Budapesti Hírlap, 1929. május (49. évfolyam, 98–120. szám)

1929-05-01 / 98. szám

2 egy vérbeli angol fejébe. A mellett kissé furcsán fest ez a francia részről jövő szekatúra, ha folyton fülébe har­sogják az angol embernek a hagyományos an­gol-francia barátságot... Politika nélkül, üzleti alapon! A nagy nemzetközi politika kérdései, lesze­relés, jóvátétel, — a küszöbön álló választások miatt, amelyben egyébként sem játszanak ér­demesebb szerepet, — egészen a háttérbe szo­rulnak, ugyanakkor, amikor Európa fokozot­tabb figyelemmel fordul e problémák felé. A párizsi tárgyalásokkal szemben a legtöbb an­gol józan és szinte üzletszerű magatartást ta­núsít. A német álláspont, — mondják — na­gyon érthető. Hogy Németország ellenjavas­latokkal áll elő és igyekszik érdekeit megvé­deni, az egészen természetes. Jóllehet a szö­vetségesek és Németország javaslatai közt rendkívül nagy a különbség, azért az ellenté­teket még át lehet hidalni, az az utóbbi idő­ben felülkerekedett francia felfogás pedig, mintha a jóvátételi tárgyalások két évvel ko­rábban kezdődtek volna meg, egészen téves, ellenkezőleg, az egész világ érdeke azt kívánja, hogy a jóvátétel problémája egyszer és min­denkorra politikamentes és tisztára üzleti ala­pon elintéződjék és Anglia feltétlenül ebben az irányban fog továbbra is dolgozni. Annak a lehetősége, hogy Anglia néhány hét múlva egy új, talán teljesen más irányú kormány vezetése alá kerül, érthető módon fontos szerepet játszik a jóvátételi tárgyalá­sok és a leszerelés problémája körül tanúsí­tott angol közfelfogásban. Mindaddig, amíg a választások el nem múltak, Anglia és vele együtt az Egyesült­ Államok, semmiféle érdem­legesebb leszerelési javaslattal nem állanak elő, a mai kormány pedig egyáltalában nem gondol arra, hogy esetleges utódját elintézett problémák elé állítsa. Az angol sajtó többször és nyomatékosan utalt arra, hogy a genfi le­szerelési bizottságnak csak technikai jellege van, a Népszövetségtől sem vár Anglia semmi különösebbet. A Népszövetség megtette azt, ami módjában volt, hogy a világban felkeltse és ébren tartsa az érdeklődést a leszerelés kér­dése iránt, de nyilvánvaló jelek szólnak a mel­lett, hogy a legközelebbi lépést Anglia és az Egyesült­ Államok együttesen teszik meg, de csak akkor, ha az angol választások már befe­jeződtek. A teavám megszüntetése: Churchill diadala Természetesen Churchill költségvetési ja­vaslata s a budgetnek a közelgő választásokon érvényesülő hatása is lefoglalja a figyelmet a maga számára. Idestova két hete, hogy Chur­chill a budget-t az alsóház elé terjesztette és ez a nagy­fontosságú esemény még mindig ér­dekli a komolyabb sajtót és a hivatásosan po­­politikus köröket. Churchill — ezt mindenki elismeri, — „legjobb formájában" volt, és ötödik költségvetésével is sikert aratott. A budget­ tárgyilagos kiegyenlített és nincsenek benne, a választásokkal kapcsolatban, előre ki­kalkulált szenzációk. Éppen ezért keltett olyan kitűnő benyomást és a választási harc során éppen ezért fogja Churchill javaslatát a konzervatív párt is eredménnyel kamatoz­tatni. A költségvetés az ellenzéknek nem nyújt támadási felületet, azonfelül pedig a teavám teljes megszüntetése, amelyet különben az el­lenzék is mindig követel, szinte históriai je­lentőségűvé teszi a javaslatot, mert a tea köz­tudomás szerint az angol néptömegnek szinte nemzeti itala és a Viktória-korszakbeli kormá­nyok az akkori kedvező viszonyok ellenére sem tudták megszerezni ezt a lényeges könnyítést az angol népnek. De Churchill ezzel sem érte be: egy csomó olyan javaslat megvalósításáról­­van szó, (a vasúttársaságok támogatása, nagy útépítkezések, a telefonhálózat kifejlesztése az egész országban, amelyek a legnagyobb mér­tékben hozzá fognak járulni a még mindig szorongató munkanélküliség leküzdéséhez. Őfelsége ellenzékének fekete napja A konzervatívok igazi diadala azonban másutt rejlik. A büdzsé megvitatásánál Snowden, a munkáspárt egykori pénzügy­­minisztere, annyira elfelejtkezett magáról, hogy kijelentette: mihelyt megint hatalomra jut a munkáspárt, nem fogja megingathatat­­lanoknak tekinteni azokat az adóssági meg­állapodásokat, amelyeket Anglia Francia­­országgal és Olaszországgal kötött. Alapjá­ban véve talán a legtöbb angol, bármilyen pártállású is, Snowdennel egy nézetet vall. A volt munkáspárti pénzügyminiszter nyilatko­zatára kitört vihart azonban csak akkor lehet megérteni, ha felvetjük a kérdést, hogyan reagál erre az angol választók nagy tömege, hogyan magyarázza Snowden fellépését? Már­pedig kétségtelen, hogy az átlag­ angol, első­sorban pedig az angol kereskedő (és ki nem kereskedő Angliában?) a legnagyobb valószí­nűség szerint azt fogja mondani: „Azért nem akarjuk az adóssági problémát így elintézni, mert a munkáspárt emberei, ha egyszer ura­lomra jutnak, megrontják keserves fáradság árán visszaszerzett hitelünket és tönkreteszik minden üzletünket.“ MacDonald utóbb meg­próbálta jóvátenni Snowden kisiklását, de ez csak kis részben sikerült neki, és ezidő szerint egész Angliában az a hangulat, hogy a múlt kedd „fekete nap volt őfelsége ellenzéke szár­mára“ és hogy Snowden fellépésével sokat ár­tott a munkáspártnak. Hogy ennek az incidensnek esetleg mi­lyen hatása lesz az eljövendő választásokra? Nem szabad elfelejteni, hogy Angliában akadnak hangok, amelyek óva intik a konzervatívokat, hogy ne tüntessék föl Snowden kisiklását úgy, mintha ez sértené a nemzeti becsületet és ne kovácsoljanak be­lőle választási tőkét. Az ilyen számítás — mondja a Saturday Review — csak kárára válhatnék Anglia nemzetközi helyzetének, mert az országos választási kampányban nem szabad Anglia második legerősebb pártját olyan színben feltüntetni, mintha ez a párt Anglia külföldi kapcsolataiban nem tudná a nemzeti becsületet megvédeni. Különben is ez az incidens sem volt olyan, hogy belőle a választási kampány szempontjából érdemes hasznot lehetne húzni... Hogy azonban az ilyen hangoknak lesz-e komoly visszhangjuk, az még nagy kérdés. Ez idő szerint sok kö­rülmény arra vall, hogy a konverzatívok Snowden kisiklását valósággal a Szinovjev­­levél megismétlődéseként fogják föl és az a céljuk, hogy a munkáspárt függetlenségét a maguk hasznára aknázzák ki. Politika és gyomor A konzervatívok választási kilátásai a leg­utóbbi hetekben lényegesen javultak. Baldwin is megkezdte a választási kampányt, amelynek során leginkább a kisember anyagi igényeivel és szükségleteivel foglalkozik. Beszédében szinte csak azt a sokezer gyakorlati intézke­dést sorolja fel, amelyeket a konzervatívok négy esztendő alatt megvalósítottak és ismer­teti a további reformokat, amelyekre föltétle­nül sor kerül, ha a konzervatívok győztesen kerülnek ki a választásokból. Hogy mennyire anyagi természetű kérdéseket ölel fel Baldwin programmbeszéde, arra jellemző ez a kiszakí­tott mondat: „Ha újra kormányra jutunk, gondom lesz rá, hogy a hadsereg, a légi had­erő és a tengerészet tagjai (az utóbbiak ha angliai kikötőkben állomásoznak) csak otthon vágott angol marhahúst kap járnak !“ Egyéb­ként az ipari védelem, a lakásviszonyok ren­dezése, és végül a választási rendszer demokra­tizálása. Baldwin legfontosabb argumentumán Egyébként a liberálisok és a munkáspárt szó­nokai is többé-kevésbbé ugyanezeket a pro­­grammpontokat hirdetik. A választás majd eldönti, hogy az ígéretek közül, melyiket ho­norálja bizalmával Anglia közvéleményének nagy többsége... GEORGE POPOFF. I­II) átöröklés törvénye alapján. Nem beszélek most tehetségtelen és ízléstelen prímások manírjairól, de arról a nemzeti muzsikáról, amely Biharitól Magyariig ősi érzéseivel zen­gett a húrokon. Kútfőink, sajnos, nem tájé­koztatnak, hogyan hangzott a magyar zene. Sokszor bizony holt kótáik, melyek csak úgy viszonylanak a rég kihamvadt muzsikához, mint a kanavász a commedia del arte-hez. A parasztmuzsikát sem fogadhatom el auten­tikusnak, ha az egész nemzet lelkületének ze­nei keresztmetszetét keresem. Nem is azt tu­dom be a cigány vétkéül, hogy a magyar zenét elcigányosította, — önálló nemzetközi cigány­stílus­a nincs, másként muzsikál a spanyol, az oláh, meg a magyar cigány s az előbbi kettő játéka szánalmas dadogás a mi cigányaink virtuozitásához képest, — hanem, hogy a ma­gyar muzsikát elzenétlenítette, teleaggatva tarka-barka sallangokkal. (Ismétlem, nem ál­talánosítok.) De sokhelyütt a kicsorduló ma­gyar temperamentum megkövetelte ezeket a cifrázatokat. A vádat azonban visszafelé is lehet fordí­tani. Ha bűne a cigánynak, hogy a saját ké­pére formálta a magyar zenét, a magyar zené­szeknek is súlyos mulasztása, hogy nem törőd­tek a cigánnyal, hanem gőgösen, értetlenül haladtak el mellette. Debussy, aki nemcsak a francia folklórt ismerte, hanem éveket töltött a világnak talán leggazdagabb népzenei föld­jén Oroszországban, Budapesten jártakor órá­kig gyönyörűséggel hallgatta a cigánymuzsi­kát. (Áradozó levelét, mely birtokomban van, húsz év előtt kiadtam a Budapesti Hírlapban.) Debussy kérdezte egy alkalommal, hogy a mi komponistáink írnak-e a cigányok számára? Itt lett volna a cigánymuzsika problémájának a megoldása! Tanult és tudós zeneszerzőink elzárkóztak és nem törődtek vele. Liszt Ferenc felpántlikázta rapszódiáit cigányosan. Egyik­másik zeneszerzőnk nyomába tévedt. Nem az lett volna a cél, hogy a műzenét előigányo­­sítsák, hanem hogy a cigánymuzsikát meg­nemesítsék ! Nemcsak nem cselekedték ezt, hanem hadat szentelt a cigányság két népszerű hangszeré­nek, a cimbalomnak és a tárogatónak. A cim­balom kedvelt régi magyar hangszer, Thököly Imre udvari táblájánál ott ült már a cimbal­mos. Nálunk mégis többnyire házmesterkisasz­­szonyok vasárnap délutáni szórakozásául sze­repel. A tárogató pedig fodrászsegédek ünnepi mulatsága, ha kiülnek vasárnap délután a Gellérthegyre búslakodni. Mind a két hang­szer jelenlegi állapotában valóban nem hiva­tott nagy zenei feladatokra. De hát miért nem törődtek zeneszerzőink a cimbalom és a táro­gató mechanizmusának javításával és tökéle­­tesbítésével. Berlioz, Wagner és Strauss foly­vást bajlódtak a hangszerek fejlesztésével, új hangszerek tervezésével. (Sőt Strauss Rikárd új készüléket is feltalált, az aerofort, a fúvók lélekzettechnikájának zavartalan biztosítá­sára.) Erkel alkalmazta a cimbalmot, Farkas Ödön a tárogatót, sőt Bayreuthban a Trisztán III. felvonásában tárogató fújja „a víg da­nát“, de mint komoly, szóló hangszer egyik sem tudott önálló szerephez jutni, mert szer­kezetük tökéletlen, következőleg nincs irodal­muk. A spanyol zeneszerzők maguk tökélete­sítették népies hangszereiket (mandolin,­­gitár, a nagymultú lantról nem is szólva). Nálunk a komponisták lenézték a cimbalmot és a tárogatót is, mert cigányhangszer. Bizonyára lesznek többen, akik azt mond­ják: micsoda fából vaskarika a tudós cigány­muzsika, miféle szalonkalitkában döglődő erdei madár? Hivatkoznak mindjárt arra, hogy nem egy tehetséges cigánygyerek meg­szökött a zeneiskolából, vagy ha végig tanulta, hát nem lett belőle semmi, cigány sem, tanult muzsikus sem. A naturalizmus intellektualizá­­lása, átalakítása tudatos művészetté nem köny­­nyű dolog. Kacsóh Pongrác, akinek semmi vérségi cigány kapcsolata nem volt, jóformán mint naturalista aratta első és egyetlen, azóta is magára álló diadalát a János vitézzel. Ké­sőbb, ahogyan elmélyedt zenei tanulmányaiba, ugyanúgy csökkent az invenciója. Nem is arról van szó, hogy a cigánymuzsikát reáhúzzuk a szigorú zenei szerkesztés Prokrusztesz-formái­­ba, hanem hogy ízlésesebbé, tisztultabbá te­gyük, merném mondani: modernizáljuk. Úgy zeneszerzőinknek, mint cigányainknak csak használna, ha egymással közelebbi kapcsolat­ban állnának. Orosz zeneszerzők nem utalottak halalajka-zenekarra írni, amely éppen olyan szabad, bár nem olyan művészi fokú muzsiká­lás, mint a cigányé. A magyar muzsika így roppant megerősöd­nék, a cigányzene megnemesednék, zeneszer­zőink nagy művészi energiát tartalékolhatná­nak, eltűnnék a magyar társadalom zenei mű­veltségében tátongó szakadék a tanultak kis csoportja és a naturalisták óriási tábora kö­zött és megkezdődhetnék a magyar zenekultúra homogénné forrásának folyamata. Nem kétsé­ges, hogy az így bekapcsolt tömegek a­nélkül, hogy a megújhodott cigánymuzsikától elfor­dulnának, felsőbbrendű zenei céloknak is meg­­nyerhetők. Roppant parlag változnék át ter­mőfölddé. II. Napjainkban egyre több szó esik a népdal­ról vagy ahogy most a divatos német kifejezés nyomán nevezik: parasztmuzsikáról. A zenei folklore, mely alig néhány évtizedes angol tu­domány, lázas lendülettel vetette magát a pri­mitív népek művészetére, de Európában a folklore csak akkor vett gyorsabb tempót, mi­kor a nyugati zene kimerülése mindinkább érezhetővé vált és a zeneszerzőknek tematikus anyag után kellett nézniük. A történeti emlé­kek közzététele lassan haladt előre, megfejté­sük hiányos vagy bonyolult volt, a komponis­ták maguk kezdtek keresni matériát fogyóban levő invenciójuk felélénkítésére, így láttak napvilágot egyre nagyobb számban a külön­böző népdalgyűjtemények, parasztnóták, kéz­műves dalok, áruskiáltások stb. Mátray Gábor már száz év előtt szinte megelőzve a külföldet, felismerte a népdalgyűjtés jelentőségét. A régi gyűjtések majd mindenütt jórészt harmoni­zálva jelentek meg, ma már csak a dallamot adják a benne rejlő immanens harmónia hozzáhallását a hallgatóra bízva. Nagyban megkönnyítette és pontosabbá tette a gyűj­tést a gramofon alkalmazása. A magyar nép­­dalgyűjtők gazdag és érdemes sorában, ha nem csalódom, Vikár Béla jelent meg először gramofonnal. Népdalaink, vagy mondjuk, parasztmuzsikánk ma meglehetős teljességgel felvéve gramofonhengereken a Néprajzi Mú­zeumban, ami Bartók Bélának és Kodály Zol­tánnak, a népi muzsika két fanatikus rajon­gójának igen nagy érdeme. Sajnos, ez a gyűjtemény nem jelent még meg anyagi okokból. A két zeneszerző kiadott ugyan néhány dalt, de ez természetesen művészi feldolgozás, nem hiteles folklór-közlés. Bartók Béla közzétett egy könyvet A magyar népdal címmel, mely gyűjtésüket Krem Ilmari finn zenetudós rendszere alapján osztályozza, de könyvének teljes megértéséhez megint csak szükségünk volna a gyűjtött dalok hang­jegyeire. Nagy kincs fekszik ezekben a gramofon­lemezekben, de sem abszolút, sem relatív ér­tékükről nem mondhatunk véleményt, amíg nem tekinthetjük át a dallamokat. Nem tud­juk, mennyire deformálta a paraszt az idők folyamán a muzsikát, milyen külső behatások ­ Bitoopish fam . Szerda, IOM május 1. fői. s*! Klebelsberg gróf kultuszminiszter — németországi tapasztalatairól Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi mi­niszter, aki ma reggel visszaérkezett német­­országi útjáról, fogadta a Budapesti Hírlap munkatársát és útjának tapasztalatairól a kö­vetkezőket mondotta: — Németországban feltűnő, hogy minden­felé óriási arányokban építkeznek és pedig új stílusban, amelyet nemcsak újszerűnek, ha­nem németesnek is mondanak. Azt tartják, hogy a tizenkilencedik század stílustalansága után, mely korábbi stílusok felmelegítéséből élt, végre a huszadik század megtalálta a maga ’korszerű igényét az építkezés terén is. Nagy- Berlinben egész utcasorok ebben a stílusban épülnek, amely belülről kifelé konstruál és amely nem a díszhomlokzathoz ragasztja az építkezést. Mégis azt hiszem, hogy a kor szig­­natúrája ez, mely Európa elszegényedése foly­tán támadt, abból a szükségletből, hogy a maguk módja szerint megalkossák a maguk célszerű architektúráját. Azt hiszem, ez az új német irány hatással lesz a magyar építé­szetre is, de vigyáznunk kell, nehogy mecha­nikusan­ utánozzunk. — A német nép igazi ereje úgy gazda­sági, mint kulturális téren óriási. Hihetetlen nagy e nép összteljesítménye. — Kétségte­len, hogy Európa kultuszminiszterei közt Becker porosz kultuszminiszter vezet nagy tudásával és koncepciójával. A többi nem­zetek majd csak évtizedek múlva léphetnek nyomába. — Éppen, mert a német kultúrának oly, nagy a jelentősége, kétszeres örömmel tölt el, hogy a németek a mi tudományos mun­kásságunkat észrevették. A Collegium Huun­garicum fogadóestjén és a Vilmos császár kutató intézet igazgatói a legnagyobb elis­merés hangján szóltak azokról a magyar if­jakról, akik mellettük dolgoznak, és kértek, hogy egy-két évig hagyjam még őket ott. Örömmel láttam, hogy a német kulturális körök tisztán látják a magyar tudományos­ság értékét. Végül a miniszter megcáfolta azt az oik­ u­tólagos nyilatkozatát, mintha új klinikákat, laboratóriumokat akarna építeni és mintha azt mondta volna, hogy a népiskolai tanító­ságot főiskolai képesítéshez a­karja kötni. LEGKIVÁLÓBB MI­ÍŐSÉGŰ amerikai autóolaj, benzin, autó­­zsír, gépolajok, kenőanyagok Budapest, VIl., Hózsay utca 29. kényelmes házhoz szállítás és fizetési feltételek mellett. Megrendelési telefonszám: 1. 363—99.

Next