Budapesti Hírlap, 1904. május (24. évfolyam, 121-150. szám)

1904-05-06 / 126. szám

5 iránt, annak legszebb és Jókaira nézve legdicsősége­­sebb bizonyítéka volt az, hogy a trónörökös mindjárt­­az eszme fölmerülésekor Jókaira gondolt, őt kívánta megnyerni a ma­ Magyarországra vonatkozó része munkatársának. Igen szíves levélben kérte föl e ki­tüntető megbízás elfogadására Jókait, a ki természe­tesen örömmel fogadta a fölh­ívást. Ettől fogva keletkezett az igaz, meleg barátság­nak az a szép viszonya, a mely a királyfit és költőt egymáshoz fűzte és a mely gyönyörű viszony dicsősége a nagy költőről áthárult a nemzetre is, a melynek fia, Jókai tekintélyének és ama nagyrabecsülésnek, a­melylyel a trónörökös viseltetett iránta, sok befo­lyása volt arra, hogy a nagy mű. Az osztrák-magyar monarkia írásban és képben, Magyarországra vonat­kozó része olyan lett, a­milyen, igaz, ha képe Ma­gyarországnak, egy önálló kép, külön keretben, egész külön állítva attól a másik képtől, Ausztria képétől. A mű programját Jókai fölfogása értelmében módosították és ha a munkában közreműködő osz­trák urak centralisztikus tervei újra, meg újra föl is merültek­, sőt annak — a trónörökös bizalma folytán és közbenjárása által — minden alkalommal sike­rült ezeket legyőznie. A nagy mű körül való munkásság mind szoro­sabbra fűzte a kapcsokat Jókai és Rudolf trónörökös között. A trónörökös —­ mint már előbb is — élénk figyelemmel kísérte Jókai irodalmi működését; gyak­ran kérdezősködött egyes regényei megjelenése után és mindig az igaz elismerés hangján szólott Jókai minden művéről. A Bálványos vár első kiadását hó­doló dedikációval Jókai maga nyújtotta át a trónörö­kösnek és ekkor ismét fölhasználta Rudolf trónörökös, az alkalmat tisztelete, nagyrabecsülése, hálájának ki­­fejezésére. 1883. közepétől 1889. végéig, hat éven keresztül, gyakran tüntette ki a trónörökös Jókait kiváló ke­gyével, nagyrabecsülése, barátsága jeleivel. 1889 végén a mayerlingi katasztrófa szakította végét ennek, a köl­tőre és nemzetére egyaránt kitüntető, dicsőséget hozó­­viszonynak. Magyarország poétikus lelkű királyasszonyában buzgó olvasója volt Jókainak mindig és az ő ötven éves írói működésének minden gyümölcsében gyönyör­ködött az a fenkölt királyi szív, a mely annyira tu­dott lelkesedni a költészetért. Erzsébet királyné akkor gyönyörködött leginkább Jókai műveiben, a­mikor megtanulta teljesen a ma­gyar nyelvet és Fálk Miksa oktatása mellett tanul­mányozta múltját, jelenjét, irodalmát annak az or­szágnak, a­melyhez szeretettel ragaszkodott ama nap óta, hogy királynéja lett. Jókai műveinek zamatos, zengzetes nyelve még jobban megszerettette Vele ha­zánk nyelvét és szebb, megkapóbb, elragadtatóbb le­írásból talán sehol sem ismerhette volna meg a ki­rályné Magyarországot, a magyarokat, mint éppen Jókai műveiből. A költőnek több ízben volt alkalma a tisztelet és nagyrabecsülés jeleit tapasztalni, a­melyeket művei által keltett maga iránt a királynéban. Valahányszor megjelent Jókai a királyné előtt, mindig fölhasználta a királyasszony az alkalmat, hogy regényei fölött való elragadtatását kifejezze neki és kérdezősködjék iro­dalmi tervei, készülő munkái felől. És a­hányszor egy-egy újabb műves ajándékozta meg irodalmunkat, a királyasszony volt az elsők kö­zött, a­kik azt olvasták, mert Jókai minden új művét — a királyné kívánságára — elküldte a királyi csa­ládnak. Egyszer a királyné udvari estén megemlí­tette, hogy Jókai sokat dolgozott azóta, a­mióta utol­jára látta. — Azt hiszem, hogy porszemeket hordok vele hazám épületéhez — mondotta Jókai. — S ön mentül többet ir, nekem annál többet kell­­olvasnom­­— felelt a királyné kedves bókkal. Jókai és Csernyi. " Mikor Aradra megérkezett a szerencsétlen te­mesvári csata híre, az Aradon lévő képviselőket és menekvőket leírhatatlan kétségbeesés fogta el. Min­denki készült a halálra. Csányi, a vértanú miniszter hidegvérrel elajándékozta értékesebb holmiját, köny­veit, pisztolyait olyan embereknek, a­kikről azt hitte, hogy túl fogják élni. Jókai arra kérte, hogy adjon neki is egy pisz­tolyt. Csányi szemébe nézett és azzal haragosan el­utasította: ,. — Tedd, de ne mondd... Jókai nagyon elszégyenlette magát, hogy arca elárulta, mire gondol és kiment a szobából. Kiss Ernő utána ment és megfogta karját, addig beszélt hozzá, mig kibeszélte fejéből azt a sötét gondolatot, a mit már homlokán lehetett olvasni. Köszönöm neki a föld porában azt a szót, a mi sorsomon határozott, — irja Jókai. Ez a szó ez volt: ji' 1— Önnek neje is van ... .; Jókai és Arany. Jókait Arany Jánoshoz gyöngéd barátság fűzte. Kern volt az olyan meleg, mint Petőfi és Arany barát­sága, de felhőtlen és sírig tartó. Csakhogy nagyon rit­kán látogatták meg egymást: huszonöt év alatt két­szer vizitelt Jókai Aranynál. Egyszer meglátogatta Aranyt nagykőrösi tanár korában. Arany azzal a biz­tatással csalta el Kőrösre, hogy az ő kis leánya, Ju­liska, az Örmény és családja című humorisztikus no­vellájából vígjátékot csinált és azt maga el is játsza. Jókait elragadta a szép kis Juliska előadása. Az ötféle szerepét, mely a darabban van, oly kedvesen játszotta, hogy megenni való volt. Különösen a vén Gerguczot, a maga rácos kiejtésével, a­ki a Micuc­­kát „aranyos leán­yám“-nak szólítja. Attól fogva, ha összejött Aranynyal, nem is kér­dezte másképpen, mint hogy: „mit csinál a szép kis Minczuczka ?“ Másodszori látogatása huszonöt év múlva történt, mikor Arany megírta Toldi szerelmét Jókai fölke­reste üdvözlő levelével, melyre Arany kedvesen vála­szolt, beszélt benne Jókainak a múzsákhoz való viszo­nyáról s hogy előbb megőszül a parókája, mint annak­ vége lesz. Jókai azután a Petőfi­ T­ársas­ág tisztelgő küldöttségét vezette hozzá. A­mint benyitott az ajtaján, ott állt előtte me­gint az „arányos leányom“, a szép Mincucka. De nem ő volt az, hanem a „kis idegen“, a szép Juliska leánya. Minden dikció kiment a fejéből, nem tudott Aranynak semmiféle felköszöntőt mondani. — Látod, mondta neki, olyan régen nem láttuk egymást, hogy még azt sem tudod, hogy már csak­ugyan megőszült a parókám is. Arany mosolygott. — Azért írtam a levelemben a parókádról, mert tudtam, hogy egy hiúságból nem adod ki az újságban. Közös miniszteri tanácskozás. Teg­nap Budapestre érkeztek a közös miniszterek, továbbá az osztrák kormány érdekelt tagjai s ma déli egy órakor a királyi palotában közös minisz­teri tanács volt, a­melyen a király elnökölt. A ta­nácskozásban résztvettek Goluhovszki és Bitreich közös miniszterek, Spaun báró admirális, továbbá a két kormányelnök: Tisza István gróf és Kerber dr. és a két pénzügyminiszter: Lukács László és Böhm-Beuwerk. A közös költségvetés idei tárgyalásán kü­lönböző differenciák merültek föl, a­melyek miatt az 1905-ik költségvetés megállapítása nehézsé­gekbe ütközött Ezért vált szükségessé a tárgya­lás felfüggesztése, most pedig a király elnöklésé­­vel való konferencia, a­melynek feladata volt, ki­egyenlíteni az ellentéteket s elhárítani az akadá­lyokat a megállapodás útjából. Úgy értesülünk, hogy a mai tanácskozáson, a­mely ötödfél óráig tartott, teljes megegyezésre jutottak s véglegesen megállapították a közös költségvetést. Eldöntötték egyúttal a delegáció összehívásának határidejét is. Május tizennegye­dikére hívják össze a delegációt, a­miből követ­kezik, hogy a magyar országgyűlésnek, a­mely m­ájus 7-én ül össze, éppen csak a delegátusok választása jut feladatául. Azután elnapolják a delegáció tanácskozásának idejére. A tanácskozást megelőzőleg Böhm Bawerk a pénzügyminisztériumban látogatá­st tett Lukács László pénzügyminiszternél, Körber Ernő osz­trák miniszterelnök pedig Tisza István gróf mi­niszterelnökkel tanácskozott a budavári minisz­terelnöki palotában. Körber dr. és Böhm-Bawerk lovag ma este visszautaznak Bécsbe. A harmadik ülésszak. Szombaton nyílik meg királyi kézirattal az országgyűlés harmadik ülésszaka. A képviselőház első napjai a különböző bizottsági vá­lasztásokkal fognak eltelni. Alkalmasint szerdán fog­ják megválasztani a delegáció tagjait. S a legelső ér­demleges ülésen megtartja expozéját Lukács pénz­ügyminiszter­­­: előterjeszti az 1905. évi költségvetést. Liechtenstein herceg a kiegyezésről. Az osztrák keresztény­szocialisták tegnap gyűlést tartot­­­tak Bécs egyik külvárosában, Hernálsban. Ezen a­ gyűlésen, mint nekünk írják, Lichtenstein herceg a ma­gyar-osztrák kiegyezésről is nyilatkozott. Lichten­stein meg van róla győződve, hogy a kiegyezést a 11.­ szakasz alapján fogják megújítani. „Ez lelkiismeret­, furdalást okoz ugyan a magyaroknak, úgymond, mert­ a magyar törvény szerint Magyarország csak az alkot­mányos Ausztriával köthet kiegyezést, de a magyarok lelkiismerete el fog hallgatni, ha engedményeket kap­nak. Ezek az engedmények: a készfizetések megkezdése s a Magyarország területére szállított osztrák cukorra kivetendő illeték.“ A szegedi választás. A szegedi szabadelvű párt ötven tagú küldöttsége, mint nekünk jelentik,­­ Bósa Izsó dr. vezetésével ma tisztelgett Rónay Jenő volt, főispánnál Kiszomborban, hogy felajánlják neki a­­képviselőjelöltséget. Rónay a jelöltséget elfogadta, a programbeszédét május 12-én fogja elmondani. A füg­,­getlenségi párt Becsey Károly dr. ügyvédet léptette föl, az új párt jelöltje, Bánffy Dezső báró. A választás május 24-én lesz. Az osztrák delegáció megalakulása. "Bécs­ből táviratozzak, hogy az osztrák delegáció elnökévé Jávorszki lovagot, alelnökévé­­jdutsch bárót, a költ­­ségvetési bizottság elnökévé pedig Chlumeckyt je­ 1901. május 6. BUDAPESTI HÍRLAP, (126. sz.)­ lölték. ■ : A háború. Budapest, máj. 5. Több oldalról, Berlinen és Londonon át jövő táviratok, sőt egy tokiói Reuter-telegram is azt a szenzációs hírt jelentik ma, hogy a japánok­, nak a gyújtóhajókkal való legutóbbi támadásuk­kal sikerült a port-artum kikötőt elzárni. Tokió­ban már nagy tüntetés is volt ennek az öröméra .Alexejev tengernagy tudvalévően azt jelentette tegnap Pétervárra, hogy a japánok támadását­ teljesen visszaverték , az orosz erődök ágyúi el­­sülyesztették a gyújtóhajókat, mielőtt ezek még célt értek volna. Ezzel szemben a mai jelentések­,­ből az tűnik ki, hogy a gyujtóhajók közül több közvetetlenül a kikötő bejárata előtt sülyedt el .Alexejev jelentésében csak kilenc gyujtóhajóról tett említést, míg most kitűnik, hogy tizenkét­ gyujtóhajó volt, s mivel egy orosz félhivatalos jelentés is azt állítja, hogy csak nyolc elsülyesz­­tett gyújtóhajónak a helyét állapíthatták meg,­ kettőét pedig nem, azt lehet következtetni, hogy ez a két hajó sülyedt el a kikötő bejáratában.. Ha a kikötő elzárása valóban sikerült, akkor­’ el lehet mondani, hogy Port-Artur sorsa eldőlt, s mivel az orosz hajóraj kimozdulni nem tud, a­ japánok ott szállhatnak partra, a­hol akarnak. Későn éjjel meg­­is érkezett a jelentés, — egy orosz félhivatalos szerint — hogy Pisz-­­cevó elé japán szállító­gőzösök érkeztek, a­me­­­lyek csapatokat akarnak partra szállítani. Pisz-n­eevo Port-Artúrtól északkeletre van szemben az­ Ellisz-szigetekkel. Itt szálltak partra a japánok a kínai háború alkalmával is, s innen vonult egyik seregük a liaotungi félszigetre, a másik Mandzsúria belsejébe. Úgy lát­­­szik, most is ez a terve a japánoknak , s míg csapataik egy része a kiaotungi félszigetre megy, hogy Port-Arturt a szárazföldről is körül­zárja, a másik része előrenyomul az oroszok föngvangcsengi hadállása ellen egyszerre a falu felől induló csapatokkal. Hogy az oroszok hely­­­zete igen komoly, mutatja az a körülmény is­, hogy Alexejev a cár rendeltére ma hirtelen el-­­utazott Port-Arturból az aktív hadsereghez.­­ Kaszalinszki tábornoknak, a harmadik had­ti osztály parancsnokának jelentése igen érdekes adatokat tartalmaz arról a katasztrófáról, a­mely Kiul­encsengnél érte az oroszokat, Kastalinszki tábornok vezette a csatában az orosz csapatokat, de, mint mondja, május elsején csak Szaszulics­ tábornok parancsára kezdte meg újból a küzdel­met, a­mely a megelőző napon is kedvezőtlen for­dulatot kezdett venni az oroszokra nézve. Kastal ?

Next