Budapesti Hírlap, 1908. december (28. évfolyam, 287-312. szám)
1908-12-01 / 287. szám
1908. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (287. sz.) képviselők beszámolót mondtak. A képviselők kijelentették, hogy az uj választótörvény javaslatának minden pontját elfogadják. Batthyány Tivadar gróf nyilatkozata. Egyik kőnyomatos újság Batthyány Tivadar gróf képviselő következő nyilatkozatát közli: — A képviselőház szombati ülésén a Ház folyosóján terjesztett hírek nyomán néhány fővárosi lap nevemmel kapcsolatosan egy általam állítólag tervezett keresztényszocialista pártalakítási kísérletről hoz tudósításokat. Kijelentem, hogy az egész hír egyszerű mesefa, melyet megcáfolni is fölösleges. A románok és a pluralitás. A Gazeta Transzítmniei interújút közöl .Tocsonyi Sándorral, a veterán román politikussal, aki a többi között ezeket mondotta: „Andrássy javaslata a magyar faj kizárólagos hegemóniáját célozza, de azért meg se lehet állítani, hogy a javaslat törvényerőre való emelkedése a románok politikai megsemmisítését fogja maga után vonni. Mi románok a parlamenten kívül is mindig olyan tényezőt fogunk alkotni e hazában, amellyel bármily politikai rendszernek számolnia kell. A legközelebbi tennivalónk az, hogy a román népet úgy kultúrái, mint gazdasági tekintetben erősítsük. A tervbe vett nemzeti konferenciát nem helyeslem, mert most a viszonyok nem olyanok, mint 1848-ban. A konferencián csak panaszokat hallanánk, márpedig komoly férfiakhoz nem illik, hogy nők módjára siránkozzanak. A román közmondás azt mondja: A román hallgat és cselekszik. Ami azt a kérdést illeti, hogy várhatunk-e segítséget Romániától, erre az a válaszom, hogy Románia a mai helyzetben mit sem tehet érettünk. Románia közbelépésének csak akkor lehetne eredménye, ha a helyzet a Keleten kedvezőtlenül alakulna a monarkiára nézve. Ebben az esetben Romániának egyetlen szava is sokat lendítene a magyarországi románok helyzetén.“ Az amerikai románok a királyhoz hosszabb táviratot intéztek, amelyben kérik a felséget, hogy ne engedje elnyomni magyarországi testvéreiket. Ugyancsak táviratot küldtek Lueger polgármesterhez, Björnsonnak és a budapesti nemzetiségi klubnak, melyet kitartó harcra hívnak föl Andrássy javaslata ellen. — A Tribuna vezércikket közöl, melyben azt a kérdést veti föl, hogy a magyarországi románok ezután is dinasztikusak maradjanak-e vagy pedig az irredentizmus karjai közé vessék-e maguukat. A Tribuna nem válaszol határozottan a kérdésre, kijelenti azonban, hogy a románok antidinasztikus politikát nem folytathatnak, de azt se kívánhatják, hogy Románia mozgósítson, átlépje a Kárpátokat hadseregével és segítségére jöjjön a magyarországi románoknak. A nők választójoga Újvidékről jelentik, hogy a szerb radikális párt ma délután népgyűlést tartott, amelyen a nők is nagy számban vettek részt. Ilies Brankó dr. ügyvéd neje és Pavlovics tanítónő követelte, hogy a választójogot a nőkre iskiterjeszszék. A gyűlésen Babics esperes és Papadics Péter takarékpénztári igazgató elnökölt. A népgyűlés hattározati javaslatot fogadott el a nők választójoga dolgában. Az annexiós bizottság, Thaly Kálmánnak, az annexiós bizottság elnökének meghívására Thallóczy Lajos,a közös pénzügyminisztérium osztályfője szerdán Budapestre érkezik, hogy az annexiós javaslat tárgyalásában résztvegyen és felvilágosításokat adjon. Ausztria és Magyarország tokiói nagykövete. Bécsből jelentik nekünk: A király Call báró külügyminiszteri osztályfőnököt tokiói nagykövetté nevezte ki. Román népgyűlések.Szilágysomlyóról jelentik: A Szilágyságban naponta tartanak a románok gyűléseket. Hidvég községben Lázár P. János lapszerkesztő elnöklésével nyolc község oláh választói tartottak gyűlést. A gyűlésen Lázár P. János, Szeley Viktor dr., Meszesán Koriolán dr. és Sztojka Dénes dr. tartottak hosszabb beszédeket, amelyeknek éle ezúttal Bécs ellen irányult. Meszesán dr. a szláv elem veszedelmét magyarázhatva a román és magyar elemre, arra a konklúzióra jutott, hogy a magyar és román egymás barátságára vannak utalva. A népgyűlés határozatai között a románoknak kulturális szervezéséről is volt szó, melynek agitációjával Lázár P. János elnöklésével a már fölsorolt vezető férfiakat bízta meg a népgyűlés. A gyűlés higgadt és békés együttműködésre intette a románokat a magyarsággal. . IV is nem egy zsíros nyoma látszott, kivált az abroszon. A kis Othelló éppen mellém került, anélkül, hogy az arcát rendbeszedte volna. A mama rá is szólt, tőle telhető szigorúsággal: — Ugyan, Karcsi, miért nem mosdottál meg ? Olyan vagy, mint egy kéményseprő! Erre agyerekek elvihogták magukat s mind beleprüszköltek az ételükbe, amit én nem bántam volna, csak az én levesem iránt lettek volna némi figyelemmel. — Ka, na, lelkem! —- csillapította az aszszonyt a jó tiszteleten. — Majd megmosdik, ha ebédeltünk. Egyébiránt a mama, Karcsikat illetőleg, engemet is megnyugtatott: — Különben nem piszkos, csak epres a haszontalan. A levesnek már a vége felé jártunk, mikor a figyeli, s háziasszony megkérdezte tőlem: — Nem szokott paprikázni? S nyomban fölszisszent, meg se várva a feleletemet : — Jézusom, Nelli! Se só, se paprika az asztalon! Keressétek elé a sótartót! Nelli elpirulva szaladt a mamájához s valamit súgott a fülébe, mire az nagy szakértelemmel adta meg az utasítást: — Hát akkor nézd meg a sifonér tetején! A múltkor is ott volt. Nelli el is ment, meg vissza is jött, de a sótartót bizony nem láttam egész ebéd alatt. Nem is törődtünk sokat a sótartóval, mert annál nagyobb baj adta elé magát. A tiszteletes ur uyanis a leves u* ’ inrv szólt: — Na de, kedves öcsém, most már ezt a bort is kóstoljuk meg! És a borosüvegből tölteni akart a poharamba. Nelli ismét elpirult és oda szólt az édesapjához: — Nincs kidugva, papa! Nem találtam meg a dugóhúzót sehol. Most már a tiszteletes asszony is csaknem haragos lett: — Tüstént megkeressétek! Tudjátok, hogy nem szeretem a rendetlenséget! A jó tiszteleté® úr pedig szokása szerint megint csillapított: — Na, na, lelkem! Hiszen előkerül! És ő maga is fölkelt az asztaltól s megkezdődött, a házkutatás, mire a gyerekek újból vihogni és prüszkölni kezdettek, ami most már a leves után kevésbé aggasztott. A házkutatás azonban lassanként annyira elfajult, hogy utoljára kiterjedt a külső területekre is s már a pecsenye rég az asztalon párolgott, mikor a tiszteletes ur lihegve bedöcögött a dugóhúzóval s fölmutatta a feleségének: — Na, látja, lelkem, megvan! Karcsika játszott vele s künn hagyta a kuján a kutyaólban. A gyerekek megint vihogtak és megint prüszköltek, ámbár a mama Karcsikét szigorúan megintette: — Többet nem szabad a dugóhúzót a kutyaólban hagyni! — Na, na, lelkem, hiszen nem is hagyja ott többet, — nyugtatta meg az asszonyt a jó tiszteletes. Annyi ilyen kedves epizód történt az ebéd alatt, hogy észre se vettük az idő múlását. Künn a fenyegető vihar már régen elvonult s ismét tisztán sütött a nap. Kiüzentem tehát a szekeresnek, hogy fogjon be, mert estig még hosszú út állott előttem. Míg a tiszteletes úr a szekér után nézett, a gyerekek apránként szétzüllöttek az asztaltól. Nellike is kiment, ismét keresett valamit. A tiszteletes asszony, mikor magunkra maradtunk, barátságosan rátette a kezemre a kezét s azt mondta: — Miért nem marad itt legalább egy néhány napig ! Mi szívesen látnák s hiszem, hogy maga sem unná meg magát nálunk. — Igazán sajnálom, hogy olyan sietős az utam! — válaszoltam hálás tekintettel. — Pedig volt idő, mikor kétszer sem kellett volna kérnem, hogy maradjon! Erre én is elővettem minden udvariasságom s úgy tettem, mintha sóhajtanék: — Higgye meg, nekem is nehezemre esik, hogy magától válnom kell! — Ha nehezére esik, egyedül csak magát vádolhatja. . Másodszor is megkísértettem sóhajtani: — Tudom! De hát mit tehetek arról, hogy amig én álmodoztam, addig a tiszteletes ur elembe vágott! A tiszteletes asszony szeme hirtelen fölfénylett, mint a falusi házak ablakai, ha őszi estéken fölszitják a tüzet. Valami elkésett, formátlan kacérsággal bökte meg ismét a vállamat: — Úgy kell magának! Miért nem volt szemesebb! A szekér az ajtó elé állott és én búcsút vettem a családtól. Néhány perc múlva már a hátam mögött hagytam a kis falut, papjával és pápuájával együtt s úgy éreztem magam, mint az a borzongva föleszmélő ember, aki valami nagy bűnt akart elkövetni, de a szerencsés véletlen abban megakadályozta. Most már belőlem, is igazán őszintén tört föl a sóhajtás s nem győztem útközben eleget áldani az én megboldogult, józan gondolkozásu, jó édesanyámat! ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. A kereskedelmi költségvetés tárgyalását folytatta ma a képviselőház. Somogyi Aladár nagy figyelemmel hallgatott beszédet mondott a vasúti tarifaügyekről s a forgalmi mizériákról. Érdekes az a nyilatkozata, hogy az állomások kibővítése gyorsabb és biztosabb módja volna a forgalom helyreállításának,mint a vasúti kocsik nagy tömegének megrendelése. A vitát nagyon megélénkítette Polónyi Géza fölszólalása. Két igen nagy jelentőségű kérdést tárt a képviselőház elé: a dunai hajózás ügyét és a sztrájkkérdést. A dunai gőzhajózás ügyében szinte szenzációként hatott annak az elbeszélése, hogy az osztrák kormány éppen most minő tárgyalást folytat a Dunagőzhajózási Társasággal abból a célból, hogy az önálló vámterületre való áttérést ránk nézve lehetetlenné tegye. Polónyi előadását figyelemmel hallgatta az egész Ház, de főként Szterényi államtitkár. Polónyi fölvilágosítást kért arról, hogy az osztrák tervekkel szemben a magyar kormány hogyan fog védekezni. A védekezésnek egyik módját meg is jelölte: az óbudai szigetet, mely testvérek között is megér négy-öt milliót, az államnak joga van a társaságtól négyszázezer koronáért bármikor visszaváltani; éljen tehát a kormány ezzel a joggal, ha szükséges. Erre azonban aligha kerül a sor, mert Polónyi, aki a városi dolgokat jól ismeri, a szigetet tíz milliónál is többre becsüli, s erről a kincsről a társaság aligha mondana le csak azért, hogy az osztrák követeléseket teljesítve, az osztrák kormány által most megajánlott egy millió hatszázezer korona szubvenciót megkaphassa. A másik kérdés, amellyel sikerült Polónyinak nagy figyelmet keltenie, a sztrájk-ügy volt. Ebben ő szakértő, mert igazságügyminiszter korában sokat dolgozott egy törvénytervezeten, melynek az lett volna a célja, hogy a sztrájkkal űzött visszaéléseket megszüntesse. Álláspontja az, hogy elismeri a sztrájkszabadságát, de csak szerződésen kívül. Az elvállalt munka abbahagyását mindenképpen elítéli. Érdekes, hogy fejtegetéseinek senki sem mondott ellen, sőt csaknem egyhangúlag helyeselték Polónyi álláspontját. A sztrájkok szertelen nagy mennyisége és gyakori oktalansága, úgy látszik, teljesen preparálta a képviselőházat, mely, ha alkalma volna rá, óriási többséggel szavazná meg a sztrájkok ellen akár a legenergikusabb rendszabályokat is. Igen élénk visszhangot keltettek Polónyinak a szocialista vezérek ellen való kifakadásai is. Polónyi után Batthyány Tivadar mondott nagy beszédet, felerészben a nappali, felerészben az esti ülésen. Beszédének legfőbb célja az volt, hogy a vezetése alatt álló vasutas szövetséget megvédelmezze ama gyanúsítás ellen, mintha ez a szövetség lenne az oka az államvasutak forgalmi mizériáinak és a vasúti baleseteknek. Pető Sándor a szocialistákat vette védelmébe. Lányi Mór az iparfejlesztés kérdéséről beszélt nagy alapossággal, Búza Barna éles beszéde a kivánndorlás ügyét tette szóvá. Az utolsó szónok, Kelemen Samu, a fogyasztási szövetkezetek ellen szólalt föl. Holnap folytatják a kereskedelmi költségvetés tárgyalását.