Brassói Lapok, 1940. szeptember (46. évfolyam, 199-223. szám)
1940-09-01 / 199. szám
4 oldal m. %. 1940. szeptember 1 A nyugati dráma színhelyén, a német enger nyomában A magábaszálló Paris a fegyverszünett első vasára nippon Körséta délelőtt a nagytemplomokban,délután a Montparnasse-on és a nagy bulváron KÖRÖSI SÁNDOR CIKKSOROZATA . _ engedélye nélkül tilos! HUSZADIK KÖZLEMÉNY --------------------- JUNTUS 23. Évszázadunk Párisa bizonyára sohasem hallotta a templomba hivó harangszót olyan tisztán, olyan valósággal falusias csendben, mint ezen a vasárnap délelőttön. A harangok zengése most nem vész el a modern nagyváros zajában , egészen megkap, amint kilépek padlásszobám erkélyére, hogy körültekintsek a párisi utcák és háztetők fölött, amelyek közül méltóságos nyugalommal magaslanak ki a templomok. Csoda-e, hogy ebben a rendkívüli, szokatlan és különleges vasárnapi hangulatban sokkal többen mennek templomba, mint más vasár- és ünnepnapokon? AZ ISMERETLEN KATONA SÍRJÁNÁL Elsőnek a közeli Madeleine-be, a görög stílusú, oszlopsoros, toronytalan Szent Magdolnatemplomba nézek be, éppen két mise között. Ennek ellenére kisebb csoportokban halkan beszélgetve, feltűnően sokan állnak a lépcsőkön és sokan ájtatoskodnak bent, a padokban ülve, vagy térdepelve, főleg persze nők. Néhány német katona is áll lehajtott fővel, szerényen, mintegy meghúzódva. Az Arc de Triomphe-hoz, az Ismeretlen Katona sírjához visz ezután vasárnap délelőtt sétám. A komoly diadalkapuról már teljesen elhordták a homokzsákburkolatot, békebelieden át a néptelen Place de l‘Etoile közepén. Az évbolt alatt a síron mintha buzgóbban lobogna az örökláng a sok virág közepette, amelyek közül most mintegy tüntetően sűrűn bukkan ki a francia trikolor keskenyebb-szélesebb koszorú- és csokorszalagok alakjában, de azért nem borítják el a győztes hadsereg koszorújának német színeit. „les repose un soldat françaie, mort pour la Patrie. 1914—1918." A német katonák, bakák és tisztek egyaránt, r megilletődött arccal tisztelegnek, amint a sír közelébe lépnek. S nyilván nem ütköznek meg, amikor egy közepeskorú, vékonyka, feketeruhás francia asszony odatérdel az Ismeretlen Katona sírjához, imát mormol, majd a kezében szorongatott kis virágcsokrot gondosan, ihletősen a virághalom szélére helyezi. . Nem érthető-e, hogy kifinomult lelkű francia most, a legnehezebb megpróbáltatás fájdalmában kezdi igazán megbecsülni hazája és nemzete szentségeit? Ez a rettentő nagy megpróbáltatás igazi purgatórium, amelynek gyötrő, emésztő, de egyben tisztító tüze a közömbös idegenben is csak megértő szánalmat és részvétet kelthet. . . A NOTRE-DAME ÉS KRISZTUSSZOBRA, AMELYNEK LETÖRT A JOBB MUTATÓUJJA A Champs Blysées-n, a Concorde-on, a Tuileriáik történelmi kertjén, majd a Szajna partján bandukolok tovább a Notre-Dame székesegyházhoz a verőfényes, csendes vasárnap délelőtt különösen áhitatos hangulatában. Az utcáikon, tereken megint alig-alig bukkan fel ember, élénkség csupán a templomok tájékán van. A Tuileriák kertjében például csak egy furán kiöltözött, testes néger nővel és két bájosan komolyarcú bakfissal találkoztam, odébb pedig, az Arc du Carousselnél, — három berlini kortárssal, amint egy padon az új Európa képét próbálták vitatkozva megrajzolni. Ők már jönnek a Notre-Dame-ból, ott voltak a nagymisén, amelyre — mondják — csak nehezen tudtak bejutni, annyira zsúfolt volt a hatalmas székesegyház. Egyikük a tegnap délután a Sacré Coeur-ben is volt, ahol Suhart párisi érsek, Verdier bíboros utóda, a katolikus férfiliga összejövetele alkalmából litániát és szentbeszédet tartott. A hívek többszáz főnyi tömege nem fért be a katedrálisba, amely pedig egyik legnagyobb temploma a francia fővárosnak. Igen, a katolikus francia a templomba menekül a gyászos külvilág, a borzalmas összeomlás és nemzeti szerencsétlenség rémképei elől. . . Már dél van, amikor a Notre-Dame elé érek, de az ünnepiesen halk téren még mindig sok a francia polgárember és a német, katona. A székesegyház két oldalportáléját még eltakarják a homokzsákok, amelyeket, eddig csak a főbejárattól hordtak el. A főportálé fölötti nagyszerű Krisztus-szobor isteni nyugalma ismét teljességgel érvényesül; a Megváltó jobbkezének felemelt mutatóujja azonban — valószínűleg a homokzsákburkolat felrakásánál, vagy eltávolításánál — letört. . . Bizonyára vétlenül. De nem magyarázható-e ez a véletlen jelképességnek is? Éppen a szelíden, áldóan, felemelt jobb mutatóujj, amely intett, figyelmeztetett, óvott is. . . A baloldali bejárat mellett bent egy apáca megáldott érmeket, levelezőlapokat és egyházi kiadványokat árusít. Nemcsak mi, az idegenek, hanem a franciák is majdnem mind vesznek valamit _ emlékül a bánatos Notre-Dame-re a fegyverszünet első vasárnapjáról. . . A főhajó és főoltár műkincseit szintén vastag homokzsákfalak fedik és igy a templom belseje ostromlott vár komor benyomását kelti. Gyertyák csak egyik-másik mellékoltár előtt égnek, a legtöbb a főoltár melletti kis Mária-szobor előtt. Két szép, igen ízlésesen öltözött fiatal nő éppen most gyújt és állít egy-egy gyertyát a szobor lábánál levő fekete bádogtálba. Vájjon kiért a gyertyák, aztán az imák a kis Notre-Dame előtti zsámolyon? A két viruló hölgy nem visel gyászruhát. . . És vájjon kiért imádkozik ez az idősebb házaspár megbújva a főoltár mögötti egyszerű hátsó oltár előtt? Nyilván a fiukért, akiről hosszú hetek óta semmi hírük. A német katonák itt, a Notre-Dame-ban inkább csak nézdelődnek, ez már elsősorban nevezetesség, műemlék, múzeum, de azért lábujjhegyen járnak nehéz csizmájukban, nehogy zavarják a franciák ájtatoskodását. . . A rendüthetetlen Ploniparnasse Délután 5 óra. A metróval, a földalattival kijöttem a Montparnasse-ra, hadd lássam, hát itt milyen az élet a fegyverszünet első vasárnapján? Megeredt az eső. A sörcsarnokok, bisztrók zsúfolva, a kapualjakban s a nyitott üzletek napernyői alatt rengeteg vasárnapi nép. Az egyik ,,brasserie“-ben csak egy korosabb német altiszt asztalánál kapok helyet. Éppen le- vetet ír haza Braunschweigba. A többi asztal- nál párocskák, akik nem is bánják az esőt, társalgó családok, amott szintén egy német katona két csinosan öltözött munkásleányfélével, kitűnően mulatnak, talán azért is, mert a német kis szótárból keresgéli ki az értekezéshez szükséges szavakat. A lokál hangulata egyáltalában nem mondható nyomottnak. Hja, itt megint a kispolgár, a kisember van jelen, mégpedig ráadásul annak idegenekhez, mindenféle különös nációhoz hozzászokott fajtája. Fődolog, hogy kész a fegyverszünet, a többi majd csak rendbejön megint, — gondolják a dolgozó ember egészséges, természetes bizakvásával. A hazafias busongás nyilván nem ezeknek a kenyere, az életerő mindennél hatalmasabb bennük s így megszokott vasárnap délutáni sörözésüket a jelek szerint ugyanúgy élvezik, mint máskor. Életük szekerének kerékvágása olyan biztos, hogy ez a földrengés sem vetette ki belőle. Itt a szemben levő utcában a mozi is üzemben van, mégpedig teljes gőzzel, mert a rendes vasárnap délutáni közönség zsúfolt sorait most német katonák is tömik. Jobban tetszik itt nekik, mint a „Soldatenkino‘‘-ban, ahova a francia leányok még nem igen mennek be. Établissement-omat csak a bevonulás napjának délutánján és estéjén zártam be — mondja a tulajdonos. — Voltaképpen akkor se kellett volna, úgyhogy a péntek esti jó bévé- s téltől csak túlzott elővigyázatosságból estem el. Az eső elállt, kisütött a hanyatló nap s elbarangolok a Montparnasse jellegzetes utcáin. A forgalom annyira élénk, hogy a német egyenruhákon kívül semmi nem sejteti a különleges körülményeket. A bisztrókban, a kiskocsmákban a német katonák pajtáskodva isznak együtt apacsokkal és feltűnően kifestett, feslett nőkkel, egy német katona diszkréten fordul be a sarkon egy hátra-hátranéző utcai pillangó után, a Montparnasse fesztelensége, rendületlen és csorbítatlan. A Rue de la Galle egyik kis hamisítatlan hangulatú vendéglőjében olyan vacsorát adnak potom olcsón, hogy kedvem volna itt maradni, ha nem kellene visszatérnem a városba. KÜLÖNÖS VASÁRNAP ESTI LÁTVÁNYOSSÁG Az Operánál szállok ki a földalattiból. A bulváron német gépesített csapatok vonulnak végig északkeleti irányban, tehát hazafelé, valahonnan délről, vagy délnyugatról jövet, ahol már nincs rájuk szükség. Könnyű és nehéz páncélkocsik, légitámadást elhárító ütegek, szárazföldi tüzérség, motorkerékpáros osztagok. Már több mint egy órája jönnek, jönnek, — hallom a járda szélén álló tömeges sorfalban, amely csaknem kizárólag a vasárnap esti francia publikumból áll. A franciák bámulnak, csaknem szótlanul. Egy ideig haladok mögöttük, majd egy izgőmozgó, csontos, középmagas, feketehajú, jólöltözött párisi nő mögött állok meg, akit kétségtelenül izgat a látvány, akár egy lélegzetvisszafojtó cirkuszi mutatvány. Valóban szinte hihetetlen, milyen takarosak, tiszták, sőt ragyogóak ezek a gépkocsik, ágyuk és katonák egyaránt, akárcsak „skatulyából húzták volna ki őket“. — Nézze a csizmájukat! — szól oda a nő egy tőle jobbra álló 50 év körüli férfihez, amint lovastüzérség lépked parádésan előttünk. — Nézze az egyenruhájukat. . . és nézze a lovaikat! — folytatja a nő gyorsabban és hangosabban, de már mintegy szemrehányással és felelősségrevonással a hangjában, mintha az a férfi volna az oka annak, hogy ezek a ,,bowie“-ok itt ilyen jó színben vannak. — Igen, kitűnően fel vannak szerelve s még csak nem is fáradtak. . . — állapítja meg lemondóan egy másik férfi elől s erre többen is mondják: igen, kitűnő állapotban vannak. . . S a csapatok tovább vonulnak, jönnek a Madeleine felől s a menet még mindig végeláthatatlan. Ezek meg itt, a járda közönsége, nyilván nagyrészt olyanok, akik a bevonuláskor nem voltak Párisban, vagy nem merészkedtek ki az utcára, csak nézik-nézik s alig hisznek a szemüknek. Mert eddig nem igy tudták. Mindig úgy hallották, hogy amazoknak ott a gépeken és a lovakon nincs lábbelijük, nincs elég egyenruhájuk, lőszerük, benzinjük, éheznek, lázonganak s mihelyt Hitler nekiinditja őket a Nyugatnak, forradalmat csinálnak. . . * KÖRÖSI SÁNDOR CIKKSOROZATÁNAK KÖVETKEZŐ KÖZLEMÉNYE HOLNAPUTÁN SZÁMUNKBAN JELENIK MEG. A francia Ismeretlen Katona sírjánál a német csapatok párisi bevonulása utáni napon. Roppant makacs a gyomrom... Idősb. Csíki Máron, Cápalnija, n. p. Vlahija, jud. Odorheiu, f. évi márc. 4-i köszönőlevelét minden kommentár nélkül szószerint leközöljük: „Tekintetes gyógyszerész ur, alulírott tisztelettel kérem, legyen szives két üveg Gastro-D. orvosságot küldeni utánvét mellett, mert egy üveggel elhasználtam és bár ugyancsak roppant makacs a gyomrom, hét-nyolc nap van emésztésem, mégis Istennek hála, könnyebbséget vettem észre már egy üveg elhasználása után, remélem ezek után, ha még két üveget elhasználok, a gyomrom teljesen megjavul. Ahol csak tehetem, minden gyomorbajban szenvedőnek fogom a Gastro-D. orvosságot ajánlani. Valóban a Gastro-D. hatása gyomor és bélzavaroknál, máj, és vesebajoknál ideges emésztési zavaroknál valósággal áldás a szenvedőknek, úgyhogy egyáltalán nem lep meg bennünket a betegek és kigyógyultak lelkesedése. Orvosok is ajánlják. Gastro-D. kapható gyógyszertárakban és drogériákban, vagy postán megrendelhető 162 lej utánvét mellett. Császár E. gyógyszertárában, Bucuresti, Calea Victoriei 124 IP A halál rohama BUCURESTI Honard Colmancslda lipinovai RUDYARD KIPLING világhírű regényének filmváltozata