Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)
1921-05-01 / 94. szám
BUDAPESÍS HlfflJUP (94 87.) 1921 május 1. fiz igfizi, 1 filili Él I Ilii iifüil Sllllfllllflll. — & fStárgiralás tizenötödik napija. — A mai tárgyalást is Sztanykovszky Tibor kihallgatása foglalta le. Az ügyész, a vádlottak és a védők intéztek hozzá kérdéseket. Sztanykovszky megismételte mindazt, amit az ürnök kérdéseire már elmondott. Az ügyész kérdései. A tárgyalás megnyitása után Szilassy Pál dr. királyi ügyész intéz kérdéseket Sztanykovszkyhoz. Az ügyész: Sztanykovszky Tibor! mikor 1919 november 19-én a vizsgálóbíró önt kihallgatta, vallomását így kezdte: „Magamba szállva, töredelmes vallomást akarok tenni és csupán a lelkiismeretemre hallgatok, és vallok önként saját jószántamból." Ön azt mondta erre, hogy ez csak stilizálás. Kérdezem: Mondotta-e ezt a vizsgálóbírónak? A tanú. Ezt a vizsgálóbíró stilizálta, én a vizsgálóbírónak ezt nem mondtam. Az ügyész: Tudja-e azt, hogy Kovács vizsgálóbíró gyorsírással jegyezte, amit előtte mondtak s azután fogott a diktálásba? A tanú: Tudom. Az ügyész: A katonai körletparancsnokság ügyésze előtt ön így kezdte vallomását: „Belátom, hogy nincs értelme a további csűrés-csavarásnak és töredelmes vallomást teszek." Mondta ezt a körletparancsnokság ügyésze előtt? A tanú. Mondtam. Az ügyész. Tehát a vizsgálóbíró előtt magába szállt, a körletparancsnokság ügyésze előtt és a katonai főtárgyaláson is őszinte beismerő vallomást tett, itt pedig azzal állt elő, hogy gyónni akar és vakmerő módon koméd Háláik. Itt mártírnak tünteti föl magát és elég gyáva volt ahhoz, hogy négy fegyveres ember társaságában kiment a villába és ott aláváló módon megölték Tisza Istvánt. A tanú: Ezt nem tettem! Az ügyész: A polgári bíróság előtt is olyan bűncselekményt ismert be, amelyért halálbüntetés jár. A tanú: Ezt visszavontam, és a visszavonást meg is indokoltam. A katonai bíróságnál pedig olyan cselekményt vállaltam magamra, amelyért öt-tíz évig terjedhető szabadságbüntetés járt volna. Perújítással akartam élni és beismerésemet azért tettem, hogy ne mondhassák, azért tagadok, mert gyáva vagyok. Az ügyész. Fegyverszakértők megállapították, hogy ahol ön állott a Roheim-villában, ahol a gyilkosság történt, onnan lövés dördült el. Azóta megváltozott a helyzet? Nem így történt? Erre feleljen. A tanú: Amit itt vallottam a főtárgyaláson, ahhoz tartom magam és azt föntartom teljes egészében. A gyilkosságon nem voltam ott. Az ügyész: Honnan veszi azt a kijelentést, hogy védőügyvédje, Lengyel Zoltán dr. politikai klikk érdekeltségében állott? A tanú: Elsősorban onnan tudom ezt, mert Lengyel Zoltán önként jött ajánlkozni hozzám, hogy védelmemet ingyen elvállalja, ő beszélt rá, hogy a Tisza-gyilkosságot vállaljam, és a halálos ítélet után az anyámnak mondta, hogy csak beszélje rá a fiát, hogy beismerését továbbra is a polgári törvényszék előtt is föntartsa. Innen következtetem, hogy föltétlenül egy politikai klikkben működött. Az ügyész: A Roheim-villában a Tisza-gyilkosság színhelyén történt szembesítésekor ön pontosan megjelölte a helyet, ahol a gyilkosság elkövetésekor állt, egy csendőr fel is ismerte. Hogy tudta oly pontosan megjelölni a helyet, ha nem volt ott a gyilkosságnál! A tanú: Előzőleg már ott voltam egy helyszíni szemlén. Hüttner előadásából tudtam az egészet. A személyzet vallomására vonatkozóan majd a szembesítés alkalmával teszem meg észrevételeimet, mert eddig is például Csermákné és Weszely Margit alkalmazottak mindig az én vallomásaimhoz alakították vallomásukat. Elsőbben csak azt mondták rám, hogy valami hasonló alak volt, olyan sovány, mint én, úgy nézett ki az illető, mint én. Még később azt mondták: ő az, egészen biztosan úgy nézett ki, így minél későbben kerültek velem szemben, minél jobban múlt az idő, ők annál jobban tudtak visszaemlékezni. Az ügyész, ön 1919. november 23-án töredelmes beismerése alapján halálos ítéletet kapott. Nem azért vonja most vissza vallomását, mert talán szabadulni akar a következményektől? "A tanú: Én, mint kijelentenem, megrágalmaztam embereket, ezt most vissza akarom varrni. Jómagam is ártatlan nagyok, felemelt fővel nézek a halál elé. Az ügyész: Emlékszik arra, hogy a Deák-szállóban egy kasszát nyitottak föl, amelyet az olasz frontról hoztak? A tanú: Emlékszem. Az ügyész: Úgy nyilatkozott maga akkor, hogy Tisza úgy felfordul, mint egy kutya? A tanú: Nem tettem. Az ügyész: A katonai tárgyaláson, amikor Dobó tagadott, ön kijelentette, hogy mivel Dobó konokul tagad, most már megmondja, hogy Dobó is adott le lövést. A tanú: Erre Lengyel Zoltán tanított ki. Az ügyész: De ön felállt kétszer is és akkor is tett valami hamis tanulásra vonatkozó nyilatkozatot? A tanú: Ezt pedig Ulain mondotta. Az ügyész: Ön úgy beszélte el az eseményeket, annyira pontosan, hogy csak az tudja így elbeszélni, a lei átéli az eseményeket. A tanú: S úgy beszéltem ezt, mint akinek jó memóriája van. Az ügyész: Honnan tudta ön, hogy még egyszer vissza fog kerülni ide a törvényszékre és itt leleplező tanúvallomást tehet? A tanú: Én erről egyáltalán nem tudtam, nem számítottam erre, mint már ki is jelentettem, könyvben megírtam mindent, amelyet ügyvédemnek adtam át. Az ügyész: És ha a halálos ítéletet közben végrehajtották volna magán? A tanú: Akkor is meg lett volna minden a könyvben és az igazság kiderülhetett volna. Az ügyész ezután kijelenti, hogy több kérdése a tanúhoz nincsen. Miután a bíróság több tagja nem kívánt a tanúhoz kérdést intézni, az elnök felszólítja a vádlottakat, hogy kívánnak-e a tanútól valamit kérdezni. Kéri Pál és Friedrich István kijelentik, hogy nincs semmi kérdésük a tanúhoz. Fényes László kérdései. Ezután Fényes László intézett több kérdést a tanúhoz. Fényes: 1919. november 24-én a rendőrségen szembesítettek önt velem, akkor a szemembe mondotta, hogy én bujjottam föl, akkor én elkeseredésemben kifakadva a valótlan állítások miatt azt kérdeztem, hogy megverték-e, vagy ígértek-e valamit önnek, hogy ilyet állít rólam. A másik akkori terhelt erre lehajtotta a fejét, ön pedig azt mosndta, hogy: „Mi már vallottunk, legjobb lesz képviselő úr„ ha ön is bevallja a bűnét". Ilyet mondani szembe valakinek csak akkor lehet, hogy ha az illető tudja, hogy hamisan akar valakit vádolni, vagy ha igaz, amit mond. Kérdezem, mért mondta akkor ezt a szemembe? A tanú: Én rajtam látták, tudták előre, hogy nem tudom a képviselő úrnak, a szemébe mondani, a detektívek mondották, hogy ha Fényes László tagad, akkor is csak bátran mondjam a szemébe. Oly, helyzetben voltam akkor, hogy még az édesapámnak is a szemébe mondtam volna, hogy ő a felbujtó. Fényes további kérdéseire Sztanikovszky aztmondja, hogy az édesapja Vértessy kérte föl védőnek, a felesége pedig azt mondotta neki, hogy Lengyel Zoltán ajánlkozott védőnek. Október 30-án a helyszíni szemlén találkozott először Lengyel Zoltánnal, aki később kijelentette neki, hogy honoráriumra nem reflektál és csak a személye iránt érzett szimpátiából vállalja a védelmet. Majd azzal kérte őt meg Lengyel Zoltán, hogy beszélje rá Hüttinert, hogy ez Török Sándor dr-t válassza védőül. Lengyel Zoltán Dobó védelmét is el akarta vállalni, de ő tiltakozott ellene. Elmondja még a tanú, hogy május 7-én szállították át a Margit-körúti fogházba, és még aznap beszélt Hlüttnerrel és a védőjével. Hüttner ekkor azt mondta neki, hogy ő nincs benne a dologban, tudja, hogy ő, Sztanykovszky is ártatan, irt is neki egy levelet, a mélyben bocsánatot kért, hogy megrágalmazta. De, tette hozzá Hüttner, mindez nem fontos, csak az, hogy hamarosan kikerüljünk A fontos csak az,hogy Friedrich legyen a fölbujtó. Fényest és Körit is bele kell vonni azért, hogy ne legyen feltűnő az, hogy csak Friedrich van benne. Az elnök (a tanúhoz): És Ön elhitte ezeket a dolgokat Slüttnernek? A tanú: Nem hittem egy szavát sem» Az elnök. De a levelekben, amiket váltottak, olyasmit is írnak, hogy vigyázzunk, hogy össze ne gabalyitsuk a dolgokat A ki ártatlan, a kinek igaza A fo®!«Nos pár. Irta Kozma Andor, Mária Terézia uralkodásának vége felé már ott élt a kedves utca legkedvesebb kis egyemeletes házában a boldog pár, Ferenc József uralkodásának vége felé még mindig ott élt. E két időhatár közé esett múlandóság végezte, többnyire csendesen, néha zajosan a maga folytatólagos munkáját, de abból a boldog párt valahogy kifelejtette. A férfi csinos, derék, szorgalmas, jó ember volt. Hát még a nő, miilyen asszony! . . . Öröm volt látni, mikor a férj reggelenként kilépett a kedves kis házból s az utcáról még mosolyogva bucsucsókokat dobált fel az egyik emeleti ablakba. Amint a férj már atnak eredt, hogy a városba siessen dolgai után, a kedves kis ház ragyogó ablakai kitárultak, s aztán hol az egyikből, hol a másikból rázott ki valami törlőrongyfélét a csipkefőkötős, virágzó asszony. Ezt is úgy cselekedte, mintha még mindig istenveledet integetne az ura után. S még a törlőrongya is tisztább, hófehérebbek, mint manapság a mi gőzmosóból frissen hazaérkezett ingeink. A boldog pár estefelé karonfogva indult sétálni a kedves kis házból. Ha térzene volt, ott mosolyogtak hozzájuk hasonló ismerőseikre, de még többször egymásra. Olykor halkan, ártatlan pajzánsággal össze is súgtak vagy egymás fülébe zümmögték a zenebandától az imént halott dallamokat. Helyesen összetanult, rugalmas léptekkel nagyobbakat is sétáltak. Hol itt, hol ott bukkantak fel a város különböző részeiben és ligeteiben, de mindig csak olyan helyeken, ahol jóravaló nép forgott s teljes volt a közbiztosság. Aki csak látta őket, mind méltányló érzéssel nézett rájuk s azt mondta magában: itt megy, karonfogva a Tisztesség, meg a Tisztaság. A boldog pár valahányszor megint hazaért, mindig újra élvezte kedves kis háza kertes udvarát: a színes és aranyos üveggömböket a rózsafák mellé szúrt fehér karókon, meg az olajfestékkel bevont, kitűnő vizű szivattyús kutat Majd naponként új elragadtatással nézte lakószobái jóízű módos kényelmét: a súlyos tömör fákból mesterféni készült politúros bútorokat, a mindenféle alakú és színű hímezett selymes káprisz-párákat, a szép puha tarka szőnyegeket, a kisebb-nagyobb spanyolfalakat, kínai és memkinai tapétáikkal, az üvegfalas szekrényt teliszelő sok remek és bohó csecsebecsével, a falakon a jeles metszeteket s a mennyezeten a kréstályf ily ingekkel villogó csillárokat. De tán még jobban gyönyörködtette mindezeknél a megfelelő falon értékes véselű ikerkeretben függő, domború kicsinyítő tükör, melyben ha kitártak minden szobaközi ajtót, az egész lakás, benne maga a boldog pár is, mint valamely varázslatos liliputi palota belső pompája tükröződött vissza. Idegennek nem véd könnyű a bejutás a boldog pár családi szentélyébe, de a boldog párhoz hasonló atyafiak és barátok sok nyájas estét értekmeg ott. A boldog pár közül az asszony zongorázott, a férj csellózott hozzá. Aztán a székesegyház elismert orgonaművésze ült a zongorához s a boldog pár duett-énekét kellemes akkordokkal kísérte. Néha kvartettek s még nagyobbfajta szép muzsikálások, sőt szavalások is voltak jó régi költőkből. Kitűnő kávék és finom vacsorák azonban mindig voltak, Oly bőségesen voltak, hogy a maradékból másnap már a boldog pártól istápol házi szegények is lakomákat adhattak a maguk háziszegényeinek, így folyt a boldog pár boldog élete majdnnin kétszáz esztendőn keresztül. Közben, persze, a boldog pár néha megöregedett és meghalt. De ezt alig lehetett észrevenni, mert folyton újra is született s s hamarosan megint egészen ugyanaz a boldog pár, lett, aki mindig volt. És a kedves kis ház, a kertes udvar, a színes üveggömbök, a kút, a nyájas otthon szép, tiszta berendezése, a kicsinyítő tükörözés minden egyéb, becsületesen kitartott. Sőt idővel fokról-fokra tökéletesedett is a haladó korok újabb technikai vívmányaival. Már Ferenc József uralkodása kezdetén volt a házban gázvilágitás is; közepén jött a vízvezeték s attól fogva a derűs fürdőszoba cinkádjába két csapból zuhogott a hideg, meg a meleg viz s fönn a harmadikból s zuhanypermeteg. E korszak vége felé pedig egy-egy csettintésre már villamos fény is gyűlt ki az egész házban. Mindez az új csoda azonban illően beileszkedett a régi bevált, keresztül-kasul szolid formákba. Fokozta az élet kellemességét, anélkül, hogy elrontotta volna boldog, ósdi stílusát, így a boldog párnak mindig volt oka rá, hogy boldognak érezze magát, hogy szeressen élni s hogy, ha közbe-közbe meg is kell halnia, megint mindig újra szülessék. Kisebb-nagyobb világviharok, feajlet például a nagy Napóleoné, a negyvennyolcadiki forradalomés egy-egy rövid háborúé, keményen ráijesztettek ugyan a boldog párra, — de aztán elég hamar tovazugtak a kedveskis ház fölött. Tán le is verték egy csomó cserepet, hanem azon segített a cserepesmester — s belül maradt minden a régiben. Csakhogy Ferenc József uralkodása végén nagy baj történt. Olyan világvihar zúgott, dörgött, villimlott, szórta mennyköveit, rázta az eget és a földet, a minő még soha. A boldog pár egyszer csak gyászruhában járt smindig sirt. A fiuk elesett. Leányuk is gyászruhában járt s még jobban sírt,mint a szülei, mert annak a vőlegénye is elesett. Ki lesz itt ezután a boldog pár, ha meghal az a kedves ósdi boldog pár, amely már szintén nem boldog?,,."