Budapesti Hírlap, 1900. december (20. évfolyam, 330-359. szám)
1900-12-01 / 330. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (330. sz.) 1900. decemberj földig letarolt fajunk bokrosan termi a szellemi és erkölcsi nagyokat és szerencsénkre a legtöbbször a maga idején. Azt a magyar nyelvet, a melyért Kazinczy élt-halt, a milyennek Kazinczy álmodta, olyanná Vörösmarty teremtette. Vörösmarty költeménye változtatta tudássá, elhatározássá, cselekvéssé a Széchenyit gyötrő homályos ösztönöket, tétlen és ledér fiatalságának mardosó kányáit. Vörösmarty karján jelent meg irodalmunkban Petőfi, nagyságban Vörösmartyval egyetlen egyenlő költőnk, aki szegényen, rongyosan, az éhségtől és a gyalogolástól elcsigázottan, egy kötet verssel a zsebében, azzal az érzéssel kopogtatott be hozzá, amelylyel a kártyás utolsó garasát bízza a szerencsére. Petőfit elnyelte, Vörösmartyt csak öszszetörte a forradalom forgataga. Petőfi eltűnt, mint a meteor, Vörösmarty kilobbant lassú, kínos pislákolással, mint a gyertya, ha nincs levegője. Negyvenöt esztendővel ezelőtt történt ez. A nemzet hálája és kegyelete negyvenöt esztendő múltán nyilatkozik a Vörösmarty szellemi és erkölcsi nagyságához méltó módon. A teljes magyar nyilvánosság: a kormány, a törvényhozás, a tudomány, irodalom és művészet vezéremberei elmennek a fejérmegyei Nyékre, onnan a király-koronázó Székesfejérvárra, hogy hódoljanak a szegény gazdatiszt fiának , Vörösmarty Mihálynak, a halhatatlannak kezébe, az ország színe előtt, a következő esküt fogja letenni: Én, Magyarország szent koronájának őre, ő szent Felségének előleges kijelölése mellett az ország által rendesen megválasztatván és ő szent Felsége legkegyelmesebb urunk által legkegyelmesebben megerősittetvén, esküszöm az élő Istenre, a boldogságos Szűz Máriára és Istennek minden szentéire és választottaira, hogy én Magyarország szent koronáját s egyéb királyi és országos jelvényeket, melyek vele együtt zár alatt tartatnak, tehetségem szerint, különösen midőn a sor rajtam leend, szorgalmasan és hűségesen megőrzendőm és gondját viselni fogom, azon koronát őrző katonákat szorgalmasan és hit megőrzésére nézve jó figyelemben tartandóm, magát pedig a szent koronát és a királyi és országos, a mellett tartott jelvényeket semmi csalfasággal vagy csalással, semmi útonmódon az országtól és a törvényesen koronázott királytól el nem idegenítendem. Isten engem úgy segéden, a boldogságos Szűz Mária és minden szentek! A törvényhozás munkarendje. A budget-vita, mint értesülünk, nem fog szakadatlanul folyni végeztéig. Megszakítja azt az indemniti és a beruházási javaslat tárgyalása, továbbá egy napon (a jövő kedden) a koronaőr-választás együttes díszülésben. Még ebben az esztendőben csinálnak törvényt abból a javaslatból is, amely az év végén lejáró magyar-horvát pénzügyi egyezményt még egy évre provizórikusan óhajtja fönntartani. Látni való ezekből, hogy a költségvetési vitára ebben az évben már legföljebb ha húsz nap jut. Ez alkalmasint elég lesz az általános tárgyalásra. A kormány — úgy tudjuk — reméli, hogy a kisebb tárcák költségvetésével is végez ez idő alatt a tisztelt Ház. A be- és kivándorlás szabályozása, úgy látszik, elmarad, mit sem fordít beruházásra. Ezután a magyar furor imperialisticus ellen fordul, amely éppen úgy meg fogja magát beszélni, mint I. Napóleonnál. A szónok Széllel szemben ki akarja mutatni, hogy a közös hatóságok jellege Horvátországban megváltozott, mivel azok ezelőtt közös magyar-horvát hatóságok voltak, míg most magyar királyiak és azzal a kívánsággal végzi beszédét, hogy egyesüljön valamennyi hazafi a nemzet haladásának művére, amely nemzet nem akar egy népnek sem útjában állani és nemcsak szavakban, hanem tettekben is hűséges. Zerjavics dr. erősen kikel a Magyarországgal való kiegyezés ellen. Nem akar amaz ország koronájának alattvalója lenni, amely a debreceni országgyűléssel szennyezte be magát, hanem egy szabad Horvátországnak akar alattvalója lenni. A kiegyezés jogot ad Magyarországnak, hogy horvát pénzt felhasználhasson Horvátország ellen agitációra, úgy mint Fiuméban, de Magyarország nem teljesíti azt a kötelességét, hogy az adópénzeket ismét közcélokra fordítsa, és ezért Magyarország rablóország. Végül ismét Horvátország alárendelt helyzetéről beszélt. A beszédet szótlanul fogadták. A legközelebbi ülés holnap lesz. Kormánybiztos S Marosvásárhelyt. A P. K. című kőnyomatos alapján mi is azt írtuk a minap, hogy Marosvásárhelyre kormánybiztost küldött ki a belügyminiszter a városi állapotok megvizsgálására. Félhivatalosan jelentik most, hogy ez a hír valótlan. Milió főispán kérésére a számadások megvizsgálására számvizsgálót küldtek ki. Budapest, nov. 30. Koronaőr-választás. A király, mint értesülünk, kedden, déli egy órakor fogadja az országgyűlés, két Házának koronaőr választása céljából együttes ülésre egybegyűlő tagjait. A fogadás alkalmával a főrendek és képviselők délelőtti együttes ülésében megválasztott új koronaőr őfelsége kezébe le fogja tenni a szokásos esküt. Az eskületevési aktusról jegyzőkönyvet vesznek föl, melyet a budai királyi várban történő felesketés után a főrendeknek és képviselőknek a képviselőházban tartandó újabb együttes ülésén hitelesítenek. Az uj koronaőr, ősi szokás szerint, ő felsége A BUDAPESTI HÍRLAP TAMM Uj könyv Napóleonról. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mintegy két hete érdekes könyv jelent meg Londonban, Roseberry lord tollából, aki miniszterelnök és az angol szabadelvű párt elnöke volt. A könyv Napóleonról, Napóleon életének utolsó fázisáról szól. A munka nagy feltűnést keltett az irodalom egész világában. A szerző meghatóan írja le Napóleon életének, a világhódító génié ragyogó pályafutásának alkonyát, amelyet id ejéna-szigetén mint rab töltött el. S a munkában az a nevezetes, hogy Napóleon szent-helénai raboskodását merőben új világításban mutatja be. Minden angolnak sajnálnia kell, írja Roseberry, hogy mi angolok vettük át a börtönőr szerepét. E föladat végrehajtói sárba tiporták az angol nemzet lovagiasságát. A föladat végrehajtói nemtelenek voltak. Sir Hudson Loire, a helénai kormányzó, lelketlen porkoláb volt, s mint ilyen, nem is lehetett alkalmas egy olyan fogoly felügyeletére, mint Napóleon. Wellington is szerencsétlennek mondotta Hudson Lowe kiszemelését erre a feladatra. Lelketlen, műveltség nélküli embernek festi őt, aki szűk látókörű, cinikus és féltékeny volt. Napóleon megadta magát a szövetségeseknek. Ezek pedig Angliára bízták a fogoly császárt. Erre Liverpool lord, az akkori angol miniszterelnök a következő levelet intézte A horvát költségvetési vita. Zágrábból táviratoztak . A tartománygyűlés mai ülésén a költségvetésről volt vita. A napirend előtt Francisci alelnök bejelentette, hogy beérkezett az igazságügyi bizottság jelentése Brestyenszky s társainak a trónörökös nyilatkozatára vonatkozó javaslat ügyében beadott indítványáról, amely jelentés a napirendre térést ajánlja. A költségvetési vita során Egersdorfer előadó a javaslatot elfogadásra ajánlja. Khuen-Héderváry gróf bán a kormány nevében ajánlja a javaslatot elfogadásra. A gazdasági törekvéseknek a nép körében való buzgó előmozdítását és támogatását ajánlja és kéri a javaslatnak a részletes vita alapjául való elfogadását. (Tetszés jobbról.) „Knnits dr. visszautasítja a javaslatot, mivel deficitet tüntet föl. Bírálja a kormányzatot és szemére veti a közös kormánynak, hogy az országban Castlereagh lordhoz, Anglia akkori külügyminiszteréhez : „Kívánjuk, hogy Bonapartét, a franciák császárját vagy fölakaszszák, vagy agyonlőjjék. Ez lenne az ügy leghelyesebb megoldása!“ Lowe, a kormányzó, azzal boszantotta legjobban a császárt, ha meghívta asztalához. Az ilyen meghívás csak arra való volt, hogy apró tűszúrásokkal bántsa Napóleont. Amidőn a kormány nem volt hajlandó fölemelni Napóleon civillistáját, ekkor ő eladta ezüstjét. Az sem volt szép az angol kormánytól, hogy a Londonból megrendelt könyvekről számlát küldött a császárnak. De különösen boszantotta őt, hogy császári címét megtagadták tőle. Roseberry azt fejtegeti, hogy a nagy Napóleon és II. Napóleon parveni császárok voltak. Hasonlatot tesz a fogoly császár és V. Károly között, ki a fél világot örökölte, kinek országában sohasem áldozott le a nap s a kinek mégis mindegy volt, hogy mint címezik, majd a lemondás után szerzetessé lett. Lemondott minden múlandó fényről és barát lett. Nem így azonban a korzikai ügyvéd fia. A győzedelmektől megittasult császár, mint fogoly is megkívánta a szuverén címet. A helénai rab sokkal inkább ragaszkodott a nagy fáradság és küzdelmek árán szerzett jogokhoz, mint V. Károly, ki ezekbe beleszületett. Az angol kormány eltiltotta Napóleont az elbai császár amúgy is szegényes címétől. A gőgös imperátor azonban ezt a tilalmat sohasem vette tudomásul. Roseberry nem helyesli Angliának azt a tervét, hogy Napóleont esetleg Angliában A költségvetés tárgyalásának harmadik napján még mindig nem akar kialakulni a tulajdonképpeni büdzsé-vita. A szónokok jobbára aprólékos helyi dolgokról beszélnek s országos jelentőségű, általános érdekű kérdések nem igen kerülnek szóba, vagy ha valaki foglalkozik is ilyennel, nem tudja lekötni a képviselő urak érdeklődését. Tízen beszéltek eddig, de kétségkívül nagyon kicsiny azoknak a száma ezek közül is, akik a politikai életben vezető szerepre tarthatnak számot, hogy a költségvetés általános tárgyalásánál szavuk súlylyal birjon s lekösse az érdeklődést. Ma Jariss Mihály kezdte a vitát. A jó öreg privigyei plébános csendesen beszélt, bár nagy haraggal szólott a liberalizmusról, a mely vallásos hitében megrontotta a népet. Visszakövetelte az egyháznak a nép nevelését; csak a polgárok jólétéről gondoskodjék az állam. Röviden szólott s hamarosan helyet engedett Asbóth Jánosnak, akivel vagy másfél esztendeje még egy párton volt. Asbóth bevezetésképpen kijelentette, hogy nem akar beleelegyedni Molnár János és Mander Pál vitájába a néppártról, de csalódás volna azt hinni, hogy nem beszélt róla. Sőt felszólalásának legnagyobb része a néppárt ellen irányult, nevezetesen a revízió tartsa fogva. E pontról így ír: „Egyéniségének fascináló hatása könnyen veszedelmessé, sőt végzetessé válhatott volna. Napóleon maga kijelentette, hogy az esetre, ha Angliába viszik, újból pártot szerez magának. Valószínű is, hogy vonzó egyénisége újra meghódítja az emberek szívét. Példa reá Maitland, aki Angliába és Usshir, aki Elba szigetére szállította őt. Mindkettőt a szó szoros értelmében hipnotizálta. Sőt a midőn Napóleon elhagyta a Betterephon-t, Maitland tapogatódzott a legénységnél, hogy, vájjon minő véleményt táplál Napóleon iránt.. Szóról-szóra a következőket jelentette: „Ám szidják Napóleont, ahogy akarják, de ha az angol nemzet úgy ismerné őt, mint mi, úgy bizonyára még a hajaszála sem görbülne meg!“ Midőn pedig a császár a Northumberland-ról szállott partra, ennek a hajónak a legénysége is így nyilatkozott, hozzátévén, hogy ez a szép férfiú nem érdemli kemény sorsát.“ Elba szigetére az Undannted vitte Napóleont. Amidőn partra szállott, a legénység egész ünnepiességgel búcsúzott tőle. A katonák érzelmeit egy ősz matróz tolmácsolta, aki beszédét így végző: Hosszú életet, jó egészséget és legközelebb több szerencsét kívánunk felségednek. így hatott Napóleon egyénisége mindazokra, akikkel érintkezett, s Notham admirális kijelentette, hogy ha „ez az átkozott fickó csak egy félórát töltött volna együtt az uralkodó herceggel, bizonyosan mint legjobb barátok váltak volna el.“ A fogoly császár lakását a következőkben mutatja be Roseberry: Az a férfi, ki egykor A képviselőhiáz ülése. Budapest, nov. 30.