Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - Honti Katalin: A Szabadság-hegy és vidéke

ték régebben a Város-kutat Doktor- vagy Orvos­kútnak. (Nevezték Nádor-kútnak is, mivel József nádor innen hordatta a vizet.) A vízvezetéket azonban csak 1716- 1718 kö­zött állították helyre, Kerschensteiner Konrád jezsuita szerzetes terveivel és irányítása mellett. A középkori vezeték nyomán új fa- és ólomcsöve­ken vezette fel a Várba a két forrás, a Doktor-kút és a Sváb-kút vizét, a Szentháromság téren újon­nan felállított kútba. A Király-kút vizét később, a királyi palota nagyszabású újjáépítése alkalmával, 1749- 1750-ben állították helyre. Ezt a munkát korának leg­tehetségesebb magyar mérnöke, Mikovinyi Sá­muel irányította. A vízmű a régi helyén ugyan, de teljesen új szerkezettel szállította a vizet a ki­rályi várpalotába. A három budai vízmű nagyobbítását és korsze­rűsítését 1777-ben kezdték meg, amikor Mária Terézia királynő elrendelte a nagyszombati egye­tem Budára helyezését. Kempelen Farkas is jelen­tős munkát végzett az új szivattyúk elkészítése körül. Buda vízellátásának 1780-ban kialakult rend­szere az 1850-es évekig alig változott. Az ivóvíz szükségletet a három szabadság-hegyi forrás vize kielégítette, csak 1831-ben Baczó József az ólom­csöveket öntöttvas csövekre cserélte ki. Schams Ferenc, Buda és Pest legkedvesebb kró­nikása 1822-ben megállapította: „Budának állandó ivóvize van, amely a pesti édes bágyadt szű kút­víznél határozottan jobb és a benne levő különböző ásványi anyagok következtében az egészségre még hasznosabb is." Hol van már ez ? — gondolja a mai budai kró­nikás, miközben megcsappant kedvvel hörböli klórízű és kórházszagú teáját. Kiskocsma, cukrászda, bisztró De tegyük le a teáscsészét s nézzünk ki inkább erre a csodaszép téli tájra! Olyan ez a hegy, mint valami kényes szépasszony; napjai vannak. Jó meg rossz napjai. Rossz napjain kialvatlan, gyűrött, durcás. Meg­üli a vastag köd, az útjai síkosak. Vaksin toporog a munkába igyekvő, s elszorult szívvel sandít lo­holó iskolásgyerekére. Csak a nyakát ne szegje! Hanem amikor jó napja van. Sugárzik, csillog, parádézik a szikrázó napfényben. Mintha nem is ugyanaz lenne! Elindulhatunk akár az úttörővasúttal, megsza­kítva utunkat itt is, ott is. A csillebérci úttörő­tábornál vagy a János-hegyi kilátónál. Vagy mehe­tünk a másik oldalon, egy darabig a Fogaskerekű mentén, azután a szabadság-hegyi Gyermekszana­tórium mellett, a Mártonhegyi úton. Ezen a vidéken jól sáfárkodnak a bőkezű ter­mészet adományaival. Jóízlésű kerület! Olyan szépen építkeznek itt, hogy öröm nézni. Stílsze­rűen, a tájhoz illően, változatosan. A korszerű sem uniformizált, magán hordja a kerület sajátos je­gyeit. Hanem ezekben a szép házakban akadhatna va­lamiféle vendégfogadó is, ahol nyáron hűtőzni, télen fűtőzni lehetne. Nem vendéglátóipari üzem­egységre gondolok, nem is osztályon felüli étte­remre. Hanem: kiskocsmára, halcsárdára, flek­kentanyára, bisztróra, cukrászdára. Télen alkalmi lángossütőre, fedett helyen, néhány asztallal, székkel. Nyáron ugyanitt: fagylaltozó a kertben. Mert most, akinek a Vörös Csillag drága, a sza­badság-hegyi Fogas étteremből kiszorult, bandu­kolhat a Béla király úton, a Mártonhegyi úton, az Istenhegyi úton. Amíg a hegyről le nem ért, enni-inni nem kap. Bizony nem! A Ságvári liget (Czeizing Lajos felvétele) A Mártonhegyi úti iskola A Bajor Gizi Múzeum. A nagy színművésznő egykori villája a Stromfeld Aurél úton (Iklády László felvételei)

Next