Budapesti Hírlap, 1907. október(27. évfolyam, 233-258. szám)

1907-10-01 / 233. szám

1907. október 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (233. sz.) miniszterek, nyilvánvaló, hogy — a­ki a kiegye­zést óhajtja — minél hamarább kell, legalább látszatra is, dologhoz látnia, hogy a meggondo­lás utolsó munkája komoly törekvésnek legyen minősíthető. A komoly és döntő kérdés azonban az ma­rad, enged-e az osztrák kormány abból a diktancia magatartásából, a­melyet az utolsó bécsi értekez­leten tanúsított s a­mely a hosszú tárgyalás eddigi összes eredményét és vele a két ország gazdasági viszonyának biztosságát pusztító ör­vény szélére sodorta. A kérdés az, mennyiben módosította az osztrák ellenfél azokat a követelé­seket, a­melyeket a magyar kormány jogosulat­lanoknak és méltánytalanoknak ítélt és a­melye­ket ez okán a leghatározottabban visszautasított. E kérdés eldőlésétől függ az egyezség sorsa. A kiegyezés anyaga, tudjuk, összes konven­cióival és megállapodásaival készen van s ezek, tudjuk, szakadatlan érték-kiegyenlítés útján jönnek létre, engedményt ellenengedménynyel kompenzálva és érdeket érdekkel sorakoztatva számbelileg egymással szemben. Az osztrák kor­mány azonban, az érdekek és értékek kiegyenlí­tésének ilyetén gondos és szívós művelete után, a­melyben a maga részéről bizonyára nem adott többet, mint a­mennyit magyar részről kapott, előállott egy új követeléssel, a­melynek fejében viszonzásul és reális ellenérték gyanánt semmit sem akar adni. Követeli a magyar kvóta föleme­lését, mintegy jutalom, provízió vagy adó fejé­ben Ausztria számára azért, mert velünk­­a gaz­dasági egyezséget megkötni kegyeskedik. Ez nyilvánvalóan oly követelés volt, a­melyet a ma­gyar kormánynak, mint illetlent és megalázót, vissza kellett utasítania. És ha az osztrák kor­mány ama két hét alatt, a­mely a bécsi tárgyalás óta eltelt, nem tért le arról az alapról, a­melyen a kvótára vonatkozó követelését formulázta, akkor el lehet készülve arra, hogy tovább is a leg­teljesebb visszautasításban lesz része. Jóhisze­műen nincs okunk föltenni Wekerléről, hogy ő módosította álláspontját. Ha azon az alapon, a­melyen Beck báró követelte a fölsrófalt kvótát, nem lehetett a tárgyalást folytatni Bécsben, akkor ugyanazon az alapon nem lehet alkudozni Budapesten sem. radalom idejében kapott volt. Tíz évig szüntele­nül zaklatja Berthier minisztert, a­kit — ennek bizonyára nem kis boszúságára — folytonosan tegezett, mint rangbélijét. Republikánus maga­tartásán is könnyen fordított egyet és igyekezett az uralkodó szél iránt tartani a köpenyegét. „Oh, az a szegény XVI. Lajos — mondogatta — nagyszerű ember volt az, én nagyon szerettem... még most is sajnálom. Soha sem hittem volna, hogy olyan vége lesz. Szerencsétlenség ez, nagy szerencsétlenség.“ S másikor így beszélt, éppen olyan őszinte volt, mint január 21-ike estéjén, mikor azzal dicsekedett, hogy a szólni kívánó király szavát dobszóval fojtotta el. Tiz évi ku­­nyerálgatás után végre meghívást kapott, hogy jelenjék meg a hadügyminisztériumban; el is indul oda, de útközben gutaütést kap s még egy évig életben marad ugyan, de aztán teljesen el­­h­agy­ottan hal meg. Temetésén egyetlenegy ba­rátja sem jelent meg. Van a természetnek­, az életnek valami tör­vényszerű következetessége abban, hogy mind a két paprikajancsi tábornok olyan tiszteletlenül távozott az élők sorából, Lenotre legújabb könyvének jó nagy ré­szében a forradalmi nőkről van szó. De ezek nem azok, a­kiknek Michelet egész kötetet szentelt az ő művében, nem hősnők, hanem szereplés nélkül otthon ülő asszonyi személyek, a­kik az alatt, míg férjeik öldököltek, akasztottak és guilloti­­noztattak, zavartalanul folytatták családi életü­ket és a papucs-kormányukat. Ilyen Mimié, annak a vérszomjas Le Bonnak a felesége, a­ki Arrasban muzsikaszó mellett végeztette ki áldo­zatait, gyermeklányokat becstelenített meg és öletett halomra — mindezt valami önkívületi állapotban, a­melyben a vadállatiasság párosul a revolucionista apostoli hitével. Ez embertelensé­gek idején Mimié csak azzal törődött, hogy olyan A gazdasági egyezség fontosságát ismerjük és értékeljük érdeme szerint. De Ausztriának nem kisebb érdeke fűződik hozzá, mint Magyar­­országnak s ha az osztrák kormány egy frivol követeléssel lehetetlenné teszi számunkra azt, hogy vele tisztességes megállapodásra jussunk, akkor végre is nem tehetünk mást, mint igaz ügyünk és becsületes törekvésünk tudatában sze­mébe nézni a jövendőnek, a­mely — az egyezség meghiúsulása esetében — nem rejthet magában nagyobb megpróbáltatást ránk nézve, mint Ausz­triára. Ausztriában ugyan mindent elkövetnek, hogy Magyarországon gazdasági rémületet kelt­senek, de van egy német közmondás, a­melyet a Lajtán túl bizonyára jól ismernek s a mely így szól: Range machen gilt nicht, az ijesztés nem használ. Megfélemlítés utján még Szerbiából sem lehet kicsikarni oly gazdasági engedménye­ket, a­minőket önként megadni nem hajlandó. És Magyarország végre is nem lehet alábbvaló egy kicsiny Balkán-államnál , Ausztriával szemben. Összefoglalva nézetünket, megmondhatjuk nyíltan és őszintén: az adott körülmények között, a­mikor a külső kereskedelmi szerződések fait accomplit teremtettek, kívánatosnak tartjuk, hogy létre­jöjjön a gazdasági egyezség Ausztriá­val. De csak méltányos kiegyezést fogadhatunk el, mely az értékek és érdekek kölcsönös kiegyen­lítésén alapszik. Illetéktelen követelést nem tel­jesítünk és tributumot Ausztriának nem fizetünk. Inkább jöjjön, a­minek jönnie kell. A nemzet szívesebben vállalja a küzdelmet, mint a megalá­zást. Ha a kormány ilyen kötést vállalna, nem érne vele semmit, mert az ország és a törvény­­hozás kétségkívül visszautasítaná. Az osztrák miniszterek Budapes­ten, Bécsből jelentik nekünk. A magyar és az osztrák kormány rövid uton megállapodtak ab­ban, hogy holnap Budapesten folytatják a ki­egyezési tárgyalást. A két miniszterelnök holnap délután tartja első tanácskozását a szakminiszte­rek és a szakelőadók bevonása nélkül. Félhivatalosan jelentik, hogy Beck báró osztrák miniszterelnök Sieghart osztályfőnök­kel, továbbá Koritovszki lovag osztrák pénzügy­­miniszter, Auersperg gróf osztrák földmivelés­­ügyi miniszter és Derschatta dr. osztrák vasút­szállása legyen, a­melynek ablakából jól lehet látni a kivégzéseket. „Innen pompásan láthatni a barackok lepotyogását.“ Mindennap vidám tár­saság van náluk ebéden, egy bíró nagyszerűen mimeli a társaság mulattatására, hogy viselték magukat az aznap lefejezett áldozatok s Mimié kacag, mint a bolond. „Il me fait rire au ventre de boutonnée!“ mondja ő maga. Általában a kivégzések mind családiasan történnek s Mimié az arisztokraták irtásának műveletében épp oly praktikus és fesztelen egy­szerűséggel rendelkezik, mintha csak piaci be­vásárlást végezne. Szállásuk ablakai arra a kis térre szolgáltak, a melyen a vérpad volt fölállítva s egészen jól lehetett látni a kivégzettek arcki­fejezéseit. Le Bon már jó előre jelezte, hogy mit fog mondani, milyen grimaszt fog vágni ez vagy amaz áldozat.“ Ez itt azt fogja kiáltani: ah! ah! ah! mikor az orrát bedugja a gyűrűbe, ez a má­sik pedig csak így tesz majd: kvak!“ A zene az egész idő alatt szólt. A guillotine mellett evő-ivó sátor volt fölállítva, a kivégzések után megkezdő­dött a játék a kivégzettek tetemével, a­melyeket levetkőztettek és csúfondárosan, Hiedelmet sértő, vagy nevettető csoportokban raktak össze. Le Bont a termidor után elfogták, halálra ítélték s kivégeztetése előtt gyöngéd leveleket irt a feleségének. Mimié csak 1830-ban halt meg és a férje emléke volt neki egész életéből a legfénye­sebb emléke. Emil fiát is az apja emléke iránt való hódolatban nevelte s ez késő vénségéig több védő­iratot adott ki apja tisztázására. Bonne-Jeanne, a ravasz róka Foucké Jó­zsef loire-inferieurei képviselő felesége formát­lan, csúf asszony volt; haja, szemöldöke, szempil­lája lángvörös. Bouchénak azonban ő volt az asszonyi szépség mintaképe. Mint depute en mission (küldetésben lévő képviselő), a felesége tiszteletére Ne­versben szentimentális vérfürdő­­ügyi miniszter holnap délután érkeznek Buda­pestre. Forst dr. osztrák kereskedelemügyi mi­niszter már holnap reggel Budapesten lesz. Az osztrák miniszterek itt tartózkodása három napra van tervezve. Holnap délután előértekezlet lesz, az érdemleges tárgyalást pedig szerdán kez­dik meg. Aehrenthal Lexa báró közös külügymi­niszter szerdán érkezik Budapestre. Wekerle Sándor miniszterelnök, Apponyi Albert gróf s Kossuth Ferenc miniszterek a ke­reskedelmi minisztériumban ma délben több óra hosszat tanácskoztak a kiegyezésről. Az osztrák kormánynyal való tárgyalásban részt vesz Szterényi József kereskedelmi államtitkár is, a­ki holnap érkezik vissza szabadságáról Buda­pestre. A függetlenségi pártból. A függetlenségi klubban ma este is több függetlenségi képviselő volt együtt. Fönjárt Kossuth Ferenc kereskedelemi s Günther Antal igazságügyminiszter is, a­kik hosz­­szabb ideig elbeszélgettek párth­íveikkel. Kossuth Ferencet erősen faggatták az újabb kiegyezési tár­gyalások kilátásairól, de a miniszter csak annyit mondott, hogy az osztrák miniszterek holnap meg­jönnek Budapestre s mindjárt megkezdik a tárgya­lást a magyar kormánynyal. Lesz-e most már si­kere a tanácskozásnak, nem tudhatja, de annyi bi­zonyos, hogy még mindig vannak nehézségek s a kormány helyzete nem mondható rózsásnak. Szóba jött a horvát válság is több képviselő abbeli aggo­dalmát fejezte ki, hogy a horvátok újra obstruálni fognak. Néhányan erősen hangoztatták, hogy egy újabb horvát obstrukciót nem szabad némán s ösz­­szetett kézzel tűrni, hanem biztosítani kell a par­lament munkaképességét a nemzetellenes törekvé­sekkel szemben. Beszámolók: Urmánczy Nándor szászrégeni képviselő csütörtökön Szászrégenben beszámoló beszé­det mond. — Sopronból jelentik, hogy Csizmazia Endre képviselő ott vasárnap beszámoló beszédet mondott, a­melyben a politikai helyzetről s a kor­mány feladatairól nyilatkozott. Hosszasabban szólott az általános választói jogról. Beszéltek még Búza Barna, Szentkirályi Zoltán s Ráth, Endre képviselők. A gyűlésből a kormányt táviratilag üdvözölték.­­ Szatmári Mór, a margittai kerület képviselője va­sárnap Szalacon, kerületének egyik nagyobb községé­ben mondott beszámoló beszédet, a­melyben részlete­sen foglalkozott a kormány reformjairól, különösen pedig az adóreformról s az általános választói jogról, a­melyben egyrészt a jogegyenlőségnek, másrészt a tiszta magyar nemzeti gondolatnak kell érvényesülnie, s a­melyet a nemzetiségiek is helyeselni fognak, rendez, a­mely az arisztokraták lefejezésével kez­dődik . Amorettek és Gráciák táncával végződik, a­kik játszó fegyvereiket Bonne-Jeanne lábaihoz rakják le. Bonne-Jeanne követi a férjét ennek tüneményszerű karrierjében mindenüvé s mikor ez Napóleon mindenható rendőrminiszterévé lesz, mindenkit felügyelete alatt tart, még a csá­szárnét is. Csak hat ember áll rendőri felügye­leten kívül egész Franciaországban: maga Bonne-Jeanne, a férje és négy gyermekük. A Bonne-Jeanne rendőri felügyeletét egy ember tudta csak kijátszani, de Brussart lovag. Pedig éppen ez volt az, a­kitől Napóleon is reszketett s ki a dühöngésig nyugtalanította Fouchét. Brussart ősi normandi származása volt, a ki azt a különleges feladatot tűzte maga elé, hogy sza­kadatlanul nyugtalanítsa a hatalmas császárt a meg-megjelenésével és merényletre való készülő­désével. Úgy tudta intézni a dolgát, hogy sem­miképpen sem bírták őt elfogni, minduntalan ki­játszotta a Fouché ágenseit, Fouché pedig szen-­­tül meg volt győződve, hogy ha Napóleon vala­mikor vesztét éri, csak az egy Bruslart lesz képes előidézni. Mikor Napóleont Elba szigetére küldték, Bruslart-t bízták meg az őrizetével. Itt azonban tudvalevőleg szerepet cseréltek: Napoleon ugrott meg Bruslart elől. Hanem aztán az is volt ám a Napoleon legelső rendelete, hogy: „Bruslart tábornok állásától fölmentetik, s elfogatván, megfelelő őrizett alatt Párisba küldendő.“ Igaz, hogy Korzika kormányzójának sikerült ideje­korán megugrani e rendelet elől. A forradalom női alakjai közül hosz­­szasabban foglalkozik még Lenotre Babettel, a Le Bas Fülöp konventi képviselő feleségével Babet nem olyan állati természet, mint Mimié és Bonne-Jeanne, a forradalomnak e szörny­szülöttei, inkább tartózkodó, olyanféle, mint a 3

Next