Budapesti Hírlap, 1903. december (23. évfolyam, 330-359. szám)

1903-12-01 / 330. szám

. Nem kutatjuk, mik voltak a mai fordulatnak erkölcsi indítékai. Vájjon fölébredt-e az ellenzék vezéreiben a fele­lősség érzete, hogy a végtelen zavarért a nemzetnek ők is felelni tartoznak. Vájjon hatottak-e az obstruálókra a közvéle­ménynek ellenük irányult hangos meg­nyilatkozásai , a kereskedelmi kamarák, a közgazdasági szaktestületek föliratai, a tegnapi szegzárdi nagy pártközi nép­­gyűlés határozatai, melyek rövid pár nap alatt őket megsemmisítő, a közélet­ből kibojkottáló áradássá szaporodhat­nak? Mindebből micsoda és mi más száz­féle érzés volt a vezető lélek a mai par­lamenti jelenetben: kutassák a lélekbú­várok. Bennünket és az országot a külső­leg is látható eredmények érdekelnek. Ezeket pedig abban látjuk, hogy alig ma­radt egy-két ember az obstruálok pad­jain, a­ki a további, mindenáron való har­cot kiabálta volna. Holnap nem lesz ülés. Pártbeli és pártközi tanácskozások fognak folyni a fegyverszünet alatt. Ezeken válik meg aztán, hogy micsoda értéke volt a Kossuth Ferenc kinyújtott békejobb­jának. Annyi bizonyosnak látszik, hogy az ellenzéki pártok higgadt vezérelemeinek könnyebb lesz a sora, mint a Tisza-kor­­mány alakulásakor volt. Mert akkor még számosabb tagból állott a minden áron harcot kívánók tábora; ma csak egy-két ember viselkedett úgy, mint a­ki semmi­képpen sem akar békét. Ha most sem fog­ják tudni a békének ellenzéki munkásai ,a saját elvtársaik elenyésző kis csoport­ját a maguk álláspontjára vonzani vagy szorítani, akkor igazán nem tudjuk, mit tartsunk vezéri hivatásukról. Kossuth Ferenc mai föllépése után a parlamenti rend mutatkozó körvona­lait egy-két fanatikus emberen kívül csak azok igyekezhetnek megszaggatni, a­kik­nek az obstrukció a kenyérkérdés. Ezek­nek az elementumoknak sem elég erköl­csi tartalma, sem elég politikai meg­a függetlenségi párt értekezlete. Az or­szággyűlési függetlenségi és 48-as Kossuth-párt hol­nap, kedden este 5 órakor (és nem 6 órakor) Kossuth Ferenc elnöklésével értekezletet tart. Tisza István gróf üdvözlése. Temesvár város közgyűlése, mint levelezőnk jelenti, Molnár Viktor főispán elnöklésével ma tartott közgyűlésén egyhangúlag elhatározta, hogy Tisza István gróf kor­mányelnököt üdvözli és bizalmáról biztosítja őt és a kormány összes tagjait. Máramarosszig­etről táviratozzék. Máramaros vár­megye törvényhatósági bizottsága Roszner Ervin báró főispán elnöklésével tartott mai közgyűlésén egyhan­gúlag elhatározta, hogy Tisza István gróf miniszter­elnököt kormányelnökké történt kinevezése alkalmá­ból bizalmának és ragaszkodásának kifejezése mellett üdvözli. Zomborból jelentik: Zombor város törvényható­sági bizottsága Latinovics Pál főispán elnöklésével tartott rendes évnegyedes közgyűlésén elhatározta, hogy Tisza István gróf miniszterelnököt és az elnök­lése alatt alakult kormányt hazafias és teljes bizalom­mal föliratban üdvözli és a volt miniszterekhez bú­­csúföliratot intéz. ■sának és nevelésének ő volt a megtestesített pél­daképe. Maga az egész ember élő tanítás volt, a­mely pedig a leghathatósabb. Sohasem mondotta, hogyetek olyanok, mint én, de magának az em­bernek a látása erre buzdított. Ezren és ezren Vallják, a­mit ma Rados a koporsó előtt mon­dott, hogy Hofernek köszönik életük kincsének java részét. Ez a kis szürke ember egyik jóte­vője volt a nemzetnek. Hintette a magot, sza­kadatlanul, szó, föltűnés nélkül, mintha ez ma­gától értetődnék; egyszersmind mindent meg­tett, hogy a mag kikeljen. Csupa mindennapi dolgot tett, de nem mindennapi módon és én boldognak mondom életét, mert mindvégig a maga számára egyszerű ember volt, de a­ki bé­kében élt magamagával, békében az egész világ­gal és a ki mi előttünk az igaz és nevezetes ember Magaslatán áll. Szabad lélek volt. Előítélet, fanatizmus nem fért lelkéhez. Az iskolamesterek pedantériá­jától is távol maradt. Egész életén át­ középszerű bürokrata volt, a­mint illik és kell, mert a bü­rokratizmus megöli az iskolát. Mindenki iránt, a­ki megérdemelte, elismeréssel volt. Öröm volt vele érintkezni. Beöthy, a­ki az ő iskolájában kezdte meg tanári pályáját, jól mondotta kopor­sója előtt, hogy a­ki Hoferrel beszélt, min­dig jobbnak, többnek érezte magát. Semmi ag­­gresszív nem volt benne. Nem játszotta se az er­kölcsit i­rót, se a reformátort és minden extra­vaganciát kedves mosolygással fogadott. Mintha mondotta volna: faragjatok ti elméleteket, én maradok az én ifjúságomnál és nevelem. Többet ér a biztos tett, mint a kétes elmélet. Mindig a dolgot nézte és csak ezzel kapcsolatban a sze­mélyt. De magamagát soha sem nézte. Se hír, se Bolgár ügyvivőség Berlinben. Berlinből je­lentik nekünk. A bolgár kormánynak az az igyekezete, hogy Berlinben diplomáciai ügyvivőséget állítson föl, eddig a német kormánynak azon a követelésén szenve­dett hajótörést, hogy hivatalos alkalmaknál a bolgár ügyvivő mindig a török nagykövet kíséretében jelen­jék meg és hogy a nagykövet mutassa őt be, a­mivel kifejezést nyert volna Bulgáriának Törökországtól kincs, se tekintély után nem törekedett. Soha én­jét előtérbe nem tolta. Bölcs ember volt, még pe­dig kezdettől fogva. Neki nem kellett e téren tisz­tulnia, meghiggadván, őt szeretete tette bölcs­sé és ez mindig meg volt benne. Fölötte kedves volt, teljesen átlátszó és kristálytiszta. Derült lélek volt. A felhők gyorsan átvonultak a lelkén, lel­kének meleg, erős napja gyorsan fölszitta. Soha másnak a rovására nem mulatott, minden léha­ság távol maradt tőle. A kitüntetéseket, melyek­ben részesült, szívesen fogadta, de soha utánuk nem járt. Olyan volt, mint az arany, nem lehe­tett beszennyezni. Soha nem volt baja tanáraival sem, a­mi Magyarországon igen nagy dolog. Jó ember volt, de nem gyönge puhaságból, nem ide­gességből. Jól beszélt. Iskolai beszédei remekek voltak, mert az egész harmonikus ember meg­nyilatkozott bennük, szeretete, igaz volta, egysze­rűsége, mélységes komolysága, az az egészséges idealizmusa, mely nem a felhőkben jár, hanem itt a földön akarja a jónak és igaznak a birodal­mát megalapítani. A természet jó kedvében te­remtette. A harmónia mindig ajándék, melyet kapunk. Ő nem önzően élvezte, hanem másoknak odaadta. Az ember jól érezte magát az ő körében. Nem mindenki értette meg mivoltát. A harmónia, a szeretet a leg­jótékonyabb hatalmak, de a legcsöndesebbek is. Az újabb áramlatok em­bereinek, kik nemcsak mérgesen gyűlölni tud­nak, de gyűlölködésükkel még kérkedni is mer­nek. Hofer talán gyöngének, erőtlennek tetszett. Mert nem hadakozott se pro, se kontra. De nem mindenkinek adatott a harc kedve és tehetsége. Fájdalom, kellenek ezen a förtelmes harctéren harcosok is, de boldog az az ember, kinek nem a harc jutott osztályrészül. Mily gyönyörű képet BUDAPESTI HÍRLAP. (330. sz.) győző ereje nem lehet arra, hogy a lelki­­ismeretes politikusok nagy táborát ma­gukkal vonszolják vagy pedig a bosszan­kodó, de tétlen néző szerepére kárhoz­tassák. A képviselőház ülése. A képviselőház holnap, kedden nem tart ülést,s legközelebbi ü­lése holnapután, szerdán délelőtt tíz órakor lesz. Ez ülés napirendjére az újoncjavaslat tár­gyalásának folytatása van kitűzve. A szerb püspöki zsinat, melynek egyedüli tárgya a temesvári püspöki szék betöltése, december 13-án ül össze Karlócán. A szászok és a szabadelvű párt, Nagy-Sze­­benből jelentik. A keresztényszigeti választókerület választmánya elhatározta, hogy Gresskovics képviselőt fölszólítja a szabadelvű pártba való belépésre. 1903. december 1 való függése. Újabban fordulat állott be ebben a dolog­ban és a német kormány hozzájárult az ügyvivőség fölállításához e követelés teljesítése nélkül. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. A mai ülésre is teljes apparátussal vo­nult be az obstrukció. A jegyzőkönyvhöz maga Lengyel Zoltán huszonhét módosítást nyújtott be, melyekben ilyen fontos korrekciót ajánlott: november helyett — őszutó h­assék, később helyett — utóbb, Lovászy neve nem i-vel, hanem y-nal írandó stb. Nessi Pál szintén tett indítványt a jegyzőkönyvhöz. Ez a tömérdek indítvány, a hozzá való szünetekkel, fel­számlálással, fölszóla­­lással elegendő volt arra, hogy az ülést késő délutánig foglalkoztassa, de ha nem lenne ele­­e­gendő, volt egyéb szer is: egy csomó képvi­selő írásbelileg szabadságot kért olyan megoko­­lással, hogy a sok törvénytiprás fölkavarta vé­rüket s ez oly káros hatással volt idegrendsze­­­ küikre, hogy pihenniük kell. Tekintettel arra,­­ hogy éppen a legszívósabb obstrukciósok kérték a szabadságot, bizonyos, hogy a többség azt vi­haros tetszéssel megadta volna, de nem addig van az. Ez esetben fölkelt volna egy erősebb­­ idegzetű obstrukciós honatya, hogy tiltakozzék a szabadságolás ellen s mivel a „betegek“ ragasz­kodnak kérelmükhöz, névszerinti szavazást kér ellenük. Hát szavaztak volna kilenc óráig.­­De hát nem került erre a sor. Minden jel arra vallott, hogy elegendő lesz a napirend­hez való szavazás is. Feilitzsch alelnök ugyan lealkudott a Lengyel indítványaiból hatot, Szőts Pál jegyző is oly meghatóan védelmezte az ő megtámadott stílusát, hogy Lengyel nagylelkűen­­ visszavonta egyik indítványát. De mi haszna volt ennek ? Fölállt Kovács Pál a néppártról és igy szólt: — Én magamévá teszem az indítványt és fönntartom! Így is maradt Lengyelnek tizenhét indít­ványa, Nessinek vagy négy. Megél abból az ob­strukció. Ámde a kormánypárti Nagy Mihály súlyos csapást akart mérni a taktikára. Azt in­dítványozta, hogy a kérdést úgy tegyék föl, hi­­telesíti-e a Ház a jegyzőkönyvet és hitelesítés esetében magától elesik Lengyel és Nessi szép indítvány-bokrétája. Nosza nagy zaj támadt, az obstrukció külön-külön akart szavaztatni min­den indítványra, mint tegnap, de Feilitzsch el­nök ezzel nem törődve, már a Nagy Mihály in­dítványa értelmében akarta szavazásra kitűzni a jegyzőkönyv dolgát. Most fölkelt Tisza István gróf. Persze nagy zenebona fogadta. Azonban, íme, Tisza nem ellenezte az egyenkint való szava-­ zást, mert — úgymond — hadd lássa az ország,­ festett az a mester, a ki föltünteti, hogy a harctér mellett, melyről még nem tűntek el a harc nyo­mai, a szántóvető nyugodtan végzi a maga dol­gát, a messzeségbe nézve, melyben az emberiség boldogabb jövője rejlik. Ily szántóvető ember volt a mi felejthetetlen, nagy Hoferünk, csak­hogy nem öntudatlanul végezte a maga munká­ját, mint az a paraszt, hanem ragyogó, bizó, látó szemmel. Bízott az iskolában, az iskola hatalmá­ban, világot alakító jelentőségében. Beöthy ma mély igazságot mondott kopor­sója előtt: Hofer volt az a csodaember, a­ki még a hálátlanság fenevadát is meg tudta szelidíteni. Nem tudok embert, kihez annyi ember oly hálás lett volna, mint Hofer iránt. Két nagy tény szól e mellett. Az első az, hogy ennek az iskolának volt növendékei alapítottak először Magyarorszá­gon egyesületet, melynek tagjai Hofer nevenap­­ján összegyűlnek, hogy a Hofer­től kapott kincset megőrizzék és gyarapítsák, a humanitás szelle­mét, az összetartozás érzését. Mily boldog az a férfi, ki örömmel emlékezhetik ifjúsága iskolá­jára. Ezt a boldogságot hálálják meg Hofer ta­nítványai a mesternek és az iskolának, amazt ünneplik, emennek néhány tanítványát ösztön­díjjal segélyzik. Nevezik pedig magukat nem hivatalosan: Hofer-egyesületnek. Remélem, ezentúl is megőrzik Hofer emlékét. A második tény pedig az, hogy az V. kerületi állami főreál­iskola nevét is szerte az országban rövidítve így ejtik: Hofer-isk­ola. Tanító embernek ennél szebb emléket nem állíthatnak, nem is kell állítani. Mégis vannak a világon dolgok, melyeket csak az igazságnak, a jóságnak, a szeretetnek köszönünk.

Next