Budapesti Hírlap, 1904. augusztus (24. évfolyam, 212-240. szám)

1904-08-01 / 212. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP, (212. sz.) 1904 augusztus 1.­ ­Szeljak (Szerb Paraszt) címmel. A lap már­is 5000 példányban­ jelenik meg, a­mi Szerbiában nagy szám, minthogy, különösen az ország belsejében, a­hová a lapot küldik, sok az analfabéta és különben is ki­csiny az újságolvasó közönség. A lap nagy elterje­dése mutatja, hogy a benne terjesztett eszmék a szerb földmíves népnél termékeny talajra találnak. Ma már a paraszt­pártot a belgrádi sajtó országos párt­nak elismeri, a­melylyel, ha új választásra kerül a sor, komolyan számolni kell. Az új párt zászlója alá csoportosulnak azok az elemek is, a­kik a mostani kormánynyal nincsenek megelégedve. Elégedetlenek pedig Szerbiában mindig feles számmal voltak. Ugyan­csak a paraszt­párt kötelékébe sietnek a titkos republi­kánus érzelmű polgárok is, a­kik remélik, hogy a pa­rasztság révén többségre jutnak és a kevés energiával bíró Péter királylyal szemben érvényre juttatják esz­méiket. Az új pártban találhatók továbbá a király­i gyilkosok és összeesküvők ellenségei is. A paraszt­pártnak programja még nincs teljesen kidolgozva. De fő pontja az, hogy a parasztságot föl kell segíteni, an­nak érdekeit minden más érdekcsoporttal szemben elő­­kell mozdítani. Szerbia lakosságának kilenctized szá­zaléka földmivelő, állattenyésztő és gyümölcstermelő, vagyis paraszt népségből áll, könnyen érthető tehát­,­­hogy az új párt nagy benyomást tesz a lakosságra. Példának idézi a párt lapja a magyarországi viszo­nyokat, hol a földműves-osztály érdekét a kormány hathatósan támogatja. Az új párt most előkelő po­litikust keres vezéréül. A minap fölajánlották a volt miniszternek, Novakovics Sztojánnak a pártvezetősé­get, ő azonban egyelőre nem volt hajlandó a vezérsé­­get elfogadni. Most tovább keresi az új párt a vezért, mert a pártalakító két vezérnek, Kurtovics­nak és­­ Radoszavljevics Alekszának nincs kellő tekintélye. Érdekes megjegyezni, hogy Radoszavljevics magyar származású, valaha Szakács­nak hívták. A háború. Budapest, jul 31. Csifun át ma ismét Port-Artur elestéről szóló M1 jön. A távirat szerint Csifuba érkezett kínaiak állítják, hogy a japánok három napi harc után pénteken elfoglalták a várost. Tokió­ban azonban tegnap, szombaton hivatalosan meg­cáfolták a Port-Artur elestéről szóló híreket s ig­y e cáfolat vonatkozik a most érkezett csifui jelen­tésre is. Port-Artur tehát még nem esett el, de Pétervárott sem bíznak benne, hogy soká tart­hassa magát. Az ostrom lefolyásáról a japán cen- A MADARASI KIRÁLY. Irta: Szemere György.- -------­ Nem csoda, hogy az ünnepelt ezek után igen kiváncsi lett eme hires eledelre. — Mi az a kuni tokány ? — kérdezi Péter­­től feszült érdeklődéssel. — Van abba minden — volt a Péter lapi­dáris feleltet. ... — De mégis? — Mégis? Hát legtöbb van benne a pap­­rikába? — No, én azt igen szeretem: a paprikás ételt — jegyzi meg (a minthogy úgyis volt) Ádám báró — ha paprikás, hát mai­ jön. — A’ fog marni jócskán — biztosítja Pé­­ter és megbiztatja kissé a mokányokat. Szapora, de nem túlzott tempóban bakókért a bricska Madaras felé. A bandérium két tagja a kocsi mögött kocogott fedezetnek, a többi het­vennyolc ellenben vagy ötszáz lépésnyire előre vágtatott, hogy az ünnepeltenek ne kelljen az ő lovaik által fölvert port is lenyelnie, a­mely figye­lem láthatólag meghatotta Ádám urat. (Tehát némi finomság — vélte — lakozik még a kun lélekben is; a mire pedig józan észszel alig lehe­tett számítani az eddigi tapasztalatok után.) Hanem fönnállott egy másik körülmény, a mire meg az eddigi tapasztalatok után éppen józan észszel igen is lehetett volna számítani s a mire még sem számított a nemes báró. Ez a kö­rülmény, a­hol nyolcvan kun van egy rakáson, ott okvetetlenül muszáj valamelyes csatának kitörnie. (Mert hiszen mind a nyolcvan csak nem szereti egymás. Nem angyal a kun.) Tehát erre nem számított Ádám úr, a mi Berlin, juh 31. (Saját tudósítónktól.) Pétervári jelenté­sek szerint az udvarnál egyre nagyobb az izga­lom s a háború sorsa miatt is nagyon aggódnak. Kuropatkinban már nem bízik senki. A dasicsaói ütközetet személyesen vezette és kétezer embert vesztett el. A szibériai vasút nem tud elég kato­nát szállítani. Naponként csak körülbelül száz ember érkezik Mukdenbe s miután a legközelebbi hetekben kizárólag muníciót és élelmet akarnak szállítani, új csapatok egyelőre nem fognak a harctérre érkezni. Lesújtó hatást tesz az is, hogy a japánok minden helyet, a­melyet meghódítot­tak, azonnal megerősítenek és sáncokat ásnak, úgy, hogy ha esetleg visszavonulnának, az oro­szok kénytelenek lennének minden sáncot szurony­­rohammal bevenni. Pétervár, juh 31. (Hivatalos.) Szuharov tábornoknak a ve­zérkarhoz intézett tegnapi keletű távirata jelenti: A délig a mandzsuországi hadsereg harcélén mi sem változott. Hadseregünk déli arcvonalával szemben jelentékeny japán haderők összpontosul­nak. 29-én japán csapat vonult előre dél felé, de csak a Kaiesiantungtól keletre lévő vasúti vonal közelében lévő útszorost szállotta meg. Szi­­mucson irányában megállapították, hogy tőle nagy hiba volt, mert azt­­ tudnia kellett volna, hogy a villám nem csap ugyan le mindig, de a kun mindig verekszik, a­mikor lehet. Olyan nincs, hogy ő csak egy alkalmat is elszalaszszon. Hát még egy olyan alkalmat, mint a jelenlévő: nyolcvan kemény kun egy csomóban, valamennyi lóháton, valamennyi fokossal fölszerelve, vala­mennyinek két keze, két lába . . . Egy lovas csata! Béke idején! Csak nem esett a kan a feje tetejére, hogy kapva ne kapjon ilyen kivételes, új gyönyöröket ígérő mulatságon. Meg kell az ilyen alkalmat ragadni, mert ki tudja, visszatér-e ebben a keserves életben. Hát meg is ragadták a jó kunok. Alig vág­tattak tíz percig a bricska előtt, mint egy jel­szóra, ketté vált az üldöző bandérium. Az egyik csoport jobbra kanyarodott, a másik ellenkező irányban: balra. A nemes báró csak nézte, hogy ugyan mi lesz ebből. De nem tudta kitalálni a maga eszé­től, a­míg az egyik fedezetbeli kun legény segít­ségére nem jött az eszének. — Ttyü, az áldóját — káromkodott ez a legény — rászedték a kutya zsiványok: most mink kimaradunk a verekedésből! A nemes báró Hátratekintett a harcszomjas legényre. — Hát verekedés lesz ? —­ kérdezte. — De még mekkora! — mondta a legény félig irigy, félig lelkesült hangon — három se eszik ma zsámiskát ezek közül. Ádám urnak nagy kedve telt az ilyen igazi legényekben. — Hát szeretsz te verekedni, fiam ? — Én-e? — kérdezte csudálkozva a kun. — Hát minek élnék akko? A nemes báró elnevette magát. Terjedel­mes teste csak úgy rengett, úgy kacagott. A csa­tának is örült. Lám, szemtanúja lesz egy való­Si.-Louis, julius. A magyar képzőművészet, mint azt előbbeni cik­kemben is megírtam, mennyiségileg, minőségileg na­gyon szegényesen van képviselve a st-louisi kiállítá­son. S az a körülmény, hogy a kiállított 37 kép közül 20 az állam tulajdonában van, inkább súlyosbítja, mint­sem enyhíti a helyzetet. Képzőművészetünk st.­­louisi kudarca, azonban aligha lett volna szembeszökő, ha a „nagy művészet“ megokolatlan és érthetetlen gőgjében, vissza nem­ utasítja az úgynevezett „kis ma­ságos véres csatának béke idején. Ilyet nem lát­hat ő Párisban sem, nem a hat uradalmáért sem. És ezt ő most ingyen fogja látni! Ez aztán a fejedelmi élvezet. Csak a királyok szerezhetik meg maguknak, azok is csak akkor, ha meg­engedik a minisztereik . . . Ejha, ez aztán dicső lesz! . . . Persze nem tudhatta a nemes báró, hogy milyen egy kun lovas­csata, különben nem örült volna neki idő előtt. No, de egy kis ideig legalább nagyon élvezett. Látta a két ellenséges csapat összeroppa­nását, a fokosok villogását a nap sugarában; hallotta a harcosok vad csatakiáltását, a sebesül­tek vérbefuló káromkodását; gyönyörű volt a szilaj csikók ágaskodása, bokrosodó kedvük le­­töretése; fenséges az egész harci kavarodás: egy valóságos antik csatakép, a­melyen egyik fél sem enged a másiknak csak egy talpalattnyi előnyt sem, inkább elpusztul mind valamennyi. — Hej Mundzukhuz, Attila, kunok elei! — kiáltott föl az öreg báró lelkesedésében és el­fogta lelkét egy borongó mámoros érzés — ha a ti időtökben élek, talán belőlem is lehetett volna valami, harcra termett testemet-lelkemet nem puhította volna szélylyel egy szelid, imád­­ságos grófi édesanya! Én is igy darabolnám­­darabolnám, mint ezek a hős fajzatok! ... A hét uradalmas kövér nagyúr szive mélyéből megirigyelte a zömök, acélinű paraszt­­legényeket: szivesen cserélt volna bármelyi­kükkel is. Hanem a­mi azután következett, ismét le­szorította a nemes bárónak a kunok iránt való s már eddig gyakorta változott hajlandóságát. Az a bolond (szerintük bizonyára nemes és méltányos) ötletük támadt ugyanis, hogy át­helyezik a csata színterét és belevonják a csatába zara nem enged továbbítani semmiféle hirt s igy nem lehet tudni, hogy a legutóbbi küzdelem után mennyire közelitették meg a japánok a várost. Mai távirataink a következők: Port-Artur ostromé.. London, juli 31. A Thenter-ügynökség jelenti Csifuból: Egy idevaló japán kereskedő egy szavahihető kínaitól azt az értesítést kapta, hogy a japánok Port- Artur előtt, az Aranyhegy kivételével az összes állásokat elfoglalták, miközben mindkét fél óriás veszteségeket szenvedett. Bár az orosz hírszerző iroda tagadja, hogy Port-Artur elesett volna, mégis hiszi, hogy a japánok erősen előrenyomul­tak. Másrészről kínaiak, a­kik Port-Arturt pén­teken hagyták el, azt a hírt terjesztik tovább is, hogy a japánok a várost bevették. A bombázás, a­mely kedden kezdődött, csak pénteken csökkent, a­mikor a japánok az utolsó erődítményeket is megrohanták. London, juh 31. (Saját tudósítónktól.) Hire jár, hogy a japánok újabb nagy sikereket értek el Port-Artur körül. Azt­ is beszélik, hogy a japánok már az Aranyhegyet is elfoglalták s az oroszok maguk elsülyesztették hadihajóikat, ellenséges csapatok vonulnak előre az arcél közepéből és a kahualingi állásunk balol­dala felől. Az ellenség előrevonulását, mely portyázás jellegével brit, állásunkból intézett­ fegyver és ágyutűzzel tartóztattuk föl.­­ A lon­doni követség Oku tábornok egy táviratát közli, a­melyben arról tesz jelentést, hogy a japán had­seregnek Dasicsaóra 24-én intézett támadásakor részünkről mintegy öt hadosztály száz ágyúval vett volna részt, a küzdelemben és hogy a japánok állásainkra intézett támadás után kiűztek volna bennünket állásainkból Dasicsao felé. Valósággal azonban részünkről sokkal kisebb hadsereg ütkö­zött meg. Állásunkat csak ama szándékkal fog­laltuk el, hogy az ellenséget föl­tartóztassuk, nem pedig, hogy nyakasan védekezzünk. A japánok valóban több támadást intéztek, de azokat este megszüntették, bár a puskatű­z késő éjjelig tar­tott. Állásainkat megtartottuk és csak azért vo­nultunk ki azokból, mert a parancsnok nem tar­totta lehetségesnek, hogy a másikkal küzdelembe bocsátkozhassunk, mivelhogy 16 kilométer kiter­jedésű állást kellett neki védelmeznie. Csapa­tainknak állásaikból való visszavonulása nagy meglepetés volt a japánok szám­ám. Pétervár, juh 31. A hivatalos lapnak Liaojangból jelentik, hogy Hajcsengnél tegnap komoly eseményeket vártak. A mancsuriai harctér. A vladivosztoki hajóraj. Frankfurt, juh 31. A Frankfurter Zeitung jelenti Tokióból, hogy a vladivosztoki hajóraj visszatér Vladivosztokba. év London, juh 31. (Saját tudósitónktól.) Kamimura admirális ha­­jóhada a Csuzima-szorosban a három vladivosztoki cirkáló egyikét súlyosan megsértette. Magyarok kiállitása St-Louisban. — Befejező közlemény. — Irta Székely Sámuel.

Next