Budapesti Hírlap, 1923. június(43. évfolyam, 122–145. szám)
1923-06-10 / 129. szám
Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 129. szám. Vasárnapi szám ára 70 korona. Vasárnap, június 10. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak : Egy hónapra 1000 korona, negyedévre 3800 korona. Egyes szám ára 50 korona. Külföldi előnééseik fenti árak kétszerese. Anntriában egy példány óra hétköznap 1500 por, vasárnapon 2000 o. kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kerület, Rükk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. boríts és stilániiIÉS: Budapest, jun. 9. Bethlen István grófnak római sikere mintha kék égből lecsapott villám lett volna ellenségeinkre nézve. S mert a fény gyorsabban jár, mint a hang, a dörgés a villámlás után csak most hallatszik. De különös: nem onnan, ahol a villám cikázott. Azon a tájon ellenkezőleg a szivárvány biztató íve épült föl előttünk. Mussolini beszédében, amely a Budapesti Hírlap szombati számában volt olvasható. A dörgés Prága, Bukarest és különösen Belgrád felől hallatszik. Az európai szemhatár egyáltalán felhős. A sárkányfogak, melyeket békeszerzés címén oly pazarul vetettek, csírázni kezdenek és korunk tragikomikus jelensége, hogy a győztesek, állig fegyverben, a kifosztott és lefegyverzett és megcsonkított legyőzöttektől való kísérteties félelmektől nem tudnak megszabadulni, Prágából azt dörgik felénk, hogy igenis Csehország is, Magyarország is rá van szorulva a kölcsönös megértésre, de a cseh kormány, hogy ennek a bevallott saját szükségének is eleget tegyen, a jószomszédság e minimális mértékét is föltételekhez köti s e föltételek élén az áll, hogy mi vele szemben külön fogadalmat tegyünk a trianoni béke elismeréséről. Neki nem elég, hogy mi törvénybe igtassuk e cudar békét. Hajlandó velünk jó szomszédságot tartani, de előbb még alázkodjunk meg egy kicsit. Milyen barátság lesz az, mely így jön létre? Nem rózsát hintünk az útra, melyen kezet akarunk fogni, hanem tüskével szórjuk be, hadd vérezze meg a lábunkat. A legkevesebb, amit erre gondolnunk kell az, hogy az ilyképpen gondolt baráti szándékot nem lehet komolyan vennünk. A jó szomszédos viszonynak semmi akadálya nincsen, annak feltételei csak gazdaságiak lehetnek. Aki politikai és erkölcsileg megalázó feltételekhez köti, arról föltehetjük, hogy nem is akarja ezt a jó viszonyt. Belgrádból éppenséggel fenyegető hangok dörögnek felénk. Nincsics külügyminiszter mondott a szkupstina tegnapi ülésén beszédet, melynek egy helye arra ragadta a képviselőket, hogy viharosan tüntessenek ellenünk s felkiáltásokban a belgrádi magyar követ internálását követelték. Ez a beszéd is egyébként arról mesélt, hogy a trianoni békét nem hajtjuk végre, csak ideiglenesnek tartjuk, hogy hadseregünk újjászervezésére s megerősítésére törekszünk s több efére. Hol keressük e kitörések s e műfelháborodások okát? Elsőbben is természetesen Bethlen útjának erkölcsi sikerében. Nyilvánvaló, hogy a jóvátételi bizottság szavazatát a francia elnök döntötte el. Tehát egy hajszálon múlt, hogy nem az angol és olasz javaslat győzött. Ez méltán megdöbbenti a kisantant tagjait, kiknek eddig sikerült a nagyantant által Magyarországot szomorú sorsára juttatni; de ha így folyik a dolog tovább, ha Magyarország igaza folytatja előnyomulását, mi lesz akkor a kicsinyek zsákmányából? Az első eset, ime, amikor a magyar nemzet a Nyugat fóruma előtt szóhoz jut, így kihozza sodrából azokat, akik minden sikerüket annak köszönhetik, hogy eddig az ő rágalmaikkal szemben mi szóhoz sem juthattunk. De, azt hiszem, ez csak egyik oka az ő nyugtalankodásuknak. A másik a saját belső dolgaik züllött állapota. Horvátország kezdi rázni a szerb bilincseket, amelyeknek zörgése múlhatatlanul el fog hallatszani mindenüvé, ahol eddig azt hitték, hogy a szerb csakugyan felszabadította valamely tűrhetetlen rabságból a horvát testvért. Mi lesz abból, ha kisül, hogy a régi „magyar rabság“ kívánatos állapotnak látszik a „szerb szabadság“ mellett? A sok felszabadítás humbugja tisztán fog állani Európa előtt , mert etikai alap nélkül béke fönn nem állhat, hamarosan rá fog eszmélni a világ arra, hogy kénytelen lesz, ha romba dőlni nem akar, ezt az etikai alapot megadni az európai államoknak. Mert mi eléggé tönkre vagyunk ugyan téve, és hitvány képmutatás az, hogy mi veszedelme vagyunk szomszédainknak és a békének; ellenben kegyetlen valóság az, hogy csak fegyverrel fékentartott polgárháború lappang Csehországban, Romániában és Szerbiában egyaránt. Ahogy ezek az államok keletkeztek, úgy csak zsarnokság születik, nem nemzet. Lengyelországban is új kormány alakult s a miniszterelnök nagy beszédet mondott. De minket nem az izgat, ami ebben a beszédben benne van, bár ez azt jelenti, hogy Lengyelország féllábbal már belépett a kis antantba, hanem jobban izgat az, ami nincs benne. Nincsen pedig benne csak egy szóval is .• Magyarország. Százados hagyomány a magyar-lengyel testvériség. Eddig minden kormánya Lengyelországnak megemlékezett ilyenkor rólunk, ha nem többel, legalább e századi kapocs fölemlegetésével. Az új kormány ezt is elhagyta. Ez a kormány nyilván új ösvényekre lép. Könnyen rájöhetünk, hogy Lengyelországot a kis antantba a francia érdek szervezi bele. Egyáltalán azt gondoljuk, hogy Franciaország pillanatnyi érdeke nehezedik Európára. A német jóvátétel és rharvidéki bonyodalom megoldásáig minden meglepetésre el lehetünk készülve. Ez mint egy igézet tartja megbűvölve az egy érdekkörbe szorult államokat. Francia generálisok utazása e keleti államokba, francia milliók a román hadsereg fölszerelésére, az utódállamok kormányainak és sajtójának aggresszív fellépése, mind a ruhrvidéki villámlások reflexfénye. De remélnünk kell, hogy ez az utolsó alkalom arra, hogy Franciaország égisze alatt és presztízse rovására szomszédaink megpróbálják rajtunk packázni. Ezzel biztat bennünket a szivárvány, mely Rómából indulva íveli át Európa egét. Mussolini igen szokatlan módon és körülmények közt vette kezébe a hatalmat. A világ megdöbbenve nézte és feljogosítva érezte magát arra, hogy kételkedéssel fogadja merész vállalkozását. De Mussolini embere volt és maradt is a helyzetnek. Nemcsak ellenfeleivel bánt el, hanem bele tudta törni párthíveit is a rendbe, melyet hazája számára meg kívánt teremteni. Megbízható értesülésből tudjuk, hogy Olaszország lakosságának túlnyomó százaléka feltétlen híve. Ez pedig azt jelenti, hogy eddigi működésével, eddigi politikájával megnyerte magának a közvéleményt is. Fasiszta hadserege megszerezte neki a hatalmat; ahogy pedig kezeli a hatalmat, az megszerezte neki az egész olaszságot. Ebben nagy erő rejlik és ezért nagy jelentősége van nyilatkozatának s állásfoglalásának az európai kérdésekben. Ez a beszéd, mely az olasz törvény ek aggniézis. III. A tünetek okai. Irta Geza. Budapest, jun. 9. Közéletünk elszomorító tüneteinek az okát megtalálni fölötte nehéz, még akkor is, ha csupán egyes tünetek okát kutatjuk, s még nehezebb az általános okokat és magát a betegség alapokat felkutatni, vagy a betegséget megállapítani. Hiszen az egyes ember betegsége is rendszerint nem egy okból származik, hanem több ok összetalálkozásából ered. Akinek nincs hajlama valamely ragályra, az nem szokta megkapni. De azért mégis előfordul, hogy a fertőzést legyőzni képes szervezet is fogékonnyá lesz, ha nagy lelki izgalom, meghűlés vagy gyomorterhelés járul hozzá, így vannak a nemzetek, államok is közéleti betegségeikkel. Kutassuk tehát a tünetek közelfekvő okait egyenként, hogy azután a távolabbi okokat földeríthessük és magának a betegségnek a természetét megállapíthassuk. Függő helyzetünk a teljes külügyi elszigeteltséggel függ össze, melynek közvetetlen okát nem nehéz megtalálni. És ez a nemzet gyöngesége mind erkölcsi, mind pedig katonai tekintetben. Ha a magyar nép akkor, amikor elvesztettük a világháborút, nem hagyja magát hazug próféták által félrevezetni, hanem mint egy ember áll királya mellé hazája védelmére, ma volnának barátaink. De mivel népünk egy honáruló kormány felhívására eldobta a fegyvert és a hazát védeni meg sem kísérelte, oly csekély értelmi nívóról és oly nagy erkölcsi fogyatkozásáról tett tanúságot, melyet a győzök megérteni sem tudtak, hanem csak kihasználni törekedtek. Ugyan ki keresse annak a nemzetnek a barátságát, mely önmaga fegyverezi le magát éppen akkor, a mikor nem szövetségi hűség, hanem a saját léte, fennmaradása érdekében kell a fegyvert használnia, legalább is a markában tartania. Hiszen a külpolitikában az érdekek határoznak s ezen alapszik a nemzetek barátsága. Ki keresse hát a barátságát annak a nemzetnek, mely a saját érdekével szemben is vak? Ha a közel kétmillióra menő magyar csapatokból csak félmillió marad fegyverben a fegyverszünet után (pedig ennyi maradhatott volna), sem, Belgrádban nem beszélt volna oly rémben a francia főparancsnok, sem az oláh, a szerb és a cseh nem merte volna rátenni a lábát magyar földre. Hiszen így is csak lépésről-lépésre, több próba után merték ezt tenni, amikor látták, hogy az ország csak- ugyan nem védi magát. ! A trianoni béke azután megpecsételte a helyzetet. A hadsereg azóta már, le van szerelve. Ki és amiért keresse hát a magyar barátságát, amikor mint szövetséges nem értékes többé, mert sem erkölcsi ereje nem volt önmagát megvédeni, amikor még az anyagi ereje megvolt hozzá, sem anyagi erőt nem képvisel ma, amikor hadseregét már leszerelték? Annak tehát, hogy mostanáig egy nemzet sem volt igaz barátunk, hanem úgyszólván minden államnak, mely számottevő tényező a külpolitikában, a kormány a velünk szemben, a békekötés után is még mindig ellenséges, vagy legföljebb tartózkodó magatartást tanúsít irántunk,legláthatóbb oka, amit mindenki tud, erkölcsi fogyatékosságunk és anyagi gyöngeségeink egyaránt. Hiszen a történtek után annyira semmibe sem vesznek, hogy nemcsak katonai erőnkben nem bízik senki, hanem abban sem, hogy ha idegen támogatással talpra tudna valaki állítani, azt az anyagi erő ki tudná-e a maga javára használni s a magyar nem fordulna-e az ő ellenségei felé. Az első és fődolog volna tehát a külföldet felőlünk jobb véleményre bírni, hogy belássák, hogy a magyar naiv volt ugyan, de nem hitvány, hogy a magyart akkori vezetői is, már t. i. Károlyi Mihályék és ellenségei is megcsalták, de ellenségei le nem győzték, és végre hogy a magyaron a trianoni békével oly égbekiáltó igazságtalanság történt, melyhez hasonlót nem folytat föl a világhistória. Barátokat kell keresnünk, mint Bethlen István megkísérelte ama hatalmak között, amelyek hasznunkat vehetik, ha ma talán nem is rajongnak értünk. A mi gazdasági helyzetünk nyomorúságos voltát illeti, abban nagy része van elszigetelt külügyi helyzetünknek is, mert a jóvátételnek nevezett követelések Damokles-kardja azért függ még Ina is a fejünk fölött, mert azok az államok, melyek a jóvátételt megállapítják, még ma is ellenséges érzéssel viseltetnek irántunk. De még az ország megcsonkítása is sok súlyos gazdasági hátránnyal jár. Ez mindenesetre nagy akadálya gazdasági konszolidációnknak, de azt hiszem, hogy a bajok fő oka mégis magunkban, gazdasági politikánk iránytalanságában és kapkodásaiban van. Mert ha igaz is, hogy fokozni kell a termelést, akkor nagy tévedés azt hinni, hogy a termelést fokozni lehet a gazdasági élet gúzsbakötésével, megrendszabályozásával. Hiszen a termelés fokozásához tőke kell, a tőkegyűjtéshez takarékosság, de lehet-e takarékos az, aki a pénzérték hanyatlása miatt csak vesztt, ha pénzét el nem költi, hanem megtakarítja? A termeléshez kell munkakedv. De ez nem lehet meg ott, ahol senki sem kereshet annyit, hogy keresetéből tisztességgel megéljen. A termelők az adókat áthárítják a fogyasztókra. Márpedig minden termelő egyúttal fogyasztó is. Az adóemelés tehát megdrágítja az életet s amit az állam e címen bevesz, azt kénytelen visszaadni a pénzérték ha hozás határozatából ország szerint terjesztetni fog, nagy és elszánt kapavágásokkal egyengette a béke és megértés útját. Nevezetes kijelentéseket tett a Ruhr-vidék kérdésére vonatkozóan, a német jóvátétel összegét is megjelölte s bőven szólt a magyar dolgokról s nevezetesen kimondotta annak a lehetőségét, hogy a jóvátételi bizottság rekonszideráció tárgyává teheti a minapi, reánk vonatkozó határozatát. Sőt fölvetette, Angliával egyetértve, a magyar, osztrák és bolgár elleni jóvátételi követelések törlését. Ily nyílt, határozott, s a helyzet és viszonyok nehézségeivel, sőt szükségeivel számoló szót még a békekötések óta vezető és felelős állásban levő államférfiútól nem hallottunk. Mussolini leheletéből friss és életűt levegő áramlik be Európa fojtott légkörébe. Ez az első lépés kifelé — nem a háború, hanem a háborúnál is gonoszabb Békék érzelmi és rothadt erkölcsi világából. Ki a napfényre, mely egyformán süt minden teremtett lélekre. Süssön egyformán valahára a nemzetekre is. A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal