Budapesti Hírlap, 1908. február (28. évfolyam, 28-53. szám)

1908-02-01 / 28. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (28. sz.) 1908. február 1. külözzük nyilatkozatából azt, hogy a hozzá közel álló, neki alárendelt és az ő vezetése alatt álló körök, melyeknek működéséért ő viseli az alkotmányos felelősséget, milyen viszonyban állanak e lappal és annak szerkesztőjével szemben. És itt van a bökkenő. Danzer évente, az év elején előfizetési fölhívást szokott kiadni. Ez az előfizetési fölhívás valóságban a hadügyminiszterről, Schönaich táborszernagyról nem szól, annál hangosabban beszél azonban a hadügyminisztériumról, valamint névleg megnevezett tábornokok, törzstisztek és főtisztek nagy számáról, a kiket cikkíróinak gárdájába sorol és a kik lapját az aktuális katonai, szervezési stb. kérdések szakszerű közlésével támogatják. Ezenkívül a folyóirat címlapján is nyíltan hirdeti azt, hogy lapját Unter Mitwirkung eines Kreises höherer D'Hiiere (nagyobbrangú katonatisztek közreműködése mellett) szerkeszti. Habár Schönaich tagadja, hogy a lap akár félhivatalos is volna, az említett körülmények, valamint az a tény, hogy Danzer minden adott alkalomkor határozottan azt állítja, hogy híveit a közös hadügyminisztériumtól nyeri, ennek a folyóiratnak a tisztikar szemében félhivatalos szint kölcsönöznek. Ilyen mezbe burkolva folyik azután a legalávalóbb izgatás a magyar állam, a magyar viszonyok, a közéletben szereplő magyar politikusok ellen. A Zichy Miklós gróf által inkriminált cikk után e lap legutóbbi számában ismét olyan gyalázatos támadás van Magyarország miniszterelnöke, kereskedelmi és honvédelmi minisztere ellen, hogy tovább tűrni nem lehet. Legérdekesebb és jellemző azonban az, hogy valamint Ausztriában, azonképpen Magyarországon is a közös hadsereg tisztjei között ez a legelterjedtebb katonai újság. Mindenütt, még kávéházakban is, ahol közös hadseregbeli tisztek megfordulnak, ezt a lapot olvassák leginkább, magukba szíva belőle természetesen a magyargyűlöletet, a Kossuth- és Apponyi utálatot, mely a férclap minden sorában kifejezésre jut. Mindezzel szemben tehát nem elég az, hogy Schönaich elitélőleg nyilatkozzék és azután: — „a mór megtette kötelességét, a mór mehet“ —■ hallgasson, csöndesen nézve tovább is azt, Hogy miképpen rugdossa arcba Danzer, egy nagy csomó, részben magyar pénzen eltartott osztrák tiszttel vállvetve, Magyarországot, a magyar közviszonyokat és a magyar politikusokat, akik jelenleg a király első tanácsadói közé tartoznak. Követelni kell a hadügyminisztertől, hogy tisztjeit tiltsa el a munkatársként való szerepléstől és hogy e tilalmát szigorúan hajtsa is végre. Legelőbben is azonban követelnie kellene a delegációnak azt, hogy ez a lap a tisztikar által hivatalból bojkottáltassék, mert nem lehet mégsem nyugodtan eltűrni azt a folytonos alávaló izgatást, mely a közös hadsereg tisztikarának amúgy is könnyen rakadó nagy részét még jobban belehajtja a magyargyűlölet árjába. Ilyen bojkottálásra már van precedens. Néhány évvel ezelőtt a hadügyminiszter a Reichswehr című bécsi napilapot sújtotta általa. Tessék ezt a módszert most megismételni mert puszta szóval, hangzatos kijelentésekkel ezen a hajón segíteni nem lehet. Mozgolódás Bulgáriában. Párisiól kapjuk a következő jelentést : Jól értesült körökben és pedig nemcsak itt, hanem Londonban is bizonytalanság mutatkozik Bulgária magatartása miatt. Beszélik, hogy Ferdinánd fejedelemnek nem bátorságos a palotáját elhagyni, mert merénylettől félnek, azért, hogy még eddig sem sikerült királyi koronát szereznie. Bulgária önérzeteit sérti, hogy a kis Szerbia királyság, Bulgária pedig nem az, ami a becsvágyóbb bolgár politikai köröket elégedetlenné teszi. Másfelül a hadsereg óriási teher, melynek viselését valahogy igazolni kellene. Egy háború Szerbiával, esetleg Macedónia ellen is, úgy a fejedelem, mint a politikai közvélemény gondolata ebben. A külföldi bolgár képviseletek magatartása is titokzatos. Bizonyos nyugati fővárosban a bolgár ügyvivőklevélpapirosukon máris követségeknek nevezik magukat, azaz, fölhatalmazott minisztereknek. Szerbia külföldi képviselői sem nyugodtak. Tele vannak aggodalmakkal, a dolgot s jelenségeket nem értik, de érzik, hogy valami készülőben van. És rebesgetik, hogy mind e mozgalmakban benne van Németország keze, s mintegy viszi Bulgáriát egy kétes kaland felé, mintha Keleten zavart akarna támasztani. Idevaló körök remélik s hiszik, hogy elég a dolgokat nyilvánosságra hozni, hogy egyszerre végük is legyen. (R. Ch.) A függetlenségi pártból, A függetlenségi pártkörben ma este élénk, elkeseredett vita folyt Okolicsányi Lászlónak a katonatisztek fizetése dolgában beadott határozati javaslatáról. A delegátusok jórészt hazaérkeztek ma este Bécsből s a függetlenségiek közül Hoitsy Pál, Thaly László és Sághy Gyula ellátogattak a pártkörbe is, hol nagy számban jelentek meg a párttagok. A társaság a Bécsből jött delegátusok köré gyülekezett és mindenki Okolicsányinak ismert határozati javaslatáról és előzményeiről kérdezősködött. A delegátusok azután — Halljuk, halljuk!... — Tehát, azt tudják mindnyájan, hogy a boszuálló, gonosz tündér, kit elfelejtettek meghívni a kis királyleány keresztelőjére, megátkozta a csecsemőt. A királykisasszony éppen a tizennyolcadik évébe fordult, mikor az átok megfogant rajta. Bement abba a bizonyos tizenharmadik szobába és a guzsalylyal babrálva, meg- szúrta az ujját. Abban a pillanatban beteljesedett a tündér átka, a szép királyleány elaludt és aludt vele az egész királyi udvar. A király éppen a koronáját akarta föltenni, a szakács éppen a rántást kavarta. A kastélyt óriási rózsasövény vette körül, de minden rózsa tele volt erős, szúrós tövissel. A tövisek halálra sebeztek mindenkit, aki be akart törni az elátkozott kastélyba. Hej, de sok derék, vitéz lovag pusztult így el a hiábavaló küzdelemben. Mert hiszen minden igaz férfi szivét megdobogtatta a csodaszép alvó királyleány, kit egy szerelmes lovag csókja kelthet csak életre, így telt el egyik évtized a másik után. Öregek kihaltak, gyermekek aggok lettek és Csipkerózsa még mindig ott feküdt a rózsák között, mély álomban. Száz esztendő telt el azóta, hogy Csipkerózsa az ujját megszúrta és még mindig nem akadt férfi, ki a szép alvó leányhoz tudott volna jutni. Egyszer azonban előjött az erdőből egy ifjú vadász. Nem volt sem cifra ruhája, sem gyémántom ékszere, de volt erő, bátorság, bizalom lelkében és keresztültört a szörnyű sövényen. Behatolt a palotába, de nem törődött sem a királylyal, ki úgy aludt a félrecsúszott koronával fején, sem a szakácscsal, kinek most is kezében volt a főzőnagy elkeseredéssel beszélték el, hogy annyira nem tudtak előzetesen a javaslatról, hogy Okolicsányi még azoknak sem beszélt róla, akik vele együtt mentek a hadügyi albizottság üléseire. Okolicsányi még célzást sem tett arra, hogy mi aszándéka. Amikor tehát Okolicsányi a bizottságban váratlanul előállott katonatiszti javaslatával, a delegáció függetlenségi tagjait kínos zavarba ejtette. Később megkérdezték Wekerle Sándor miniszterelnöktől, hogy tudott-e a javaslatról. A miniszterelnök azt felelte, hogy tudott ugyan róla, de a javaslatot meg sem hallgatta és teljesen közömbös volt előtte. A delegátusoknak így az volt a meggyőződésök, hogy Okolicsányi Schönaich közös hadügyminiszterrel állapodott meg a javaslat szövegében. Annál inkább hitték ezt, mivel Hoitsy Pá ellenzéki beszédre készült és a delegátusok tudták Wekedéről, hogy a katonatiszti fizetésemelést igen kényes dolognak tartja és semmiképpen sem akarta, hogy a képviselőházban kellemetlen vitát és kínos helyzetet provokáljon a tisztek fizetésrendezése. Ezt pedig azért is elkerülni óhajtotta, mert jól ismerte a függetlenségi párt kedvét és fölfogását a katonai ügyekről. A delegátusok leleplezése természetesen nagy megdöbbenést keltett a párttagok körében. Erős kifakadások hallatszottak Okorusányi ellen, akinek eljárását kemény szóval rótták meg. A legtöbb ember azt hangoztatta, hogy a függetlenségi pártnak nincs szüksége mamelukokra, Münnich .Aurélokra és Okolicsányinak felelni kell eljárásáról. A párt kedvét mutatja, hogy az egyik elkeseredett kuruc az elnöki táblára, a melyen pártbeli közléseket függesztenek ki, akasztófát rajzolt s a fája odaírta Okolicsányi László nevét. A rajzot azután mindenki megnézte. Persze, a legtöbben inkább mulattak rajta. A párt mai kedvéből következtetve azonban, úgy tetszik, hogy a dolognak még folytatása lesz. A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor a bírói és ügyészek fizetéséről és a fejadó eltörléséről szóló törvényjavaslatot tárgyalja. Csipkerózsa. Irta Dánielné Lengyel Laura. A Fekete Sándor esetéről beszélgettünk. -7— Vélekedjetek, ahogy tetszik — mondta az egyik asszonyka, kipirult arccal — én gazságnak tartom a dolgot. Otthagyni a menyasszonyát, mert az a szerencsétlen himlő elpusztította a leány szépségét. Hát tehetett szegény Erzsi a dologról... — Hát a férfi talán tehetett róla ? vetette közbe László úr. — Micsoda, talán maga is igy tenne ? — Én, asszonyom, csak aktuális problémákon töröm a fejemet s igy erről a dologról nem nyilatkozhatom. Annyit azonban készséggel kijelentek, hogy áldom a végzetét, mert nem engem állított a Fekete Sándor helyébe. — Fekete úr gazember — mondta a fiatalasszony hidegen és határozottan. Az én barátnőm, ki nagyon szereti a fantasztikus meséket, hirtelen közbeszólt. — Szó sincs róla. — Micsoda, még mentegetni akarod . Talán a lovagok példányképe gyanánt tiszteljük. Igen ? — Ezt nem mondtam. Fekete Sándor talán nem volt a lovagok páldányképe, de nem volt gazember sem. Egyszerűen férfi, aki... Erre már az öreg Hajdú is közbe vágott: — Bocsánat, nagyságos asszonyom, de a megbántott férfinem nevében ki kell jelentenem... — Semmit se jelentsen ki, inkább elmondom önöknek Csipkerózsa történetét. De nem úgy, ahogy a gyermekek meséskönyvében van, hanem ahogy igazában megtörtént. A miniszterelnök útja, Wekerle Sándor dr. miniszterelnök a ma este 10 óra 55 perckor induló személyvonattal Bécsből Budapestre utazott. A miniszterelnök, az egyesült •, szégyes • albizottság szerdán délelőtt tíz órakor megtartandó ülésére utazik vissza Bécsbe. UJ titkos tanácsosok. Még decemberben megírtuk, hogy a kiegyezés megkötése és parlamenti elintézése alkalmából a király Popovics Sándor, Szterényi József és Mezőssy Béla államtitkárokat valóságos belső titkos tanácsosokká nevezi ki. Arról értesülünk, hogy a kinevezések a jövő héten történnek kanál, hanem ment egyenesen előre, míg csak meg nem lelte Csipkerózsát. Ott feküdt a tündérszépségű leány az illatos rózsaágyon. Kibontott aranykaja végigomlott termetén, arcát még szebbé varázsolta a százéves álom, mint valaha volt. Az ifjú vadász egy pillanatig szívdobogva nézte. Aztán lehajolt hozzá és ajkát rászorította a leány piros ajkára, mely forró volt és édes. — Ébredj, Csipkerózsa, ébredj,! Ébredj a szerelemre, a boldogságra, az életre! . A leány kinyitotta nagy, kék szemét s egy pillanatig bámulva nézett Az előtte álló ifjúra. Aztán mosolygott és megint lehunyta szemét, így behunyt szemmel engedte, hogy az ifjú átkarolja derekát, ölébe vegye és vigye magával ki, ki messze, messze az elátkozott, kastélyból. Elvitte a nagy rengeteg közepébe, egy picike kis kunyhóba. Csipkerózsa mosolygott, mikor a kis kunyhót meglátta és azt mondta,, hogy a mennyország sem lehet ilyen szép, mint ez az alacsony, kicsike házikó. — Hallgass rám — mondta Csipkerózsa halkan, mikor leszállt az alkony és ott ültek egymás mellett, a zöld rengeteg közepén, a kis kunyhó egyetlen szobájában. — Hallgass rám, te még nem ismered az én sorsomat. A tündér nagyon kegyetlen volt velem szemben. Én soha sem lehetek a te feleséged. A vadász még szorosabban magához ölelte Csipkerózsát, de a leány szelíden kibontakozott karjából. — Úgy kell élnünk egymás mellett, mint jó testvéreknek, mert ha én valaha a feleséged leszek, egyszere utána vénülöm azt a sok-sok esztendőt, amit átaludtam. Érted édesem, ha a tiéc.