Budapesti Hírlap, 1916. január-február (36. évfolyam, 1–60. szám)
1916-01-01 / 1. szám
nemzet már rég elérhette volna, ha — nem láncolva magát szövetségeseihez — a németekkel tisztességes és méltányos békét köt. Ami pedig Elzászt és Lotharingiát illeti: a nemzetiségi elv alapján, melynek nevében törekszik az antant a középponti hatalmak területeinek földarabolására, azokat ugyan vissza nem követelheti Franciaország, mert azok lakossága túlnyomó részében német és ez a túlnyomó rész nem kívánja az elszakadást Németországtól. A revindikáció tehát, ha abból egyáltalán még most is, majdnem félszázadon terjedő békés birtoklás után európai kérdést akarnak csinálni, legföljebb hatalmi kérdésnek tekinthető és vájjon barátja-e a francia nemzetnek az, aki azzal biztatja, hogy ezt a hatalmi kérdést sikerülhet neki ebben a háborúban vagy bármikor a maga javára eldöntenie? Akárhogy vizsgáljuk tehát a helyzetet, nem találunk észszerű okot Franciaország rettentő önmegerőltetésére ebben a háborúban. Briand miniszterelnök székfoglaló beszédjében fölháborodásssal tiltakozott az ellen, hogy az ő nemzetét bárki rablónak tekintse. Fölösleges a tiltakozás, senki rablóknak nem tekinti a franciákat, még önzőknek és hatalomvágyóknak sem. A francia nemzet viselkedése ebben a háborúiban inkább a boszankodó szánakozás értelmét váltja ki az elfogulatlan szemlélőből, s pedig leginkább az olyanból, aki — mint mi — hisz a francia nép kiváló tulajdonaiban és nagy hivatásában. Mert az csak röstellve, szánakozva láthatja, hogy ez a nemzet minden igazi ok, minden elérhető cél nélkül vérzik és áldoz — semmiért, vagy inkább: idegen érdekekért; hiúsága és németgyűlölete kötelékeivel odacsalogatja magát szövetségesei szekeréhez, saját nemzeti hivatása iránt vakon, bőre önfeláldozással fogyasztja erejét a telhetetlen angol és orosz hatalmi politika érdekeiért. I Mé galasabja. Noé galambja szárnyait kibontva, kis olajággal a magasba szállt. S a merre vígan átrepült szegénybe. Csak gyűlöletre, haragra talált. És visszatért nagy búsan s szólt Noénak: „Uram, hiába! most még korai. Még egetverő dördüléssel zúgnak A vízözönnek roppant habjai.“ Megmutattuk az ellenségnek eddig, Hogy mindent legyőz öklünk vihara. S megmutattuk a legyőzött titánnak, Hogy merre van a béke útja ma. Vad, durva gőggel új halálba törnek, A lejtő egyre kedvesebb nekik. És gyűlölettel vágynak elrabolni A szabadságnak drága kincseit. Jogot hirdet, ki jogtalanság által A világ ura akar lenni ma. A fegyvere: a népek csábítása S a harci kürtje: hazug biblia. A többi nemzet aléltan eped már, Levezeketék a szörnyű hibát. ,S a hajcsár — népek közt a viszály atyja — Csak űzi őket, kergeti tovább. Még nyitott sebük nem elég fekélyes, Még nem volt elég — millió csapás! És lobogójuk hamis jelszót hirdet, Hogy vérözönben lesz a haladás. Hát legyen úgy*, Karthágó balga népe, A kinek nem kell szelíd olajági Budapesti Hírlap(1. sz.) 1916. január 1. fi pilisii esentányel. Budapest, dec. 31. A Pénzintézeti Szözéspont. Hirt adtunk tegnap a politikai pártoknak a Pénzintézeti Középpont dolgában elfoglalt álláspontjáról, az ellenzék harcos kedvéről a munkapárt türelmes szórakozásáról és Apponyi Albert grófnak a békés megegyezésre irányuló javaslatáról. Megemlítettük azt is, hogy mind a két fél részéről történnek majd lépések az összeütközés elkerülésére és pedig alkalmasint sikeresen. Bizakodásunk nem volt alap nélkül való. Tegnap és a mai napon beható tanácskozás folyt az ellenzék és a kormány illetékes faktorai között és a két ellentétes álláspont között olyan közeledés történt, amely jogosult reménységgel biztat a békés megoldás dolgában. Az elvek sérelme nélkül ugyanis mind a két fél enged merev álláspontjából és most már a konfliktus sima elintézése a vasárnapra összehívott értekezletek határozatától függ. Irányadó politikai körökben, erősen bizakodnak, hogy sikerülni fog a parlamenti és pártközi békét a jövőre is biztosítani. A Sztripa-menti nagy harc. A háború eseményei. — Az orosz támadás megsemmisült. — Élénkség az olasz fronton. — Készülődés Szalonodban. — Budapest, dec. 31. Az év utolsó napját írjuk. Holnap már a harmadik esztendő sorszámát fogjuk együtt emlegetni ezzel a borzalmas, végeláthatatlan háborúval. És sehol semmi pozitív jel arra, hogy akiken a világ sorsa függ, komolyan gondolnának a béke helyreállítására. A duma egy csoportja, hangsúlyozottan nem hivatalos minőségében kívánja a külön megegyezést Magyarországgal, Ausztriával és Németországgal. De a politikusok halk szavú kísérletezését már csirájában megöli az ágyú tüze, éppen most, amikor Svelet-Garcában és a bukovinai határon új erővel új offenzíva támadt. Bucsac és Visnyovcik között, délről északnak egyenes vonalban a Sztripa mentén volt a leghevesebb az orosz támadás. E sok vértől ázott területen akarja Ivanov minden áron áttörni Pflanzer-Baltin frontját, de ott magyar katonák állanak túlnyomó részben. És azokon nem fog a tömeg rájuk zúduló áradása, nem a gyilkos tüzelés. A hidegvérrel harcoló hős csapatok megint visszaverték az oroszok megismételt rohamát. A Sztripa alsó folyásánál és Besszarábiában nem voltak nagyobb harcok , a kifáradt orosz katonaságnak pihenőre van szüksége. Volhyniában kisebb jelentőségű előretöréseket kellett visszaverniük csapatainknak. Mi álljak — eszméik érces pajzsával — A fergetegnek száz zivatarát. Noé galambja, szárnyaid kibontva. Hiába szálltal messze földeken! A vértől ázott, fekete mezőkön Uj virág nem nő, fű még nem terem. Még várnod kell! Még akarnak a népek, A vérből-könnyből tengert ontani. Még egetverő dördüléssel zúgnak A vízözönnek roppant habjai. Benjámin Ferenc. Uj angyalfejek. Irta Rákosi Viktor. Édes Istenem, a magam és a velem szenvedők nevében megköszönöm azt a pár meleg és fényes sugarat, mellyel igyekeztél beragyogni az idei széni karácsony ünnepén a lelkünket megdermesztő sötét ködöt. Hogy is volt csak, szedjük sorrendbe a dolgokat. Tavaly karácsonykor a tragédia határainkon dübörgött, a vérhullámok a Kárpátok bérceit verdesték, s Ázsia hordái szilaj szekercecsapásokkal hasogatták érckapuinkat. Minden szilárdnak látszó pontba belekapaszkodtunk, mindennel fölpáncéloztuk magunkat az ellenállásra és mégis minden reggel remegve ébredtünk, hogy a kelő nap sugarai nem a cár lobogóját fogják-e köszönteni a Tátra ormán? És e lelkiállapot gyötrelmeit fokozta az, hogy akkor már roppant sok családnak megvolt a maga gyásza, s folyton uj meg uj sebek keletkeztek Akkor már tudtuk, hogy ezek és ezek sohasem fognak többé visszatérni. Tudtuk, hogy ezeke meg ezeket a volhiniai hómezőkön hurcolják szibériai fogság felé. Ismertük a szerb hadifoglyok rémületes sorsát és mi öregek ilyen körülmények közt kezdtük gyújtogatni a karácsony est szelíd örömeinek apró lángjait. És ezek máskor oly kedves lángok is most csak az üres helyeket világították be. Körülnéztünk, keresve az angyalkákat, az első háborús esztendőben született gyermekeket. És láttunk itt-ott egy ijedtképű fiatal anyát, aki félve rejti el keblére csecsemőjét, nehogy odakint a téli világban dühöngő végzet észrevegye létezését és azt is magával ragadja. A kis ártatlanok kifejezéstelen szemmel tekintenek a fényességbe. Nem értenek ők ebből a világból semmit (ha tudnák, hogy mi se!), egy kicsit kapkodnak, egy kicsit hunyorgatnak, azután eltorzul az arcuk és klbömbölik magukat. Csak sírni tudnak, csak a szenvedést tudják jelezni. (Mégis csak kell hogy valami értelmi összefüggésben legyenek ezzel a földdel.) Hát ez, kedves felebarátaim, mármint az 1914-ik évi, nagyon szomorú karácsony volt. Következett a második háborús karácsony. Lihegve állottunk meg és megelégedetten tekintettünk körül, kitörülve szemünkből a vért és a verejtéket. A levert fenevadak bömbölve futottak vissza vackaikba. A vész messzi a kilépés a 3 horvát-szerb koalícióból, Zágrábból jelenti tudósítónk. Mint az eszéki die Drau című újság közli, a horvát-szerb koalícióból az utóbbi napokban több képviselő lépett ki. Kilépésüket a többi közt bejelentették Wilder Szveozár és Pribicsevics Valérián is. A főrendiház ülése. A főrendiház január negyedikén délután négy órakor ülést tart, amelyen a többi között a hadiszolgáltatás kiterjesztéséről és az árdrágítókról szóló törvényjavaslatokat tárgyalják. Három regnikoláris küldöttség. Alkalmasint a képviselőház január 3-aki ülésén fogják kihirdetni azt a királyi kéziratot, mely az országgyűlést fölhívja, hogy regnikoláris küldöttséget válasszon a címerkérdés rendezésére. Ez lesz a harmadik regnikoláris deputáció, melyet a magyar országgyűlés a Horvát-Szlavon országokbal fölmerült kérdések elintézésére választani fog. Az első küldöttséget a Magyarország és Horvátország közötti pénzügyi egyezmény megújítására küldték ki, a másik a magyar választójogi reform következtében vált szükségessé, mert a magyar választókerületek számának szaporodásával ahorvát országgyűlési képviselők száma is emelkedik, amit ugyancsak regnikoláris küldöttségek útján állapítanak meg az országgyűlés és a horvát szábor.