Budapesti Hírlap, 1908. szeptember (28. évfolyam, 209-234. szám)
1908-09-01 / 209. szám
. 1908. szeptember 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (209. sz.) Féktelennek tartjuk, hogy a szaleburgi találkozó alkalmával a két külügyminiszter őszintén megvitatja ezt a zavaró jelenséget is. • Különösen a felső-olaszországi sajtó beveskedik. A Gazda di Venezia éppen most nyit állandó rovatot e címen: Szövetségeseink kedveskedései. Ebben összehord tücsköt-bogarat annak bizonyítására, hogy mennyire gyűlölik az olaszokat, különösen Ausztriában. Minden apró verekedés, ami a partvidéken a horvát és olasz parasztok közt megesik, ellenséges szándékok mellett bizonyít a velencei lap számára. A római Tribuna azt követeli, hogy a partvidéki olasz lakosságot az osztrák kormány vegye védelmébe a horvát lakosság ellenében és ne engedje meg, hogy a bíróságok fölmentsék a verekedő horvátokat. Ha ezt meg nem teszi, ellenséges érzületnek adja jelét! A kémkedés vádja is folyton kísért olasz lapokban, amelyek újabban már a Garda-tóra sűrűn elitogató turisták ellen is kezdik ingerelni az amúgy is ideges olasz lakosságot. Velencei, veronai, páduai lapok és a milánói Secolo pedig megtámadta az olasz kormányt azért, mert megengedte, hogy a római magyar-osztrák katonai attasé jelen legyen a nagy lovassági hadgyakorlaton. Megjegyzendő, hogy a mi attasénkon kívül még más hatalmak katonai megbízottai is ott lesznek. Azoknak a jelenléte azonban nem bántja az olasz kereskedőket, de a magyar-osztrák attasé, hja, az más! A Corriere della Sera a magyar kormány ellen intéz támadást a nagy-szerb propaganda ellen tett bírósági lépések miatt. Majd a szandzsákvasutak és Bosznia dolgáról olvasunk olasz lapokban feltűnő hangon és tendenciával írott Cikkeket. '■ •. • i ' j Maga Tittoni sem titkolja, hogy az olasz sajtó nyugtalankodását feltűnő és figyelemreméltó jelenségnek tartja. Egy nyilatkozatában azonban azt a reményét fejezi ki, hogy a mint külügyminisztersége kezdetén, úgy ezúttal is sikerül megfordítania az elrugaszkodókat. A szaleburgi találkozó remélhetően megkönnyíti ezt a feladatot. *i ' ! Minálunk mindenki meg van győződve róla, hogy Tittoni céljai becsületesek és politikai módszere egyenes. Mióta Olaszország Crispi vezetése alatt a hármas szövetség táborához csatlakozott, nem volt külügyminiszter Rómában, ki nagy idővel Kolumbusz előtt jártak Amerikában ; de sőt, tekintettel arra, hogy a régi Peruban s Mexikóban igen sok oly vonást, és intézményt találunk, mely Kelet-Ázsiára utal, minek: a mongolokhoz való hasonlóság, az időszámítás, a postaintézmény, az állatkor jegyei, a mexikói képírás, a buddhista papi kasztokhoz hasonló papi szervezet — valószínű, hogy Amerika lakosságát és kultúráját Kelet-Ázsiából nyerte. Nemcsak kelet felé, hanem nyugati irányban is folytak vándorlások. E tekintetben érdekesek és fontosak a skandináviai normannok utazásai, akik Izlandon át Grönlandba s Amerikába jutottak el. Izlandon 874-ben Kr. u. nagy norvég csapat telepedett meg. Innen Erich a Vörös-tengeren 983-ban nyugatra indult, fölfedezte Grönlandot s ott megtelepedett. 986-ban valami Bjárn nevű norvég szintén Grönlandba igyekezett, azonban a vihar az Egyesült Államok északkeleti partjaira vetett őt. Ennek az új földnek a híre Erichnek fiait arra csábította, hogy ezt a földet fölkeresik. 1000-ik esztendőben Erichnek egyik fia, Leif, harmincöt emberrel a mai Rhode- Izland államig evezett s a mai főváros, Providence vidékén megtelepedett; fölfedezte itt a szőlőtőt s az országot Weinland-nak, borországnak nevezte el. 1003-ban a mai Newyork vidékét fedezték fel. Azonban csakhamar összeütköztek a benszülöttekkel, kik nyilakkal támadtak rájuk. 1007-ben százhatvan férfiből s néhány nőből álló csapat kötött ki ugyan a partokon, magukkal hozván háziállataikat is. A benszülöttekkel, kik a leírás szerint eszkimók voltak, eleinte békében éltek; azonban csakhamar kitört a háborúság, mi a gyarmatosokat arra bírta, hogy hazájukba térjenek vissza. Azonban ott tartózkodásukat oly mértékben átérezte volna annak szükségességét, hogy a hármas szövetségben teljes összhangnak kell uralkodnia, mint Tittoni. Crispi akkor lett Magyarország-Ausztria szövetségese, mikor Cairoli francia-barát politikája Tunisz elvesztésével csődöt mondott, Crispi a kényszernek engedve és a reváns gondolatától áthatva jött át táborunkba. Utódai: Prinetti, Merin, Zanardelli, San Giuliano, nem voltak valami fölöttébb lelkes hívei és buzgó ápolói a velünk való viszonynak. Alattuk terjedt el az olasz propaganda a Balkánon, melynek természetéről és taktikájáról, valamint céljairól Pellegrini könyve oly nyíltszívű fölvilágosításokat ad és amelynek következtében általánossá lett bizonyos balkáni kotémákban az a hit, hogy minden mesterkedés, aminek éle ellenünk irányul, támogatásra talál majd Olaszországban. Az ő idejükben merült föl egy oly Balkán-szövetség eszméje is, melynek Olaszország lem a vezére. Az olasz külpolitika e felszín alatt járó áramlata az utóbbi években kétségtelenül megerősödött volt. Meg kell vallanunk, hogy hatásaival nem egyszer találkoztunk a Balkánon. Természetes volt, hogy ezek a dolgok nem járultak hozzá ahhoz, hogy a mi ragaszkodásunk a szövetséghez bensőbb legyen. Tittoni azonban mindjárt észrevette, hogy az a nyereség, ami ebből a magát imperialistának nevező politikából és kicsinyes sikereiből származik, nem éri föl azt a nagy veszteséget, ami Olaszország nagy érdekeinek veszélyeztetéséből támadhat. Belátta, hogy ezek az apró sakk- huzások — mint például egyes Balkán-politikusok dédelgető fogadása Rómában — csupán arra valók, hogy a bizalmatlanságnak és boszúságnak csiráit hintsék el a szövetségeseknél. Márpedig Tittoni éppen ezeknek az imponderabiliáknak a veszedelmét tartotta leginkább fenyegetőnek a szövetségesek viszonyára nézve. Ezért első és azóta is legtöbb sikerrel járt feladatának azt ismerte el, hogy átgyúrja az olasz közvélemény érzéseit a szövetségesek iránt. Még emlékezetes az olasz sajtóhoz intézett meleg hangú szózata. Kitűnő hatást tett a tavalyi, szemmeringi találkozásnál tanúsított magatartása. Mindezekből az a benyomásunk, hogy Tittoni, lángoló hazafisága mellett, mely minden alkalommal az olasz érdekek energikus megvédésére készteti, át van hatva sziklára vésett runaizással örökítették meg. A grönlandi gyarmatok gyorsan fejlődtek. A keleti parton százkilencven, a nyugatin kilencven norvég falu képződött. A keleti parton tizenegy templom és négy kolostor létesült, 1121-ben egy izlandi ember lett, Grönland püspöke s utána még tizennyolcpüspök következett. A ,,borország“ a grönlandi püspöki megyéhez tartozott. Az eszkimókkal Grönlandban is korán érintkeztek. Az eleinte békés viszony azonban a tizennegyedik században itt is ellenségessé vált. A nyugati gyarmatokat az eszkimók egészen földúlták s a fehéreket teljesen kiirtották. Az izlandi annálesek 1379-ben ezt írják: „a vadak ebben az évben ismét megtámadták a grönlandiakat, tizennyolcat megöltek s két fiút magukkal vittek. A gyarmatosok ekkor a pápához fordultak segítségért, ki 1448-ban válaszában szomorúan konstatálja, hogy Grönlandban immár csak kilenc olyan falu található, melyekben templom is van. E pápai irat egyúttal az utolsó tudósítás a grönlandi gyarmatokról. A hajdani templomok és házak romjait a múlt század végén (1880., 1894.) fölfedezték. Mindez a vándorlás beszédes tanúja annak, hogy az ember kozmopolita lény; ő nincs helyhez kötve, nincs szűk földrajzi határok közé szorítva. Vágya, kedve elviszi mindenhova; s ő mindenütt ugyanaz, ura sorsának s a környező természetnek. E világvándorlásában az ember magával vitte kultúrnövényeit és állatait. E tekintetben nagyon érdekes az ó- és újvilág viszonya. Az újvilág kultúrnövényekben s állatokban egyaránt igen szegény volt. Háziállata a lámán kívül egy se volt; ezt is csak gyapjúért, attól a meggyőződéstől, hogy Magyarország- Ausztria és Olaszország együttműködése föltétlenül szükséges. E meggyőződésének kifejezést adott mindig, leplezetlenül, ellentétes áramlatokkal nem törődve, az olasz sajtó egy részének magatartásával pedig éles ellentétben. ■ Aehrenthal báró politikai programja, mint eléggé ismeretes, ugyanezt az irányt követi. A két hatalom egymáshoz való viszonyára ilyenformán csak hasznos lehet, ha ez a két, megegyezőszándékoktól áthatott miniszter időnként alkalmat talál személyes eszmecserére és a részletkérdések tárgyalására is. A politikai helyzet Európában, a török birodalomban beállott nagy változás és a marokkói kérdés lesznek a szaleburgi találkozón tartandó tanácskozás tárgyai. A külügyminiszterek találkozását a nagykövetek tanácskozásai előzték meg. Ebből is láthatni, hogy a szaleburgi találkozó jelentős esemény lesz. Miniszteri döntés a hitoktatás nyelve a dolgában. A szászvárosi ref. gimnázium igazgatósága, mint már megírtuk, a múlt iskolai év végén fölkérte a román hitoktatókat, hogy a hittant ezentúl magyar nyelven adják elő. Egyben pedig kimondotta, hogy a jövő tanévben csak oly román tanulókat vesz föl, kik a hittant magyarul tanulják. Az igazgatóság e határozatával szemben a hitoktatók a püspöki konzisztórium útján a kultuszminiszterhez fordultak, akinek a válasza ebben az ügyben most érkezett le a konzisztóriumhoz, illetőleg a gimnázium igazgatóságához. A kultuszminiszter leiratában megállapítja, hogy nem lehet sem csorbítani, sem korlátozni az egyháznak azt a jogát, hogy liturgias dolgokban a saját hivatalos nyelvét használja. Minthogy pedig a hitoktatás folyamán előforduló dolgok összefüggnek a liturgiával, a hitoktatók nem foszthatók meg attól a joguktól, hogy a liturgia nyelvén tanítsanak. A hitoktatás keretén belül azonban olyan dolgok ’is előadatnak, melyek a liturgiával nem függnek össze (bibliai történet, egyházi történet, stb.), ezekre nézve a miniszter kimondja, hogy ezeket magyar nyelven kell előadni. E szerint a liturgia, vagyis az egyház hivatalos nyelvén csakis a húsáért tartotta és teherhordásra alkalmazta. Oly állata, melyet a földművelésnél használhatott volna, nem volt. Éppen azért az újvilágban az ekét, a szántást nem ismerték. Tejelő állata se volt. Udvarainknak hangos tollas népe, a tyúkfélék, a lúd, a kacsa ismeretlen volt Amerikában; épp igy hiányoztak sertéseink, a juh, a ló, a szarvasmarha, a kutya s a házimacska. Hiányoztak továbbá összes gabonaféléink, hüvelyes veteményeink, összes gyümölcseink, a gyapot, a kender s a len. . Mindez az óvilágból került az újba; átvándorolt a tengereken s hódítva s az óvilági terményeket szorongatva, tér hozzánk vissza. Az első ló 1536-ban, az első juh 1550-ben s az első szarvasmarha 1553-ban került Amerikába s ma sok milliószámra töltik meg félvad, de sőt vad állapotban is Dél-Amerika füves lánáit és pampáit. Igazság okáért azt is föl kell említeni, hogy Amerika is juttatott egyet mást az óvilágnak. Amerikának legbecsesebb adománya a burgonya s a tengeri; onnan származott hozzánk a kína, a dohány s a kakas; haszonállatot, élvezhető gyümölcsöt egyet sem adott Amerika; baromfi-állományunkat azonban a pulykával szaporította. Elég gyér adomány a fentebbiekkel szemben. S e vándorlások most is folynak szüntelenül. A fehér ember kezét rátette az összes kontinensekre; kultúrájának hatalmával birtokba veszi őket; a szines ember tűnik előre; nem azért, merttalán testben és szellemben alsóbbrendű volna, hanem mivel a fehér ember szerencsés klimatikus viszonyok között fejlődvén, erősebb kultúrára tett szert. Ha a feketék vándoroltak volna az ősi időkben Európába, ma ők volnának a világ urai. A trónörökös a királynál, Ischlból jelentik, hogy Ferenc Ferdinánd királyi herceg szeptember 3-án a király egyenes meghívására Ischlbe érkezik. A király ugyanezen a napon Aehrenthal báró külügyminisztert kihallgatáson fogadja. A trónörökös ischli idézése alatt hír szerint külpolitikai kérdéseket fognak megvitatni.