Budapesti Hírlap, 1908. szeptember (28. évfolyam, 209-234. szám)

1908-09-01 / 209. szám

. 1908. szeptember 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (209. sz.) Féktelennek tartjuk, hogy a szaleburgi találkozó alkalmával a két külügyminiszter őszintén meg­­­vitatja ezt a zavaró jelenséget is. • Különösen a felső-olaszországi sajtó beves­­kedik. A Gazda di Venezia éppen most nyit állandó rovatot e címen: Szövetségeseink ked­veskedései. Ebben összehord tücsköt-bogarat annak bizonyítására, hogy mennyire gyűlölik az olaszokat, különösen Ausztriában. Minden apró verekedés, a­mi a partvidéken a horvát és olasz parasztok közt megesik, ellenséges szándé­kok mellett bizonyít a velencei lap számára. A római Tribuna azt követeli, hogy a partvidéki olasz lakosságot az osztrák kormány vegye vé­delmébe a horvát lakosság ellenében és ne en­gedje meg, hogy a bíróságok fölmentsék a vere­kedő horvátokat. Ha ezt meg nem teszi, ellensé­ges érzületnek adja jelét! A kémkedés vádja is folyton kísért olasz lapokban, a­melyek újabban már a Garda-tóra sűrűn eli­togató turisták ellen is kezdik ingerelni az amúgy is ideges olasz lakosságot. Velencei, veronai, páduai lapok és a milánói Secolo pedig megtámadta az olasz kor­mányt azért, mert megengedte, hogy a római magyar-osztrák katonai attasé jelen legyen a nagy lovassági hadgyakorlaton. Megjegyzendő, hogy a mi attasénkon kívül még más hatalmak katonai megbízottai is ott lesznek. Azoknak a jelenléte azonban nem bántja az olasz kereske­­dőket, de a magyar-osztrák attasé, hja, az más! A Corriere della Sera a magyar kormány ellen intéz támadást a nagy-szerb propaganda ellen tett bírósági lépések miatt. Majd a szandzsák­­vasutak és Bosznia dolgáról olvasunk olasz la­pokban feltűnő hangon és tendenciával írott Cikkeket. '■ •. • i ' j Maga Tittoni sem titkolja, hogy az olasz sajtó nyugtalankodását feltűnő és figyelemre­méltó jelenségnek tartja. Egy nyilatkozatában azonban azt a reményét fejezi ki, hogy a mint külügyminisztersége kezdetén, úgy ezúttal is sikerül megfordítania az elrugaszkodókat. A szaleburgi találkozó remélhetően megkönnyíti ezt a feladatot. *­i ' ! Minálunk mindenki meg van győződve róla, hogy Tittoni céljai becsületesek és politikai módszere eg­yenes. Mióta Olaszország Crispi ve­zetése alatt a hármas­ szövetség táborához csat­lakozott, nem volt külügyminiszter Rómában, ki nagy idővel Kolumbusz előtt jártak Ameriká­ban ; de sőt, tekintettel arra, hogy a régi Peru­ban s Mexikóban igen sok oly vonást, és intéz­ményt találunk, mely Kelet-Ázsiára utal, minek: a mongolokhoz való hasonlóság, az­ időszámítás, a postaintézmény, az állatkor jegyei, a mexikói képírás, a buddhista papi kasztokhoz hasonló papi szervezet — valószínű, hogy Amerika la­kosságát és kultúráját Kelet-Ázsiából nyerte. Nemcsak kelet felé, hanem nyugati irány­ban is folytak vándorlások. E tekintetben érde­kesek és fontosak a skandináviai normannok utazásai, a­kik Izlandon át Grönlandba s Ame­rikába jutottak el. Izlandon 874-ben Kr. u. nagy norvég csapat telepedett meg. Innen Erich a Vö­rös-tengeren 983-ban nyugatra indult, fölfedezte Grönlandot s ott megtelepedett. 986-ban valami Bjárn nevű norvég szintén Grönlandba igyeke­zett, azonban a vihar az Egyesült­ Államok észak­keleti partjaira vetett őt. Ennek az új földnek a híre Erichnek fiait arra csábította, hogy ezt a földet fölkeresik. 1000-ik esztendőben Erichnek egyik fia, Leif, harmincöt emberrel a mai Rhode- Izland államig evezett s a mai főváros, Provi­dence vidékén megtelepedett; fölfedezte itt a szőlőtőt s az országot Weinland-nak, borország­nak nevezte el. 1003-ba­n a mai Newyork vidékét fedezték fel. Azonban csakhamar összeütköztek a benszülöttekkel, kik nyilakkal támadtak rájuk. 1007-ben százhatvan férfiből s néhány nőből álló csapat kötött ki ugyan a partokon, magukkal hoz­ván háziállataikat is. A benszülöttekkel, kik a leírás szerint eszkimók voltak, eleinte békében éltek; azonban csakhamar kitört a háborúság, mi a gyarmatosokat arra bírta, hogy hazájukba térjenek vissza. Azonban ott tartózkodásukat oly mértékben átérezte volna annak szükséges­ségét, hogy a hármas­ szövetségben teljes össz­hangnak kell uralkodnia, mint Tittoni. Crispi akkor lett Magyarország-Ausztria szövetségese, mikor Cairoli francia-barát politikája Tunisz elvesztésével csődöt mondott, Crispi a kényszer­nek engedve és a reváns gondolatától áthatva jött át táborunkba. Utódai: Prinetti, Merin, Za­­nardelli,­ San­ Giuliano, nem voltak valami fö­löttébb lelkes hívei és buzgó ápolói a velünk való viszonynak. Alattuk terjedt el az olasz propa­ganda a Balkánon, melynek természetéről és taktikájáról, valamint céljairól Pellegrini könyve oly nyíltszívű fölvilágosításokat ad és a­melynek következtében általánossá lett bizonyos balkáni kotém­ákban az a hit, hogy minden mes­terkedés, a­minek éle ellenünk irányul, támoga­tásra talál majd Olaszországban. Az ő idejük­ben merült föl egy oly Balkán-szövetség eszméje is, melynek Olaszország lem a vezére. Az olasz külpolitika e felszín alatt járó­ áramlata az utóbbi években kétségtelenül megerősödött volt. Meg kell vallanunk, hogy hatásaival nem egy­szer találkoztunk a Balkánon. Természetes volt, hogy ezek a dolgok nem járultak hozzá ahhoz, hogy a mi ragaszkodásunk a szövetséghez ben­sőbb legyen. Tittoni azonban mindjárt észrevette, hogy az a nyereség, a­mi ebből a magát imperialistá­nak nevező politikából és kicsinyes sikereiből származik, nem éri föl azt a nagy veszteséget, a­mi Olaszország nagy érdekeinek veszélyeztetésé­ből támadhat. Belátta, hogy ezek az apró sakk- huzások — mint például egyes Balkán-politiku­­sok dédelgető fogadása Rómában — csupán arra valók, hogy a bizalmatlanságnak és boszúságnak csiráit hintsék el a szövetségeseknél. Már­pedig Tittoni éppen ezeknek az imponderabiliáknak a veszedelmét tartotta leginkább fenyegetőnek a szövetségesek viszonyára nézve. Ezért első és az­óta is legtöbb sikerrel járt feladatának azt is­merte­ el, hogy átgyúrja az olasz közvélemény ér­zéseit a szövetségesek iránt. Még emlékezetes az olasz sajtóhoz intézett meleg hangú szózata. Ki­tűnő hatást tett a tavalyi, szemmeringi találko­zásnál tanúsított magatartása. Mindezekből az a benyomásunk, hogy Tittoni, lángoló hazafisága mellett, mely minden alkalommal az olasz érde­kek energikus megvédésére készteti, át van hatva sziklára vésett runaizással örökítették meg. A grönlandi gyarmatok gyorsan fejlődtek. A ke­leti parton százkilencven, a nyugatin kilencven norvég falu képződött. A keleti parton tizenegy templom és négy kolostor létesült, 1121-ben egy izlandi ember lett, Grönland püspöke s utána még tizennyolc­­püspök következett. A ,,boror­­szág“ a grönlandi püspöki megyéhez tartozott. Az eszkimókkal Grönlandban is korán érintkeztek. Az eleinte békés viszony azonban a tizennegyedik században itt is ellenségessé vált. A nyugati gyarmatokat az eszkimók egészen föl­­dúlták s a fehéreket teljesen kiirtották. Az iz­­landi annálesek 1379-ben ezt írják: „a vadak ebben az évben ismét megtámadták a grönlan­diakat, tizennyolcat megöltek s két fiút maguk­kal vittek­. A gyarmatosok ekkor a pápához for­dultak segítségért, ki 1448-ban válaszában szo­morúan konstatálja, hogy Grönlandban immár csak kilenc olyan falu található, melyekben tem­plom is van. E pápai irat egyúttal az utolsó tu­dósítás a grönlandi gyarmatokról. A hajdani templomok és házak romjait a múlt század vé­gén (188­0., 1894.) fölfedezték. Mindez a vándorlás beszédes tanúja an­nak, hogy az ember kozmopolita lény; ő nincs helyhez kötve, nincs szű­k földrajzi határok közé szorítva. Vágya, kedve elviszi mindenhova; s ő mindenütt ugyanaz, ura sorsának s a környező természetnek. E világvándorlásában az ember magával vitte kultúrnövényeit és állatait. E te­kintetben nagyon érdekes az ó- és újvilág vi­szonya. Az újvilág kultúrnövényekben s állatok­ban egyaránt igen szegény volt. Háziállata a lá­mán kív­ül egy se volt; ezt is csak gyapjúért, attól a meggyőződéstől, hogy Magyarország- Ausztria és Olaszország együttműködése föltét­lenül szükséges. E meggyőződésének kifejezést adott mindig, leplezetlenül, ellentétes áramlatok­kal nem törődve, az olasz sajtó egy részének ma­gatartásával pedig éles ellentétben. ■­­ Aehrenthal báró politikai programja, mint eléggé ismeretes, ugyanezt az irányt követi. A két hatalom egymáshoz való viszonyára ilyenfor­mán csak hasznos lehet, ha ez a két, megegyező­­szándékoktól áthatott miniszter időnként alkal­mat talál személyes eszmecserére és a részlet­kér­dések tárgyalására is. A politikai helyzet Euró­pában, a török birodalomban beállott nagy vál­tozás és a marokkói kérdés lesznek a szaleburgi találkozón tartandó tanácskozás tárgyai. A kül­ügyminiszterek találkozását a nagykövetek ta­nácskozásai előzték meg. Ebből is láthatni, hogy a szaleburgi találkozó jelentős esemény lesz. Miniszteri döntés a hitoktatás nyelve a dolgában. A szászvárosi ref. gimnázium igazgató­sága, mint már megírtuk, a múlt iskolai év végén fölkérte a román hitoktatókat, hogy a hittant ezen­túl magyar nyelven adják elő. Egyben pedig kimon­dotta, hogy a jövő tanévben csak oly román tanu­lókat­ vesz föl, kik a hittant magyarul tanulják. Az igazgatóság e határozatával szemben a hitoktatók a püspöki konzisztórium útján a kultuszminiszterhez fordultak, a­kinek a válasza ebben az ügyben most érkezett le a konzisztóriumh­oz, illetőleg a gimná­zium igazgatóságához. A kultuszminiszter leiratában megállapítja, hogy nem lehet sem csorbítani, sem korlátozni az egyháznak azt a jogát, hogy liturgias dolgokban a saját hivatalos nyelvét használja. Mint­hogy pedig a hitoktatás folyamán előforduló dolgok összefüggnek a liturgiával, a hitoktatók nem foszt­hatók meg attól a joguktól, hogy a liturgia nyelvén tanítsanak. A hitoktatás keretén belül azonban olyan­ dolgok ’is előadatnak, melyek a liturgiával nem függnek össze (bibliai történet, egyházi történet, stb.), ezekre nézve a miniszter kimondja, hogy eze­ket magyar nyelven kell előadni. E szerint a litur­gia, vagy­is az egyház hivatalos nyelvén csak­is a húsáért tartotta és teherhordásra alkalmazta. Oly állata, melyet a földművelésnél használhatott volna, nem volt. Éppen azért az újvilágban az ekét, a szántást nem ismerték. Tejelő állata se volt. Udvarainknak hangos tollas népe, a tyúk­félék, a lúd, a kacsa ismeretlen volt Amerikában; épp igy hiányoztak sertéseink, a juh, a ló, a szarvasmarha, a kutya s a házimacska. Hiányoz­tak továbbá összes gabonaféléink, hüvelyes vete­­ményeink, összes gyümölcseink, a gyapot, a ken­der s a len. . Mindez az óvilágból került az újba; átván­dorolt a tengereken s hódítva s az óvilági termé­nyeket szorongatva, tér hozzánk vissza. Az első ló 1536-ban, az első juh 1550-ben s az első szarvas­­marha 1553-ban került Amerikába s ma sok milliószámra töltik meg félvad, de sőt vad álla­potban is Dél-Amerika füves lánáit és pampáit. Igazság okáért azt is föl kell említeni, hogy Amerika is juttatott egyet mást az óvilágnak. Amerikának legbecsesebb adománya a burgonya s a tengeri; onnan származott hozzánk a kína, a dohány s a kakas; haszonállatot, élvezhető gyü­mölcsöt egyet sem adott Amerika; baromfi-állo­­m­ányunkat azonban a pulykával szaporította. Elég gyér adomány a fentebbiekkel szemben. S e vándorlások most is folynak szüntelenül. A fehér ember kezét rátette az összes kontinen­sekre; kultúrájának hatalmával birtokba veszi őket; a szin­es ember tűnik előre; nem azért, mert­­talán testben és szellemben alsóbbrendű volna, hanem mivel a fehér ember szerencsés klimatikus viszonyok között fejlődvén, erősebb kultúrára tett szert. Ha a feketék vándoroltak volna az ősi időkben Európába, ma ők volnának a világ urai.­ ­ A trónörökös a királynál, Ischlból je­lentik, hogy Ferenc Ferdinánd királyi herceg szeptember 3-án a király egyenes meghívására Ischlbe érkezik. A király ugyanezen a napon Aehrenthal báró külügyminisztert kihallgatáson fogadja. A trónörökös ischli idézése alatt hír sze­rint külpolitikai kérdéseket fognak megvitatni.

Next