Budapesti Hírlap, 1904. augusztus (24. évfolyam, 212-240. szám)
1904-08-01 / 212. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP, (212. sz.) 1904 augusztus 1. Szeljak (Szerb Paraszt) címmel. A lap máris 5000 példányban jelenik meg, ami Szerbiában nagy szám, minthogy, különösen az ország belsejében, ahová a lapot küldik, sok az analfabéta és különben is kicsiny az újságolvasó közönség. A lap nagy elterjedése mutatja, hogy a benne terjesztett eszmék a szerb földmíves népnél termékeny talajra találnak. Ma már a parasztpártot a belgrádi sajtó országos pártnak elismeri, amelylyel, ha új választásra kerül a sor, komolyan számolni kell. Az új párt zászlója alá csoportosulnak azok az elemek is, akik a mostani kormánynyal nincsenek megelégedve. Elégedetlenek pedig Szerbiában mindig feles számmal voltak. Ugyancsak a parasztpárt kötelékébe sietnek a titkos republikánus érzelmű polgárok is, akik remélik, hogy a parasztság révén többségre jutnak és a kevés energiával bíró Péter királylyal szemben érvényre juttatják eszméiket. Az új pártban találhatók továbbá a királyi gyilkosok és összeesküvők ellenségei is. A parasztpártnak programja még nincs teljesen kidolgozva. De fő pontja az, hogy a parasztságot föl kell segíteni, annak érdekeit minden más érdekcsoporttal szemben előkell mozdítani. Szerbia lakosságának kilenctized százaléka földmivelő, állattenyésztő és gyümölcstermelő, vagyis paraszt népségből áll, könnyen érthető tehát,hogy az új párt nagy benyomást tesz a lakosságra. Példának idézi a párt lapja a magyarországi viszonyokat, hol a földműves-osztály érdekét a kormány hathatósan támogatja. Az új párt most előkelő politikust keres vezéréül. A minap fölajánlották a volt miniszternek, Novakovics Sztojánnak a pártvezetőséget, ő azonban egyelőre nem volt hajlandó a vezérséget elfogadni. Most tovább keresi az új párt a vezért, mert a pártalakító két vezérnek, Kurtovicsnak és Radoszavljevics Alekszának nincs kellő tekintélye. Érdekes megjegyezni, hogy Radoszavljevics magyar származású, valaha Szakácsnak hívták. A háború. Budapest, jul 31. Csifun át ma ismét Port-Artur elestéről szóló M1 jön. A távirat szerint Csifuba érkezett kínaiak állítják, hogy a japánok három napi harc után pénteken elfoglalták a várost. Tokióban azonban tegnap, szombaton hivatalosan megcáfolták a Port-Artur elestéről szóló híreket s igy e cáfolat vonatkozik a most érkezett csifui jelentésre is. Port-Artur tehát még nem esett el, de Pétervárott sem bíznak benne, hogy soká tarthassa magát. Az ostrom lefolyásáról a japán cen- A MADARASI KIRÁLY. Irta: Szemere György.- ------- Nem csoda, hogy az ünnepelt ezek után igen kiváncsi lett eme hires eledelre. — Mi az a kuni tokány ? — kérdezi Pétertől feszült érdeklődéssel. — Van abba minden — volt a Péter lapidáris feleltet. ... — De mégis? — Mégis? Hát legtöbb van benne a paprikába? — No, én azt igen szeretem: a paprikás ételt — jegyzi meg (a minthogy úgyis volt) Ádám báró — ha paprikás, hát mai jön. — A’ fog marni jócskán — biztosítja Péter és megbiztatja kissé a mokányokat. Szapora, de nem túlzott tempóban bakókért a bricska Madaras felé. A bandérium két tagja a kocsi mögött kocogott fedezetnek, a többi hetvennyolc ellenben vagy ötszáz lépésnyire előre vágtatott, hogy az ünnepeltenek ne kelljen az ő lovaik által fölvert port is lenyelnie, amely figyelem láthatólag meghatotta Ádám urat. (Tehát némi finomság — vélte — lakozik még a kun lélekben is; a mire pedig józan észszel alig lehetett számítani az eddigi tapasztalatok után.) Hanem fönnállott egy másik körülmény, a mire meg az eddigi tapasztalatok után éppen józan észszel igen is lehetett volna számítani s a mire még sem számított a nemes báró. Ez a körülmény, ahol nyolcvan kun van egy rakáson, ott okvetetlenül muszáj valamelyes csatának kitörnie. (Mert hiszen mind a nyolcvan csak nem szereti egymás. Nem angyal a kun.) Tehát erre nem számított Ádám úr, a mi Berlin, juh 31. (Saját tudósítónktól.) Pétervári jelentések szerint az udvarnál egyre nagyobb az izgalom s a háború sorsa miatt is nagyon aggódnak. Kuropatkinban már nem bízik senki. A dasicsaói ütközetet személyesen vezette és kétezer embert vesztett el. A szibériai vasút nem tud elég katonát szállítani. Naponként csak körülbelül száz ember érkezik Mukdenbe s miután a legközelebbi hetekben kizárólag muníciót és élelmet akarnak szállítani, új csapatok egyelőre nem fognak a harctérre érkezni. Lesújtó hatást tesz az is, hogy a japánok minden helyet, amelyet meghódítottak, azonnal megerősítenek és sáncokat ásnak, úgy, hogy ha esetleg visszavonulnának, az oroszok kénytelenek lennének minden sáncot szuronyrohammal bevenni. Pétervár, juh 31. (Hivatalos.) Szuharov tábornoknak a vezérkarhoz intézett tegnapi keletű távirata jelenti: A délig a mandzsuországi hadsereg harcélén mi sem változott. Hadseregünk déli arcvonalával szemben jelentékeny japán haderők összpontosulnak. 29-én japán csapat vonult előre dél felé, de csak a Kaiesiantungtól keletre lévő vasúti vonal közelében lévő útszorost szállotta meg. Szimucson irányában megállapították, hogy tőle nagy hiba volt, mert azt tudnia kellett volna, hogy a villám nem csap ugyan le mindig, de a kun mindig verekszik, amikor lehet. Olyan nincs, hogy ő csak egy alkalmat is elszalaszszon. Hát még egy olyan alkalmat, mint a jelenlévő: nyolcvan kemény kun egy csomóban, valamennyi lóháton, valamennyi fokossal fölszerelve, valamennyinek két keze, két lába . . . Egy lovas csata! Béke idején! Csak nem esett a kan a feje tetejére, hogy kapva ne kapjon ilyen kivételes, új gyönyöröket ígérő mulatságon. Meg kell az ilyen alkalmat ragadni, mert ki tudja, visszatér-e ebben a keserves életben. Hát meg is ragadták a jó kunok. Alig vágtattak tíz percig a bricska előtt, mint egy jelszóra, ketté vált az üldöző bandérium. Az egyik csoport jobbra kanyarodott, a másik ellenkező irányban: balra. A nemes báró csak nézte, hogy ugyan mi lesz ebből. De nem tudta kitalálni a maga eszétől, amíg az egyik fedezetbeli kun legény segítségére nem jött az eszének. — Ttyü, az áldóját — káromkodott ez a legény — rászedték a kutya zsiványok: most mink kimaradunk a verekedésből! A nemes báró Hátratekintett a harcszomjas legényre. — Hát verekedés lesz ? — kérdezte. — De még mekkora! — mondta a legény félig irigy, félig lelkesült hangon — három se eszik ma zsámiskát ezek közül. Ádám urnak nagy kedve telt az ilyen igazi legényekben. — Hát szeretsz te verekedni, fiam ? — Én-e? — kérdezte csudálkozva a kun. — Hát minek élnék akko? A nemes báró elnevette magát. Terjedelmes teste csak úgy rengett, úgy kacagott. A csatának is örült. Lám, szemtanúja lesz egy valóSi.-Louis, julius. A magyar képzőművészet, mint azt előbbeni cikkemben is megírtam, mennyiségileg, minőségileg nagyon szegényesen van képviselve a st-louisi kiállításon. S az a körülmény, hogy a kiállított 37 kép közül 20 az állam tulajdonában van, inkább súlyosbítja, mintsem enyhíti a helyzetet. Képzőművészetünk st.louisi kudarca, azonban aligha lett volna szembeszökő, ha a „nagy művészet“ megokolatlan és érthetetlen gőgjében, vissza nem utasítja az úgynevezett „kis maságos véres csatának béke idején. Ilyet nem láthat ő Párisban sem, nem a hat uradalmáért sem. És ezt ő most ingyen fogja látni! Ez aztán a fejedelmi élvezet. Csak a királyok szerezhetik meg maguknak, azok is csak akkor, ha megengedik a minisztereik . . . Ejha, ez aztán dicső lesz! . . . Persze nem tudhatta a nemes báró, hogy milyen egy kun lovascsata, különben nem örült volna neki idő előtt. No, de egy kis ideig legalább nagyon élvezett. Látta a két ellenséges csapat összeroppanását, a fokosok villogását a nap sugarában; hallotta a harcosok vad csatakiáltását, a sebesültek vérbefuló káromkodását; gyönyörű volt a szilaj csikók ágaskodása, bokrosodó kedvük letöretése; fenséges az egész harci kavarodás: egy valóságos antik csatakép, amelyen egyik fél sem enged a másiknak csak egy talpalattnyi előnyt sem, inkább elpusztul mind valamennyi. — Hej Mundzukhuz, Attila, kunok elei! — kiáltott föl az öreg báró lelkesedésében és elfogta lelkét egy borongó mámoros érzés — ha a ti időtökben élek, talán belőlem is lehetett volna valami, harcra termett testemet-lelkemet nem puhította volna szélylyel egy szelid, imádságos grófi édesanya! Én is igy darabolnámdarabolnám, mint ezek a hős fajzatok! ... A hét uradalmas kövér nagyúr szive mélyéből megirigyelte a zömök, acélinű parasztlegényeket: szivesen cserélt volna bármelyikükkel is. Hanem ami azután következett, ismét leszorította a nemes bárónak a kunok iránt való s már eddig gyakorta változott hajlandóságát. Az a bolond (szerintük bizonyára nemes és méltányos) ötletük támadt ugyanis, hogy áthelyezik a csata színterét és belevonják a csatába zara nem enged továbbítani semmiféle hirt s igy nem lehet tudni, hogy a legutóbbi küzdelem után mennyire közelitették meg a japánok a várost. Mai távirataink a következők: Port-Artur ostromé.. London, juli 31. A Thenter-ügynökség jelenti Csifuból: Egy idevaló japán kereskedő egy szavahihető kínaitól azt az értesítést kapta, hogy a japánok Port- Artur előtt, az Aranyhegy kivételével az összes állásokat elfoglalták, miközben mindkét fél óriás veszteségeket szenvedett. Bár az orosz hírszerző iroda tagadja, hogy Port-Artur elesett volna, mégis hiszi, hogy a japánok erősen előrenyomultak. Másrészről kínaiak, akik Port-Arturt pénteken hagyták el, azt a hírt terjesztik tovább is, hogy a japánok a várost bevették. A bombázás, amely kedden kezdődött, csak pénteken csökkent, amikor a japánok az utolsó erődítményeket is megrohanták. London, juh 31. (Saját tudósítónktól.) Hire jár, hogy a japánok újabb nagy sikereket értek el Port-Artur körül. Azt is beszélik, hogy a japánok már az Aranyhegyet is elfoglalták s az oroszok maguk elsülyesztették hadihajóikat, ellenséges csapatok vonulnak előre az arcél közepéből és a kahualingi állásunk baloldala felől. Az ellenség előrevonulását, mely portyázás jellegével brit, állásunkból intézett fegyver és ágyutűzzel tartóztattuk föl. A londoni követség Oku tábornok egy táviratát közli, amelyben arról tesz jelentést, hogy a japán hadseregnek Dasicsaóra 24-én intézett támadásakor részünkről mintegy öt hadosztály száz ágyúval vett volna részt, a küzdelemben és hogy a japánok állásainkra intézett támadás után kiűztek volna bennünket állásainkból Dasicsao felé. Valósággal azonban részünkről sokkal kisebb hadsereg ütközött meg. Állásunkat csak ama szándékkal foglaltuk el, hogy az ellenséget föltartóztassuk, nem pedig, hogy nyakasan védekezzünk. A japánok valóban több támadást intéztek, de azokat este megszüntették, bár a puskatűz késő éjjelig tartott. Állásainkat megtartottuk és csak azért vonultunk ki azokból, mert a parancsnok nem tartotta lehetségesnek, hogy a másikkal küzdelembe bocsátkozhassunk, mivelhogy 16 kilométer kiterjedésű állást kellett neki védelmeznie. Csapatainknak állásaikból való visszavonulása nagy meglepetés volt a japánok számám. Pétervár, juh 31. A hivatalos lapnak Liaojangból jelentik, hogy Hajcsengnél tegnap komoly eseményeket vártak. A mancsuriai harctér. A vladivosztoki hajóraj. Frankfurt, juh 31. A Frankfurter Zeitung jelenti Tokióból, hogy a vladivosztoki hajóraj visszatér Vladivosztokba. év London, juh 31. (Saját tudósitónktól.) Kamimura admirális hajóhada a Csuzima-szorosban a három vladivosztoki cirkáló egyikét súlyosan megsértette. Magyarok kiállitása St-Louisban. — Befejező közlemény. — Irta Székely Sámuel.