Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)
1845-09-11 / 248. szám
Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütörtökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán borítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmények minden apróbetűs hasábsoraért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Csütörtök 248. September 11. 1845. BUDAPESTI HÍRADÓ. Elöfixethetni helyben a kiadóhivatalban, gránátos antozai Dianhy bizban 466 ik szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári postahivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély, ismét botrány 1- A magyar közmunkák tárgyában, vonatkozólag az 180d. e-iedik törv.czikkre. Budapesti hirharang Nyílt level Heckenast Gusztáv úrhoz. Tudományos világ (Hazai irodalom: Budapestnek árvíz elleni megóvásáról. Folytatás.) Pesti czukorgyár-egyesület. Kuod. Nagybritannia. Francziaország. Spanyolország. Németország. Oroszország. Amerika. Madagaskár. Egyveleg. Hivatalos és magánhirdetések. MAGYARORSZÁG és JERDÉLY. (Ismét botrány.) Múlt szombaton egy botránynak valánk tanúi, mellyet el akarunk mondani olvasóinknak , hogy megítélhessék , milly mélységig sűlyedett Pesten a közrendnek, békének és személybátorságnak tekintete, ’s milly magas fokra hágtak ellenben a véleményi türelmetlenség, méltánytalanság, ’s a rendbontók zsarnokoskodásának vakmerősége. Nem tudjuk, vájjon megemlitették-e a hírlapok , de alkalmasint hazaszerte elterjedt már azon új hőstettnek hite , — mert hiszen az eféléket nagy örömmel hirdetik sokan — miszerint néhány rejtekben kullogó ficzkónak néhány hason értékű czinkosa, azzal kivánta minap harczias jellemének tanujelét adni, azzal kivánta megmutatni, hogy méltó lakosa a városnak, melly az ő kihágásait tűri, ’s érti a századot, mellyben lehet; azzal bebizonyítani, hogy megérdemli az alkotmányt, mellynek jótékonyságival csak viszszaélni, de élni teljességgel nem tud, mikint négy czigány kíséretében, macskazenével lepje meg szállásán a hőt főisp. helyettest. Mint említik, ezen nyomorúságot alkalmasint ismeri már olvasóink nagy része, de azt csak kevesen fogják tudni, mikint ezen hősök, az utczán megállni is alig alig merve látottak futottak rajta végig, ’s onnét szórták fel a legocsmányabb piszkokat és szitkozódásokat, azon az illyen vitézek bátor keblét megnyugtató hiedelem érzetében, hogy ezen aljas, és csupán az elkövetőket bélyegző kedvtöltés megindítói ’s eszközlési kitudatni, vagy csak nyomoztatni is, bizonyosan nem fognak, sokkal nagyobb és méltóbb lévén irántok minden becsületesek megvetése, semhogy illy fáradalmakra őket érdemesíteni lehetne. Férfit, ki már hosszabb idő óta ismeri és járja be a közélet mezejét, alkotmányos hazában, hol a vélemények nyilvánításának szabadnak kell lenni, jogilag legalább, noha tettleg éppen azok akarják és szokták a szabadság elemét eltiprani, kik annak szentségét legtöbbször pengetik ajkaikon — férfit, mondok, az ellenszenvek nyilvánítása—jöjjön bár a közönség bármelly töredékétől,— nem találja soha készületlenül, nem kivált, ha az illyen ellenszenvek , pórias betyárság, gyermekies rakonczátlankodás és utczasuhanczi csínokban törnek ki. A közélet tusái közt megért férfiú csak szánakodó mosolylyal tekintheti azokat, kik, ha ugyanis már rég lerúgták az iskola porát, férfit megillető nemesebb erőkifejtés helyett, ez után kívánnak vagy tudnak csupán a közügyekre befolyni, ha pedig még nem rúgták azt le, ezúton készülnek az élethez, az annyi önmegtagadást, annyi higgadtságot, annyi különnemü türelmet követelőhez — ellenben néma undorral veti meg és nézi le az illyen kihágások rejtekben kullogó inditójit, valamint a rágalmazók ’s piszkolódók azon egész fajtáját, melly a különböző véleményűnek ’s más politikai irányt követőnek becsületében, az est homályaitól fedve, álarcz alá bújva, a büntetlenség és meg nem torolhatás bizonyos tudatában, háta mögött gázolni, elég kislelkű és alávaló. Az illyen galádok ellenében, kik közöl egy maroknyi is képes több piszkot bárkin is elkövetni, mint a mennyi tiszteletet ezer becsületes ember valakinek mutathat, hidegvérrel tűrni el a méltatlanságot, illő a szabadságra megért emberhez, illő kivált ahoz, ki számos tisztelőji, baráti, elvtársai, őszinte becsülését, szeretetét, rokonszenveit bírja, ’s mi mindezeknél több, birja amaz öntudatot egyrészről, hogy azon eljárása, melly miatt nyilvános és bujkáló ellenes által üldöztetik, megyéjének tanácskozó teremét a nyers erőszak legszomoritóbb kitöréseitől, önhivatalának méltóságát elhárithatlan lealáztatástól, a szó és tanácskozás szabadságát , azon pillanatbani elnyomatástól vagy legalább is tetemes sérelmektől mentette meg, ’s kinek keblében nem aludt még ki más részről azon remény, hogy csakugyan a jó ügyé teend utóbb is a diadal, ’s a jó rend és szabadság eszméjén, sem az anarchicus eszmék, sem megyegyülési ’s korcsmái vagy utczai rendbontók, győzni elvégre csakugyan nem fognak! Azonban nem illy egykedvűen véve Hó megye rendelnek többsége ’s tisztikara a főispáni helyettesök ellenében elkövetett méltatlanságokat. A pesti gyűlésen történt kifakadások , ’s azokat macskazenében viszhangoztató néhány utczai suhancz által nyilvánított ellenszenvek ellenében, elhatározók ők magokat, rokonszenveiket és ragaszkodásukat főispáni helyettesek iránt, a tisztelettétel azon modorával fejezni ki, amelly jelenleg divatszerű , tudniillik fáklyászenével és azt követő szónoklattal. Pestre vevék tehát utjokat, öszvesen felül 80an, kik közöl tisztes, élemedett, vagy öszbecsavarodott láblabirák , minden rangú tisztviselők felesen, ’s mint hallók, 60at meghaladó számmal valónak. Azon hiedelemben éltének ők, hogy a tisztelettételnek egy olly nemében, melly teljesen szabad, mellyben eddig senki sem gátoltatott, mellyet az ellenzék senki által sem háborgatva kegyeltjei irányában folyvást gyakorol, ’s fog is gyakorolni, mert ellenpártjának soraiban nem akad senki, ki fáklyás-zenéizek háborgatására lenne képes vetemülni, hogy mondok, illy tiszteletadásban nem lehet senkinek joga felakadni, vagy nem leend legalább senkinek tehetsége őket akadályozni. Megmutatta azonban a következés, hogy csalatkozának ,s hogy Pesten nem mindenkinek szabad azt tenni, mit mások szabadon cselekesznek, hogy itt ellenszenveket és rokonszenveket nyilvánítani csak az emberek egy bizonyos nemének, más színezetnek vagy pártnak pedig rokonszenveit sem szabad tanúsítani, és hogy itt egy maroknyi rendbontó kényétől, kegyelmétől függ a közcsend és személybátorság, és nem rendőrségi éberség vagy erély által biztosíttatik. A tények ezek: még mielőtt megérkeznek a felebb tisztelve említett főispáni helyettes ablakai alá az illetők által kikért két katonai zenekar, már gyakran kezdettek egyes füttyentések, gyaníttatók a bekövetkezendő zavart, hallatszani. Nagyobb számmal, sűrűbben és ráfordításokkal vegyülve ujulának ezek meg, midőn az említett zenekarok megérkezvén, helyt foglalónak, ’s elébb az egyik , később a másik, játszani elkezdettek. E közben ugyanis a fütyölések zaja olly lármássá és folytonossá vált, miszerint a zene alig vala hallható. Ezen zavar között érkezének meg a haják fáklyáikkal esti 10/1 óra körül, a hatvani kapu felül jőve, ’s mind inkább szaporodó fütyüléssel és ordítással fogadtatva, ’s a két zenekart a rendzavarok által környezetten, ’s az önmagokat megillető helyet ezek által elfoglaltan, találva. Ekkor elébb zajos szóvita, később tolakodás, ’s ebből verekedés következék. Több ízben nyomulnak a hatvani utcza felé vissza, a mára szépulcza középen túl helyt foglaltaak,hogy az őket fütyöléssel’fordítással folyvást ingerlőket elűzzék, míg végre sikerül annyi nyugalmat eszközölniök, miszerint egy zenedarab középszerű csendben eljátszatik. Azonban csak rövid ideig tart ezen nyugalom, mert a rendbontók újra felkerekednek, már most kövekkel, lúdtojás sőt maroknyi nagyságuakkal, kezdvén és folytatván az ostromot. Az eleinte csak gyéren repülő kövek, főleg a rendbontókhoz közelebb álló h—iakat érik, ’s ezek által megtámadóikra vissza lökésnek, mig végre a h—iák hátrálni kényszerülvén, ’s mindinkább szaporodván a repülő kövek száma , a katonai zenekar tagjai is megdobáltalak, helyöket oda hagyják, és sietve eltávoznak, a futásnak eredeti nézők tömegével együtt, mialatt adják, nem állhatván tovább ellent a köveket dobálók nem szűnő megtámadásaiknak, a főispáni helyettes szállásának udvarára vonulnak be. Ekkor egyedül látván magukat a rendbontók a dicső diadal mezején, az ablakoknak fordulnak, hallik jobbról balról a betörő üvegtáblák csörgése, egyre repülnek a főispáni helyettes ablakaira a különböző nagyságú kövek, a rendbontók többször végig járják az utczát, köveket hajigálva, legocsmányabbul, és fájdalom magyar nyelven szitkozódva, ’s azt is pengetve, hogy a kaput kell betörni, ’s ez így tart, mig csak az éjfélt el nem üti a toronyóra, és a rendbontóknak nem tetszik kegyesen ön jószántukból oda hagyni a tért, ’s eltávozni. Ekkor helyre áll a csend, megtisztul az utcza , ’s mind a halák , mind mi többed magunkkal , kik elejétől fogva végig a főispáni helyettes szobájának ablakaiból néztük mindaddig e jelenetet, míg csak mind azokat, mind az ablaktáblákat a kövek sűrű repülése miatt nem látszott czélszerűbbnek bezárni, apró szakaszokban útnak indulunk ’s éjfél után fél órával a szép utczának vége felé találkozunk egy legfölebb 40 embernyi fegyveres rendőrcsapattal, két nem tudjuk milly minőségű egyén által vezetettel, melly méltóságos csendben lépdel a rendetlenség már egészen üres és elhagyatott azon színhelye felé, mellyen hogy emberhalál nem történt, vagy legalább tetemesebb vérengzés vagy megsebesedések, tudtunkra, helyet nem foglaltak, egy szóval, hogy nem történt több és nagyobb botrány, zavar és ocsmányság,mint amennyi valóban történt, ezt csak a véletlennek lehet köszönni. Az orditók és hajigálók közöl többeket láttunk, de fájdalmunkra egyet sem ismertünk, minélfogva egyet sem állíthatunk itt a közmegvetés pelengéjére. Ezekhez úgy hiszszük nem kell commentár, és azért csak néhány igénytelen észrevételeket fogunk előterjeszteni, melylyekre úgy hiszszük minden magyar, é s annyival inkább minden pesti lakos teljesen föl van jogosítva , fel van különösen az, ki nem a zavar, hanem a rend érdekében, nem a közhatóságok tekintélyének aláásása, hanem annak szilárdítása mellett szokta szavát felemelni. Mindezek így lévén , méltán feltűnő, hogy még a zene előtt csendzavarási szándékokat fütyüléssel és később ordítással jelentők, a hvak kigúnyolásátóli tartózkodásra, egyszersmindezek szabad cselekvésének meg nem háborgására, mint a következésből ítélhetni, rendőrségiig fel nem szólítottak, és átalában a kellő rendelések meg nem tétettek arra, hogy a szabad dolgot cselekvőnek tette, rendbontók részéről semmi oldalról csendzavart elő ne idézhessen? Vájjon a kiváltságok gyűlöletének korában nem a legkeserűbb gúny-e az, ha bármelly neme vagy száma az embereknek képes vagy elég erős azon kiváltságot követelni és ki is víni magának, miszerint keblének ellen-és rokonszenveit csak ő nyilváníthassa, és senki más? nem tűrhetetlen állapot-e az, midőn egy maroknyi rendbontóknak, egy 90 ezer népességű városban , és annak legnépesebb részén,roppant néptömeg láttára, a közcsendet és bátorságot ii óráig veszélyeztetni szabad, anélkül hogy ellenök lépés történnék? Vájjon polgárosodott emberi társaságban élünk-e? és az eféléknek hova kell a lehető legegyenesebb útón vezetni egyedüvé, mint az utczai tömegek uralmához? és ez maga aztán, milly módon fékezhető máskép, mint a despotismus vaskarjával? (A megyei közmunkák tárgyában, vonatkozólag az 1844ik évi 9ik törvényczikkre.) Múlt országgyűlésen a közmunkás erő szabályozása, ’s törvény által szentesített meghatározása után, a megyéknek jelenleg mikép lehessen mind az újonan építendő utakat szabályosan készíteni, a rosz karban lévőket okszerűen kiigazítani, és azokat folytonosan jó állapotban fentartani, mind a rendelkezhető néperővel sikeresen dolgozva, kellő ellenőrködés mellett takarékosan munkáltatni, mind pedig a felügyeléssel megbízottaktól követett eljárások iránt szoros felelőséget méltányosan igényelni? a munkáltatás terén szerzett tapasztalatom után, azon egyetlen lehető legjobb módot, amelly bármikor, de bizonyosan, és szeretem hinni, nemsokára kivívandja életbeléptetését, — rövid vázlatban jelenleg üdvösnek vélem előterjeszteni, részint azon tekintetből, mihez képest bizton hiszem, hogy a közmunkás erő mi módom legjobb kezelése rövid idő alatt a megyék teremeiben tanácskozás tárgyául szőnyegre kerülenk; részint azon ismeretes okból, minélfogva utaink rosz állapotban lételek ellen naponta újabb meg újabb panaszok emeltetnek, mindamellett, hogy évenkint az egész országban milliókra menő napszámok fecséreltetnek el. Felemlített törvényünk meghatározza a használható erőt, és ez által igen bölcsen megsemmiti azon önkényt, melly honunk , nem mondom minden , de bizonynyal több megyéiben, a hatalommal élő egyedek jelleméhez képest, a nép erejét, határt nem ismerve, lélekismeretlenül, és számtalanszor minden eredmény nélkül pazarolta. E mellett nevezett törvényünknek vannak még számos fényoldalai, mellyek közül csak azon egykettőt kívánom megemlíteni, mellyek az egész nemzetre jótékony, nagyszerű hatást fognak előidézni. Igenis, még ha emlékezetünkben van, minő rendetlenség uralkodott eddig a közerő kiállításában az első rendelkező hatalomtól kezdve, le a község utolsó kisbirájáig. ’S ha nem hiányzottak is számos hatósági buzgó tisztviselők, kik betekintve a községek ügyei vezetésébe, gyökeresen elfojtani törekedtek minden igazságtalanságot, alig sikerült mégis nekik őrködhetni azon önkényen , és korlátozhatni azon zsarnokszellemű hatalmat, mellyet honunkban a rendezetlen községek elöljárói a tömegen gyakorolni szoktak, és mihez képest a közerő kirendelésekor megkímélve, vagy kimentve a számtalan sógort , komát, ’s a község tehetőségeit, többnyire a legszegényebbeket nyomasztólag zaklatták. Ezen sajnos és kétes állapotot megszüntetvén uj törvényünk, lassankint nagy részben feléleszti a tömeg keblében azon bizodalmat, melly annak érintett súlyos nyomatása miatt majd végkép elenyészett ama rend irányában, melly a népkormány rudját közvetlen kezében tartja. Eddig is nem rettegett népünk annyira a munka terhétől, mint a határtalan önkényes zaklatástól, kivált ha feláldozott kézi erejének még azon fölül semmi sikerét sem szemlélhette. Több megyéban szerzett tapasztalatim után bizton állítom, hogy honunkban a nép még örömest dolgozik, csak egyenlőn terheltessék, ereje igazságos és előre tudatott renddeli, ’s annak idejében használtassék, főkép ha még javát is érzi, ’s hasznos eredményét látja fáradságos munkájának. Nem csekély befolyással leend nemzetünk jövőjére új törvényünk még azáltal is, hogy szellemében hatalmas csírája rejlik egy bizonyos, a munkáltatásban követendő jó rend behozatalának ; ehez képest kétségen kívül szükségessé teendi, sőt hiszem, rövid idő múlva előidézendi a hatóságok részéről a munkáltatás körében felállítandó azon tárgyalatos kezelési rendszert, melly minden jól sikerült, és sikerülendő munkának első leglényegesb feltétele; ’s ezzel beoltja a közmunkáknál népünk életébe a jó rendet ’s egyszersmind eszközleni fogja, hogy közmunkáink jövendőre szakértő egyedek felügyelése alatt szabályszerűleg hajtassanak végre, minek napontai tapasztalása a néptömeget ügyesebbé, örömestebb dolgozóvá fogja változtatni, keblében a technikai munkák iránt bizodalmat gerjeszt, és értelmességét fejleszti. Vannak többen, kik új törvényünk értelmében a kivetett néperőt a közmunkák nagyságához és sokaságához képest igen csekélynek tartván, minden roszat jósolni szeretnek, miként kevés meglévő közlekedési eszközeinket az erő parányisága miatt nem lehetvén eddigi középszerű állapotban is fentartani, azok végromlásnak és pusztulásnak hanyatlanak, kárával minden honlakosnak; ’s ennélfogva jelen körülményeink közt, midőn t. i. a közös teherviselés elfogadása ’s testesülten életbeléptetése nem sikerült, a közerőnek a nép érdekében tett imez újabb megszorítása inkább káros mint hasznos az egész nemzetre, ’s legfőkép magára a népre. Ezekkel ’s hasonló értelemben lévőkkel egyet nem érthetvén, azt állítom , hogy a törvény által meghatározott erő az egész országban több milliókra rúg, ’s egyes megyékről ítélve, ha avatottan kezeltetik, olly annyira tetemes, mikép azzal ez annyi eredményt lehet hatóságainknak felmutatni, mint az eddigi végetlen, mire patriakezelt erővel. ’S épp azért, mivel ezen erő határozott, a megyék érdekében fekszik, olly intézkedések mielőbbi életbeléptetése, mellyek szerint azon erő csak czélszerűen , takarékosan, ’s minél nagyobb foganattal használtassék. ’S ime éppen itt fekszik jövőre legjótékonyabb kifolyása új törvényünknek, mivel a hatóságokat addig is, mig a közös teherviselés, tehát a pénzes erővel a legrendszeresebb dolgoztatás életbe léphet, lassankint elkészíti a közmunkák szabályos kezelésére, bevezeti a munkáltatás gyakorlati terére, és feltárja azon hiányokat, mellyek eddig lehetlenné tették és teszik a közmunkák czélirányos és szabályszerű