy szemrehányás­sal és felelősségrevonással a hangjában, mint­­ha az a férfi volna az oka annak, hogy ezek a ,,bowie“-ok itt ilyen jó színben vannak. — Igen, kitűnően fel vannak szerelve s még csak nem is fáradtak. . . — állapítja meg le­mondóan egy másik férfi elől s erre többen is mondják: igen, kitűnő állapotban vannak. . . S a csapatok tovább vonulnak, jönnek a Madeleine felől s a menet még mindig vége­láthatatlan. Ezek meg itt, a járda közönsége, nyilván nagyrészt olyanok, akik a bevonulás­kor nem voltak Párisban, vagy nem merész­kedtek ki az utcára, csak nézik-nézik s alig hisznek a szemüknek. Mert eddig nem igy tudták. Mindig úgy hal­lották, hogy amazoknak ott a gépeken és a lovakon nincs lábbelijük, nincs elég egyenru­hájuk, lőszerük, benzinjük, éheznek, lázonga­­nak s mihelyt Hitler nekiinditja őket a Nyu­gatnak, forradalmat csinálnak. . . * KÖRÖSI SÁNDOR CIKKSOROZATÁNAK KÖ­VETKEZŐ KÖZLEMÉNYE HOLNAPUTÁN­ SZÁMUNKBAN JELENIK MEG. A francia Ismeretlen Katona sírjánál a német csapatok párisi bevonulása utáni napon. Roppant makacs a gyomrom... Idősb. Csíki Máron, Cápalnija, n. p. Vlahija, jud. Odorheiu, f. évi márc. 4-i köszönőlevelét minden kommentár nél­kül szószerint leközöljük: „Tekintetes gyógyszerész ur, alulírott tisztelettel kérem, legyen szives két üveg Gastro-D. orvosságot küldeni után­vét mellett, mert egy üveggel elhasznál­tam és bár ugyancsak roppant makacs a gyomrom, hét-nyolc nap van emészté­sem, mégis Istennek hála, könnyebbsé­get vettem észre már egy üveg elhasz­nálása után, remélem ezek után, ha még két üveget elhasználok, a gyomrom tel­jesen megjavul. Ahol csak tehetem, min­den gyomorbajban szenvedőnek fogom a Gastro-D. orvosságot ajánlani. Valóban a Gastro-D. hatása gyomor és bélzavaroknál, máj, és vesebajoknál ideges emésztési zavaroknál valósággal áldás a szenvedőknek, úgyhogy egyálta­lán nem lep meg bennünket a betegek és kigyógyultak lelkesedése. Orvosok is ajánlják. Gastro-D. kapható gyógyszertárakban és drogériákban, vagy postán megrendel­hető 162 lej utánvét mellett. Császár E. gyógyszertárában, Bucuresti, Calea Vic­­toriei 124 IP A halál rohama BUCURESTI Honard Colmancslda lipino­vai RUDYARD KIPLING világhírű regé­nyének filmváltozata

Next