Budapesti Hírlap, 1900. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1900-04-01 / 90. szám
. Éppen azért, mert különös szakavatottságot igényel a tanügyi vezetés, éppen azért, mert most már nem attól függ a tudás, mint hajdanra, hogy valaki mily rendhez tartozik, mert ha egyházi rendű, akkor telve volt tudással, ha pedig világi rendű, akkor még a nevét is bajjal írta le, hanem függ attól, hogy a speciális szakismereteket mily buzgalommal sajátította el: követeljük a tanügyi vezetést az autonómia számára, amelynek módjában lesz az alkalmas erőket kiválasztani és nem lesz ráutalva arra, hogy egész generáció tanügyi érdekeit veszedelemnek tegye ki csupán azért, mert az aulában vagy környékén esetleg nincsenek alkalmas szakemberek. A katolikus autonómia a püspöki kartól nem az autonómia értelmi képességének, munkabírásának és megbízhatóságának kicsinylését várja, ami csak az állami mindenhatóság malmára hajtja a vizet, hanem ellenkezőleg az autonómia méltánylását s a benne rejlő nagy erő bölcs kihasználását. Sikert csak egy módon lehet elérni: Viribus unitis. Budapest, márc. 31. Királyi kéziratok. A hivatalos lap mai száma két királyi kéziratot közöl. Az egyikben fölmenti a király Széll Kálmánt a személye körüli magyar minisztérium ideiglenes vezetésétől, a másikban kinevezi Széchenyi Gyula grófot személye körüli magyar miniszterré. A felség személye körüli minisztérium államtitkári állása. A Bud. Tud. jelenti: Hogy véget vessünk azoknak a híreszteléseknek, amelyek az ő felsége személye körüli minisztérium államtitkári állásának állítólag tervbe vett betöltéséről szólanak, elegendő arra a körülményre utalnunk, hogy a képviselőház által éppen mostanában letárgyalt 1900. évi költségvetésben ilyen államtitkári állás költségei elő sincsenek irányozva, a miből A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Galambos Pál naplójából. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Arra neveltek a szüleim, hogy költsék és nem arra, hogy keressek. El is költöttem mindent, a mit rám hagytak, urasan, előkelőn. Egy reggel aztán öreg inasom, aki mindig ösmerte vagyoni viszonyaimat, így szólt: — Urfi, összes pénzünk ezer forint. — Akkor majd kölcsön veszünk. — Hitelünk is kimerült már. Nem kapunk, mi már széles e hazában egy krajcárt sem. — Hát mit csináljunk, Mihály gazda? — Nekem van egy gondolatom, urfi. Váljunk el. Én megyek haza, a falumba. Maga meg világgá bujdosik, elmegy olyan országba, ahol nem ismerik, ahol tehát megpróbálhat dolgozni. — Mondasz valamit öreg, utolsó barátom. Hol az az ezer forint? — Azt nem adom oda urfi, csak mikor már felült a vonatra. — Nem bizol bennem ? — Nem. Én itthon eladom a bútorokat, a képeket, a szobrokat s abból kifizetem a becsületbeli adósságait. Föl vannak nálam jegyezve. De az urfi menjen el innen. Itthon már nem lehet más emberré. Nem járhat a villamoson olyan utcákon, amelyeken eddig számozatlan frakkeren robogott. — Igazad van. Olyan bölcs vagy, mint egy arab kalifa. Kinevetnének, lenéznének, sajnálkoznának fölöttem. Utazom. Fölmentem Bécsbe és felültem a nizzai direkt luxusvonatra. Zsebemben ezer forinttal megérkeztem Monte Carloba. Itt akartam új életet kezdeni. Valamelyik görög (vagy talán francia?) bölcs mondja, hogy a szerencsét sohse éri utól az, aki kergeti. Ez rajtam is beteljesedett. Egy darabig csak tanulmányokat tenni jártam a játékbarlangba, aztán megállapítottam a szisztémámat s játszani kezdtem. Nagy tét állt. Ha nyerek, maradok itt, ha vesztek, megyek Amerikába hotelszolgának. ■ A sors nem akarta mindjárt, hogy hotelszolga legyek. A szerencse kacérkodott, filttelt velem. Hám mosolygott, a hajamat simogatta, a lábamat nyomogatta — de mikor én a biztatásra, mint afféle ügyetlen udvarló, merészebb lettem, hátat fordított. Egy este vagyonom lement tíz napóleonra. Visszamentem Nizzába. Óvatosságból vettem egy revolvert belőle. Hátha később nem telik. Megvigasztalt a tudat, hogy köztem és a hotelszolga közt ez a fegyver áll még. Másnap a Hotel d’Angleterreben ebédeltem. Jól étkeztem, erős bort ittam. Azt akartam, hogy az este Monte Carlóban kitűnő kondícióban üljek a játékasztalhoz. Az igazi játékos testét is gondosan elkészíti az ütközetre. A szomszéd asztalnál egy igen csinos hölgy ült. Párisi elegancia, de nem a drágább fajtából, mutatkozott rajta. Inkább rossz szokásból, mint érdeklődésből merőn néztem rá. Ő visszanézett, aztán elpirult és lesütötte a szemét. Ez nem normális. Mikor fölvetette a szemét és látta, hogy még mindig rá nézek, elnevette magát. Teremtőcscse, ez ismerős lesz. Kiment a terraszra kávézni, utána mentem, köszöntem neki, melléje ültem s franciául kezdettem diskurálni. — Ugyan ? — szólt ő nevetve és magyarul, — hát annyira nem ismer rám ? Mennyivel hivebb az én emlékező tehetségem? Hja, egy lány sohse felejti el azt, a ki őt megcsókolta. Ifin megcsókoltam? A dolog egyre rejtélyesebb lesz. Végre ő őszintén kipakkolt. Említett egy hírneves primadonnát, akinél ő a szobalány volt. Én pedig járatos voltam a házhoz. Egy napon összevesztem ott egy gróffal, s tökfilkónak neveztem őt. Nem tehetek róla. — Nem tartozom az egyletileg szervezett, s a kereskedelmi törvényszéknél bejegyzett demokraták közé, a kik minden grófot eo ipso tökfilkónak tartanak — de ez a gróf tényleg az volt. Másnap súlyos föltételekkel párbajt voltunk vivandók. Mikor elmentem, az előszobában a szobacicus szenvedélyesen a nyakamba borult, megcsókolt, s a fülembe súgta: — Vigyázzon, a gróf kitűnő jövő. Ez az előttem ülő elegáns hölgy volt az akkori szobalány. — Rózsi ! — kiáltottam. — Az. — Csak nem voltál szerelmes belém ? — De igen. S arca bíborvörös lett. — Szegény lány és én nem is álmodtam róla. No most alkalmad van rá, hogy kiszeress belőlem. — Hogyhogy? — Tönkrementem. Szegény ördög vagyok. Összes vagyonom hét arany, meg egy revolver. A lány elsápadt. — Minek az? Hát te hogy kerültél k a mászik még. . . Eieve közbevágtam. -----------Rózsi, most Bocsásson meg Rózsi, mi . Lauger BUDAPESTI HÍRLAP. (90. sz.) 1900. április 1. kiviláglik, hogy ez állás betöltésére irányadó körökben egyáltalában rém is gondolnak. A görög-keleti román egyházi zsinat. Nagy-Szebenből jelezik: A görög-keleti főegyházmegye egyházi zsinata április 16-án ül össze Nagy- Szebenben. Kabinetválság Bulgáriában. Szófiai levelezőnk Írja : Mindenki meg van győződve arról, hogy Paprikov csak azért utazott Pétervárra, hogy a fejedelem megbízásából valami katonai megegyezést hozzon létre Oroszországgal. A hadügyminiszter kíséretében egy olyan személyiség is van, aki bár nemtelen, de mégis nevezetes szerepet játszott Bulgária történetének egyik válságos pillanatában. Ez a férfi a hadügyminisztérium irodájának mostani főnöke, Radko Dimitriev alezredes. Ő volt az, aki annak idején mint fiatal tiszt az államcsíny éjszakáján aláíratta Battenberg Sándorral a lemondó iratot, aztán az arcába köpött. Radko Dimitriev az emigráció kérdésének megoldása után ezelőtt egy évvel tért vissza Bulgáriába. Ami a politikáját illeti, erős oroszbarát. Föltehető tehát, hogy Paprikov missziója a bolgár hadsereg eloroszosítására vezet, de azért egyéb kombináció sincs kizárva. Az eddigi bolgár minisztereknek, Ferdinand fejedelem legbizalmasabb emberének, Ivancsov miniszterelnöknek kivételével, halavány sejtelmük sincs Paprikov útjának céljáról. Az egészet a minisztertanács háta mögött csinálták meg. A miniszterek arról sem voltak előzetesen értesülve, hogy a fejedelem meghívta Kobeko orosz pénzügyminiszteri tanácsost, Nacsevics kereskedelmi és Tenev pénzügyi minisztert, tehát éppen azokat, akiket Kobeko missziója leginkább érdekelhet, egészen meglepte az orosz vendég érkezése. A két miniszter levonta ebből a konzekvenciát és beadta lemondását. A kabinet többi tagja — Paprikov és Ivancsov kivételével, a napokban követi a példájukat. Bulgária mindenesetre beláthatatlan jelentőségű események küszöbén van. Pártértekezlet. A függetlenségi és 48-as pártkor ma este Kossuth Ferenc elnöklésével értekezletet tartott. Az appropriációról szólótörvényjavaslatot tárgyalták. A javaslatot Barta Ödön ismertette s az értekezlet elhatározta, hogy az appropriációt nem szavazza meg. A párt álláspontjának a képviselőházban való kifejtésére Kossuth Ferencet számban kérték föl. Az országgyűlési szabadelvű párt vezetősége fölkéri a párt tagjait, hogy a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása alkalmából hétfőn a képviselőházi ülésnek már az elején minél nagyobb jelenjenek meg. Deym Nándor gróf. Irta : Széchenyi Imre gróf. Budapest, márc. 31. Manapság, midőn mind jobban megérlelődik az a meggyőződés, hogy etikai szempontból korlátozni kellene Magyarországban az idegenek birtokszerzését, mert a magyar földhozamot külföldön költik el, mert nem törődnek az ország ügyeivel, mert idegen nyelvű alkalmazottjaik által egész vidékek nemzeti érzését korrumpálják, a föld népével nem törődnek, stb. manapság, mindenikünknek jól eshetik oly férfiúról szerezni tudomást, ki idegen léte mellett, nem csak nem tartozott a fennebbiek kategóriájába, de a kinek példáját, nem egy ősi magyar családból származó földbirtokosnak lehetne lelkére kötni. Ez a ritka férfiú Deym Nándor gróf volt, a ki 64 éves korban ez évi február 9-én hunyt el Bécsben. Fia volt Deym Ferenc gróf altábornagy, a ki a Balatontól nem messze, Tapolca mellett fekvő, Lesence-Tomaj uradalom felét megvévén ott letelepedett é s ott is van eltemetve ; testvére volt az ifjabb Deym Ferenc grófnak, a londoni udvarnál lévő nagykövetünknek. Nándor mint hadnagy küzdötte végig az 1859-iki hadjáratot s csak 1870-ben lépett politikai s gazdasági pályára, a midőn a cseh konzervatív nagybirtokospárt a tartományi ülésbe beválasztotta. A 80-as években mint a birodalmi gyűlésre kiküldött képviselő, e pártnak volt támasztéka, sőt vezére. 1897-ben az osztrák urak házának len tagja. Lesence-tomaji birtokát apja halála után vette át, s ő volt .Zalamegye e kitűnő borvidékén, (Badacsonyi borvidék) úttörője, a filokszera elleni védekezésnek, a rekonstrukciónak. Bámulatos szívóssággal és szorgalommal fogott hozzá s céltudatos,következetes munka által oda vitte, hogy ma száz hold majdnem kizárólag amerikai aranyra ojtott szőlőt hagyott örököseire. Ez által nem csak indirekt adott példát s lökést az újjáalakítás nagy munkájának az egész vidéken, de mindig gondja volt rá, hogy embertársainak, kivált a földnépének is segítségére legyen. Nemcsak, hogy évente 30—40 munkást az ostás mesterségében kitanított, de amerikai alanynyal