Budapest, 1980. (18. évfolyam)

6. szám június - Preisich Gábor: Utópia '38

10 Szemem még alig szokott hozzá az érdekes látványokhoz, a repülőgép zajtalanul leszállt egy óriási platóra, amely az Eskü teret és a Petőfi teret magába foglalja. Ez alatt van a földalatti gyorsvasút központi állomása, úgy, hogy innen a város bármely pontja percek alatt elérhető Amikor szerkesztőm megbízásából harminc év után újból Európába utaztam, hogy az 1940—1945-ös európai háború bombázásai után újraépült nagyvárosokról beszámoljak, nem voltam elkészülve arra a felejthetetlen látványra, melyet a városok legszebbike, Budapest nyújtott. Harminc éve, 1938-ban is láttam Budapestet, a város különlegesen szép fekvése, természeti adottságai akkor is csodálatba ejtettek, de ami azóta történt, az a nagyszabású és logikus emberi tevékenység ezeket a természeti adottságokat, szépségeket helyesen kihasználta és hatásukat megduplázta. A város, hogy földrajzban kevésbé járatos olvasóimat tájékoztassam, a Kárpátok hegyvonulatától védően körülvett Duna-medence központjában fekszik, Európa legfontosabb vasútvonalainak és legjelentősebb vízi útjának, a Dunának metszéspontjában, így fő forgalmi gócpont észak és dél, kelet és nyugat között. Természetes kereskedelmi és ipari centruma a Duna-medencének. Így érthető, hogy fejlődése, mely 1939-ig is eléggé élénk tempóban haladt, azóta rohamos lendületet vett, amit az európai háború és súlyos bombázásai se tudtak jelentősen megakasztani. Lakóinak száma ma sem több másfél milliónál, de a szorosan hozzátartozó környékkel együtt eléri a hárommilliót. A város tervezői ugyanis belátták, hogy semmilyen szempontból nem helyes több milliós lakosságnak egyetlen városban összezsúfolása. Ez igen bonyolult közlekedési, közművesítési nehézségekre vezet. Ezért elsősorban a város minőségi reorganizációjára fektették a fő súlyt. Ipari és vele együtt népességpolitikai szempontból inkább decentralizációra törekedtek, mivel az addig ebből a szempontból hátrányos vidéknek nyitottak munkalehetőséget és felvevőpiacot. Budapest lakosságának is nagy része a város közigazgatási határain kívül, zöldterületekkel bőven ellátott lakóvároskákban helyezkedik el. Ezek, amióta pormentes, villamos gyorsvasút néhány perc alatt összeköti őket a város központjával, ideális téli , nyári lakóvidékké váltak. Természetesen repülőgépen utaztam, a Magyar Légiforgalmi Társaság 1965-ös típusú, futás nélkül fel-és leszállni tudó zajtalan utasgépén. Amint a városhoz közeledtünk, mélyen alattunk felcsillant a Duna jellemző kanyarulata, amely védőn öleli körül a sík fekvésű Pestet. A másik oldalon a Budának nevezett városrész erdő borította hegyeit láttam, ezt a nyugati szelek ellen természettől adott nagyszerű védő bástyasort, egyszersmind egészséges, lakás lakóvárost. A kép régi, és örökké olyan szép marad, ahogy harminc éve láttam, újat csak akkor mutatott, amikor a gép közelebb ereszkedett a földhöz. Gépünk a Duna felett repült, és első pillantásom, amelyet a partokra vetettem, sehol sem találta az egymás mellé épített házak sűrű sorát, zárt utcafalait, amelyek a várost elzárták a folyam felől. Ehelyett a pesti oldalon igen széles parksávot láttam, amelyből kiemelkedett a modern középületek és szállodák sora, köztük a rég ismert Parlament és a Vigadó. A park Duna felőli oldalán széles sétány a város egész hosszában; az egykori Korzó továbbfejlesztése egészen a Duna fölé kiépítve. A magasból nyüzsgő hangyabolyhoz hasonló embertömeggel, színes pavilonokkal és tarka padokkal. A parksáv belső oldalán a Dunára keresztbe álló házsávok látszottak, közöttük a dunai levegő mélyen benyomulhatott a város szívébe. A park egy részén, a Parlamenttől délre a természetes city helyének megfelelően a házsávok helyett magas, csillogó felhőkarcolók álltak. Nagy üvegfelületeik érdekesen verték vissza a nap sugarait és a Duna tükrözését. A budai oldalon az tűnt fel, hogy házat a magasból úgyszólván nem láttam. Az egyetemi városrész impozáns épületeitől felfelé, csekély megszakítással egészen a Margitsziget szigony formájú foltjáig egyetlen lombsátor vonult végig a parton, mint utólag megtudtam, ez a fürdővárosrész partja. A park több helyen felkúszott a mögötte fekvő hegyekre, a Gellérthegyre, Várhegyre, Rózsadombra, velük folytonos zöldfelületet alkotott. Ebben a zöld áradatban a városszerű részek inkább csak szigeteknek látszottak, míg a lakónegyedek társasházai, családi és sorházai a repülőgépről alig vagy egyáltalán nem láthatóan megbújtak a lombsátor alatt. A park előtt a Duna-part a riviérai tengerparthoz hasonlóan végig homokos Duna-fürdőnek volt kiépítve, mint értesültem, a Duna folyam maga szolgáltatja az elsőrendű, gyógyító hatású kvarcos homokot. Ezrek és ezrek élvezték a Duna hullámait, száz méter távolságig kizárólag fürdőzők használhatják a Dunát, hajók ott nem járnak, a városi csatornarendszerből pedig jóval a város alatt szivattyúzzák a Dunába a tisztított szennyvizet, úgy, hogy vize egészségügyi szempontból is kifogástalan. A fürdővárosról és gyógyparkjáról legközelebb részletesen referálok a Honolulu News olvasóinak, most csak annyit, hogy a legszebb fedett sétányok, ivócsarnokok, termálvizű uszodák, termálszállók teszik ezt a részt a világ egyik leglátogatottabb fürdővárosává. Amint szemem a pesti oldalon a Dunától távolabbra tekintett, hatalmas szélességű, rendezett útvonalakat láttam, amelyek részben a Dunával párhuzamosan vagy erre merőlegesen haladtak, részben a Petőfi térnek nevezett központtól sugárirányban futottak. Ezek mellett az új útvonalak mellett megmaradt a körutaknak és régi sugárutaknak eddigi rendszere, sőt, legtöbbjük megfelelő rendezés, szélesítés által a mai forgalomnak megfelelő főútvonal-rendszernek lényeges része lett. A pesti oldal centrumát kb. 3 km sugarú félkört alkotó, hatalmas szélességű parksáv fogta körül, elválasztva a kereskedelmi, kulturális, igazgatási stb. centrumot az ezt körülvevő lakóterületektől és gyárnegyedektől. A park könnyen megvalósítható volt, nagy része a Városliget, régi Lóversenytér, Kerepesi temető, Népliget, Orczy-kert és a régi pályaudvarok utólag felszabadult területe már harminc éve is majdnem összefüggő gyűrűt alkottak; csak a Duna felőli két végük felszabadítása jelentett nagyobb áldozatot. Ez a parksáv és az előbb említett Dunára keresztirányú házsorok Pestet a kontinens egyik legegészségesebb, legjobb levegőjű városává tették, emellett kitűnő befektetésnek is bizonyultak, mert a közegészség javulásával a város kiadásai tetemesen csökkentek. Szemem még alig szokott hozzá az érdekes látványokhoz, a repülőgép zajtalanul leszállt egy óriási platóra, amely az Eskü teret és a Petőfi teret magába foglalja. Ez alatt van a földalatti gyorsvasút központi állomása, úgy, hogy innen a város bármely pontja percek alatt elérhető. A budapesti gyorsvasúti rendszer fővonala a még 1938-ban tervezett, Dunával párhuzamos vonal, amely a város északi és déli végében fekvő új főpályaudvarokat összeköti. Úgy PREISICH GÁBOR Utópia '38 Számvetés 42 év után Fiatal építészként a Vállalkozás-Építkezés című hetilap 1938. évi karácsonyi számába cikket írtam arról, hogyan képzelem Budapest jövőjét. Gondolataimat egy képzeletbeli riporter, Mr. Q. Chisterp szájába adtam, aki harminc évvel később, 1968-ban Budapestre láto gat. Azóta több mint negyven év telt el. Az akkori fiatal építész a felszabadulás óta hosszú éveken át felelős állásban irányította Budapest városrendezési tervezését. Ez alatt az idő alatt megismerkedhetett a város fejlesztésének lényeges igényeivel és nehézségeivel. Amikor a mai olvasóknak bemutatja fiatalkori írását, rövid számvetést kell tennie: mi bizonyult reálisnak, megvalósíthatónak, és mi volt mai szemmel nézve — irreális vagy hibás az akkori elgondolásaiból. Íme az 1938-ban megjelent írás: BUDAPESTI RIPORT 1968-BÓL írta: G. Chistero, a Honolulu News Európába küldött tudósítója