Budapesti Hírlap, 1902. február (22. évfolyam, 31-58. szám)
1902-02-01 / 31. szám
1902. február 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (81. sz.) Ákosnak szabadelvű programmal való jelölését örömmel veszi tudomásul s biztosan reméli, hogy a deési kerület szabadelvű pártja összetartása révén fényes győzelmet arat Csizér dr. megválasztása által. Podmaniczky, pártelnök: Sopron házadómentessége. Lukács László pénzügyminiszter jelentést terjesztett a képviselőház elé, amelyben arról értesiti a törvényhozást, hogy az 1896. évi XXII. törvénycikk 5. szakasza alapján megengedte, hogy Sopron város újra szabályozott részében azok az emeletes házak, amelyek 1900 december végéig felépültek, a tizenöt, illetőleg tizenkét évi házadómentességet még további három évig megtarthassák. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, jan. 31. A képviselőházban ma csöndes ülés volt. A költségvetési vitát Benyovszky Sándor gróf kezdette tartalmas beszéddel, melynek különösen a munkáskérdésről szóló része keltett általános és megérdemelt figyelmet. Utána új ember következett: Papp József, szabadelvű párti román és az egész Ház tetszését és rokonszenvét kivívta a nemzetiségi kérdésben való korrekt álláspontjával. Mindenki gratulált Papp Józsefnek, a ki bátran elitélte a túlzó románok aknamunkáját, megmagyarázván nekik, mit jelent a románságra nézve a magyar állam. Utána Krasznay Ferenc mondott ellenzéki beszédek Az ülés a végén vált legérdekesebbé, mikor Zselénszky Róbert, gróf beszélt. A gróf az agráriusok egyik vezére, a mi meglátszott azon is, hogy a Ház agrárius tagjai vastag gyűrűben körülfogták. Mint eddig, most is az őrlési forgalom, a fedezetlen határidőjáték és a szabad raktár ellen való küzdelmet hangoztatta, mert ezzel a három eszközzel a legjobb vámtételeket is ki lehet játszani. Kimerítőbben bizonyította, mennyire hasznunkra vált az őrlési forgalom megszüntetése és fejtegette az új börze-törvény hasznát, mely a fedezetlen határidő-üzletet eltiltotta. Hiszi, hogy a közelgő reform szele megtisztítja a mi börzénk levegőjét is. A gróf fejtegetéseit, melyekben a közelgő nemzetközi kereskedelmi tárgyalás alkalmával erős védelmet követelt a magyar termelés számára, zajos tetszéssel fogadták, különösen az agráriusok lelkesedtek. Az ülés ezzel véget ért. Holnap megszakítják a költségvetési vitát, mert néhány választás megejtésén kívül kisebb törvényjavaslatokat tárgyalnak és Hegedűs miniszter felel Solymossy bárónak a megrendelések dolgában tett interpellációjára. Hétfőn újra kezdődik a költségvetési vita, melyhez eddig még ezek a A képviselőház ülése. Elnök Apponyi Albert gróf. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Lukács László pénzügyminiszter jelentést terjeszt a Ház elé a Sopron város részére engedett rendkívüli házadómentesség tárgyában. Kammerer Ernő bemutatja a pénzügyi bizottság előterjesztését arról a jelentésről, melyet, a miniszterelnök az állandó országház építése ügyében terjesztett a Ház elé. Napirenden van a költségvetési vita. Benyovszky Sándor gróf szerint nagy kár, hogy a kormány csak most, a tizenkettedik órában ébred a gazdasági válság tudatára, pedig a függetlenségi és negyvennyolcas párt már öt-hat év óta folyton figyelmezteti mindarra a bajra, ami most a kormánynak gondot okoz. Az a legnagyobb baj, hogy az ország eddig csupán a mezőgazdaságra volt utalva; a ma dúsgazdag államok is koldusbotra jutottak volna már ily rendszer mellett. Ipart kell teremtenünk, ez pedig lehetetlenség önálló vámterület nélkül. Madarász József: önálló állam kellene! Benyovszky Sándor gróf: Igen súlyosak az adók is; nagy baj, hogy minden más adót a földadó alapján vetnek ki. Sok helyen a községi pótadó már fölülmúlja az állami adót, s a fogyasztási adók is rettenetesen megdrágítják az életet. Legszomorúbb a kisbirtokos-osztály helyzete, amely már oda jutott, hogy választania kell a koldusbot és a kivándorlás között. A telekkönyvek rendezetlensége következtében a kisgazda csak uzsorakölcsönökre van utalva. Kívánatosnak tartja, hogy a hitelszövetkezetek nagyobb akciót fejthessenek ki a kisgazda hitelviszonyainak javítására. E célból az árvapénzeket nem a vidéki takarékpénztáraknál, hanem az állami felügyelet alatt álló központi hitelszövetkezetnél helyezzék el. A tisztviselők fizetésrendezésénél meg kell gondolni, hogy az adókat tovább emelni nem lehet, s hogy a polgárok drága pénzért rossz közigazgatást s késedelmes, igen költséges igazságszolgáltatást kapnak. A munkáskérdésről szól végül. Munkásviszonyainkat nem lehet a külföld munkásviszonyaihoz hasonlítani. Nálunk minél tovább dolgozik a munkás, annál többet keres. Ezért nem volna helyes, ha a törvényhozás megvalósítaná a munkások óhaját s behozná a 8 órai munkaidőt. Ám ez úgy a gyári, mint a közmű és a mezőgazdasági munkásra. Elismeri, hogy a kormány a munkásnyomor enyhítésére tett valamit az inségmunkával. Az inségmunkának nem barátja. Másképp kell megoldani ezt a kérdést. Az inségmunkából a nyomorgó munkásoknak rendesen nincs semmi hasznuk. A vállalkozók és alvállalkozók vágják zsebre a basz-Szembe vele sose szállna. Minden szavát megfogadná, Lába nyomát is csókolná! A sok ige szárnyra kelvén, Mint paripák futó lába, Delimének gyors patája ... A természethez való vonzódás, a haza iránt égő szeretet, a katonaélet szenvedései mind változatosnál változatosabb hangra és képre találnak. Különös, hogy a lakodalom nem fakaszt vidám dalt a leány ■ ajkán, sőt majdnem mind merengő bánattal, félő keserűséggel szoknak. A leány áldozat, rabságra megy az idegen házba, szeretetlen apa és napa hatalmába, ahonnan árva lelke haza-hazavágy gyermekkorának emlékeihez: a barátságos házikóba, a kertjük lábjában ringatózó családi tó mellé. A leányok végtelen lemondók, önfeláldozók és hívek: a szegény leány föl-fölsóhajt, ha kedvesére gondol: Csak ily szegény lány ne volnék, Minden szépet reád raknék! De nem szakadna vége a szónak, ha csak egy-egy sort akarnék is írni mindamaz érzésről, amely a finnek verseiben költői megnyilatkozást lel. Csak még a gondolati költeményekről emlékezem meg. Ilynemű versek más népek költészetében úgyszólván ismeretlenek. De a gondolkodó, magába vonuló finn nép gyakran keres gondolatainak költői formát. Van egy vers a Kanteletarban, a mely valódi népies ars poetica, íme egy rész belőle: Előbb nem lesz a földön kő, Előbb leszen fátlan erdő, Mint a vershez szó nem leszen, Költő szíve dalt nem terem. Verselés a bölcshöz illő. Tanult ember legyen költő, ő tudja csak, mit ér a szó, Melyik mikor helyén való. A szó csak úgy perg a nyelvén. A szocialista érzés már akkor kifejezést talált ennél a világtól elzárt népnél, mikor még a mostani hangzatos jelszavakat kürtölő szocialisták meg sem születtek. Egyik ilyen szocialista ízű dal ez is: Dinom-dánom gazdag házban Ördögöknek tivornyája, Levágnak egy szép pejcsikót,1) Kövér, gyönge füvön hizet. A gonosz nép lakmározik, Van ott minden csömöréng, De a szegény nép nem kap ott Egyetlen egy jó falatot. Bolond módra esznek-isznak, Pokoli nagy cécót csapnak, S nincsen gonduuk a szegényre, Ágrulszakadt koldusnépre! Befejezésül hadd álljon itt egy pajzán kis dal, mely rövidségével, csattanósságával nagyon hasonlít a sikerültebb magyar népdalokhoz: Hej, hogyha én király volnék, Nagy, hatalmas fejedelem, Hókacsikón lovagolnék Oda, hol a szép lány terem. Három leányt vennék ott én, Akik közül az egyik vén, Másik gyönge, nyíló rózsa, Harmadik meg okos volna. Az okos hogy tanácsoljon, A vén legyen háziasszony, A harmadik, a fiatal. Ölelgessen, csókot adjon! • " A régi finnek nagyon szerették a gyönge Johnst, szónokok jelentkeztek: Baross Károly, Serényi Béla gróf. Rubinele Gyula a javaslat mellett; Weszelovszky Ferenc, Holló Lajos, Bizony Ákos, Bakó József, Ernszt Sándor, Vérten Endre, Ráthay László, Sebes Dénes, Gabányi Miklós, Bakó Mihály, Molnár János, Kovács Pál ellene. 3 not. Radikálisan nem segítenek az inségmunkák, csak ideig-óráig. Gyökeresen és alaposan kell segíteni a munkásokon. A munkásnyomort előidézi a gyárak és vállalatok válságos helyzete s a fővárosban uralkodó roppant drágaság. A józan munkás sem tud megélni keresetéből. Pedig Budapest Európa legolcsóbb városa lehetne, hisz mezőgazdasági állam vagyunk. Az életet kell olcsóbbá tenni, ezzel segíthetünk a munkásokon. Munkáselátási szövetkezeteket kellene e célból nem csak a fővárosban, hanem az ország minden vidékén fölállnam. Az államnak nagyon kevés áldozatába kerülne, ha a munkások nyomorán alaposan és gyökeresen akar segíteni. Fölszólítja a kormányt, hogy ne sajnálja ezt a kevés áldozatot. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon). A költségvetést nem fogadja el, hanem csatlakozik Kossuth határozati javaslatához. (Élénk helyeslés és éljenzés a Szélsőbaloldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Papp József szerint minden politikának a haza egysége legyen a fő célja. Az ötvenes évek előtt még nem volt nemzetiségi küzdelem Magyarországon. (Közbeszólás: Hóra és Kloska!) Az nem volt nemzetiségi lázadás, hanem a parasztság harca a nemesség ellen! Az a hazában lakó román faj mindig szerette a hazáját és hű hozzá. Máramaros vármegye háromszázhatvan történelmi nemesi családjának legnagyobb része román s ezek a románok már Nagy Lajos korában kapták a nemességüket, nem hazaárulás jutalmául, hanem azért, mert hűek voltak a hazájukhoz. Az európai nagy nemzetek közül valamennyi különböző fajú népekből alakult, a mi különböző népfajainkból is kialakulhat a hatalmas magyar nemzet. A románokkal nem volna nehéz megértenünk egymást; a románok nem küldenének több képviselőt a magyar parlamentbe akkor sem, ha a választókerületek elosztásában nem volnának is abnormitások. A román passzivisták panaszai között csak egy olyat talál, amely jogosult, s ez a román nép csekély értelmi fokáról szól. Ennek azonban nem a magyar kormány az oka, mert elegendő iskolát állít a románoknak is; miért nem küldik az állami iskolákba a román gyermekeket? Mert magyarul kell tanulnia? Hát baj az, ha egy román megtanulja az államnak a nyelvét? Barabás Béla: A románok között kellene így beszélni! Papp József kijelenti, hogy mindig ily értelemben beszélt a választói előtt is. A románok paszszivitásának nincs semmi jogosultsága, ne tartsák hamu alatt a tüzet, hanem jöjjenek ide a parlamentbe, s itt adják elő a sérelmeiket. A dákóromanizmusról úgy nyilatkozik, hogy azzal a románnal szemben, aki e hazát szétdarabolni akarja, igazolt a legdrákóibb eljárás is. (Taps a jobboldalon.) De szűnjék meg a bizalmatlanság azok iránt, akik hívek a hazájukhoz. Pártolni kell azt a román népet, mely az alkotmányhoz mindig hű volt. 1848 előtt a magyar nemesség volt a magyar nemzet erejének fönntartója; ez a kötelezettség ma már az összes polgároké, de súlya ma is a nemzet intelligenciájában van. Ebbe az erőbe be kell venni mindazt, amit az ország produkál; az egyes fajokból ki kell halászni a gyöngyszemekért, s be kell illeszteni Szent István koronájának ékességei közé. A földmivelésügyi miniszter terjeszsze ki áldásos működését ne csak a ruténekre, hanem a hegyvidéken lakó román népre is; ha majd érzik a románok a magyar állam áldásos kezét, hálásak lesznek érte. Elfogadja a költségvetést. (Zajos éljenzés.) Az elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után Krasznay Ferenc abból az elvből indul ki, hogy kis nemzeteknek könnyű a szabadságot kultiválni, mert hódítási vagy terjeszkedési politika nem foglalja le az erejüket. Az ilyen kis nemzeteknek kell a demokratikus kultúra, melynek az a célja, hogy az egyén a tudatlanság és a nyomor szolgaságából fölszabaduljon s a társadalom javaiban minél egyenletesebben részesedjék. Az eddigi kormányzati rendszer azonban nem valósította meg Magyarországon a kis kultúrnép feladatát, hanem e helyett a nemzet anyagi és értelmi erejének legjavát lekötötte a nagyhatalmi politikához, mely erőinkkel arányban nem áll, s magára hagyta a nemzetet a tudatlanság és a nyomor elleni küzdelmében. Kérdi, elkészítette-e már a kormány az önálló magyar vámtarifa tervezetét s közzé fogja-a tenni oly időben, hogy a közvélemény is hozzászólhasson? Idézeteket olvas föl Enyedi Lukácsnak egy röpiratából annak a bizonyítására, hogy ez a kiváló közgazdasági sró az ország tönkrejutását és gazdasági kihasználását a komány politikájával hozza okozati összefüggésbe. Nem fogadja el a költségvetést, hanem Kossuth Ferenc határozati javaslatához csatlakozik. (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) Zselénszky Róbert gróf a kereskedelmi szerződések megújításával kapcsolatban arra utal, hogy az eddigi gabonavámokkal nem érhetjük be. Ausztria- Magyarország 1894 óta már nem termel annyi gabonát, mint amennyit fogyaszt, s tetemes importra szorul. Ebből kifolyólag, ha a vámközösségben megmaradunk, a magyar és osztrák kormányoktól fog függeni, hogy milyen legyen gabonánknak az ára. Ha megmaradunk a mai 1.50 koronás búza és rozs, 1.20 koronás zab, 0.50 koronás tengeri határvámok mellett, akkor ezentúl is 4.50 koronával lesz olcsóbb a búzának, 3.50 koronával a rozsnak, 2.80 koronával a zabnak az ára, mint ama nyugati szomszédainknál, akik mezőgazdasági terményeiket kellő védelemben részesítik. Ha azonban oly vámtételeket létesítünk, mint amilyenek el vannak fogadva nyu-