Budapest, 1905. június (29. évfolyam, 150-178. szám)
1905-06-01 / 150. szám
(Si) IM), uain. M U JiÁi1 hii» Továbbá a kormány székeiből, a szabadelvű párt ellenzéki programjának hirdetése és ezzel a parlamentarizmus fejtetőre állítása. Ugyancsak a kormány székeiből olyanok hirdetése melyek Ausztria és a külvilág előtt úgy tüntetik fel az országot, mintha mankón járó nyomorék lenne és nem tudna még a közgazdasági téren sem önálló életet élni, saját lábán megállani. Mindezt a nemzet látja tisztán, világosan, leplezetlenül Annak, hogy a nemzet mindezt látja tisztán, világosan, leplezetlenül, folytonos jeleit észlelheti a Tisza kormány. Minden egyes választásnál, mely megejtetik, a függetlenségi párt győz. Hozzá folyvást csatlakoznak nagy becsesei és nagy sulylyal biró elemek. Kinek lenne kötelessége erre ráirányítani a király figyelmét, ha nem a kormánynak ? Kinek lenne kötelessége feltárni a király előtt e jelek értelmét, ha nem a kormánynak ? Kinek lenne feladata a királyt felvilágosítani, hogy egy mélységes nemzeti akarattal áll szemben a korona, ha nem azoknak, kik mindaddig, míg helyeiken vannak, a királyt fedezni kötelesek lennének ? Ezzel ellenkezőleg mit látunk ? azt, hogy mindig közvetlenebbül kerülnek szembe egymással a király s a nemzet. Kinek lehet az érdeke és ki tehet erről? A koronának nem érdeke az, ha behatol a köztudatba az a meggyőződés, hogy maga a király nem engedi meg a magyar nyelv érvényesítését. Erről az alkotmányos igazságról még volt fogalma s ehhez még volt érzéke a szabadelvű pártnak a kilences bizottság idejében, midőn kimondták azt, hogy nem veszik fel programjukba ők, a magyar nyelv érvényesülését a hadseregben. Ők fedezték akkor a korona akaratát, a saját akaratukkal, de most már a Tisza kormány semmiképen sem fedezi a koronát. Várjon a szabadelvű párt tagjai látják-e, érzik-e ezt? Belátják-e, hogy a mai helyzet óriási veszélyeket hord méhében ? Hiszik-e, hogy ezt a helyzetet, mint ahogy ma közülök valaki Polónyi beszédébe közbekiáltott: „a személyi kérdést idézte elő ? És ha nem hiszik, s a közbeszóló csak nagyon kevesen magával van ebben a csodálatos véleményben, feltehetik-e azt, hogy egy nagy nemzeti érzelmet, ha az kitört, egyszerűen el lehet fojtani és a nemzetet, mint egy birkanyájat, más útra lehet terelni? Ha nem hiszik, miért ülnek azon kormány háta mögött, amely már nem alkothat semmit, nem védhet meg semmit, nem képviselhet semmit mást, mint jelenlétével az alkotmányosság alapelvének megsértését? Milyen célt akarnak elérni ? Talán csak nem hiszik, hogy vonzó erővel bírnak azokra nézve, kik a szövetkezett baloldalon 67-esek? Oly kudarcok után, mint amilyeneket a szabadelvű párt a mostani kormány vezetése alatt szenvedett, a pártnak vonzó ereje nem lehet többé, tehát kisebbségből nem lehet többséggé többé , mint kisebbségnek pedig milyen programmja van, mely a nemzetnek úgy megtetszhetnék, hogy elforduljon azoktól, kik a nemzet jogait védik és a kik még a hatalom előnyeit is elutasítják maguktól inkább, mintsem hogy e jogokat ismét elejtenék, hogy tovább aludjanak e jogok, mint a hogy harmincnyolc évig aludtak az erőtlenné tett nemzeti öntudat kebelén, mennen a szétpattanásig megfeszült idegek izgatottsága reszket. Az asztalka mellett egyik arc halonfehér, másik szenvedélytől és diadaltól piros; de mennyire különbözik ez a pirosság az egészséges, friss öröm istenáldotta rózsáitól ! Körülöttük nagy vedrekben a jégbehűtött pezsgő, az aranykönnyelműség isteni itala. Ha rajtam állana játékosoknak nem engednék pezsgőt inni. A pezsgő a csapongó, édes, bohémos ,jókedv itala; nem azé a küzdő, halálverítékkel izzadó roboté. Játékosok igyanak izzó pálinkát, mely álmos mámorba ejt, kábít, elbutit . . . Azonban már világosodott. A rengeteg ablaktáblákon át bederengett a poéták kedves tüneménye, a hajnali játékasztaltól már az a két férfi is tülkelt, akik utoljára maradtak ott s kiknek irgalmatlan élethalál harcát a többiek lélekzetfajtva ügyelték. Az egyik daliás, kreolképű, cigányfekete bajszú huszár kapitány — megnézte óráját és a megfelebbezhetlen kimondó, szigorú biró hangján mondta: — Ma délután két óráig elvárom a pénzt. A másik, aki nem tudott fizetni, mosolyogva bólintott. Minden bizonynyal. Ha volt valaha parlamenti párt,amelynek azon alakban, amelybe most jutott, megszűnt a hivatása, úgy az régi szabadelvű párt. Gondolkozzanak ezen a pártnak azok a tagjai, kiknek nem mindegy az,, ha a válság kockáztatja az alkotmányt,a melylyel nemzetiesen élni a szabad-elvű párt gyengének bizonyult. — Új közigazgatási bírák. A király Teleszky Ferenc és Szilassy Aladár közigazga- tási bírósági ítélőbírákat tanácselnökökké nevezte ki. Ezenkívül a király Staud Lajos drt, a Kúriához beosztott Ítélőtáblás bírót, Simon Dezső kincstári jogügyi aligazgatót, Baráti Ede és Andreánszky Antal pénzügyminisztériumi osztálytanácsosokat és Koczián Samu királyi tanácsos, vukovári pénzügyigazgatót, a közigazgatási bírósághoz ítélőbirákká nevezte ki . A kérvények tárgyalása A képviselőház kérvényt bizottsága Barabás Béla elnöklete alatt ma délután tartott ülésében folytatta a kérvények előkészítését. A bizottság elsőben elhatározta, hogy az utólag beérkezett azon kérvényeket, melyek a bizottság által már elintézett tárgyakra vonatkoznak, egyszerűen ezekhez csatoltatja. A központi ipari, kereskedelmi és gazdasági szövetkezetek közös kérvényét, melyben a hosszú válság alatt elernyedt gazdasági erők fellendítése és kivált a kisebb egszisztenciák munkával ellátása végett sürgős törvényhozási és kormányhatósági intézkedéseket kérnek, a bizottság rövid vita után az előadó javaslatának némi módosításával a kormánynak kiadni javasolja oly utasítással, hogy ennek a tagjai és kivált a kereskedelmi és pénzügyminiszter a törvényhozás által már engedélyezett közmunkákat és középítkezéseket a vonatkozó törvények keretein belül amennyire előkészítvék és megértetvék, sürgősen hajtassák végre és erről a flatnak 30 nap alatt jelentsenek. Egyúttal a bizottság a munkahiány beszüntetésének imminens szüksége folytán javasolja a háznak, hogy ezen kérvényt soron kívül, lelletőleg a többi kérvény megelőzésével vegye tárgyalás alá. Nagyobb vitát keltettek a választói jog reformja iránti kérvények, ezek között kivált t Szepes vármegyének a magyar értelmiségi cenzust célzó felirata. A bizottság a következő javaslatot fogadta el: A képviselőház a választói jog kiterjesztését annyira érett kérdésnek tekinti, hogy a jelenlegi válság megoldásánál az országgyűlés többségének egyik legégetőbb gondját képezi. Tekintettel azonban arra, hogy az országnak kiszámíthatlan kárára ez idő szerint parlamentáris kormánya nincsen, e nagy horderejű kérdések pedig előleges közigazgatási intézkedések nélkül meg ott sir a betevő talajért rimánkodó nyomor. És a munkába jutó emberek lármájából, a robogó kocsik zajából, s a boltok kitáruló, éhes torkából mind az a kiáltás zúgott a reggel levegőjébe:Pénzt, pénzt! A játékos, aki vesztett gyalog siet haza. Az ő kábult agyán is ez a kiáltás harsant végig: Pénzt! —olyan éles fájdalommal, mintha csak késsel metélték volna. Ma délután két óráig tízezer forintra van szüksége. Ha csak egy kis díja lesz az összegnek, ha csak egy negyed órát késik, el van veszve. Hajós, a kapitány, ismeretes a kérlelhetetlen pontosságáról. Egy ízben a játszótársa tíz perccel a kitűzött határidőn túl fizette ki a kártyaadósságát. A kapitány ismert és rettegett mozdulatával vette ki óráját és mondta: Most az egyszer megkegyelmezek, pedig tíz percet késtél. A tízezer forintjának délután két órára tehát együtt kell lennie, különben fölrelőheti magát, vagy ami még rosszabb: mehet Amerikába, a gonosztevők, a becsületvesztettek utolsó menedékhelyére. De nem: erre az útra nem is gondolt. Lehetetlen, hogy ő ne térhessen vissza a gavallárság paradicsomába, a kaszinóba. „A nagy világon e kívül, nincsen számára hely.” Ha oda nem térhet vissza, inkább választja a golyót. És Székelyhídi Ernő, a miniszteri titkár, megkezdte a kétségbeejtő hajszát a pénz után. Végig járta jóbarátait s a takarékpénztárakat, attól nem sok eredményt ért el, hisz hitele ugyancsak ki volt merítve; végigrimánkodta és végiggorombáskodta az uzsorásokat ; sőt nem is átallott táviratozni öreg apa; A BUDAPEST TÁRCÁJA. " -J i-.'r - 1 r- -V IV-jíA- ....... i, 1 A szabó-számla. Irta : San Ede. I. A hatalmas, fényes előcsarnokban már csak néhány téli kabát lógott a fogason. Az álmos lakájok egymás után segítették puha bundáikba a méltóságos és kegyelmes urakat. És a szegény, hajlongó cselédek szivén valami boldogító melegség suhant át, amikor egyik-másik magy úr pár kegyes szóval, vagy csak egy fejbiccentéssel is fogadta alázatos üdvözlésüket. Ezek többnyire öreg urak voltak. Az öreg kor, az elmúlás közelléte mintha gyöngédebbé tenné az embereket. A fiatalság ellenben többnyire némán, gőgösen, fölemelttővel távozott. Mert fiatal nagy uraság nem igen lát a cselédben egyebet, csak szolgálatára rendelt gépet. S azt hiszi: szolgának elég a hidegen oda vetett borravaló. Pedig ha még olyan bőséges is, sok-sok elkeseredést teremt az a szegény emberek szívében, ha hideg dölyffel vetik oda... A fogasokon tehát már csak néhány télikabát csüngött. Gazdáik a kaszinó legbelső, misztikus csendű termében ültek az asztalka körül, amely lánc nélkül is jobban magához bilincseli ésjobban elsorvasztja áldozatait, mint a kufsteini börtön vasa az örök rabot. A teremben az az elbűvölt csend uralkodott, amely Montekarló káprázatos bandár csarnokában; az a rettenetes csönd, a II. A hajnal, a poéták kedves tüneménye pedig ias szárnycsapásokkal végig suhant a városon. Nagyon természetes, hogy madárdalos, illatos költészetet nem tudott oda szállítani, — ellenkezőleg talpra keltette a keserves életküzdelmet. Megjelentek a sarkokon a kenyérostrom szomorú, parányi alakjai, az újságáruló gyerekek, akiknek kiáltozásában OUUluB X.