Bridzs-élet, 1966 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1966 / 1. szám

Ostende, 1965 A VIDÁM OLDALRÓL NÉZVE Tannah Hirsch izraeli újságíró vál­lalta az Európa-bajnokság napi bul­letinjének szerkesztését. A résztve­vők minden reggel kézhez kapták a frissen kinyomtatott „Daily Bulle­tin”-t, amely tartalmazta az összes eredményeket, az érdekesebb leosz­tásokat és a pletykákat. Ez utóbbiak­ból adunk pár szemelvényt. Két hétig Ostende egyet jelentett az európai bridzzsel. A mészáros, a pék, a gyertyaöntő munkája közben egyaránt büntetőkontráról vagy ket­tős kényszerdobásról beszélt. Egyik versenynap után a szerkesztő fárad­tan ült a vendéglőben, amikor egy játékos közeledett feléje két apró pa­pírlapot lengetve. Hirsch szerette volna a találkozást elkerülni, félt, hogy egy új licitrendszert kell meg­ismernie, de mire felocsúdott, már az egyik kis papírlapot az orra elé dugták. Egy hosszú pároslicit ismer­tetése után jött a kérdés: „Hát most mit licitálna?” Az újságíró hosszas megfontolás után passzolt. Ebben a pillanatban a másik elragadta tőle a papírfoszlányt, és továbbsietve a következőket mondta: „Ugyanezt a hülyeséget li­citálta a partnerem is!” * * * * Ostende sok tekintetben rekord­verseny volt. A szervezés és a rende­zés egyszerűen lélegzetelállító volt. De a legcsodálatosabb rekordot a svájci Bernasconi állította fel az olaszok elleni mérkőzésen. Osztó: Nyugat, ÉS D beliben. Nyugat helyén az egyik olasz ró­mai egy treffel indított, majd Észak helyén Bernasconi 3 szánt licitált. A svájciak ezt a licitet az Acélban alkalmazott 3 szánhoz hasonlóan használják: egy teljesen zárt hosszú minor szín, de belliben valamivel erősebb. Két passz után Nyugat kontrázott. A fegyelmezett Észak szemrebbenés nélkül passzolt s a Dél helyén ülő Ortiz nem ígért ká­ró fogását nagyrabecsülve szintén a passz mellett döntött. Mivel Mondolfonak nem állt mód­jában treffel indítani, a két bubit játszotta ki, és mire az asztalnál a cigarettafüst elszállt, az olaszok 13- at ütöttek. Bernasconinak csak a 2600 mínusza maradt és egy rekord­ja, amelyet soha nem fognak meg­­dönteni az Európa-bajnokságokon. Ortiz csak ült Dél helyén és apa­­tikusan figyelte, hogy az olaszok hogyan ütnek mind többet és töb­bet. Mikor később megkérdezték, hogyan tudott olyan nyugodt ma­radni, vidáman felelte: „Ó, én min­dig Bernasconival játszom, és ez gyakran megtörténik vele”. * * * A legtöbb európai játékos lenézi az amerikai „Standard”-rendszert, sőt látszólag ezek szerint a Black­­wood az ászok számának megállapí­tására is csak „egyszerű” játékosok­nak való, így tehát előfordult, hogy a francia hölgyek 6 pikket játszot­tak 3 ász nélkül, az angolok ugyan­ezt, de csak két ász hiányában, és az is előfordult, hogy egy osztrák „asztal” csodálkozással látta, hogy a pozitív hét treff felvétele ellen az ellenfél ásszal kezdte az ütéseit. Kovács László A­K­B 8­5 A 3­2 AK 3 T 2 D 2 K­T 7­2 AKDB643 É Ny­K­D­T 9 964 DB 85 9875 7643 DDT875 964

Next