Budapesti Hírlap, 1900. december (20. évfolyam, 330-359. szám)
1900-12-01 / 330. szám
Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szisz ára helyben 8 fil., vidéken 10111. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Budapest, 1000. XX. évfolyam 330. sz. Szombat, december 1. Budapesti Hírlap Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-földjéi: Ugyane híz József-körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára : Egy sasó 4 Hl., Tszstagabb betűtel 8 fll. Hirdetések nonparelll© számítással, díjszabás szerint. Vörösmarty, Budapest, nov. SO. Az őskoronázó város, Székesfejérvár, ahol félezer éven át fölkenték a magyar királyokat, megünnepli Vörösmarty századik születésenapját. Több okon elvitathatatlan joga van a hajdan koronázó városnak ehhez az ünnepléshez. Vörösmarty mintegy a város lábainál született, a Székesfejérvártól nem messzi Nyéken, ahol, mintegy megnyitójául a székesfejérvári ünnepségeknek, emléktáblával jelölik meg — nem Vörösmarty szülőházát, azt már letarolta az idő, de azt a házat, a mely annak helyén épült. Nyomban a nyéki ünnepség lefolyása után, a városban ünnepelni fog a megye, a város, a Vörösmarty-kör, a cisztercita gimnázium, a melyben a grammatikától a filozófiáig Vörösmarty iskoláit járta. Ám a kapcsok, a melyek Vörösmartyt a koronázó városhoz fűzik. Lelke ott kezdett megzsendülni; szívében ott fakadtak az első, még határozatlan, köd és páraszerű vágyak, reménységek és ábrándok. A múzsa is ott, még gyermeksorban, kezdte nála látogatásait, vele incselkedéseit, hogy később mind jobban kegyeibe fogadja, hogy aztán haláláig tartó, Vörösmartynak halhatatlanságot adó frigyre lépjenek. És bizony nem véletlenség, hogy Vörösmarty, a ki Nyéken született és Székesfejérvárt járt iskolába, az ifjúság hajnalán, alig huszonöt éves korában, Zalán futásával lépett az irodalom palesztinjára, hogy a honfoglalást, Árpádot, Árpád párduc-kacagányos vitézeit énekelte, mert a szülőház, az iskola körül minden kő, minden fűszál, minden emlék a hazaszerzésről és a hazaszerző Árpádról beszélt. Anonymus megírta, a hagyomány pedig mai napig regéli, hogy Árpád magának és családjának foglalta el azt a halban és vadban gazdag vidéket, amelyen Székesfejérvár ma is áll; hogy a sokáig Fejér megyéhez tartozó Csepelszigeten legeltek ménesei, laktak csikósai és lovászai; hogy sátorozott a Fejérvár mellett fekvő Noé-hegyen, hogy onnan indult az akkor Pannóniának hívott, Dunán túl eső Magyarország meghódítására. Ezek a tradíciók és mondák száz évvel ezelőtt elevenebbek és beszédesebbek lehettek, mint ma. Talán az sem merő véletlenség, hogy az utolsó ázsiai magyar, a föld kerekségén mindenütt és mindenben magyart látó, a roppant tudású, fáradhatatlan munkás Horvát István meg éppen Fejérváron született, tizenhat évvel korábban Vörösmartynál, II. József császár uralkodása alatt, abban az időtájban, amikor a magyartól elkobozták a magyar és deák nyelvet; amikor, hogy a lelkes Dugonics Andrást idézzük, — a kalapos király, a meg nem koronázott II. József: „a normális oskolákat behozván, megparancsolta, hogy csupán németül taníttassanak a magyar gyermekek, a kiknek szájokban ropogott a német nyelv, de hozzája nem szokhattanak.“ Vörösmarty szerencsésebb érában született Horvát Istvánnál, de első ifjúsága mostohább időszakra esik. A bécsi kongresszustól az 1825. évi országgyűlésig lefolyó tiz esztendő, a tespedés, az aléltság, az apáthia esztendei, sivárabb és vigasztalanabb idő volt II. József császár tíz évnyi uralkodásánál, amikor parancsszóra bár németül írt és németül beszélt a magyar, de magyarosan érzett és görcsösen ragaszkodott az ősi tradíciókhoz. Napóleon bukása után tizenhárom éven át ismét nem hívtak össze diétát Pozsonyba; a megyék ismét arra a szerepre sülyedtek, mint II. József császár idején, hogy Kisfaludy Sándor szerint csak ,,kürtjei voltak a kormány parancsának“ ; a megyei tisztek csak harácsoltak; a főispánok és a főispáni adminisztrátorok csak kémkedtek és rendőrködtek; az ősi családok sarjai pedig: „német nőkért, csillagokért, szolgacimek fejében“ megtagadták a hazát, nyelvünket és az alkotmányt. Ebben a vigasztalanul szomorú időszakban járta Vörösmarty az iskolákat előbb Fejérváron, azután Pesten; mentoroskodott Tolnában a Perczel-családnál; végül telepedett meg Pesten, hogy prókátor, vagy író lesz. A prókátorság vagyonnal, tisztességgel, kényelemmel, bőséges élettel kecsegtette, a költőmesterség mindezeknek a visszájával. A szellemi hősök majdnem valamennyien eljutnak arra a keresztútra, amelyen Herkules is tétovázva megállóit és a per fás et netas majdnem mindannyian haszontalanul ragódoznak az ösztön ellen, a kényelem és vagyon helyett majdnem valamennyien a küzdéshez és a szegénységhez szegődnek társul. Bizony, amikor Vörösmarty megírta Zalán futásá-t, amikor háborgó lelkében eldöntötte, hogyy a prókátor-diplomának csak annyi hasznát fogja látni, mint armális levelének : a költő és az író mesterség nem volt kecsegtető pálya. Révay Miklós merész álma, hogy a magyar tudomány és művészet más csinosabb nemzetek példájára Akadémiába tömörüljön, még mindig csak álom volt s talán vértelenebb ábránd, gyökértelenebb álmodozás, mint valaha. A könyveket az írók adták ki, szerencsésnek mondhatta magát, a ki kiadóra akadt s kapott honoráriumul egynéhány tisztelet-példányt. Kazinczy, a hazafiérzés börtönt viselt mártírja, a korabeli irodalom dicső és dicsőített vezére, amikor összes munkái kiadására készül, nem bírja kiadóját kapacitálni, hogy honorárium fejében harminc velin és ne iró-papirosra nyomtatott példányt adjon. Kazinczy megélhetett őseiről maradt vagyonából, igaz, hogy az irodalomért koldusbotra juttatta családját, de Vörösmarty szegény legény volt, apja nem hagyott rá egy barázda földet sem , ráadásul özvegy édesanyjáról kellett gondoskodnia. Mégis a prókátor és a poéta vitájában a poéta diadalmaskodott. Neki indult annak a nagy, borzalmas ismeretlennek, a mit életnek hívunk, a Múzsa társaságában. A huszonöt éves ifjú, amikor véresre tört szívvel, kétségbeesett rezignációval szeretett egy lánykát; abban a korban, amikor a nyárspolgár, a szatócslélek is szerelmes versen kotlik; nem a lányka bájairól, nem szöghajáról, ingó derekáról, ragyogó szemeiről énekelt, de a régi dicsőségről, amelyre századok feledése borult; Árpádról, a hazaszerzőről; Árpád rettenetes vitézeiről, akik oroszlánok voltak a harcban, galambok, búgó gerlék a szerelemben. Huszonöt év, Himfy szerelmei első felének . A kesergő szerelemnek megjelenése óta könyv nem hatott annyira a korra, mint Zalán futása. De amíg A kesergő szerelem csak azt dokumentálta, hogy a magyar nyelv nemcsak „a véres hadaknak rettentő ábrázolására alkalmatos“, addig Zalán futása nagy elhatározásokat fakasztott és nagy cselekvésekre sarkalt. Utat egyengetett a próféta Széchenyinek; a régi dicsőség fölidézése a sok százados sírból, fölrázta a lelkeket, reménységgel és vágyakozással töltötte a szíveket csordultig , hogy Magyarország, amely volt, legyen ismét. Olyan fiatalon, mint Vörösmarty, országos hírű, első költő, az egy Petőfin kívül, nem volt még nálunk. A mi drágagyöngyöt Vörösmarty hazafias és szerelmi lírája azután teremtett; a Zalán futásé-t nyomonkövető eposzok; romantikus drámái, amelyek máig páratlanul álló bűbájos nyelven beszélnek; harminc esztendőre nyúló, hatásban és népszerűségben páratlan pályafutása; nem tette, nem tehette nagyobbá, mint amekkorává nőtt első lépésével, csak azokat a reményeket váltotta valóságra, amelyeknek csiráit Zalán futásával plántálta el. A Gondviselés, bár a viharral és a megpróbáltatással sejli bánt fukaron, nem mért szűk marokkal a magyarnak. A mi kicsiny, vész és vihar által sokszor megtizedelt, nem egyszer a Mai számunk 24 oldal.