Budapesti Hírlap, 1900. november (20. évfolyam, 300-329. szám)
1900-11-01 / 300. szám
s etben. Ezenkívül a bécsi, gréci, linci, olmüci, troppaui, reichenbergi, égeri, krakói és spalátói kereskedelmi és iparkamarák küldöttjei. e hivatalos személyiségeken kívül mindenféle ipartársulatok és testületek igazgatói gyűltek itt össze. Csak a csehek hiányoztak, tüntetve. Maga Körber volt az első szónok. Az ő beszéde kevésbbé érdekel minket, mint az osztrák pártokat és választókat. Céljának vallotta „a szorgalmatosan dolgozó, energikusan haladó alkotmányos államot.“ Más szóval, az obstrukció ellen és a parlamentáris munka mellett nyilatkozott s fölhivta az összes pártokat, hogy neki ebben segítségére legyenek. Okul adta, egyenesen ránk hivatkozva, hogy „közvetetlenül egy új vámtarifa fölállítása és a kereskedelmi szerződések megújítása előtt állunk“ és hogy „Ausztria politikai viszonya a monarkia másik feléhez lényegesen befolyásoltatik a gazdasági közösség által is.“ Diplomatikus formájából kihámozva, ez annyit tesz, hogy vámközösség, tarifák és a külföldi szerződések attól függnek, lesz-e Ausztriának oly parlamentje, mely e kérdésekben az osztrák kormányt támogatja vagy sem. Tehát Magyarország ellen való sorakozásra hívja föl az osztrák miniszterelnök a pártokat, ezzel korteskedik maga mellett s ezt jelöli ki céljául a helyreállítandó osztrák alkotmányosságnak. Ebben a nemes szándékában nem számíthat a esetiekre, mert ezek nemzeti szempontból engesztelhetetlen ellenségei. Meg sem kísérli őket engedményekkel megnyerni, sőt inkább kijelenti, hogy a nyelvkérdésben nem tesz semmit, azt bízza a törvényhozásra, vagyis a Reichsrathra, melyben éppen e miatt folytatnak obstrukciót egyszer a németek, másszor a csehek. Látja is a kormány, hogy az obstrukció újra ki fog törni, de erre ijesztéssel válaszol, hogy ha a munkát gátolnák, civódott megrendelőivel. Hatalmas barátjai és mecénásai voltak, de épp oly hatalmasak voltak ellenségei is. Az a társadalom nem ítélte el, nem üldözte hatalmaskodásai miatt, de pártfogolta és mentegette. Ha gyilkosság miatt a meggyilkolt rokonai ésprotektorai, vagy a római policia üldözőbe fogta, leggyakrabban valamely hatalmas bíboros főpap, vagy éppen a pápa védőszárnyai alá menekült. VII. Kelemen pápa, a midőn egyszer gyilkossággal vádolták Cellinit, a vádlónak a következőket mondta: „Ön nem ért ezekhez a dolgokhoz. Tanulja meg egyszersmindenkorra, hogy az olyan férfiak, akik, mint Benvenuto, művészetekben egyetlenek, nem állanak a rendes törvényes eljárás alatt.“ A renaissance a művészekkel, mint kivételes lényekkel bánt s a művészek, példa rá Cellini, pazarul éltek prerogativájukkal. Egyszer azonban mégis majdnem megjárta, élete csak egy hajszálon függött. VII. Pál pápa elfogatta s az Angyalvárba csukatta gyilkosság miatt, egy más változat szerint meg azért, hogy amikor VII. Kelemen Róma ostroma alatt a pápai korona megolvasztását bízta rá, a pápai korona ékköveiből nyolcezer arany értékűt ellopott. Hosszan volt fogoly, szökéssel próbált fogságából menekülni, de csak a lábát törte ki, mert olyan irdatlan magasságból ugrott alá, amely kísérlet ellen a józan ész tiltakozott. Még szigorúbb fogságba vetették és ki akarták végezni. Halálára készülvén, a maga média szerint Istenhez tért. A biblia olvasása rettenetes és felséges víziókkal népesíti be magányát.. Látomásai után órákon át zsoltárokat énekelt és imádkozott. A bűnbánat,a töredelein azonban nem látogat az állam java megkívánja, hogy az alkotmánynak hathatósabb védelméről gondoskodás történjék. Ez annyit tesz, hogy ha az új Reichsrathban a csehek makacskodnak, a korona azt elnapolván, a 14. §. alapján rendeletben fog törvényt hozni oly új házszabályokról, melyek lehetetlenné tegyék, az obstrukciót, Így véli Körber magának biztosíthatni a többség támogatását gazdasági programjához, melynek egy része ötszázmilliós beruházásokkal, vasutakkal és iparpártolással osztrák belügy, de másik része Magyarország közgazdasági önállóságának letörése, Ausztriába bekebelezése és kizsákmányolása. Hogy ez valóban, bizonyítja ama miniszteriális közgyűlés lefolyása és az ott egyhangúlag hozott határozatok. Már az elnök azt a kijelentést tette, hogy a „viszony Magyarországhoz tarthatatlan“ s az alsó-ausztriai kereskedelmi kamara elnöke hozzátette, hogy „nincs ember, aki tudhassa, hogy pár év múlva velünk mi történik, s kereskedelmi politikai viszonyaink Magyarországgal és a külfölddel hogyan fognak rendeződni.“, Ebben igazat is adunk neki, hogy azt sem ő, sem Körber nem tudják, mivel ahhoz nekünk is lesz hozzászólásunk. Az előadó beszéde csupa panasz és vád volt Magyarország ellen, a legnagyobb elfogultsággal összehordva, csak azért, hogy a jövő parlamenttől követelhesse a kiegyezési tárgyalásoknál Magyarországgal a legenergikusabb eljárást, amint maját kifejezte: „antant , vagy béke és szövetség igazságos árért, vagy a háború.“ Az ár pedig, melyet az osztrák iparosok, élükön a Körber-kormánynyal, tőlünk követelnek, abban a határozatban van kifejtve, mely mindenekelőtt definitív vámszövetséget követel, tehát olyasmit, ami az ischli klauzulában volt, hogy a vámközösség legyen állandó és fölbonthatatlan. S ebben a szövetségben mindenekelőtt a fogyasztási adók átutalását akarják tett el hozzá még ekkor sem. Az eszébe sem jutott, hogy egynémely cselekedetével rászolgált a börtönre, sőt a halálra is. Az ő szenvedése megpróbáltatás, hasonlatos a Jókóhoz, a szent pátriárkák megpróbáltatásaihoz . Isten őt magához venni méltóztatik, mert a föld nem érdemes rá. A fogság és a halál fenyegetése nem csappantotta meg epéjét, vérét nem hígította meg, azután sem tanulta meg soha, hogy „mi fán terem a félelem.“ Amint szabadult a börtönből, régi életét folytatta. Éppen olyan állhatatos és kitartó munkás volt, amilyen rettenthetetlen és szenvedélyes harcos. Keze épp olyan biztosan fogta a nyilat, meg a puskát, mint a vésőt, azt a szerszámot, amelylyel remekeknek adott életet. Amikor VII. Kelemen pápát a Bourbon herceg az Angyalvárban megostromolta és Rómát kirabolta, Cellini volt az Angyalvár ágyúinak a mestere; olyan nyilas, levén,hogy „kétszáz lépésről biztosan lőtte le a madarat“, ő lőtte az ostromló Bourbon herceget. Rómában, Parisban és Firenzében készítette Cellini ötvösmunkáit és szobrait, de azonkívül is bekalandozta egész Itáliát, s rövid ideig lakott minden nevezetesebb városában. A csavargás, ami művész és humanista járvány volt a renaissanceban, ellenállhatatlanul vonzotta. Hol kínálkozhatott több alkalom a bravurkodásra, mint ilyen művész-csavargások közben? Még gyermek, amikor Firenzéből Siesmába szökött, mertapja erének erejével muzsikust akart faragni belőle. Rómában több ízben lakott s ott formálódott művészszó. Szenvedélyesen szerette a rajzot s nem volt nagyobb gyönyörűsége, mint ha Michel Angelót visszareformálni, kétségkívül a magyar kincstár kárára. Azután azt a jogot követelik, hogy a magyar állam vámhivatalaiban ellenőrzést gyakorolhassanak; az összes vámügyekre egy új közös központi hivatalt terveznek; az eddig közös vámjövedelmeket külön akarják számítani, hogy ami az osztrák határon Bukovinától Dalmáciáig behozatik, csak nekik űzessen vámot, bár Magyarországon fogyasztják el; a magyar államvasutak és hajózás tarifáit le akarják kötni, hogy ezzel se nyújthassunk kedvezményeket a magyar terményeknek, vagyis búzánkat épp oly drágán szállítsuk a határra, mint az osztrák vasutak tarifái meghatározzák, s a magyar iparterményeknek se adhassunk oly reakciókat, melyek idehaza megkönnyítik azok versenyét az osztrák gyártmányokkal; minden állami szállításnál az osztrák vállalkozóknak ugyanaz a joguk legyen, mint a magyar honosoknak ; az autonóm tarifa és a kereskedelmi szerződéseim és az osztrák ipar érdekei a kivitel tekintetében is érvényesíttessenek ; az őrlési forgalom föntartassék — szóval Magyarország teljesen kiszolgáltassák az osztrák iparosok és kereskedők kizsákmányolásának s úgy meg legyen kötve, hogy sem kormány, sem törvényhozás ne tehessen önálló intéz- kedést többé Magyarország iparának fölvirágoztatására vagy közgazdasági emancipációjára. Sőt egy közös bíróságot is terveznek a közös pénzügyminisztériumban Bécsben, mely vitás kérdésekben döntsön, volt-e joga Magyarországnak így vagy amúgy eljárni. És ezt nevezik Bécsben igazságos kiegyezésnek. Ezzel kínálnak meg, miután ők maguk egyhangúlag proklamálták, hogy vagy fogadjuk el, vagy ők szakítanak velünk. „Inkább tiszta elválás, mint ez a sokféle álnokság,“ kiáltott föl Solmerftel császári tanácsos nagy tapsok között s igy folytatta: másolhatta. Amig VI. Kelemen élt, a ki firenzei, Medici fiú volt, Cellini szakadatlalanul Rómában lakott és csaknem szakadatlanul a pápának dolgozott. Olykor-olykor ekközben rövidebb időn át lakott Firenzében is, mert ez a fékezhetetlen vadállat nagyon szerette a családját öcccseit és húgait. Néhány esztendőt Parisban töltött, I. Ferenc szolgálatában, aki épp úgy szerette és becézte Cellinit, mint VI. Kelemen. Itt készítette Julius Cézár mellszobrát, Jupitert, a fontainebleau-i mintát. Ferenc király elhalmozta kegyeivel, naturalizálta, Parisban házat, egy egész kis várat ajándékozott neki műteremnek, munkája közben gyakran meglátogatta; de Cellini összezördült a király szeretőjével s ezért, de még egyebekért is, a minő volt a Katalin-féle epizód, a Párisban töltött évek sem csöndes esztendők.Végül megszökött Parisból, mert a király nem akarta elbocsátani. Ekkor már idős, a negyvenet meghaladó legény volt, de még mindig nem fáradt el a kóborlásban és a veszedelmes kalandokban. Néhány évet még itt-ott tölt olasz városokban, hosszabb ideig talán csak Velencében lakván. Firenzében csak akkor telepedett meg, mikor Medici Kozma jutott a kormányra. Ekkor sem volt még nagyon finszteréletű művész, sokat kopódott mecénásával, Medici Kozmával, többször el is távozott rövidebb időre Firenzéből, de még visszatért s állandó fészket rakott magának. Ezekben azévekben sokat dolgozott és nagy munkákat készített el. Ilyen Pereusz szobra egy nyilvános kút fölé, Ganymédese, Apollója. Az ötven esztendőn jó túl volt és még mindig legényéletet élt. Néha elfogta az áhitatosság, szerzetesrendbe lépett, sőt azt is BUDAPESTI HÍRLAP. (300. sz.) 1900. november .