Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)

1848-06-10 / 859. szám

nézetük az éretlen türelmetlenség, gáncsolási viszketeg. Úgy látszik, valami bűvölet hatalma alatt állanak, melly mindig a forradalmi csarnok rémképét tartja elénnek. Ez ellenében, kell lenni olly lapnak, mellynek feladata legyen a tüzet oltogatni; a fentebbi lapok által leizakla­tott, elrémített elméket, békiteni, csilapítani, betömö­­getni a réseket s szakadásokat, mellyeken az árvíz kirontva életet s vagyont magával elsodorni készül. Mert vagynak sokan e honban, kik így szólanak : Én a szabadságot szeretem, de kívánom, hogy ne csak az útrataposók, proletáriusok, hanem azok is, kik orczá­­juk verejtékével keresik kenyeröket, azok is, kik szüleik­ről öröklött vagyonukat költve másoknak alkalmat nyújta­nak keresetre, élvezhessék a szabadságot; kívánom, hogy törvény előtt egyenlőn védelmet j­utalmat találjon, kit jó vagy rész sorsa nemesnek hagyott születni, s a nem­nemes, kinek mivel egy újjodat oda nyújtottad, most egész kezedet kívánja; kívánom, hogy a kormány ne csak akarattal, hanem erővel is bírjon mindenkinek személyét s vagyonát önkénytől megóvni. S hogy ez lehessen : Itt a határ , mellyen túl az állam már senkit egyest vagy osztályt nem jegyez, a hazának mindenki egyenlő fia, úgy jóvoltában mint terheiben mindenkit egyenlő rész illet. Ezentúl minden becsületes hazafi szent kötelességül tekintse simítgatni, egyengetni a válaszfalakat, mellyek embert embertől, osztályt osztálytól elkülönöztek, mely­­lyeket ha a törvény lerontott is, de az életben még dara­big fenmaradnak. Első szükség ugyan a haza megmentése. Ezért nincs s ne legyen drága áldozat. De ha meg lesz mentve a haza. Midőn az alkotmány megállapításáról leend szó , főfi­gyelem oda fordítassék, hogy az árkából kibocsájtott folyam, melly most szélt­ben hosszában elterül, mielőbb alkalmas mederbe vezettessék. A mostani mindentehető választmányok, tisztviselők köre törvény által óvatosan körülh­assék, a közigazgatás a bíróságtól szorosan elkülönöztessék , hogy a polgárok szabadsága mindennemű önkény ellen óva legyen. Az alkotmányban a stabilizmus s haladás elemei úgy állíttassanak össze, hogy midőn az elsők az örökös rázkó­dásoktól megóvják az államot, úgy az utóbbiak a nemzet organikus fejlődését s éredését lehetővé, sőt elkerülhet­­lenné tegyék. Itt a felső táblát megemlítetlenül nem hagyhatom, melly ha ezelőtt talán útban állott némellykor, úgy mos­tani megváltozott viszonyaink között épen olly szolgála­tot tehet, mint a hegyről lemenő szekérnek a kerékkötő, mérsékelvén a rohanást. Átalános szavazás igen szép hangzású szó. Humánus czél, mellyre az emberiség eljutni czélúl tűzheti ki. De idő előtt alkalmazva épen magának a szabadságnak meg­gyilkolására vezet; mert a szabadság érdekében csak az lehet választó, ki hogy azzal vissza nem él, mind értel­mi, mind vagyoni kezességet nyújt; kik ezen vonalon túl esnek, azok eszközök a részakaratúak kezében, épen a sza­bad választás megrontására. A nemességet a közvélemény előtt nagyrészben a kor­tesek tették népszerűtlenné. Most a kortesek száma mil­liókra terjed. Mi a teendőknek alphája lett volna, de mit szerencsét­len viszonyunk meg nem engedtek : a népnevelés első mulaszthatlan szükségül tűnik elő. A népnevelés eszkö­zei nemcsak iskolák, hanem institutiók is. Mert az alkotmány sánczaiba bevett nép legnagyobb része a szabadság honába most még csak egy hegyről te­ ,­kint le, s el fog költözni őseihez a nélkül, hogy a szabad­sággal élni megtanulna. Az ígéret földére csak a most serdülő nemzedék megyen be, ő kirondja a kánaánt, ha hogy kellőleg fog képeztetni. Ha mind­ezek s egyebek életbeléptetését, s gyakor­lati alkalmazását éber figyelemmel kísérni, s ellenőrizni, útbaigazító, segítő tanácscsal szolgálni egy párt feladatát tűzné ki magának, mert a kormány­orgánumok a válasz­tandó eszközöket némellykor elfogultan tekinthetik , úgy vélem, egy illyen pártnak orgánuma lenni alkotmányos polgári hivatás volna; s megforditva , ha egy lap felada­tul ez irányt választaná, úgy ez egy jelentékeny párt tá­mogatására számíthatna, melly a kormánypártól kevés pontokban eltérve becsületes hangyamunkájával járulna a haza felvirágoztatásához. Küszöb előtt áll a nemzetgyűlés. Ki fognak fejleni a véleményárnyéklatok, úgy lehet már a választásoknál, de ha ott nem is, mivel még a nép politikai combinatiokat tenni nem képes, az országgyűlésen minden esetre. Az egyvéleményűek felkeresik egymást s szövetkeznek. S nem kétlem, mikint utálnok a saját véleménynyel birók a vidékeken is hasonlót teendnek. Azután pedig orgánum után néznek szét, melly által nézeteiket terjesszék, s megtámadások ellen védjék. Mert valamint olly hirlap, mellynek pártja nincsen, fen nem tarthatja magát; úgy viszont jelentékeny párt nem lehet, ha magát nem rendezi, s határozott színezetű orgánummal nem bir. — Bizony Tamás. Fogadja a tisztelt szerző barátságos kézszorításomat ezen olly alapos, mint világos és hazafias előterjesztéséért; de kérem, mondja meg egy közelebbi alkalommal: ezen lap, mellyet annyi nehézségekkel küzdve kell szerkesz­tenem, nem épen azon orgánum-e, minek szükségét fen­tebb olly meggyőzőleg rajzolá ? Nincs Ön ebben a véle­ményben ? vagy tán gyöngédség, vagy más egyéb tekin­­e­tét tartoztató most vissza ez ítélettől, midőn a többi kor­társakról szólva, a sor épen rajtam lett volna? — Sze­mélyes hiúságok kiméletének, midőn a haza üdvéről van szó, nincs helye; és az álszemérem hallgathat akkor, mi­kor őszinte hazafiság beszél. ^Vagy tán e lap nevével nincs ön is megelégedve, mint sokan ? Mondja ki ön nyiltan vélekedését. Nekem ugyan a lap czímével semmi solida­­ritásom. A czím nem enyim, csak a politika az én sajá­tom. Amaz változhatik , mert csak forma, e nem, mert ez meggyőződésemnek kifolyása. Amarra, mint olvasó semmit sem adnék, mert a csak firma, czégér­e csak azt tekinteném, mit árulnak alatta. De mint szerkesztőnek s ennélfogva egyrészről, mint vállalkozónak tanácsos ra­gaszkodnom hozzája; mert még az ujkorcsmáros is jónak tartja meghagyni a régi czégért s az ő firmákhoz inkább jár a vásárló közönség. Különben, mondom, nekem a czim mindegy, s nyilatkozzék maga olvasó közönségem iránta s azzal cserélem fel, a mi neki legjobban tetszik. Egyébiránt, megvallom, azon föltétellel, hogy ez aján­lat pártolásra találhatna, úgy vélem, olvasóim józan esze ellen követnék el sérelmet. — V­i­d­a Károly. A­ birodalom. A .Chronicle* (angol szabadelvű lap) ekint ír Ausztria jelen állapotjáról: „Sajnálva kell látnunk, hogy az ausztriai kormány hatalmát ismét néhány korhely ta­nuló s napszámos kezébe engedte át, kik magukat Ausz­tria népének nevezik. Néma gyenge reményünk volt, hogy az anarchia s rendetlenség ama hosszú szabadság­gyilkoló, szegénységet- s nyomort-szülő interregnuma, melly alatt kínlódott a forradalmi Németország, épen olly foganatos leczke volt Bécsnek, mint Berlinnek. Azt kép­zeltük , hogy azon emberek, kiket a martiusi zendülés hatalomra emelt, érteni kezdik, hogy első kötelességük, engedelmességet eszközleni s a kormány tekintélyét tisz­teletben tartatni; vártuk azon időt, midőn a józan ész, az önmegmentés erős ösztöne, és a civilizált társulatok szo­kásai által szült rendhezi ragaszkodás nyilatkozni fognak, s az olvasó­ s ivószobák zaja, a korcsmái és utczai szóno­kok kiabálási közt meghallatják magukat. Tévedtünk. A közvélemény még mindig néma. Az ausztriai nép feje és szíve megtompulva s paralysálva van még mindig a Sys­teme összeomlása óta. A közelebbi hetek tapasztalásain senki sem okult. Az erkölcsi bátorságnak egy szikráját sem élesztették fel azok sem a népben, sem a kormányon ülőkben. Ausztria státusférfiai még most is épen olly gyenge , ingatag szoba-emberek, mint mikor Metternich elhagyta őket. Ennek legalább volt politikája s terve, mit értett s mit kivinni volt bátorsága ; utódainak nincs sem­mi. A ministérium által közzétett alkotmányvázlat — meg kell vallani — sok tekintetben hiányos volt. De nyil­tan ki volt mondva, hogy ezen egész alkotmány­terv az országgyűlés elébe fog terjesztetni megvizsgálás végett. S csak helybenhagyása után bír teljes érvényességgel. Ha a ministerium egyszer közzétette, mégis kellett volna tartania, mig a nép ellenszenvéről törvényszerű úton meg nem győződött. E helyt elállott tőle — főbb pontjai ki­hagyásával az egésztől elállott — néhány éretlen gyermek parancsára. Egy ijesztési kisérlet, mit a kormánynak kö­telessége lett volna mint utczai zavargást tekinteni s min­den erővel lenyomni, a nemzet teljhatalmú akarata kifeje­zésének vétetett. Mi lesz mindezeknek következése? Azon ösvényt fogja-e követni Ausztria, mellyen haladni Poroszország hajlandónak látszik s egy széles alapú demo­­cratiai alkotmányt fogad el a belgiumi mássára? Meglehet. De minden esetre igaz, hogy illy gépezet, ha mozgásba tétethetik, vagy igen rövid idő alatt használhatlanná lesz s félre löketik, vagy az egész birodalmat olly bonyoloda­­lomba keveri, mellyből nincs menekvés. Igaz minden gondolkozó ember előtt, ki nem hallgat azon zagyva phra­­sishalmazokra, mellyeket legtöbben politikai eszmék he­lyett használnak. Ausztriában a democratia fogalma merő puszta képtelenség (a naked absurdity.) Lehetetlen elő­vénni , hogy Galiczia, Csehország megegyezzenek abban, hogy néhány féktelen bécsi iskolás­ gyerek, vagy egy henge napszámosokból álló, a távol főváros utc­áin felszedett csőcseléktől kormányoztassanak. Természetesen önmeg­­mentésekre minden összeköttetést e fővárossal meg kell szakasztani, és külön kormányt kell állítniok maguk szá­mára *). Ausztria történeteiben sohasem volt egy pilla­nat is, mellyben nagyobb életfontosságú dolog lett volna, hogy kormánya tiszteletet parancsoljon s megnyerje azon idegen törzsökök ragaszkodását, kik teszik a birodalom népessége tömegét. Ausztria előtt csak egy útja van a szabadulásnak, ha őszintén s méltányosan lép fel keleti tartományai irányában: megadja nekik a hatalom őket illető részét, s meggyőzi őket a felől, hogy örökre fel­hagyott azon hibás politikával, melly szerint érdekeiket nyugot felőli növekedésének feláldozta. De azon kormány­férfiak , kik a birodalom ügyeit akarják vezérelni, mutas­sák meg előbb, hogy tudnak Bécs utczáin parancsolni!“­­ mi több önállásra birkózni, s most, midőn valódi életre­­ számolt s vélt vergődhetni, önkebelében dulakodva magát eméssze föl, a legfájdalmasb halál kínjaiba süllyeszsze minnyi életrevaló tehetségeit , annyi nemes tulajdonit, mennyit aránylag véve még kevés nemzet tüntete föl egy­szerre; fölprédálja ujonan született szabadságát­ vagy in­kább kínos vajúdásában, holta szüleményével együtt, borzasztó halállal halljon! — Nem, szeretett testvérek ! ez nem lehet, ennek történnie nem szabad, hogy dicső nemünk illy csúful hazudtolja, meg évezredes történetét, örökfényű csillagokkal ragyogó múltját, s a történelemben feledhetlen jelenet, az nem lehet, hogy ifjú szabadságának bölcsője bús sírjává váljék, hogy a temetkezés fölött egy ország vérben álljon. Nem, polgártársak! ha az iménti küzdelem nem volt hiú játék, ha általa önlábra állunk , szabadságra és életre vergődünk , ne fecséreljük ez életet czéltalan huzakodás­­sal, hanem a kimondott nagy elvek nyomán egyetértve, békével, testvérileg s józanul törekedjünk a magasztos czél felé, mellyre nemzetünk hivatva van. Értsük meg a nagy feladatot. — A mozgalom napjai eltelének. A zaj­­lásnak csillapulnia kell, hogy uj helyzetünkbe beleillesz­kedjünk. Nem a kezdet nyeri a koszorút, a fontosabb rész még hátra van. Teendőink száma tömérdek. A té­nyeket a kiszámító gondolatnak kell megelőznie. A föl­zaklatott körülmények halmaza, a mindünnen kibukkanó akadályok sokszorosan feszültté igénylik a biztos alapra épitendő gondoskodást; jól átgondolt, szigorún kiszámolt tervezetek nyomán lépdelhetünk csak biztosan. Ennél­fogva gondolkodjunk s cselekedjünk, munkáljunk mind­nyájan a közjóra, kitől mi telik, csak őszintén s becsületes lélekkel. Mindenkor­i nemnek megvan saját köre, melly­ben buzgón eljárva tényezője lehet a közjó gyarapulásá­­nak. „Engedelmeskedjék a gyermek, tanuljon s gyara­podjék jellemben s szellemben az ifjú, gondolkodjék s tegyen a férfiú , lelkesedjék s lelkesítsen honszeretetre a nő. — Csak a szerepek föl ne cseréltessenek. Ez ellen pár évvel ez­előtt lelkes óvást tett már nagy Széchenyink, s ez óvást nem lehet, főleg most eléggé viszhangoztatnunk; midőn a tapasztalás tanúsága szerint, épen most, midőn az átalakulás nagy munkája a legérettebb férfiterméket igényli a dolgok élére , a kevésbé higgadt elméjű ifjúság kiván több helyütt vezetőül feltolakodni, és szóval s tollal olly elvek mellett küzd, mik csak tetemes károkat idéz­hetnek elő. — Uraim! óvakodjunk a szabadságot rokon­­czátlan szabadossággá torzítni. Óvakodjunk annak körét imádott énünkre nézve annyira tágítni , hogy azáltal hasonló jogú polgártestvérünkön csorbát ejtsünk, vagy azt épen a miénk alá rendeljük, mert ezen ököljogi szabadság zsarnokabb magánál az előbbi zsarnokságnál. Legalább hitünk szerint, tűrhetőbb egy oroszlán talpa alatt nyögni mint ezer darázstól csipetve gyötörtetni. Suum cuique. Ezt szem előtt kellene tartaniok azon bőrükbe törhetlen s álpathossal ágaskodó mikromegasoknak, kik minden zugból rajkint előhemzsegve olly kellemetlenül zsibon­­ganak, hogy tőlök minden jobb érzés undorodva fordul el. Azok a republikánus szinezetű anarchisták, gőgös publicistái nihilisták, kik a békés népet békétlenűl, annak őszinte érzelmeit hamisan képviselni, isten szavát eltorzíta­ni igyekezve, a nagy közönségnek, melly békés átalaku­lást kiván, zavart s nyugtalanságot hirdetve , a szabad sajtót egyidő óta bitorolják, valóban kiszámíthatlan rosz­­nak megvetői; ők a zsarnokságnak az előbbinél veszélyes­ nemét igyekszenek előidézni. Gyümölcseik már szerte mutatkoznak, s vajmi fanyarok. Ha ez folyton így menendne , úgy mi nem születünk újra, hanem csak a tetszhalálból azért ébredünk föl, hogy lázas küzdelem közt kínos halállal újra meghalljunk; kí­nosabb, átkosabb halállal, mint valaha, midőn idegen kéz gyilkosa, mert öngyilkossággal esnénk el. Kimutatnék legalább az egész műveit világ előtt, mellynek figyelmét az imént kezdők csak ujonan magunkra vonni, hogy mi nyolczszázados alkotmányos nemzet létünkre sem tudunk a politikai kiskorúságból kinőni, s méltó férfias érettségre emelkedni; hogy annyi történelmi keserű tapasztalatokon át annyi vészes csapások után sem tudtunk okulni, s a legsürgetőbb, legsarkalatosb életelvek iránt tisztába jönni; bebizonyítnák elleneink ama vádját, miszerint mi minden igényelt férfiasságunk daczára is csak ábrándos, álmodozó ifjoncz nemzet, éretlen népcsoport vagyunk, erőszakkal feltolakodók a nagy nemzetek sorába, de velük versenyt haladni legkevésbé képesek. Vakok, kik a napot az éjtől, a szabadságot a zsarnokságtól nem tudjuk megkülönböz­tetni ; midőn az utóbbit csak formájában változtatjuk, s fölcserélgetjük; midőn egyik szélsőségből a másikba ro­hanunk, reformálás helyett deformálunk, átalakítás helyett dulakodva fölforgatunk. Pelionra ossát szúnyog erővel rakni törekszünk a hullámok fölött, kártyaalapra kábel­­tornyot építünk, fővel le lábbal föl­eviczkélünk. Nyéky Gáspár: Szatmárból, május 26. 1848. (Ellenforrada­lomra észrevételek.) Nem tudom, ha május lső napján tartott közgyűlésünkről itt tudósításomat vette-e ön­­), mert a mint emlékezem vigyázatlanságból azt Pestre in­téztem, pedig ön Pozsonyban van. De, miért is nem jön ön már Pestre * 2), még utoljára némellyek azt hitetik el Tájék­ozás és jó tanácsok Erdély­ből. II. Polgártársak! rémitő gondolat, ha méltólag fontolóra vesszük, mikép egy nemzet, melly egy évezreden át an­nyi bel s külviszályok közt, a sorsnak olly sok keserű csapásai alatt bámulandó szilárdsággal tudá magát fön­­tartani; sőt, mikép az aligmult közelebbi idők tanúsítják, elnyomatása daczára csodaszerüleg fejleni s emelkedni. *) E czikk még múlt hó 24ikén jelent meg a ,Chronicle-­­ben, mikor még a prágai id. kormánynak híre sem volt. ') Vettem, de túlhalmozottság miatt csak kivonatban ad­hattam. — Szerk. 2) Valóban e különös kérdés! Ugyan, hát nem tetszett olvasni 821. és 834. számú lapunk „szerkesztői ’ "dö­n­­tés­ét, melly olly nagy ciceróval volt nyomva, hogy csak a

Next