Budapesti Hirlap, 1896. április (16. évfolyam, 91-119. szám)

1896-04-01 / 91. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (91. sz.) 1896. április 1., s a napról-napra ijesztőbben terjedő kivándorlás elég ellenbizonyíték lehet a magyar deputáció kezei közt. Éppen ma ismertettük egy magyar publicista munkáját, a ki lévén Bánffynak taná­csosa, nem hajlandó sötéten nézni a viszonyokat és mégis olyan eredmé­nyekre jut, a­melyek nem hízelgők a követett politikára nézve. Ilyen adatokat és véleményeket tudunk mi is a küldött­ség kezeibe adni bőven. De természe­tes, hogy őszintéknek kell lenniök, nem szabad azt szem előtt tartaniok, hogy ha a helyzetet objektíve vázolják, akkor rosz szolgálatot tehetnek annak a párt­nak, a­mely évek óta csinálja nálunk a közgazdasági politikát. Ez az elfo­gultság sokba kerülne a nemzetnek és nem mentené meg a kormánypártot attól, mit a tények logikájának nevez­nek s mely a kivándorlásban, az árve­rezésekben, a proletár népség nagy számában már ma is előre veti ár­nyékát. Pulszky-számadások, Budapest, márc. 31. A másik szakértői vizsgálatot a törvény­széki orvosokra bízták s ezek is eljártak tisz­tükben s a célt eltalálták. Nem konstatálták Pulszky Károlynál az őrültséget, mert ez baj lett volna, őrültet perbe fogni, elcsukni hosszú vizsgálat alatt tartani, épp oly kompromittáló a kormányra és a bíróságra, mint Pulszky Károly ép­elméjűségének hivatalos megállapí­tása kompromittáló lett volna Pulszky Ágos­tonra s azokra az orvosokra, kik egyszeri látásra a paralízis progresszíva előrehaladott állapotát bizonyították rajta. De főleg kellemetlen lett volna ez eredmény Wlassicsra és a törvény­székre nézve. A törvényszékre azért, mert a legszigorúbb vizsgálat és a vádhatározat után Pulszky Károlyt végtárgyalás nélkül elbocsáj­­tani egyszerű megszüntető végzéssel nem járta. Wlassics miniszter pedig az ártatlant kény­telen lett volna hivatalába visszahelyezni. E dilemmák között a törvényszék orvosok szak­­véleménye eltalálta a középutat, konstatálván, hogy a fogoly Pulszky Károly „nagyfokú ideg­bajban“ szenvedő, tehát se nem őrült, se nem­ beszámítható. Nem bolond, de gondolko­zása rendellenes, zavart, ideges tünetek mu­tatkoznak rajta s melyek az akarat szabad elhatározását gátolják. Ez éppen elég arra, hogy Pulszky Károlyt szabadlábra helyezzék s a képtár­vizsgálat eredményéhez képest a köz­­oktatásügyi minisztérium jelentésére és az ügyészség indítványára a törvényszék tárgyi tényálladék és alanyi beszámíthatóság hiányá­ban a vizsgálatot megszüntesse. Erre a húsvéti szünidőket kellett meg­várni a parlamenti felelősségre való tekintettel. A közönséget pedig a fordulatra a lapokban előkészíteni. Ez is cifrán történt, mert a Nemzet, mely az első hirt adta, ennek vételét a félhivatalos Keleti Értesítőre tolta. De ess a kőnyomatos a többi lapnak azt a hirt el nem küldte. A hir csakis a Nemzet­hez érkezett meg. Ez különben mellékes, mert hiszen a hír alapos értesültségről tanúskodott. Ebben az egész d dologban, mely a legkü­lönösebb áttérők egyike, a legszomorúbb sze­rep mindenesetre a magyar bíróságoknak ju­tott. Ugyan miért kellett a kormánynak az egyetlen intézményt, mely Magyarországon még el nem vesztette jó hírnevét, miért kellett a bíróságokat belevonni a botrányba, hogy egy őrültet a gyógyítás alól és a menedék­helyből kivesznek, vizsgálati fogságba tesznek, vád alá helyeznek s azután ismét, mint ideg­bajos beteget, szabadon bocsájtanak s az el­lene oly nagy erővel vezetett vizsgálatot szóváltás támadt, a minek az lett a vége, hogy a semjéni legény vizi reportot (visum repertum) vétetett föl magáról, a mibe csakugyan az volt beleírva jó pénzért, (a hogy az ürmösdi atya­fiak mondták) hogy a semjéni legény fejét valaki valami tompa eszközzel annyira érde­kelte, hogy három helyen be tetszett szakadni, már ahogy a feje. A­mire én azt mondtam, hogy: „Ne búsuljanak,majd kiigazítom én ezt a kis sort“, ki is igazítottam, mert ime Kis Andris némi kis vizsgálati fogság elszenvedése után hazakerült, a­mi űrmösdön nagy tekintélyt és elismerést szerzett nekem.) „Mondta a tekintetes fiskális uram, csak­ugyan mondta, de nem akarták odahaza hinni a népek, váltig mondogattam pedig nékik te­kintetes uramra téve a célt, hogy: Uram ! a­ki te benned bízik, meg nem csalatkozik, de most már látják, hogy igazság szavazatra szállt az én nyelvemről, áldják is a tekintetes ura­mat még a haló porában is (no, nem mond­tam ?) csak folytassa is tekintetes ur a luk­­szust, melyet a jótétemény természet kegyes­kedett méltóztatni, mert akkor bátran zeng­heti Ürmösdön minden soros állapotba lépett halandó azt, hogy: Nincs már szívem félel­mére, nézni sirom fenekére. „Hát most újra, kinek esett baja?“ Kér­dem, szerettem volna már tudni, mi végett jött. „Nem esett ott senkinek, kérem bocsá­nattal, ha csak a nem, hogy a Julis ángyom meghalt.“ „Meghalt ? „kérdem részvéttel. „Meg biz’­a — feleli — már a lajtorját is fölvették.“ „Mi a csodát ?“ „No, hát a lajtorját, az elöljáróság.“ Mindjárt láttam, hogy leltár­ról akar be­szélni az öreg. Az ő becsületes parasztesze nem A mennyiségtan őrültté nyilvánítása a közoktatásügyi minisztériumnak sikerülni fog. Mint halljuk, már hetek óta kitalálták a mód­szert, hogyan lehet szakszerűen bebizonyítani Pulszky Károly mű­vásárlásainak az elköltött összegekkel való egyezését. Kiküldtek szakértő becsüsöket,­­ ezek közül egyik vissza is lé­pett. A három szakértőnek pedig utasításba adták, hogy ne együtt, hanem mindegyik kü­lön becsülje fel a vásárolt műtárgyakat. Az egyik alacsonyan, a másik magasabban, a har­madik legmagasabban. Ennek a célja, hogy, ha a három különböző számot a minisztérium összeadja, hárommal elosztva, átlagát veszi, az eredmény a minisztérium által kiutalt összeg­nek megfelelő legyen, a­ szakértők a beléjök helyezett bizalomnak pontosan megfeleltek s rendelet szerint kisült, hogy „semmi hiány“ nincsen. E szakértői véleményeket a vizsgálat­hoz csatolják s a számítással együtt nyilvá­nosságra hozzák, hogy mindenki meggyőződ­hessék az eljárás helyességéről. „Későre biz­a, Keserű uram, nem is tu­dom, hány óra lehetett, hogy hazakerültünk, mert akkor már nem igen nézegettük az órát.“ Felelt erre Keserű uram: „A barátságos és rokonságos jóindulat nem is időszabvány alá esendő. „Helyes az okos ember szavazatra“ — szólok én erre. De mielőtt tovább mennék, elmondom rövid szóval, ki ez a Keserű Mihály. Becsületes csizmadia- mesterember a fele­ségem szülőfalujában, Ürmösdön, azaz hogy csak volt, mert hogy az első felesége meghalt, ő maga is gyermektelen, de nagytanulmány­os, és ennek mia nagy becsületben létező ember lévén — a­hogy ő maga mondogatta — má­sodszorra egy szintén gyermektelen, de jók­ra agabiró özvegy asszonynyal lépett a pap elé, attól fogva aztán penzióba helyezte a mestersé­get, ahogy ő maga mondta. A feleségemmel egy faluból való szaka­dás pedig annak vált alapjává, hogy minden ügyes bajos dolgában, a­mit a maga eszével eligazítani nem tudott, nagy bizodalommal min­denkor hozzám fordult, sőt hozzám fordította, mint aféle nagytanulmányos ember, az egész falut, áldták is érte, ha valamit tettem értek, még a hetvenedik unokámat is, még a haló poromat is. Fizetni, az igaz, egyébbel sem fizettek. „Hát mi jóért keresett meg, keserű uram?“ — ezzel veszem föl a társalgás elejtett fonalát. „Hazakerült már Kis Andris“, felel ő erre. „Mondtam én, hogy hazakerül.“ (Kis Andris pedig nem a maga jószántá­ból került el hazulról, hanem a zsandár vitte, mert nagy fejjel futtatott a köves után valami semjéni legénynyel, hogy majd elibe hajt, de a tengelyük végre valahogy összeakadt, ebből Tisztelt szerkesztő úr ! Becses lapjának mai számában igen tanulságos és tárgyilagos bírálat je­lent meg legújabb munkámról, mely a magyar faj terjeszkedését és nemzeti konszolidációnkat a föld­­birtokviszonyokkal, illetőleg e viszonyok átalakításá­val hozza kapcsolatba. Könyveimet soha sem szok­tam védelmezni, bármiféle kritikai apreciációval szemben sem­m ily védelemre a jelen esetben, annál kevésbbé van szükség, mert az — ismétlem — ko­moly és tárgyilagos bírálat erre alkalmat sem ad. De lényeges ellentét áll fön a B. H. tisztelt bírálójának nézete s a munkámban kifejezett ama nézet közt, hogy mi oka a magyar faj örvendetes szaporodásában bekövetkezett stagnációnak, vagy visszaesésnek. Én a főokot, a munkámban fölsorolt 25 magyar vármegyét illetőleg, az abnormis birtok­­viszonyokban látom. Munkám bírálója a halálozá­sokban és a szerinte rosz politikában. Tisztelt szerkesztő úr! A Budapesti Hírlap mindig nagy lelkesedéssel szokta fölkarolni a nem­zeti érdekeket, joggal hihetem tehát, hogy helyt fog adni becses lapjában a véleményeltérés némi tisztázásának, és­pedig annál inkább, mert a leg­fontosabb nemzeti kérdésről, fajunk jövőjéről van szó.­­ Ha ugyanis a fölmerült bajok diagnózisa helytelen, akkor az ez alapon létesített orvoslási mód sem volna helyes. Részemről azonban meg va­gyok győződve, hogy a huszonöt magyar várme­gyére vonatkozólag a legrészletesebb statisztikai adatok alapján könyvemben megállapított diagnózis teljesen megfelel a valónak. Érveimet tisztelt bí­rálóimmal szemben lehetőleg rövidséggel a követ­kező pontokban csoportosítom. 1. A B. H. kritikusa a népszaporodás legfőbb vállalja az inventárium helyett a nyelvújítók­nak, jobban mondva a nyelvrontóknak ezt a szörnyalkotását, inkább lajtorját mond helyette. „No, ha már a lajtorját is fölvették, ak­kor ne sirassuk, mert ő kegyelme már semmi sírástól vissza nem tér erre a földi életre, meg oszt’ ha visszatérne, a hátramaradt szegénysé­­ségén hogy osztályoznának ?“ „Bizony hogy? szóla rá Keserű uram igaz keresztény megadással. „No, hál’ Istennek — folytatom — igy hát nincs semmi baj.“ „ De hogy nincs — vakaródzik Keserű uram, most is a’ hajtogat. „Beszéljen, hát Keserű uram, hallgatom.“ „Hát tekintetes uram — én nekem va­lami kutya-sorom akadt — szólal Keserű na­gyot sóhajtva. „Segítünk rajta“ mondom neki vi­gasztalva. „Kutya-dologba kerültem“ szól újra. „Ej, az áldóját, volt már az én kezem közt annál kutyább is.“ „Nem tetszik érteni, kérem a lássan, va­lami kutya-bajom akadt“. „Hisz, vigye el a kánya, minden baj kutya, ki vele hát“. „Hát, kérem a lássan, a gyepmester letar­tóztatta a Lantos­t, a kutyámat, hisz tetszik ismerni, hát most annak a szabadlábra helye­zése irányában törje a tekintetes uram a csür­­hei­árast“. „A Lantost, — szólok részvéttel, hát hogy esett az ?“ „Hát tetszik tudni, megállott ott a sar­kon a Végig hhres boltja előtt a szekérrel, le­szállok, hogy majd veszek magamnak egy vá­szonpipát, mert a másikba, a­kivel hazulról elindultam, a vámnál, hogy az a feketelelkű vámos vámpénzbe egy ócska hatost nem tárgytalannak és semmisnek nyilvánítják? Ha máskor a Bánffy-minisztériumnak ismét lesz valamely őrültje, azt, kérjük, tartsa meg ma­gának és ne küldje a törvényszéknek. Budapest, márc. 31. A legközelebbi miniszteri tanácskozás szerdán, április 8-án lesz. E héten nem lesz minisz­teri tanácskozás, mert a kabinet több tagja távol van a fővárostól. ftüzeti konszolidációnk. — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, márc. 31.

Next