Budapesti Hírlap, 1906. november (26. évfolyam, 300-329. szám)

1906-11-01 / 300. szám

megfutamítják. A műnyelv imponáló köntösét is le kell vetniök, mely sokak­nak nemcsak beszédjét, hanem gondol­kodását is homályossá teszi. A dolog ve­lejét el kell különíteniük a mellékesektől, a­mi nekik is, a hallgatóknak is, az elő­adott tudománynak is javára válik. Be kell fejezniük témájukat, a­mi a szabad iskola előadásait nagyon kedvezően meg­különbözteti az egyetemiektől, melyeket az előadó oly ritkán juttat befejezéshez. Az a szabad viszony, mely itt előadó és hallgató közt fönnáll, meghittebbé, ked­vesebbé teszi a kettő érintkezését; amaz nem zsarnok, emez nem reszkető, vagy pajkosságon fejét törő alattvaló; az elő­adó se gőggel, se kóklereskedéssel nem ér célt; lassan-lassan át fogja látni, hogy úgy kell viselkednie és beszélnie, mint műveit ember műveit emberek közt. Mi­lyen jó lesz, ha ezt szintén el nem felejti az egyetemi katedrán sem. A középisko­lában is frissebbé, elevenebbé kellene tenni a tanítást. Mily merevek, szöglete­sek, pedánsak sokan azok közül a közép­iskolai tanárok közül, kik soha nem érez­ték azt a friss szellemet, mely a szabad iskolákban fejlődik. A szabad iskolák hivatva vannak jótékony hatással lenni egész hivatalos tanítási rendszerünkre és szervezeteinkre. Ki kell azt gyógyítani merevségéből, meg kell szabadítani sko­lasztikus nyűgéből, közelebb kell hozni a való élethez és az igaz tudományhoz. De a szabad iskolának nem szabad megmaradnia, annak haladni kell a kö­zönséggel és simulni szükségleteihez. A legjelentékenyebb köztük a Szabad Egyetem, vagy igen rossz hivatalos ne­vén : Népszerű főiskolai tanfolyam, mely a leggazdagabb, némileg hivatalos szer­vezetű, de épp azért ki van téve a hiva­talosság bajainak. Ez iskolának minden évben átlag ötezer hallgatója van; ez már igen tekintélyes szám, de nagy baj az, hogy mindegyik félév csak hat hétre terjed. Az egész évből csak tizenkét hét való­k a tanulásra és negyven a szí­nek, kik ez igazság csarnokiban laktak. Gonosz­ság nincs a ti kebletekben, ti az igazságból éltek. Mentsetek meg a gonosz istentől a nagy ítélet­nek napján.“ — Ha a túlvilági esküdtszék íté­lete a lélek ellen szól, s azt gonosznak találja, ak­kor ,,az értelem“ vissza száll a testbe s űzi, hajtja és szemrehányásokkal illeti. Az elitélt lé­lek emberi testbe törekszik jutni s ha ez neki sikerült, azt gyötri, gyilkosságba s őrültségbe kergeti. Évszázadok múltán, ha a bű­nhődés mér­téke betellett, a gonosz lélek megsemmisül. A jó lélek szintén próbáknak vettetik alá. Ismeretlen ösvényeken jár, melyeken küzdelmek várnak rá, miközben tudása növekszik, egygyé lesz Osirisz­­szel s az istenhez társul. Ez teszi a lélek boldog­ságának legnagyobb fokozatát; itt egészen érte­lemmé válik, látja istent szinről-szinte és be­léje elmerül. E mellett azonban mindenki hitte, hogy a lélek visszatér a testhez s ezzel további életet él, — de csak addig, a meddig a test vagy vala­mely helyettesitője megvan; mert ha a test s helyettese elpusztul, a lélek nem tud mivel egyesülni s akkor az egyénre nézve a teljes meg­szűnés következik el. A megsemmisüléstől való rettegés s az a tö­rekvés, hogy azt kiki elhárítsa magától, szülte azt a sokféle, nagyszerű és csodálatos siri alko­tást, a melyet Egyiptomban találunk. Minden kornak megvolt a maga ízlése, de abban minden kor találkozott, hogy a test létezését lehetőleg­­ biztosítsa s a sírban levő egyént mindennel el­lássa, a­mire szüksége van, vagy a­minek hasznát veheti. Itt három dolgot kell megkülönböztet­nünk: a test bebalzsamozását, a sírházakat, s a halott használatára a sírokba tett tárgyakat. A bebalzsamozást külön munkás-kaszt végezte, s az el­járás igen egyszerű volt. Az agyvelőt, a szivet matra? Ez így volt jó az elején, mikor a közönséget szoktatni kellett az előadá­sokra, de látva a közönség nagy érdeklő­dését, meg kellene kétszerezni a tanítás idejét, vagy négy tanfolyamot szervezni, melyek mindegyike hat hétre terjed vagy két tizenkéthetes tanfolyamot rendezni. A tanulók száma egyébiránt nem határoz. A nagy intézmények ereje ab­ban van, hogy mindig, mindenkinek ren­delkezésére állanak. A vasút minden­hová elvisz, akár van, akár nincs utas; az utca ki van világítva, akár kevés, akár sok ember fordul meg benne. így kell lennünk a Szabad Egyetem kurzusaival. Sok kurzus legyen, hogy mindenki, a­ki rászorult, megtalálhassa, a­mit keres. Mi az, hat hathetes kurzus ? Húsz sem volna sok. Az utolsó évben például nem volt több, mint egy biológiai előadás, az is részletkérdésről (átöröklés), nem volt szociális előadás, az egész évben egy mű­vészettörténeti stb. Hogy az elnökség ér­dekes témákat és megfelelő előadásokat választott, mutatja a hallgatók nagy száma, hogy sok fontos szakot mellőznie kellett,­elkerülhetetlen, ha csak hat-hat kurzust szervez, de ebből következik, hogy szaporítania kell a kurzusokat. Több természettudományt, több társa­dalomtudományt, több művészettörténe­tet, történetet, filozófiát kérünk. A Sza­bad Egyetem legyen, a­mi a tudomány körét illeti, igazi egyetem, ölelje föl az emberi tudás egész körét, melynek elő­adását gondos terv szerint kell szervez­nie. Igaz, hogy erre sokkal több pénz kell, mint most rendelkezésre áll, mert a tanítás olcsóságán nem szabad változ­tatni. Most egy egész hatelőadásos kur­zust hallgatni egy koronába kerül, ez így maradjon. De az államnak legalább öt­ször annyit kell adnia, hogy az intéz­mény fejlődhessen. Ha nem fejlesztik, ha stagnálni engedik, akkor tönkre fog menni, akkor előadói kart se nevelhet magának. Sok egyéb kívánságunk volna még, a gyomrot, s a beleket kivették a testből, s külön e célra készült fületlen köcsögforma edényekbe temették, melynek tetejéül valamelyik alvilági istennek a feje szolgált. A testet sóval erősen bedörzszölték, mert a só óv a romlás ellen, aztán belemártották kátrányba, az egész testet erős le­n­­vászon-lepelbe csavarták és ugyanilyen szalagok­kal tetőtől-talpig sokszorosan átkötötték. Ezzel készen volt a bebalzsamozott múmia. A múmiák erős kátránytartalma volt az oka, hogy a múlt század második felében az angolok a tengeri ha­jókat múmiákkal sütötték. A sik­házak között leghatalmasabbak s leg­csodálatosabbak a legősibb idők alkotásai, a pi­ramisok. A Nílus balpartján Memfisztől déli irányban, hat csoportban állanak a kőóriások; számuk jelenleg vagy hatvanra tehető. Az ural­kodóknak szolgáltak temetőhelyül a III. dinasz­tiától kezdve a XII.-ig, vagyis körülbelül 3700. évtől kezdve 2200-ig Krisztus előtt. A barbár Etiópiában, a későbbi Meroeben, az Atbara és Bahr el Azrak között a piramis építés szokása el­tartott Krisztusig. Az egyiptomi piramisok nagy­ságra igen különböznek egymástól. Magasságuk 10 m.-től 145 m.-ig terjedt, ennek meg­felelő a tö­megük is. A legnagyobbak azok, melyek a IV. dinasztia idejéből valók s melyeket mi a legré­gibbeknek tartunk. Valósággal azonban nem le­hetnek a legrégibbek. A miként ugyanis a termé­szetben, épp úgy a kultúrában sincsen ugrás. Mielőtt Keopsz, igazi néven Kufu fáraó­nak elméjében megfogamzott, az a büszke gondolat, hogy magának mindent felülmúló és minden időkre szóló sík­házat épít, a piramisépítés terén igen hosszú időnek kellett eltelnie, melynek tapasztalatai által a mérnöki tudomány és technika képessé vált ez óriási épít­mény megalkotására, de elég, ha egyelőre még egyet említünk. A Szabad Egyetemnek igen energikusan rajta kellene lennie, hogy akcióját a vi­dékre is kiterjeszsze. Eddig csak Po­zsonyba ment el, a­hol fényes sikereket ért. De miért nem szervezik a Szabad Egyetemet Győrött, Fehérvárott, Kas­sán, Temesvárt, Aradon, Szegeden stb. Nyilván csak a pénzen múlik. A vidéket nehezebb fölrázni; könnyű volna ott eze­ket a kurzusokat divattá tenni, annál ne­hezebb : lelki szükségletté. De minél nehezebb a dolog, annál fontosabb, an­nál szükségesebb, így, a­mint most van a budapesti Szabad Egyetem, abban a veszedelemben forog, hogy luxuscikké válik, mely a szellemi híreseknek Buda­pesten minden évben néhány élvezetes estét rendez; ez is valami, de nem az, a­mire szükségünk van. Mi nagy kultúrás intézménynek tekintjük, melynek fel­adata a tudományt nagy energiával ter­jeszteni, igen soknak, a­ki ma nem juthat el a tudományhoz, módot adni, hogy ta­nulságra szert tegyen, hozzájárulni ah­hoz, hogy Magyarországon a tudomány legyen az úr. Ettől pedig az intézmény még nagyon messze van. Szépen indult, de veszedelemben forog, melyből csak az állam bőkezű segítsége mentheti meg. A külügyminiszter és a miniszterelnök. A Budapesti Tudósító jelenti: A miniszterelnökségen tegnap este az ebéd után Aehrenthal báró külügy­miniszter és Wekerle Sándor dr. miniszterelnök még másfél óra hosszat folytatták a déli órákban meg­kezdett beszélgetést, a­mely alkalommal valamennyi kérdésben egyetértésre jutottak. Kossuth Ferenc üdvözlése. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter ma a következő üdvözlő táv­iratot kapta: Karánsebes. Hálás köszönet nagyméltó­­ságodnak, hogy alkalmat nyújtott forró hazafias ér­zésünk és a nagy bujdosók iránti kegyeletünk kife­jezésére. Isten áldása kisérje működését. A Karán­­sebesi Daloskor. — Szé­­elykeve. A magyar nemzet régi szép álmának megvalósulása, a bujdosók ham­vainak hazaszállítása alkalmából üdvözli nagyméltó­ságodat Székelykeve község képviselőtestülete. — Karcfalva. Csikkarcfalvának, mint a választókerület székhelyének hazafias közönsége, II. Rákóczi Ferenc­­-­­ BUDAPESTI HÍRLAP. (300. bz.) 1906. november 1. A piramis testének közepén van a fáraó örök pihenőhelye. Ez a sirterem 10 méter hosszú, 6 méter magas és 5 méter széles; minden egyes oldala egyetlen asszuáni vörös gránitlap, mely­nek csiszoltsága ma is tükörsima s a lapok az érintkező vonalban oly szorosan simulnak egy­máshoz, hogy­ nem egy tíst, de egy hajszálat sem lehet kettő közé bedugni. A piramisba méter magas, szű­k folyosó vezet; a hőség benne elvisel­hetetlen; hisz az afrikai nap évezredeken át a köveket szinte izzóvá tette; a levegő benne rossz, dohos; a­mihez járul a milliónyi denevér hulla­déka, a­miben bizony bokáig kell gázolni. Bár a piramis bejáratát több száz méter­­mázsányi gránit csapóajtó zárta el, a nagy fár­raó még­sem élvezett örök nyugodalmat. Sírrab­­lók törtek be a szentélybe, s pedig már nagyon régen. A VIII. és IX. dinasztiák barbár lelkű uralkodói az ősi emlékeket lerombolták; többek között föltörték Kufu piramisát és tetemét meg­semmisítették. A­míg a fáráók piramisokat építettek örök lakóhelyül, Egyiptom nagy urai kisebb síri­há­­zakat készíttettek maguknak, azonban a fáráók nyugvóhelyeinek szomszédságában. A­kik ugyan­is a fáráók árnyékában éltek, holtukban is oltal­mukat keresték. E kisebb sírhelyek csonka pi­ramishoz hasonlítanak; a nép „másztaba“ név­vel illeti őket, a­mi annyit jelent, mint: pad. Memfiszben, s ettől délre Szakkárában, Abusir­­ben nagy számmal láthatók. Az anyag, a­melyből épültek, kő és vályog. A másztaba ajtaja keletre néz, néha előcsarnoka és oszlopcsarnoka van. Egy, vagy több teremből áll; maga a sirhely 3—30 méter mély, kútszerü függőleges akna,­­ ebből oldalvást nyílik a sziklába vágott sir. A terembe gyűltek a meghaltnak hozzátartozói imádkozni s áldozatot bemutatni. A termek s

Next