Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-07-22 / 219. szám

Kedden 219. Julius 22. 1845. 1 53* Teljes szám­i példányokkal még szolgálhatunk. Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., boritékban ti ft., postán bo­rítékban 6 ft. et. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetűs hasáb­­goraért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. E 1 5 f I z o t h e t n I helyben a kladohivatalban, gránátos­­ntozal Dlaub­y-házb­an Kiflik sz.am alatt, és minden császári királyi postahivatalnál . Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok,­­ csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Előléptetés. Kimutatások a hazai létező és létesítendő akarékpenztárak ügyében (Fáy Andrástól) II.­­ Megyék: Zalából (előleges tudósítás). Tisztújítás Marmarosban Közgyűlés Krassóban. - Árvából­­az inse­­geskedők ügyében munkálkodó állandó választmány számolásának folytatása Budapesti hirharang. - Lóverseny Polgáriban. Hírlapi szemle Külföld. Németország. Poroszország. Schweicz. Mexiko Algier Legújabb. Egyesületi közlések: Pesti műegyesület. A magyar nemzeti múzeum tárgyában (folyt.) Hivatalos és magánhirdetések. Loteriákban húzott számok. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár. Statuspapirok és részvények árkelete. Dunavizállás. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. A nagy magg. kir. Helytartótanács a központi tanulmányi­ bizott­ság és könyvvizsgálószéknél Beke Kálmán előléptetése által megüre­­sü­lt tollvivőségre Palugyay Imrét kebelbeli fogalmazó gyakor­nokot alkalmazta. (P. Z.) (Kimutatások a hazai létező és létesíten­dő takarékpénztárak ügyében. II. Fáy András­tól.) Tulajdonkép a tiszta­ elemű takarékpénztáraknál nem volna helye a nyerészkedésnek. Ezért Rotteck és Welker is kárhoztatják Staats-Lexiconukban a banki elemmel nyerész­kedésre irányzott takarékpénztárakat, sőt ezeket megfér­­hetlenségök miatt, lehetleneknek tartják. ’S nem épen helyte­lenül jegyzi meg egyik czikkírónk, hogy a részvényesség korunknak átka ’s könnyen egyedáruságra vezethet; mit én is hiszek, ha a tulvilt osztalékosság vágya kellőleg nem ellenőriztetik, nem korlátoltatik. Nemcsak azért nincs pedig helye tiszta­ elemű takarékpénztáraknál a nyerészkedésnek, hogy a takarékpénztárt alapító részvény veszélyeztetéssel nem jár, mert takarékpénztári bukásra példa sincs, és tán legfö­­lebb önmaguk az osztalékosak veszélyeztethetnék magukat; hanem azért is, mert különben száműzetnék a philanthropi­es szellem az intézetből, és csak ürügyül vétetnék a gyám­­kodási jótékonyság, minélfogva czél és irány elleni dolog fogna lenni: szegénység pénzén nyerészkedni. Azonban leg­jobb itt is, mint majd mindenütt, kikerülni a túlságos szi­gort, és középest járni. Ha a takarékpénztárak nagyban foly­nak, milliókat kezelnek, és vidékeik körülményei évenkénti tetemes­ pénzforgalomhoz nyújtanak reményt, alig kikerül­hető , hogy kisebbnagyobb vegyületét ne vegyék fel magukba a banki elemnek, ezt kívánván már maguk kikölcsönzéseik is. De a banki elem rendesen némi osztalékkal jár és nem csekély fáradozással. Innen emberi gyarlóság tekintetéből, részrehajlás vagy részvétlenség kikerülése végett — miktől előbbutóbb tartani lehet, ha nagy kezelések úgy folytattat­­nak, hogy azokból a kezelőknek sem káruk, sem hasznuk — igy tehát maga az illy nagyszerű intézet érdekéből is, taná­csosabb megengedni szabályszerűleg azt, hogy a részvénye­sek inkább az intézet körüli folyvástt nem csekély fáradal­maikért , mint speculatióból, részvényeik után némi nyere­mény-osztalékot húzzanak. Mert e kint önérdekeik által is le­kötelezettjei teendnek a részvényesek az intézetnek, sőt en­nek érdekei némileg ugyanazonosíttatni fognak amazok érde­keivel, mi természetesen csak jótékonyan hathat az intézet élénkebb és vidorabb folyamára. Azonban jól értsük meg egymást. A takarékpénztáraknál, a fentebbieknél fogva, sem a banki elemnek, sem a nyeremény­vágynak vagyis oszta­lékosságnak , nem szabad túlnyomónak lenni a philanthro­pising szelleme és a dolgozó és szolgáló néposztályok érde­kei fölött, mert ezek a takarékpénztárak alapelemei. De mi­­ként lesz ez eszközölhető? Felelet: úgy, ha az intézet ezen két osztály betételein semmi osztalékot nem kíván kinyerni, hanem csak a régió-t és mérsékleti tartalékösszeget, osztalé­kát pedig a tőkepénzesek pénzein szerzi ki; sőt azon eset­ben , ha azon osztaléki nyeremény, vagy idővel maga a tar­talék­pénz is tetemesebb öszvegre rúgna — mi sok pénzfor­galmat kezelő vegyes elemű takarékpénztáraknál rendes eset — még ezeket sem bocsátja egészen osztalékra, hanem ezek­nek is l/z vagy l/i részét szinte a dolgozó és szolgáló nép­osztályok javára , teszem : szorgalmi és takarékossági, vagy ha­ cselédi jutalmakra, a betételi maximumig fizetendő nagyobb kamatokra, vagy más analóg philanthropies czélokra fordítja. A takarékpénztár csak ekint fog megfelelni feladatának, ekint fogja kikerülhetni a gyanúsításokat, így fog tisztességes nye­reség mellett emberekkel jót tenni, és nem csupán maga számára, ürügy alatt kivívott speculatiós vagy kereskedelmi pénzhajtó vállalatnak tekinteni azt, mi a legszentebb embe­riségnek intézete. NéatSlibek igen szeretnek édelegni az olcsó kamatlábbal, és azt követelik a takarékpénztáraktól, hogy ők szabjanak a honnak olcsó kamatlábat. — Nem vagyok én, a hon más ér­dekeiből, ellensége az olcsó kamatlábnak, sőt más után én is sürgetem azt, sőt azt is megismerem, hogy maguknál a takarékpénztáraknál is adhatják magukat elő olly körülmé­nyek, mik kamat­leszállítást javasolnak; de tagadom azt, hogy a takarékpénztárak e részben mintegy különválva hon és vidék körülményeitől, tettleg és elhatározólag léphesse­nek fel, és kamatlábat önkénytesen szabhassanak a hon és vidék­ek­be, hacsak irányukat teljesen téveszteni nem kíván­ják. E részben a takarékpénztáraknak nincs olly szabad ke­­zök, mint más pénzkezelő közintézeteknek; őket részint fel­adatuk, részint a honban és vidékben divatozó kamatláb kö­tik, miknélfogva nekik a szorgalom és takarékosság rugóit alacson kamatlábbal csökkenteni, ’s igy fizetéseiben a diva­tozó kamatlábtól messze távozni nem szabad. Lám magában Francziaországban is, hol pedig minden franczia, 314 taka­rékpénztár egy főfelügyelet alatt áll ’s egy rámára vont tes­tületet képez, ’s ezért fellépése elhatározóbb lehetne, ez évben a kamarák Fouldnak azon indítványát, hogy a takarékpénz­tári bevételekről ne négy, hanem csak 3 és 1/2 per kamat fizet­tessék, elvetették, mert, úgymond, a dolgozó­ rend érdekét nem kell csökkenteni, hanem inkább a tőkepénzeseket kell elide­geníteni. Ugyanazért Francziaországban, mikint a földműve­lés és kereskedés miniszerének a kamarák el­be terjesztett kimutatása bizonyítja, csaknem egyedül a dolgozó és szol­gáló néposztályok betételei foglalják el a takarékpénztárakat, mint saját intézeteiket. A takarékpénztáraknak feladatuk, még csak költögetni, serkentgetni azon elemeket, mik idő­vel olcsó kamatlábat alkotnak, mert hiszen ennek is szorga­lom első szülőanyja. Maga a kamatláb közvetlenül sok be­folyástól függ, és inkább vehetni azt egy tartományra nézve okozatnak, mint oknak. Nem azért műveletlen Török- vagy más ország, hogy magas a kamatlába , hanem megfordítva. A kamatláb megállapítása, ha azt csak belerővel kívánjuk eszközölni, vagy bevárni a rendes lefolyást, egész gépeze­tét föltételezi és igényli a politikai viszonyoknak, az alkot­mányos és financziális rendszernek, fokozatát a műipari és kereskedelmi műveltségnek, egy szóval:­­ egész foglalatát mindennek, mi egy nemzet sorsát alkotja. Általában a pénz­ügy nem teljesen isolált és független munkálata egy nemzet­nek, hanem jobbatlan kifolyása egyetemes állásának és ösz­­szes institutióinak. Azonban e részben is súgok én valami jót azon honfitársaimnak, kik velem együtt érlelni óhajtják a lassú lefolyást, és nemcsak okozatul, hanem teremtő okul is kívánnák minél előbb idézni elő honunk javára az olcsó kamatlábat. Vegyen fel az ország, természetesen országos biztosság-nyújtás mellett, európai tőkepénzesektől teteme­sebb, több milliókból álló öszveget kölcsön, — nagy tömeg­ben, olcsó kamatra és jutányos törlesztésre nyerendi azt, — alkosson vele hitelintézetet, vagy a mint tetszik, kölcsön­­bankot, ’s igy idegen pénzzel, növekedett pénzforgalommal, szállítsa le a honi kamatlábat, így, fogadom, menni fog a dolog, ’s takarékpénztáraink sem maradandnak e részben hátra. Azonban most jut eszembe, hogy nálam különb férfi is súgott már efélét! — Úgy van, a takarékpénztárak a ka­matlábra nézve inkább szenvedőleg állnak. Azonban nem szüksége részben félteni őket. Ők, mint életnek, gyakor­latnak és tapasztalásnak intézetei, mihelyt veendik kezelé­seikben észre, hogy a betétesek, különösen maximumon fe­lül, igen megtalulnak, ellenben a kikölcsönzések alkalmai meggyérülnek, vagy a vidéken betöltvék immár, azonnal meg fognak győződni a felől, hogy felvett kamatlábuk magas, és mit fognak tenni? Leszállítandják a kamatlábat. Ez esetben még nyerészkedő takarékpénztár sem fogná erőtethetni a dol­got , mint általában a nyerészkedést nem a magas kamatláb, hanem az i1/?, vagy tán 2 kamatlábbal is magas a kikölcsön­zés, mint volt nagy része a betéteseknek és korlátlan oszta­lékosság árulják el. És ne vélje senki, hogy a kamatláb le­szállítása valami veszélyeztető, nyaktörő vagy rosz szerke­zetet eláruló kisérletek fogna lenni a takarékpénztáraknak. Malthus példákkal bizonyítja be, hogy ezt a tartományi pénz­­forgalomhoz alkalmazva, a legtöbb európai takarékpénztárak rázkódás nélkül tevék, sőt némellyike időnkint többször, így Bécs, Berlin, Páris­ sat. Van o­lyan is, mint a heppenheimi (hassiai nagyherczegségben), melly a kamatlábnak évenkinti meghatározhatását magának szabályszerüleg fentartotta. A fentebbiekből kitetszik, hogy a kikölcsönzés csak an­nyiban munkálata a takarékpénztárnak, mennyiben az ma­ga fentartására és czélra, rendeltetése eszközlésére megki­­vántatik; mert hiszen a betételeket kamatoztatnia ’s igy azoktól magának is kamatot szednie kell; de nem annyi­­ban,hogy a kikölcsönzést még irányadójának is vegye, ’s annak olcsóságban helyezett, bár más tekintetben üdvös jó­tékonyságának , még az alap két néposztály betételeinek ér­dekét is feláldozza, ’s tán ama két osztálytól 1 /1 vagy 2 kamatlábat is elvonjon, ezenfelül díjat szedjen tőle, ’s a betétel és kivétel hónapjait se kamatoztassa neki, csak az­ért, hogy egygyel olcsóbb kamatlábbal eszközölhető kiköl­csönzései által, műipart és kereskedelmet segítsen elő, mik­nek más segédforrásaik vannak. A takarékpénztárak min­denesetre jótékonyak maradnak kikölcsönzéseik által is, mert hosszasabb időre és jutányos törlesztésre kölcsönözhetnek, de ebeli jótékonyságuk, csak elért, nem pedig irányzott czél­­juk leen­. Mi megtetszik abból is, hogy Európában számta­lan takarékpénztár nem is foglalkozik kikölcsönzésekkel, ha­nem beadják betétesekből gyűlt pénzeiket, országos, váro­si, községi, törlesztési és más hasonló közpénztárakba. A­melly takarékpénztár, az itt előszámlált rendületlen alapelveket ’s mellőzhetlen kellékeket mellőzve, szerkezeté­ben ’s kezelésében mindent magos osztalékra épit, kiköl­csönzéseinek — mik a részvényeseknek kétszeresen gyümöl­csözőéinek, minthogy magok is szedhetnek az intézettől ol­csó kölcsönöket és magány kémlődéseikben magasabban gyü­­mölcsöztethetik azokat —a dolgozó és szolgáló néposztályok érdekeit, ezek betételeinek kamatoztatásait alárendeli, az ollyan nem takarékpénztár, hanem bank, takarékpénztári burokban. Az illyen szintúgy lehet más irányban üdvös in­tézete a hazának, sőt kikölcsönzései és szabadabb önkény­nyel mozogható intézkedései által — mert eféle takarékpénz­tár némikép a részvényesek saját fisk­ájára működvén, nincs ’s nem is lehet annyi részletes szabálylyal megkötve, mint a philanthropicusabb elemű — gyakran még fényesebb, bár idegenszerű eredményeket mutathat fel; sőt, azt is megengedem, hogy lehetnek parancsoló körülmények és hazai kilátások, mikben illy nem vétkes alakoskodás nem­csak nem árt, sőt magán haszon­ hajtása mellett is közhálá­ra érdemes, csakhogy illy intézet ne renommirozzék úgy, mint olly takarékpénztár, melly különösen vala szerencsés a takarékpénztárak valódi lényeges feladatát tökéletesen megfejteni. Mert az illyen, mellőzve a fő érdeket, t. i. a két alap-néposztályét, csak kettőt képvisel, t. i. a kész tőke­pénzesekét és részvényeseiét. Sőt ha a banki elemet és osz­talék-vágyat szinte odáig viszi, hogy intézet felosztása ese­tében, még tartalék­ pénztárát is a részvényesek közt egészen felosztatni rendeli, ingó lábra fogja helyezni, még örökös, vagy emberi mód szerint szólva, állandó maga fenállhatását is, és ez egyedül a részvényesek becsületességétől fog füg­­geni; mert az önzés daemonjának incselkedése, könnyen igen kisértőnek fogja találhatni, ha nem az alapító részvé­nyeseknél, azoknak utódjainál, a szép öszvegre felrúgott tartalék-pénztár felosztását, miből egy egy részvény oszta­léka is szép öszveget fogna tenni. Még nagyobb hiba, ha egy illy takarékpénztár alapszabályaiban, a teljes jótállás kimondva nincs. Mert más, csupán philanthropicus elemű pénztáraknál, csekély tartalék-öszveg jótállása is elég biz­tosságot nyújthat; miután azoknál méréseknek, önkényes egyéni nézeteknek helyök nem lévén, minden kikölcsönzés, befektetés, szoros részletes szabályozás szerint történik, ’s igy nagyobb bukás alig képzelhető; de nyerészkedő elemű­nél tér van hagyva önkényes méréseknek, kísérleteknek, igy nagyobbakban történhetnek károsodások; ’s ezek ellen azt csak részvényesek teljes ’s minden vagyonukkali jótállá­sa biztosíthatja, fedezheti. E részben koránsem elégséges, messzeálló, bármi magas és hiteles főfelügyelet, mert ez távolbul, ’s már az intézet kellő autonómiájánál fogva is, a kezelés részletességeibe nem avatkozhatik, mint azt száz meg száz megyei, városi, ’s más közpénztárak történt bu­kásai bizonyítják, mik azonban mind főfelügyelet alatt áll­nak. Ez is jó és szükséges; de mellette, már az intézet szerkezetében benne kell foglaltatnia a teljes biztosításnak. És ha végre valamelly takarékpénztár, kikölcsönzései olcsó kamatlábában és más néposztályok érdekei emelésében, nem pedig a dolgozó és szolgáló néposztályok­ betételeinek illő kamatoztatásában keres jótékonyságot, lehet ugyan üdvös, de legjobb esetben is ártani fog azzal, hogy ezen két néposz­tályt, mellynek közgyámkodásra legnagyobb szüksége van, megfosztja egyetlen egy neki szánt intézetétől — hacsak azon charitativumokat Intézetei közé nem számítjuk, mik­et már teljes tehetetlen koldus gyanánt tekintik — ’s azon nép­osztályoknak adják azt által, mikről más utakon, mind or­szág, mind saját intelligentiáik inkább gondoskodnak. A kor szellemi és erkölcsi oldalát nem is említem. — Alkalmazzuk már hazánkra a mondottakat — a jövő számban. — Megyek. Zalából. (Előleges tudósítás.) Mirgos gr. Festetics Leo Egerszegre fiával, minden tisztelgés és ünnepélyes fogad­tatás nélkül beérvén, a kávéház előtti téren álló t. kk. és rrk tömege által kalapemelésre még akkor sem méltattatott, mi­dőn szállásáról, hol mégis két alispán, főjegyző és főadós­szedő, magánylag tisztelők, csak kocsijáról alig leszállva, azonnal Deákot szállásán fölkeresni, és megtisztelni ment. Deák azonban csak 14én érkezett Egerszegre. A megyei kk. és rrk közöl csak igen kevesen tisztelkedtek egyenkint a főisp. helyettesnek; 14kén gyűlés előtt, Deák is, a tisztikar öszvesen ’s együtt volt nála. Ezek elkisérék a tem­plomba ’s onnét a gyűlésbe. Ide érkezve ’s minden tisztelet vagy nyilvános öröm jele nélkül fogadtatva el­nöki helyén megállóit, ’s férfias bátor hangon mintegy igy szólott: „Tudva van a t. kk. és rrk előtt, hogy uram királyom kegyes parancsából mint főispáni helyettes jelenek meg ezen­nel a t. kk. és rrk között; e pillanattól egész azon pillanatig, mig majd egykor egymástól válni fogunk, azon ösvényen fogok haladni, mellyet a törvény és törvényes szokások hiva­talomhoz kijelölnek , mindenek előtt adomány­ levelem fölol­­vastatását kívánom.“ Ez megtörtént, ezután eskü formuláját kezében tartva: „most,mielőtt hivatalomat megkezdeném,ün­nepélyes eskümet kell letennem. Van e megye kebelében egy nagy férfiú , kit a haza mint nagy polgárt méltán tisztel, és én szerencsés vagyok barátomnak nevezhetni, ezt kérem én, hogy eskümet elémondván, azt én az ő szava után lelel­hessem.“ Ekkor Deáknak átnyujtá az esküformulát, ’s utána mondva,­­tette le a hitet. Ezen jelenet, ámbár néhányan min­den lehető módon gátolni akarák , tartós éljenzésre inditá a gyűlést. Esküvése után egy beszédet mondott, jeleset, millyet nem mindennap hallhatni, ’s azt rend,­eszélyesség ’s ügyes tapintat jellemzik. Pályája — úgymond — törvény és igaz­ság jelölte leszen. Hazánknak ’s a megyének egyetértésre lévén haladási tekintetben is szüksége, mennyire tőle telik, azt eszközölni fogja ’s meg van győződve, hogy a ki. és rrk segitendik. Méltányolva említette derék elődje érdemeit ’s a megyének ahozvonzó tiszteletét ’s ragaszkodását; tudja, hogy az azon derék férfiú iránti bizodalom következése; tudj­a, hogy a bizodalom csak azt kiérdemlő tettekből ered, ’s meg van győződve, hogy a kk. és rrk. igazsággal párosult bölcsesége azt tőle sem fogja megtagadhatni, midőn majd tapasztaland.

Next