Budapesti Hírlap, 1900. február (20. évfolyam, 31-58. szám)

1900-02-01 / 31. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (31. sz.) 1900. február 1. Lány királya­ adománynak állítja és speciális célokra rendelt állami va­gyonnak minősiti, melyről a rendelke­zés csak a királyt, úgy is mint főpatró­­nust s a minisztériumot mint felelős kormányt illeti. Bizottságok dolgoztak, egész okmánytárak jelentek meg e kérdés vitatására, melyet azonban sem bírói döntés, sem királyi elhatározás, sem törvényhozási intézkedés nem ren­dezett. De ne csak erre tessék gondolni. Mert utóvégre az alapítványok nagy kérdésének ez csak egy, minden­esetre fontos része. Csak nagyjából soroljuk föl a különböző alapítvá­nyokat, hogy mindenkinek képét nyújt­suk, mily sokféle nagy érdek van velük kapcsolatban. Vegyük csak a leg­fontosabbakat. Alapítvány az Akadémia, a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház, az Országos Képtár, az Egyetem, a Vakok és siketnémák intézetei, a Ludo­­vika akadémia, a Ferenc József-intézet, a Zene­konzervatórium, a Természet­­tudományi-, Földrajzi-, Történelmi-tár­sulatok vagyona, a legtöbb kórház, az összes árvaházak, a honvéd menedék­­ház, a szeretetházak, szegényházak, a jótékony egyesületektől kezelt alapít­ványok, a bányászok segítő­ pénztárai, a megyei, városi és községi alapok, a m­in­denféle nyugalmidij-alapok, a különböző családi alapítványok, az egyházi célokra rendelt s a káptalanok, esperességek, vagy konzi­sztóriumok által kezelt katolikus, görög-keleti, református, lute­­ránus és zsidó alapítványok, a minden­féle iskolai ösztöndíjak, a felekezeti iskolai alapok, Sárospatak, Debrecen, Pápa, Nagy-Enyed, Pozsony, Eperjes kollégiumjai, az egri és pécsi jogaka­démiák, a kolostor-iskolák, a Nőképző­­egyesület intézete, a katonai nevelő­­intézetek a közös hadseregnél, a ma­gyar alapítványi helyek, a javító inté­zem vették észre, a­minthogy én se vettem észre, mikor pillantott a többire, pedig­ ugyan­csak ügyeltem. Egyáltalában, roppant mód vigyáztunk egy­másra, mi négyen. A­mi engem illet, soha sem hazudtam az én áldott kis feleségemnek többet, mint azalatt a három hét alatt Cap-Corban. Hasztalan magya­rázza az ember, az asszony nem érti az ilyes­mit, pedig hát művész nem exisztálhat model nélkül! Mi ? ! Egy-egy természet­i stúdiumért ki kell menni az életbe. Elkísértük néhány kirándulásra. Kedves volt. Tőlem kérdezte, milyen szinü szalagot kössön a kalapjára. Csónakáztunk a part men­tén, andalító spanyol dalokat tudott s mi húz­tuk az evezőt, mint a gályarabok. Nagyszerűen mulathatott rajtunk! Nem telt belé hat nap, fülig voltunk mind a négyen s az a jeles, hogy egyikünk sem féltékenykedett a másikra, nem egymásra acsarkodóink, hanem az asszonyt- szidtuk: egyre kínálta magát s mikor utána nyúlt az ember -— akár a cigarettám füstjét markolász­­tam volna. Jóformán, most, hogy igy nyugodtan visszagondolok rá, nem is tudom, miért bolon­dultunk annyira ?! Csinos volt, de hát van olyan még bőven ! . . Alapjában véve, egy asszony sem érdemli meg, hogy bolondokat csináljunk érte, éppen azért az egyért — de, lássátok, én mindannyiszor bizonyos filozófiai magaslatra szoktam emelkedni az ilyen esetek­ben s lelkiismeretesen fogom föl a­ dolgot: valamennyit, minden asszonyt, az örök ellen­séget akarom kapitulációra kényszeríteni abban az egyben. (Öreg Fausztunk bólintott, bizonyosan azt gondolta, hogy éppen ilyen a szelindek filo­zefek és a büntetés-pénzek országos alapja. De ki tudná elsorolni mindazo­kat az alapítványokat, melyek egyes jötté­vek bőkezűségének és nemes­­lelkűségének köszönik létezésüket, hogy csak Rökk Szilárd és Királyi Pál nevét említsük. Ne felejtsük el Kun Kocsárdot és az Emkét s a többi magyar közművelődési egyesület alapítványait, úgyszintén a földművelési célokra szánt alapítványokat, az orszá­gos földhitelintézeteket és az Omgét se. Kell-e még több bizonyítéka annak, hogy Magyarország kultúrájának leg­nemesebb és legjelentősebb részét az alapítványok teszik ? És hinné-e valaki idegen ember, hogy Magyarországon az alapítványok nincsenek összeírva, nincsenek nyilvántartva, nincs róluk törvény, mely a kötelességeket és jogokat, az ellenőrzést és a felelősséget szabályozná s egyáltalán nincs gondoskodva semminő felügyeletről! Egy jellemvonás ez bennünk, mely harminc esztendős kormányzati és tör­vényhozási önállóságunkban sok ért­hetetlen jelenséget megmagyaráz. Budapest, jan. 31. Miniszteri tanácskozás. Ma délután minisztertanácskozás volt, a­melyen a kabinet­nek a fővárosban időző valamennyi tagja részt­ vett. Osztrák miniszterek Budapesten. A­mint a Bud­. Tud. értesül, Korber dr. osztrák miniszterelnök és Böhm­­ Bamik osztrák pénzügyminiszter pénteken délelőtt Budapestre­­ érkeznek,­ látogatást tesznek Széll Kálmán miniszterelnöknél. ... A horvát költség­vetés. Zágrábból jelentik . A tartománygyűlés mai ülésén Pliverics tovább fejtegette Fiume helyzetét; azt mondta, hogy a corpus separatum záradéka megfosztotta Fiumét horvát jellegétől. Ezután kifejtette, hogy a kiegye­zés jobban megóvja Horvátország jogait, mint az 1790-iki határozatok és azzal végzi beszédét, hogy a kiegyezés szerencse Horvátországra. (Élénk tet­szés. A szónokot sokan üdvözlik.) Bauer dr. nem­zófiája is, mikor a fára szaladt macskát ugatja . . .) Hogy mit csinált velünk? folytatta Buli. — A fene tudja! . . . Egyszer mellettem ült egy tengerparti sziklán, karja az enyémhez ért, majd megvesztem,­ olyan jól esett, ő is kipirult, elnémult, nem mozdult, ,sokáig; mikor meghatottam átöleltem a derekát, akkor sem mozdult,­, sokáig, izgatottan pihegett; mikor meg akartam csókolni, elkacagta magát, föl­állt s úgy nézett rám, mintha ő a tenger túlsó partján ült volna eddig, én meg az innensőn. Hogy miket beszélt ? . . . Roppant kedves volt, de nem emlékszem rá, hogy miket mondott. Az különben is mellékes, hogy mit beszélnek, azt­ soha sem szoktam megjegyezni, nem is érdemes, az a­ fő, hogy kellemes legyen a hangjuk. . . . Ugyan, melyik mondja azt, a­mit igazán gondol?!­­ , kedves kis japáni figura volt. Inkább furcsa, ha megszerez az­­ ember egyet az aszta­lára, rögtön másik után vágyik, kell harmadik, negyedik, sok . . . Az bosszantott, hogy nem tudtam hozzájutni! Végre dühbe jöttem. Nem szántam volna összetörni ... Aztán kínlódva­­ragaszthattam volna össze a cserepeit és talán búsultam volna, hogy miért törött össze ?! Egy keskeny hosszú balesniéreben, ami­lyenből a szigonyt vetik a cet után, együtt jártunk csónakázni a part mentén. Ő kezelte a kormány­zsinórokat. Ketten voltunk. Beszéltem neki, mint már szokás az ilyen esetekben. A kék menüboltozatot kezdi az ember, aztán iga­zodhatsz, amerre tetszik. Előbb a kép hátterét választjuk meg, abból adódik ki a kellő hangulat. Nagyszerűen pózolt. De mihelyt elbocsátottam az evezőket s a lába elé akartam ülni, menten agyontisztelt, áradozott, hogy mekkora művész vagyok, fogadja el a költségvetést. Rauch Pál báró kijelen­tette, hogy csak azért fogadja el a költségvetést, mert a kiegyezés alapján áll. Atyja, Rauch bán, ma épp oly kevéssé ülne a mostani bán hívei közt, mint Brestyenszky oldalán, mert a nemzeti párt működése ma zérussal egyenlő. Ezután a délelőtti ülést berekesztették­. A délutáni ülést, mely öt óra­kor kezdődött, Mazzuranks beszéde (a költségvetés ellen) és interpellációk töltötték ki. A legközelebbi ülés holnap lesz. A csehországi helytartó a királynál. Bécs­ből jelentik, hogy Coudenhove gróf csehországi helytartót ma a király külön kihallgatáson fogadta. Tanácskozás a választási fuvardijak ügyé­ben. Beérkezett immár a belügyminisztériumba a legnagyobb része azoknak a vármegyei törvény­­hatósági határozatoknak, a­melyekkel a kúriai bírás­kodási törvény értelmében a képviselőválasztási fuvardíjakat szabályozták az illető municipium­ok. Ennek folytán a belügyminisztériumot ideiglenesen vezető miniszterelnök,­­ a Ház pénzügyi bizott­ságában tett kijelentéséhez képest , mint értesü­lünk, február 3-ára, a belügyminisztériumba tanács­kozást hívott össze, a­melynek tárgya lesz a fuvar­költségeknek lehetőleg egyöntetű szabályozására vonatkozó szempontoknak és alapelvieknek a meg­vitatása. A miniszter, mint halljuk, az értekezlet elé összeállítást fog terjeszteni az egyes vármegyékben megállapított fuvardíjakról. Vannak ezek között oly nagy — negyven koronás — fuvardíj tételek is, a­melyek már erősen érintik a tiltott vesztegetésnek a határát. A tanácskozásra a képviselőház tagjai közül is többen hivatalosak. A néppárt értekezlete. Az országgyűlési néppárt ma délután 5 órakor Molnár János elnök­lésével értekezletet tartott, a­melyen a költség­­vetést tárgyalták. A párt elhatározta, hogy a költ­ségvetést általánosságban sem fogadja el. A párt álláspontját a,. Ház holnapi ülésén ifj. Zichy Jenő gróf fogja ismertetni. Az oroszok politikája a Balkánon, Péter­­várról táviratozzék: A Föl. Kory. konstantiná­polyi leveléhez, mely azt mondja, hogy Angliának dél-afrikai balsikerei oly visszahatásokat szülhetnek, melyek nem állanak Törökország érdekében, a Herold a következő megjegyzéseket fűzi: Oroszország balkánpolitikája nem titokzatos , nem fedi azt sötét lepel, melyből hirtelen egy ököl nyúlik ki és markol. Ez nevetséges. Nyugalom és legitimitás az orosz balkánpolitikának irányvonala. . No megállj! Egy délután, kissé nyugtalan volt a ten­ger, de a part közelében sima, rávettem, hogy gyerünk ringatózni . . . Jókedvű volt, mint rendesen, enyhén megszorította a kezemet, mikor helyére segítettem s gyanútlanul foglalt helyet a csónak végében. Különben, az sem lehetetlen, hogy sejtette a szándékomat. Úgy­ integetett a partra a másik háromnak, mint az urának, az olaj­kereskedőnek,a­mikor búcsú­zott tőle. Neki feküdtem az evezőknek s ki egye­nesen a hullámzó tengerre, a Glénán- szigetek felé. Mint a nyíl. Azt hittem, megrémül, sikoltani fog s majd könyörög, hogy ne bolonduljak, marad­junk a part mellett! Szó sincs róla! Mosolyogva kérdezte: — Hova megyünk ? Komoran feleltem: — A boldogságba vagy — — — Vagy ? — tudakolta és igézően nézett rám. .— Vagy a halálba. — Pompás! Gyerünk! . . . Hát nem dühösitett volna ez benneteket a végletekig !?..., És az, hogy csúfolódásnak nyoma se volt a hangjában. Feszesen, ki a nyílt tengerre irányítva tartotta a kormány zsinórjait. Még nekem kellett volna őt kérni, ha vissza akartam volna térni. És azt vegyétek, hogy én nem láttam a kiint torlódó hullámokat, háttal ülvén az iránynak az evezőpadon, de ő lát­hatta s csöppet se félt. Ez egyre jobban la­zított. A partról kiáltoztak, rémülten integettek utánunk. Azt meg ő nem látta. Az is boszantott. Gyerünk hát! Most már igazán! Majd megmutatom én neked, kivel van dolgod!

Next