Budapesti Hírlap, 1931. október(51. évfolyam, 222–248. szám)

1931-10-01 / 222. szám

2 ben 220 millió pengő adóhátralék van, vagyis, hogy ha az adók normálisan folytak volna be, legalább is deficit nem lenne. Kétségtelenül vol­tak, akik nem voltak képesek megfizetni az adót. A kormány ma is azon az állásponton van, hogy akik képtelenek megfizetni az adót bármilyen oknál fogva, ott elsősorban halasz­tást, végső esetben még adóelengedést lehet alkalmazni. De hogy ha nem a képesség, hanem a fizetési készség hiányzik, mint ahogy sajnos, a legtöbb esetben így van, ott kénytelen a kor­mány az adómorál érvényesítése végett szigo­rúbban eljárni éppen a többi tisztességesen, becsületesen fizető adózó miatt. Ha az adónem­fizetésnek ez az abúzusa tovább fokozódnék, megállana az ország gépezete.­­ A tisztviselői kar, amelyet szerintem sok­szor igazán méltatlanul érnek szidalmak, száz százalékig kénytelen megfizetni adóját, vagyis a rája rótt terhet tökéletesen viseli, mert a tisztviselők nem vonhatják ki magukat alóla. A miniszterelnök felhívta a párt figyelmét arra, hogy a vidéken mindenütt mutassanak rá a képviselők, mennyire kötelessége mindenki­nek az állammal, önmagával szemben is viselni és teljesíteni azt a közterhet, amelyet rá róttak. A kormány — mondotta — mindent elkövet, hogy a mai viszonyok között drágulás ne tör­ténjék­. A 33-as bizottságban letárgyalt szén­­rendeletben elég intézkedés van arra, hogy ezt a rendeletet a hazai szénbányák, még ha arra hajlandóságuk volna is, drágításra fel ne hasz­nálhassák. A kormány első törvény­­javaslatai — Néhány törvényjavaslat-tervezetet hallot­tam itt, — folytatta a miniszterelnök. — Je­lenthetem, hogy a nagy fizetésekre vonatko­zóan, az összeférhetetlenségre vonatkozóan, az uzsora-bankkamatokra vonatkozóan a törvény­­javaslatok munkában vannak. Ezek azonban nem a 33-as bizottság elé tartoznak, hanem törvényh­ozási intézkedést igényelnek. Ezek lesz­nek az első javaslatok, amelyekkel a kormány a törvényhozást foglalkoztatni fogja.­­ A vítőmag-akció kiterjesztését is kérték. Tudom, hogy a húsz hold alacsonyan megsza­bott értékhatár, de számolni kell azzal is, h­ogy­ a rendelkezésre álló összegnek is igen alacsonyan megszabott határai vannak. Ausz­triával megállapodtunk, az olaszokkal is klí­­ring-szisz­témában fogunk megállapodni. Cseh­szlovákiáról addig nem szólhatok, míg a vég­leges szerződést meg nem kötöttük. A provi­zórium alatt mi voltunk valamennyire aktívak. Az olasz szerződés adatai mutatják, hogy mi lényegesen aktívabbak voltunk Olaszországgal szemben. Ott is a klíring-rendszer rendezése következtében nem fogjuk érezni a deviza­hiányt. — Kérlek mindnyájatokat, — fordult a miniszterelnök a párt tagjaihoz — Budapes­ten., is, vidéken is minden rémhír­terjesztő el­len a legerősebb és a legmeggyőzőbb propa­gandával lépjetek föl, mert a mai hisztérikus hangulatban mentől fantasztikusabban buta egy hír, annál szívesebben terjesztik. (Helyes­lés.) — A közhangulatot is figyelembe kell venni, — mondotta végezetül a miniszterelnök — de nem olyan értelemben, hogy a közhangulat vezesse a kormányt, mert ez végzetes csapon­­gásokhoz vinne. Kívánatos, hogy olyan intéz­kedéseket tudjunk tenni saját meggyőződé­sünkből,­ amelyek a közhangulatnak megfelel­ B.H. 1931. OKTÓBER 1. CSÜTÖRTÖK nek. Remélem, hogy ezek a törvényavaslatok ilyenek lesznek. (Taps és éljenzés.) Zichy János gróf megköszönte a párt nevé­ben a miniszterelnök beszédét. — Arra kérünk, kegyelmes uram, — mon­dotta — hogy egy igazságos is erélyes min­denkivel szemben. A pártértekezletet vacsora követte. A vacso­rán Károlyi Gyula gróf miniszterelnök is részt ve­tt. A négyszázéves sárospataki fő­iskola jubiláris ünnepe SÁROSPATAK, szept. 30. Szerdán kezdődött a sárospataki református főiskola, „a bodrogparti Athén1” négyszázéves ju­bileumi ünnepsége. Az ország minden részéből zarándoklás indult ebből az alkalomból az ün­neplő iskolaváros felé, ahová hatszáznál több vendég, jórészt a főiskola egykori diákja, érke­zett. Az egész város boldog lázban van, az utcá­kon csupa örvendező, mosolygó ember hullám­zik, minden házon ott leng a háromszínű lobogó és a vasúti állomáson, s a főiskolán Elekes Imre közigazgató vezetésével fogadja a rendezőség a vendégeket. Az országosn­evő előkelőségek közt már szer­dán­ megérkeztek: Baltazár Dezső dr., Szavasz László dr., Antal Géza dr., Pálóczfi Czinke Ist­ván és Péter Mihály (felvidéki) református püspökök, Klebelsberg Kunó gróf, Petri Pál­­dr. és Szily Kálmán államt­itkárok, Dókus Ernő, Balogh Jenő dr., Teleki József gróf, Degenfeld Pál gróf, Szilassy Béla, Tomallyay­­Zoltán ref. egyházkerületi főgondnokok, Lukow­­ski Viktorné hercegné, Tomcsányi Vilmos Pál dr., Széli József és Vay László báró főispánok, Bernáth Aladár alispán, Benedek Zsolt dr. kon­­venti tanácsos, Kovács J. István dr. és Makláry Károly egyházkerületi főjegyzők. Zászlóavatás és hármas szobor­­leleplezés Délután négy órakor kezdődött az ünnep a főiskola udvarán. Lassú menetben hozták elő a hófehér új selyemzászlót és az intézet régi, két­százéves fekete zászlajának mását. Az ünnep előtt Janka Károly kormányfőtanácsos, egyház­kerületi lelkészi főjegyző köszöntöte Petri Pál dr. államtitkárt, a kormány képviselőjét és Kle­­belsberg Kunó grófot. Szabó Zoltán főiskolai lelkész imádkozott, Ko­vák Sándor főiskolai tanár zászlóavató beszédet mondott és üdvözölte a zászlóanyákat, akik ez­után jelmondat kíséretében, szeget ütöttek a zászló rúdjába, majd pedig Petri és Szily állam­titkárok, Cziáky Endre kormányfőtanácsos, espe­res, Harsányi Zsolt, Pokorny Hermánm altábor­nagy, vegyesdandárparancsnok és még sokan má­sok léptek a zászlórúdhoz. A zászlóavatási ünnep helyéről, a főiskola ud­varáról, a gimnázium második emeletére vonult a közönség és megnyitották a főiskola nagysza­bású tanügyi kiállítását. Itt Elekes Imre gimná­ziumi igazgató, közigazgató mondott beszédet. Ezt követően az iskolakertben három szobrot lepleztek le, három történelmi alakét, akiknek nevei összeforrtak a pataki kollégium életének legszebb korszakaival. Kazinczy Ferenc szobrá­nál Balogh Jenő, dr. titkos tanácsos, a Tudomá­nyos Akadémia főtitkára, a dunántúli reformá­tus egyházmegye főgondnoka, intézett buzdító beszédet az ifjúsághoz. Kazinczy Lajos tábornok­nak, a 48—49-es szabadságharc tizennegyedik aradi vértanújának szobránál Gulyás József dr. főiskolai könyvtáros beszélt. Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony, a nagy pártfogó szobra előtt Vasadig Béla dr., a teológia igazgatója rajzolta m­eg a bölcs, egyszerű, istenfélő fejedelemasszony, „a bodrogparti Sión legistenesebb asszonyának** lelki arcképét Azután lehullott a lepel a szobor­ról, Horváth Géza szobrászművész alkotásáról. Mindhárom szobrot elhalmozták koszorúkkal. Kazinczy Lajos tábornok emlékművére a magyar királyi honvédség is letette virágait. Klebehberg Kunó gróf ünneplése A következő ünnepi aktus az új angol inter­­nátus dísztermében folyt le. Itt farkasfalvi Far­kas Géza országgyűlési képviselő, a főiskola vi­lági gondnoka, méltatta a volt kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó grófnak a főiskolával szem­ben mutatott jóindulatát, kiemelve, hogy azért építette meg a pataki angol internátust, hogy itt a magyar ügynek új harcosait neveljék. Klebelsberg Kunó gróf meghatottam válaszolt és kifejtette, hogy az angol internátus megépíté­sével az volt a szándéka, hogy egyrészt az ősrégi sárospataki hagyományokat segítse ápolni, más­részt pedig a felekezeti egyenlőség parancsának tegyen eleget. A magyar igazság hirdetése és a revízió elképzelhetetlen az idegen nyelvek isme­rete nélkül, apostolok, kellenek, akik a nagy angolszász nemzeteket képesek lesznek meggyőzni a magyar ügy igazságáról. Ha a felekezeti érzés súrlódásokban éli ki magát, óriási veszedelem támadhat belőle, de javunkra lehet, ha katoliku­sok és protestánsok megértik egymást, ha a hatal­mon lévő katolikus ember dolgozik protestáns cé­lokért és protestáns ember a katolikus célokért. Az államhatalomnak példát kell adnia, hogy egyik felekezet se érezze magát mellőzve. Han­goztatta végül, hogy tízéves miniszteri működé­sének legnagyobb alkotásául azt tekinti, hogy az utóbbi tíz év alatt sikerült a felekezeti békessé­get fenntartani. 4­­4 Hordják a szénát Irta Bethlen Margit Az idő az idén esősre hajlott, s így már két hete, hogy hol széjjelterítik, hol meg összerak­ják a boglyákat. Az Úristennek igazán lehetne belátása, hogy ne épp ilyenkor eresztené meg a mennyei csapot, amikor a szegény ember szé­nája kint hever a szabad ég alatt. De hát ez mindétig így van: az eső sem akkor gyű­r, amikor kéne. Mózsi­ka volt az, aki ilyenteképpen döm­ö­­gött magában, miközben tempósan hányta fel a szénát a már félig megrakott szekérre, így ni! Ezt legalább hazaviszi, estig pedig még vagy háromszor fordulhat, az is valami, amit megmentett az éjszakai eső elől. Mert, hogy az éj­jel szakadni fog, az olyan biztos, mint... mint... Mózsi bá nagyot köp, nem talál hirtelené­­ben hasonlatot, amely eléggé kifejezné a biz­tosságot, amellyel számítani lehet az idő meg­átalkodott rosszindulatára. — Oszt forgasd azt a szénát, Kati, amíg odajárok! — kiált vissza lányának, miközben a szekér nehézkesen megindul. — Forgatom, idős­apám — felel az, nagy csomót nyársalva fel a szóban forgó kincsből a kezében lévő vasvillára. Forgatja bizony, hogyne forgatná! És ha még két hétig minden nap..is meg kell forgatnia, azt sem fogja bánni. Dehogy is bánja ő, dehogy! Amikor legjob­ban azt szeretné, hogy sohase is legyen vége a hordásnak. Hogy mindig csak itt lehetne reg­geltől est­élig a rétjükön, amelynek alsó csücske szomszédos a Mihál­yáéval, ott, ahol a Miska most is fehér ingben és gatyában hordja az apja szénáját. Bezzeg most nem ér rá ott ser­­tepertélni a posta körül, ahogy azt mostanság tette, amióta az a szöszke, szilimán postáskis­­asszony van ott, akinek olyan a dereka, hogy kettétörik, ha csak egy ujjal is hozzá nyúl­nak. Mit gondol a Miska, hogy ez fog kenye­ret dagasztani, súrolni, mosni rája? Mindazt, amit ő, a Kati, félközel el tudna végezni, amit olyan szívesen, Istenem, milyen boldogan vé­gezne el. Egészen a tavaszig, addig, amíg az új postás­­kisaszony ide nem jött, úgy is­mét, hogy azt hi­hette, hogy ő lesz az, aki... de azóta, mintha megbabonázták véna, se lát, se hall. Most is, pe­dig az új piros szoknyáját vette föl, a fehér ba­bos derékkal, meg a kék főkötőt, — csak az anyja meg ne lássa — és még hozzá hétköznap, Uram bocsá! — és még ide se néz. No ebben szegény elkeseredett Katinak nem volt egészen igaza, mert a reg­ény már régebben sandított feléje, ami nem is éppen volt csodála­tos, mert a lány piros-pozsgás, az egészségtől kicsattanó arcával, izmos, fedetlen barna karjá­val, erős, kiegyensúlyozott, ringó járásával igen szemrevaló jelenség volt. Hiszen igaz, neki a szőke, fehérbőrű, vékony, az, ami nem paraszt­legénynek való alapjában, hanem úrnak, az tet­szik, de hát tudni, azt úgy is tudja jól, hogy azt soh­sem kapja meg. Az előtt csak áll az ember, oszt bámul, mint a szent képre, de arra nem is gondol, hogy le is akaszthassa a falról. Ez itt, ezt oszt igen. Ezt meg lehet fogni, meg lehet ölelni, haragudni sem fog érte, félni sem kell, hogy eltörik tőle. Ez, ez feleségnek való. Főzni is tud, gyereket is ad majd neki, csak hát... A legény nagyot sóhajt, aztán odakiált a­ lánynak: — Hogy kicsípted magadat ma, békás! Kati szívét boldog öröm bizsergi végig. Észre­vette! De azért durcásan von vállat, s úgy fe­lelt csak amúgy foghegyről: — Mért ne, ha kedvem tartja. Aztán folytatja munkáját, mintha semmi sem, lenne. Miska is ugyanazt teszi, de azért belsőleg va­lami fúrja az oldalát. Mi ez? Mi ütött ebbe a lányba? Hiszen nemrégiben, vagyis... igen persze az még a télen volt, mielőtt ő rájött, hogy, az oltárképeket szereti, de akkor egészen bizto­o­san érezte, hogy nem közömbös a Kati előtt. Az igaz, hogy azóta nem igen gondolt rá, de hát az nem ok, hogy a lány is megváltozzék. Vagy ta­lán neki is akadt azóta valaki más? Miska hirtelen elhatározással a félig megra­kott szekérbe szúrja villáját. Ennek utána kell járni. — Hé, Kati! Gyere csak ide egy szóra! — szól át a szénarendeket közömbösen forgató leánynak. De Kati vissza sem fordítja fejét. •— Hallik a hangja onnan is kének, ha vana épp hummi mondanivalója, — adja vissza a szót hetykén. Hej! Pedig úgy ver a szíve ott bent a kebelében, mint valami csapdába fogott szegény kis madár. A vér felszalad a legény fejébe. Hogy a nya­valya akárhová tegye azt a lyányt, kötekedik ez vele, vagy mi? No, de ő majd, megmutatja, hogy vele nem lehet játszani. Két ugrással mel­lette terem és elkapja derekát. — Nem gyussz-e? Hát majd gyű­löl én — mondja félig tréfásan, félig dühösen. Kati testén a legény érintésére nagy, boldog öröm cikázik át. Hát mégis, mégis... de azért két kezével teljes erejét megfeszítve, tolja el őt magától. — Ne te ne, — mondja szinte öntudatlanul, mintha csak a lökdösődő bocit tolná el magától fejés közben. De a vér most már egészen el­öntötte a legény fejét. A kemény, ruganyos fiatal test, melyet karjában tart teszr-e, vagy az ellenállás, de Miska úgy érzi, hogy tüzes vas­fogóval sem tudnák rábírni, hogy a leányt el­eressze. — Adsz ide a szádat... hallod-é, a szádat... — suttogja száraz, rekedt hangon, cserepes ajak­kal, miközben a Kati arcát igyekszik a magáé­hoz szorítani. A leány még egy utolsó erőfeszítést tesz: — Nyughassék mán, ké, — mondja olyan halkan, lágyan, puhán, szerelmesen, mint... mint egy nagyon, mélyen, halálosan, szerelmes leány, miközben a nagy igyekezetben, hogy el­tolja őt magától, úgy összesimulnak, mint va­lami különös szárú, kétfejű, nagy, piros-fehér harangvirág. A régi pataki diákok találkozója A kollégium imatermében tartották a Pataki Diákok Országos Szövetségének díszközgyűlését és a volt növendékek összes évfolyamainak nagy találkozóját. Kezének után Pálóczi Czinke Ist­ván nyug. református püspök imádkozott, Ka­zinczy Gábor ny. kúriai bíró, a szövetség elnöke megnyitójában a régi hazafiasi ideálokhoz való hűségre buzdította hajdani diáktársait. Finkey Ferenc dr. kúriai tanácselnök mon­dott ezután ünnepi beszédet és kiemelte, hogy még Amerikából is jöttek a pataki jubileumra régi iskolatársak. Nemes hangon méltatta a fő­iskolának a magyar kultúra fejlesztése és felvi­rágoztatása terén végzett szolgálatait. Vitéz Somody János királyi ügyész felolvasta Lőrinczy György költői szépségekkel teli emlé­keztetőjét, amelyet szerdai számában közölt a Budapesti Hírlap. A volt diákok nevében Bes­senyei­ Zénó dr. országgyűlési képviselő üdve­ zölte a főiskolát, majd Elekes Imre közigazgató a találkozóra egybegyűlteket. Este lelkes és ügyes műkedvelők előadták Bar­­sányi Zsolt „Patak lelke** című alkalmi darab­ját, amely egy kis sárospataki diák megható tör­ténetét három, költői felvonásban vitte színre. Az előadás után a Pataki Diákszövetség vacso­rát rendezett. Csütörtökön lesz a négyszázéves jubileum fő­ünnepe, Dókus Ernő egyházkerületi és főiskolai főgondnok és Janka Károly kormányfőtanácsos, püspökhelyettes vezetésével. A Gázművek tarifareformmal és ipari hitellel akarja emelni a fogyasztást A főváros nagyüzemei is felkészültek a gaz­dasági helyzet további rosszabbodására. Leg­alább is erre lehet következtetni most megje­lent költségelőirányzatukból, amennyiben a fő­város három nagyüzeme a jövő évre jelentő­sen kisebb összegű üzleti fölöslegeket irányoz elő, mint amennyi az idei költségvetéseikben szerepelt. A bevételek taglalásánál rámutat az Elek­tromos Művek igazgatósága arra, hogy a nagy­­fogyasztóknak nyújtott kedvezmények miatt az áramértékesítés átlaga állandóan csökken. Most már csupán 23—24 fillért kap az üzem átlag egy kilowattóra áramért. Miután a viszonyok állandóan rosszabbodnak, az üzemvezetőség nem tudta a jövő évre biztosítani olyan ösz­­szegben az üzleti nyereséget, mint amennyit az idei költségvetésben előirányzott. A Gázművek jelentése sok érdekes közlést tartalmaz. Mindenekelőtt azt említi meg, hogy változatlanul 98 köbméter gáz termelésére fog a jövőben berendezkedni, noha a rossz gazda­sági viszonyok és az ipar pangása miatt szá­molni kellene a gázfogyasztás esetleges csök­kenésével. Az üzem vezetősége azonban erő­teljes propagandával igyekszik ezt a vissza­esést megakadályozni és minden törekvés oda irányul, hogy új fogyasztási tömeget kapcsol­janak be a gázhasználatba. Amilyen kedvező kilátással indul azonban a gázpropaganda a háztartások körében, s an­-­­nyira súlyos helyzettel áll szemben a propa­ganda az ipari gázfogyasztásnál. A gyárak és iparvállalatok foglalkoztatásának csökkenése s különböző tüzelőanyagok nagy versenye és az a körülmény, hogy a gazdasági válság folytán az ipar nem elég tőkeerős, hogy a gázüzem­mel való tüzelésre áttérjen, nagymértékben gá­tolják az ipari gázfogyasztás elterjedését. A Gázművek vezetősége ezért elhatározta, hogy az iparvállalatokat hosszúlejáratú, olcsó hitel­lel támogatja a gázberendez­ási tárgyak be­szerzésénél és a gázüzemre való áttérésnél, azonkívül jelentős árengedményt nyújt a nagy­­fogyasztók számára. Megállapítja az igazgató­ság, hogy elérkezett az ideje új, céltudatos gáztarifa bevezetésére. A tüzelőanyagok és energiaszolgáltatások mai nagy versenyében ugyanis a jelenlegi nagy gáztarifa, amely nem alkalmazkodik a változott viszonyokhoz, nem felel meg a kor követelményeinek és határo­zottan akadálya a gázhasználat nagyobb arányú elterjedésének. Az igazgatóság ezért tanulmá­nyokat folytatott és előterjesztést dolgozott ki az új gáztarifa életbelépítésére vonatkozólag és erről szóló javaslatait rövidesen az illetékes fórumok­ra terjeszti. •

Next