Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-21 / 65. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak : Egy hónapra 600 korona, negyedévre 1700 korona. Egyes szám ára 30 korona. Ausztriában egy példány ára 1300 osztrák kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: •­­Csajthay Ferenc Ára 30 korona, Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 65. szám Szerda, március 21. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84» fl logjkid­ó betegség. Budapest, műrc. 21. Az ifjúság tüntetéséből keletkezett izgalomnak és politikai kavarodásnak volt egy jó következménye: egy olyan egyértelmű szavazás­­a Házban a kor­mány nyilatkozataira, a­milyennek a vágya betölti mindazok gondolatát, a­kik el nem vakítva a lármás párthar­coktól, ragaszkodnak a reményhez, hogy végre is találunk kibúvó utat a közéleti labirintusból, melyben a vérre szomjas Minotaurusz kergetőzik és viaskodik h at vérző nemzettel. A belügyminiszter ma egy idevágó interpellációra felelve, rátalált arra az útra, melyről nyilatkozata szerint nem is akart letérni s melyen ma biztos járással ment a cél felé, melyet kere­sett­ a lelkek megnyugtatása felé. Bethlen István gróf is nyilatkozott s a Ház mint egy szál­ erdő állt fel, tudo­másul vevni a miniszterek nyilatko­zatát. Emlegetik ugyan Péter meg Pált s tán egy harmadik szentet is tud­nak, a­ki felállással nem vette tudo­másul a válaszokat, de elvégre két­­három ember nem számít, a Ház tün­tetése a rend mellett impozáns volt. Ezzel, a­mi néhány napon át a napi politika izgalmas és szinte válságos kérdésének látszott, bevonult az elin­tézett politikai incidensek arhívumába ad acta. De senki se kecsegtesse magát azzal, mintha itt most valamely ügy érdem­leges elintézést nyert volna. Az utca, a felvonulás, az összeütközés a rendőr­séggel és bármely kihágás és rendza­varás ebből fa a fajtából, az mind csak sz­imp­tóm­a. Ha a tó vize bugyborékol, akkor a fenekén valamelyes erjedés megy végbe. Ha zörög a haraszt, vagy a szél fújja, vagy valamely fenevad bujkál alatta, ha szinte néha csak nyúl is. És ha a testünkön pattanások vagy éppen fekélyek nyílnak meg, bizo­nyos, hogy szervezetünkben betegség bujkál. Konstatálnunk kell, hogy a jó fiúk felvonulása március tizenötödikén stratégiailag kitűnő volt. Az a néhány rendőr, a­mely az utcát őrizte, szinte csapdába jutott. Ez bizonyítja, hogy céltudatosan volt rendezve. Még jel­lemzőbb a mi utána következett. Egy szónoklat egy ujságház ablakából. Azóta pedig sorozatos cikkek, melyek hangjukkal, irányukkal és izgató tar­talmukkal egyfelől a rendőrség önér­zetét támadták, tekintélyét rontották és fegyelmét veszélyeztették; másfelől az ifjúságot tüzelték követelések for­­mulázására, a megkezdett uton való kitartásra s cselekedeteit nemzet- és fajmentő akció gyanánt magasztalták. Az egyetemi épületek bejáratánál folytatott úgynevezett igazoltatásokról, melyek csúnya verekedéssé fajultak nem egyszer, nem is szólok, mert itt két igen bántó megjegyzést kellene tennem. Első, hogy azok a zsidóball­­gatók, a­kik a numerusz klauzusz al­kalmazásával vétettek fel, épp oly jog­gal járnak ki s be az egyetem kapuin, mint akárki más. És így tanuló ifjú­ságunk másoknak olyan jogaiban tipródik, melyeket voltaképpen védel­meznie kellene. Másik megjegyzésem, hogy ifjúságunk tán észre se vette nagy hevében, hogy mint nagy több­ség egy elenyésző kisebbségen tölti ki bosszús kedvét, a­mi mindenképpen ellenkezik a magyar lélek lovagias és úri hagyományaival. De mindezt el lehet ütni azzal, hogy á la guerre comme á la guerre: ott nem sokat okoskodik az ember, hanem­­­át. Mindezek sajnálatos dol­gok, de ezek sem tartoznak a kérdés lényegére. Jobban érinti a dolog vele­jét a városi keresztény párt értekezle­tének a szelleme, a­mely szintén gyújtó csóvákat dobott a mozgalomba, mintha attól tartott volna, hogy le­lohad, mielőtt nagyobb tűzi veszede­lem támadna belőle. Ezek mind olyan jelenségek, a­me­lyek elárulják, hogy közéletünk szer­vezetében valamely erjedés, valamely betegség bujkál. És bizonyos, hogyha ez az erjedés beleeszi magát a nemzet s az állam testébe, akkor feltar­tóztathatatlan a bomlás és a rend s a híres konszolidáció halomra dúl. És bizonyosnak látszik, hogy kormá­nyunk eddig mindig csak a szimptó­­mákat kenegette el és a baj forrásához, a betegség fészkéhez nyúlni nem mert vagy nem tartotta tanácsosnak, hogy hozzányúljon. Pedig az is bizonyos, hogy ezek a kellemetlen szimptómák, a­melyek minduntalan izgalomba dön­tik a társadalmat, addig meg nem szűnnek, a­míg a kormány a forrásu­kat egyszers mindenkorra be nem dugja. Van-e erre hatalma, van ehhez ereje, ez az, a­mit mi nem tudunk. De nyilvánvaló, hogy az egész országot sanyargató bajok komoly orvoslásá­hoz is addig biztos kézzel nem nyúl­hat, a­míg mellette, körülötte, alatta és fölötte oly tényezők bírnak befo­lyással, döntő szóval és intézkedő jog­gal, a­melyeknek szereplése,­ cseleke­detei és sajtóbeli nyilatkozatai kiállón ellenkeznek azzal a felfogással, melyet a kormány a nemzetgyűlésen és min­den kínálkozó alkalommal magáénak vall. Azt mondja a latin költő: dum delirant reges, plectum­ur activi. Ha bomlanak a királyok, a nép issza meg a levét. Ha egy nemzet szekerét a kor­mány előre húzná, barátainak vallott hívei pedig húzzák hátrafelé, azok isz­­szák meg a levét, a­kik magukat erre a szekérre bízták. Az élet szükséges cikkeinek merész áremelkedése, pénzünk riasztó elérték­telenedése, a kereskedelem pangása a devizapolitika miatt, a­­gyárak vesze­delme ugyanezért, a mezőgazdaság vál­sága, a pénz menekülése kosztba, a vállalkozás, építés lehetetlensége, mind katasztrófával fenyeget benn­ünket és minket egy hétig lázban tart egy kis diáktüntetés és mikor tapintatosan és szerencsésen elintéztük, föllélegzü­nk, mintha valami nagy dolgot műveltünk volna. Pedig nem csináltunk egyebet, minthogy elsimítottuk a körülöttünk ólálkodó veszedelem lába nyomát A veszedelem tovább is itt jár, tán egy kicsit meghúzza magát s uj alkalomra vár, hogy jelt adjon magáról. A­mi pedig az ifjúságot illeti, én nem mondom, hogy ne politizáljon és ne tüntessen. Hiszen a forradalom óta maga az egyetemi tanári kar is súlyo­san meg van fertőzve. De az ifjúság, ha a maga érzelmei vezetik, ezt nobilis formák közt, stílusosan végezze, magá­hoz és hagyományaihoz méltón. Valamikor az egyetem egy külön autonóm intézmény volt. Birt még vallásjoggal is. Az új idők megvisel­ték az intézményt, a professzori kart és az ifjúságot is, mely működését a tantermekből s az egyetem­­ autonóm teréről áthelyezte politikai színezetű alakulatokba, s a politikai pártok szer­vezett hadseregüknek nézik az ifjúsá­got. Vissza, fiatalemberek, erről a lej­tőről, a régi hallgatók, a régi „egye­temi polgárok“ önérzetéhez, idealiz­musához, komolyságához és élet­kedvéhez és erkölcséhez, fi­­n­álisiintetisek ügye nemzetgyűlésben. — Ssiifsk­ Scarzatok. — SS gazdasági­­a«asiafob° — Sürgős interpelációk­ a március 35-iki tüntetésedről és a komáromi ellenzék­i gyűlés feloszlatásáról,. — A politikában sok gyúlékony anyag hal­mozódott fel a nemzetgyűlés ötnapos szü­nete alatt. Ebbe a rövid szünetbe estek bel­e a március 15-iki diák­tüntetések és a ko­máromi ellenzéki gyűlés feloszlatása. Szo­morú valóság, hogy ugyancsak ez alatt az öt nap alatt esett a korona néhány ponttal és kezdte meg újabb iramát a drágaság, de a koronáról és a drágaságról egy szó sem esett és a közönséget is, mely zsúfolásig megtölteté a karzatokat, a politikai szen­zációk, a napirend előtti felszólalások von­zották a Házba. Nagy számmal jelentek meg a képviselők is, mert hogy-hogynem, válságos politikai fordulatokat fűztek a mai üléshez, mely azonban minden vára­kozás ellenére, nagyobb balesetek nélkül folyt le. Scitovszky Béla elnök nem engedte meg, hogy a csiklandós témákat napirend előtti felszólalásokban tegyék szóvá. A kérelme­zőknek be kellett érni a sürgős interpellá­ciókkal, melyeikre csak délután fél három­­kor került a sor. Az elnöknek ez az intéz­kedése nagyon helyesnek bizonyult. A hosszú várakozás lecsillapította a szenve­delmeket, azonkívül a napirendet is zökke­nés nélkül lehetett letárgyalni. Tető alá hozták a mezőgazdasági munkáslakásokról és a mezőgazdasági munkaadók és munká­sok jogvitáinak rendezéséről szóló javasla­tokat és megválasztották Mayer János ügyében az összeférhetetlenségi bizottságot. Már három órára járt 82 idő, mikor végre rátérhettek a sürgős interpellációkra. A folyosókon szó volt arról, hogy előzete­sen egy pártközi értekezleten szedjék ki a miére­,­fogát a március 15-iki tüntetésekkel kapcsolatos ügyeknek, de a gondolatot el­­ejtették, s úgy látszik, nem is volt rá szük­ség, mert az interpellációk és a pártok ma szokatlan önuralmat tanúsítottak. Pedig a helyzet elég furcsa volt. A kormánytámo­­gató Csillét­­ András alkalmazta interpellá­ciójában az ellenzéki tónust, az ellenzéki Benedek János pedig a konzervatív stílust. Abban egyeztek, hogy mindketten szeretet­tel nyilatkoztak az ifjúságról és respektál­ták a rendőrségben a hatósági tekintélyt Annál messzeb sodródtak egymástól követ­keztetéseikben és követe­éseikben. Csillény a rendőrség ellen szigorú vizsgálatot kért, melyet a belügyminiszter maga vezessen, továbbá követelte a rendőrség reorganizá­cióját és az oda nem való elemek eltávolí­tását. Melegen vette pártfogásába a Baj­társi Szövetséget és hevesen követelte an­nak az izgató sajtónak megrendszabályo­­zását és a bíróság elé való állítását, mely­nek végzetes szerepe volt a forradalmak felidézésében. Benedek János az ifjúság bojtogatóit egészen máshol keresi, mint Gsilséry.­ Az ifjúság kiömlött vére ezeken a bujtoga­tókon szárad. Ezeknek a műve, hogy az ifjúság engedelem nélkül tartotta a tüntető sétát. Az ifjúság nem teheti ma­gát túl a törvényen, nem pofozhatja ki az egyetemből azokat az ifjakat, a­kik jog és törvény alapján hallgatói a főiskoláknak. A Bajtársi Szövetség sem lehet állam az ál­lamban. Ez anarkia volna. Az ifjúság se legszebb márciusi hagyományoktól tér el, mikor egy faj, a zsidóság ellen fordul. Közbeszólás, összecsapás volt elég az in­terpellációk­ alatt, de az úgynevezett na­gy jelenetek szerencsére elmaradtak. J­a­­kovszky Iván belügyminiszter nyomban válaszolt. Művésznek mutatkozott a­z ifjú­ság érzelmeinek méltány­latában és ener­gikus fű-főrendőrnek a rend érdekeinek­ és a törvény tekintélyének védelmében. Mon­danivalóját arra az alaptételre helyezte, hogy nem szabad gyűlölséggel beszélni az ifjúságról és nem szabad gyülölséggel tá­madni a rendőrhatóságot. A szigor­­ vizsgá­lat, melyet ígér, csak megerősítheti a rend­­őrség tekintélyét. E vizsgálat céla nem lehet a rendőrség reorganizációja. A fe­gyelmi jogszabályok határát nem engedi megsérteni, külső tényezők bevonásával a vizsgálatba, elcsapatásokkal stb. A­míg ő fit a belügyminiszteri­ székben, ne féltsék a rendőrség szellemét. Kéri a pártokat, ne mérgesítsék el­ az ügyet, ne engedjék, hogy az ifjúságot megint az utcára csalogassák, mert a rendőrség kénytelen volna köteles­ségét teljesíteni. Dugják vissza hüvelyükbe a kardokat. Az ellenzéki pártok növekvő megelége­déssel hallgatták a belügyminisztert, majd­nem hangosabban és gyakrabban helyesel­tek, mint a többség. ..Nem sikerült a puccs!“ — kiáltották a szélsőbaloldalról, a­mi alatt azt kel érteni, hogy a szélsőjobb­­oldal egy kisded csoportja nem tudta Beth­lent és Rakovsikyt kivenni a nyeregből. Az ellenzéken tudniillik szentül meg van ne Ol­innról győződve, hogy a szélső­jobb frond űr­­ei a kormány léte ellen áskálódnak. Benedek János szívesen vette tudomásul a belügyminiszter válaszát. Csili érv csupán a miniszter személye iránt való tisztelet­ből, noha a miniszter nem válaszolt, neki a sajtó megrendszabályozása kérdésében. Erre felállt Bethlen István gróf minisz­terelnök és a belügyminiszter válaszát olyan nyilatkozattal egészítette ki, mely magával ragadta csaknem az egész Házat, hátra a sajtó­izgatás napról-napra való fokozódását, jobbról is, balról is, de már intézkedett, mert­ nem engedi meg, ho­gy a nagy nehezen elért konszolidációt újból fel­forgassák. Az egész Ház tapsolt és egy­hangúan tudomásul vette a miniszteri vála­szokat. Egy-két képviselő maradt csak­­ilyen ele lehet, hogy ebben sem volt szán­dékosság. Aztán Ga­cker Miklós interpellált a komá­romi ellenzéki gyűlés feloszlatása dolgá­ban, Grieger, úgy látszik a Komáromban bennerekedt kortesbeszédet mondotta el, vagdalkozott j­obbra-balra és személyeske­dett. Sgbebelsberg kultuszminiszterről azt mondotta, hogy az általános választójog kérdésében másképp beszélt neki és más­képp Bassay Kárálynak. Hed­geshalmi La­jos volt miniszter azonban, a­ki annak­idején elnökölt a választójogi rendelet megalkotásairól­, még az est folyamán nyi­latkozatot adott ki, a­mellyel mint korona­tanú­ védelmezte meg a kultuszminisztert Grieger vádja ellen. Rakovszky Iván belügyminiszter azonnal válaszolt Grieger interpellációjára, de ezt a válaszát csak a többség vette tudomásul, az ellenzéket nem sikerült kieresítenie.­­ Az ülés előtt és a déli órákban szokatla­­nul és módfelett mozgalmas volt az Ország­­ház­ tere. Igen nagy érdeklődő közönség szállingózott a képviselőház kapui felé és különösen nagyszámú egyetemi ifjúság vo­nult­ föl, de nem tüntetés okából, hanem csupán azért, hogy a karzatokra juthasson. A közönség nagy része azonban csalódottan távozott, mert a karzati jegyek elfogytak­ és a karzatokon minden talpalatnyi helyet elfog­alt a kiváncsiak serege. Noha semmi­féle rendzavarás nem történt, sőt incidens sem fordult elő, a rendőrség kötelességé­hez híven megtette a szükséges óvóintézke­déseket. A szokott rendőri készenlét mellett Domonkos rendőrfőtanácsos vezetésével autón harminc rendőr ment dél felé az Ország Knizába. A rendőrség egy része a té­ren foglalt állást, a nagyobb csoport pedig benn az Országházában helyezkedett el Baj

Next