Budapesti Hírlap, 1933. január (53. évfolyam, 1–25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

gosan szólnék, bizonyosan válaszolna rá. Azt mondaná, ünnepi Es-dur hangján harsogva: ■— Itt vagyok, itt vagyok, sáppadt, szegényz mesterem, kérem, jöjjön ide, ó, kérem, beszéltesse el az ujjaival, vájjon mi újság odakinnn? Mit csinál a varkocsoshajú, táncos kis vendéglőslány, aki mindig selyempárnás ríjakkal simogatott? És ön miből él most? Talán írásból haldoklik? Mondja, aranyos gazdám, az a himlőhelyes végrehajtó, aki mindig beleöklözött a billentyűarcomba, kifizette már a kispörköltet, meg a tizennégy kadarka-fröccsöt? Még nem? 6. a szemtelenje! Vevők jöttek-mentek, végigpróbálgatták a főongorákat. Én csak akkor figyeltem, ha valaki feljelentette, hogy pianinót akar vásárolni. Alaposan szemügyre vettem az ilyeneket és igyekeztem kitalálni: jó ember, nem jó ember. Bütykös Ujjú-e, vadindulatú-e, mert az én pianinó írnak jó házba kell kerülnie... Úgy déltájtkét jólöltözött, tagbaszakadt úr érkezett. Vidámak voltak, sok pénz nevethetett a tárcájuk bélésében. Mindkettőnek akkora keze volt, hogy bátran befedhetett vele egy feketéző asztalt. Ahová ujjakba hasadt öklük lesújtott. Ott nyögött, jajgatott, bömbölt a klaviatúra. Ki is jelentették, nem akarnak új hangszert vásárolni, hanem valami „strapát". —Vasból legyen! — nevetett az egyik. — Valami strapát? — kérdezte a süvegfejű. «— Ó, parancsoljanak csak hátra fáradni. Felfigyeltem. Jaj, Istenem, nem is vettem iyere, hogy egy íróasztal mögött árvul még pianinó. Ha az az „enyém!’, — hát nincs igazság az zongora égben! Az asztaltenyerű odalépett. Kifényesített. Vadonatúj réztartós, újpedálos, keskeny kis pianinó volt, néztem, néztem, de hát így, új köntösben valamennyi egyforma. És még hozzá fekete. Ám alig tette rá ujja bütykét az óriás, Mátén felszakadt a fájás a szívemből. Ő az! Ő az! Te vagy az! Aranyos, jóságos, egyetlen testvérem, m ni, hogy kiöltöztettek! Lám, az üvegskálád „b'‘-je, mert könnyű, kis fekete „gis“-billentyűd sem törött már, egészen új, ifjú, erőteljes, vidám! Az én Istenem vetette le rád megsegítő tekintetét... jaj, hogy püföt ez a medve, a másik meg nevet rád, igaz, olyan a nevetése, mintha farkasvicsorítáa volna s az az átkozott, az a kufár, az az Olajfahegy utolsója, a süvegfejű, mennyire dícsér, tömjénez, szinte áld, hogy elvigyen. Elszántan léptem melléjük. „Szabad?” — mondottam, lds termetemhez túlzottan mért hetykeséggel, — „én. Lazán értek uraim a pianinóhoz, ez a hangszer csakugyan jó strapa-dolog, szabad kérem, pardon egy pillanatra...“ És leültem és leütöttem pár akkordot. Ó, ismertem én a hangtestvéremet, ismertem a pedálja, meg a húrozata, meg a billentyűzete szerkezetét, hiába öltöztették az angyalt új köntösbe, minden gondolatával tisztában voltam. Bizony, úgy nyekergett, csikorgott, jajgatott egyszeribe, zúgott, zörgött, hörgött, hogy a két tömpeöklel összenézett s tovament. A süvegfejű dühösen villogtatta rám a szemét, de én így szóltam: — Vaószínű, hogy ezt a pianinót bérelem! Erre aztán enyhébben pislogott rám. Milyen boldogság volt, hogy megmentettem. Két-három lágy akorddal a megsímogattam, kéthárom víg futammal felvidítottam, ó,hogyan ujjongott! Dalolt! Reszketett! — Pszt, — súgtam, —• csak bízzál bennem ezer óbudai kenyéradóm, de azért el ne áruld magad! Nekem egy fillérem sincs, testvérem, ki kell várni, amíg jön valaki... Mert én megfogadtam, hogy rossz helyre nem adunk ! Bízzál csak bennem. — Áldjon meg a dalt nyújtó, igaz ég! — súgta halkan a koronázó ujjam alá s mélyen, meghatottan zendült... Sok-sok vevő közül végre közeledett valaki. Fekete, könnyű, nyári selyemköpenyt viselő, ősz úriasszony, meg egy egészen kékszemű, szép, tekintetet beselymezően szép úrileány. No most, te sáppadt zongorás, no most! Vígan így szokták mondani. Nekem se kellett több, megremegtek az ujjaim, megremegett a muzsikától melegágyas szívem, végigsimítottam a zongora fedelét, akár egy leányhomlokot, kopott cipőm talpa szinte csókolta az új pedált és Chopin sziromszavával mesélni kezdtem a zongorából mindazt, amit ez a csodálatos lengyel mesélt... Szegény szavamra mondom: ihletetten... ó, mily szépen mesélt a vén barát, mennyi zengéssel, bongással, édes trillával, mosolyos, de mély gerezdet szántva a zenét író levegőbe, milyen üdvözülten és milyen tisztán... A süvegfejű hátrapislogott, oda-odafigyeltek ősz úriasszonyék is... És mikor ujjaim alá tévedt a rózsás ablakokról mesélő londoni utcák dallama, az ősz úriasszony arcát emlékekkel teli leánymosoly simította ki. Nem vették bérbe a zongorát. Megvették! Ó, hála néked én gondoskodó, jó Istenem, hát elhiszik, hogy jó helyre került! Csodálatos helyre került, hisz a kis, egészen kekszemű leánynak olyan gyengédséggel párnázott, olyan kicsiny, vékony ujjai voltak ! Uj tacskái... A süvegfejű hálás volt. Még azt is megmondotta, hogy délután négy órakor szállíttatja a hangtestvéremet. — Csak sok pokrócot tetessen alája, kérem, — mondtam és kitámolyogtam a zongoraboltból. Délután négy órakor csakugyan elszállították. Gyalog követtem a teherkocsit. Egészen a Máriautca hét szám elé. És amikor négy vállas ember eltűnt vele a szép, szép, úri kapu alatt... Akkori Akkor úgy jártam, mint a félszemfi aquincumi szitás... De mind a két szememmel. Nagyon. B. H. 1933. JANUÁR 1. VASÁRNAP tehát: tökéletes minőséget, kis áramköltséget, nagy fényerősséget, gazdaságos világítást pénzéért teljes ellenértéket jelent.TUNGSRA (tökéletes, fényerős, gazdaságos, oda A versaillesi szerződés a realitások lángjában lassan, de biztosan málladozik Anglia újra bízik Németország jövőjében LONDON, dec. 30. E súlyos napokban, amikor Németország oly bölses, mondhatni emberfölötti erőfeszítéseket tesz, hogy a gazdasági szakadékból és a politikai kuszáltság állapotából újból a jólét és a rend magasságába tornássza fel magát, ugyancsak érdekreállátniés hallani, hogyan ítélik meg Németország kilátásait a józan számítás és a kiérett tapasztalat hazájában Angliában. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy Schleicher kormányvállalása Angolországban igen kedvező hatást tett és itt úgy ítélik meg a helyzetet, hogy vele Németország, háború utáni történetében egészen új korszak kezdődik. " Míg a nyáron még egy-két kijelentése után a hatonacsizmában járó tábornoknak nevezték, addig ma már általános elismeréssel értékelik államférfiúi képességeit és mérsékletét. A mindig óvatos Times ezt írja róla „Schleicher tábornok az erőt, de egyúttal az alkalmazkodóképességet jelenti. Első politikai intézkedései újszerűek és merészek, de mindenesetre demokratikusak. Olyan katona ő, aki jó diplomata tud lenni. Nagy Frigyesre emlékeztető porosz ez a Schleicher generálás, akit azonban egyidejűen modern világszemlélet hat át.“ Az Economist című nagy angol gazdasági lap pedig azt írja róla: „Schlichernek könnyebb lesz kormányozni, mint elődjének, mert egészen ríj ember és mert bámulatos rugalmasság van benne." Végül a News Statesman, — amely pedig radikális irányú lap, — azt mondja róla, hogy „ő a legkevésbbé gyűlölt német és igen jó képviselője a modern Németországnak. Kormányvállalása a demokratikus kormányzási formákhoz való visszatérést jelenti". Vége a forradalmi lehetőségnek Ezeknek a jó véleményeknek és bizalomnak alapja elsősorban az az okos és mégis erőteljes mód, ahogyan Schleicher a belső politikai kérdésekben, hozzányúlt. „Schleicher kancellársága — írja a News Chrormic, — egyszerre véget vet minden erőszakos forradalmi lehetőségnek Németországban." Ez azonban csak az egyik momentuma. „Minden alkotmánymódosító szándék, vagy efféle — véli a Daily Telegraph — ki van zárva. Az északnémet és délnémet államok között újból barátságos a viszony." Az sem utolsó dolog, hogy a német kormány és a szakszervezetek között ugyancsak megjavult a viszony, Angliában úgy látják, hogy a két szélsőséges irányzatnak, a nemzeti szocialistáknak és a kommunistáknak a külföldön nem titkolt aggodalommal szemlélt erőrekapása megállt. Sőt, ma már az ifjúság nevelésére vonatkozó új német terveket is sokkal nyugodtabban és józanabban ítélik meg Angliában. Maga a Times így ír erről: „Schleicher tábornok nyiltan és becsületesen megvallja, hogy szívesen vezetné be újból az általános védőkötelezettséget és ezt a kijelezését meg is tudná okolni. Valóban a mai időkben csak hasznára lehet a fiatalságnak, ha szellemét és testi fejlődését bizonyos fegyelmi korlátok közé szorítják. És hiszen végeredményben az általános védkötelezettség demokratikus intézmény, mert különböző társadalmi osztályok embereit, gazdagokat és szegényeket, előkelőbbeket és alsóbbrendűeket a munka, a fegyelem és a bajtársiasság jegyében egyesít." Inkább diplomata, mint tábornok A Schleicher kormányralépésével bekövetkezett belső politikai konszolidálódás összeesik Németország külpolitikai helyzetének érezhető javulásával. „Németország jogegyenlőségének Genfben bekövetkezett nemzetközi elismerése,— írja a News Statesman — módot td Schleichernek arra, hogy kancellársága szerencsésen induljon." A genfi megegyezést valóban Angolországban is a német diplomácia jelentékeny sikerének könyvelik el. Még csak növeli ennél jelentőségét, hogy a megegyezés Németországnak az általános leszerelés kérdésében a többi hatalommal való, további együttmunkálását teszi lehetővé. Az Egonomist ezt az eredményt az új német kancellár befolyására vezeti vissza és ezt mondja: „az új kancellár, aki mindig inkább diplomata, mint tábornok, szemmel láthatóan arra törekszik, hogy mindenütt nemzetközi megegyezést hozzon, tető alá, ahol ez gyakorlatilag egyáltalán lehetséges." Ugyanígy nyilatkozik róla, de nem kevésbbé külügyminiszteréről, Neurath báróról a Times is, amikor megálllapítja, hogy mindkét német államférfi külpolitikai célkitűzéseiben abszolút realitást érvényesít. Egyikük sem tagadja, hogy céljuk Németországot erősbíteni és mozgási szabadságát visszaszerezni. Az angol közvélemény ma már belátja, hogy külpolitikai kérdésekben az egész német nemzet, pártkülönbség nélkül, közös plattformon áll. Anglia tisztában van ma már azzal, hogy kormányválságok egyáltalán nem változtathatnak azon, hogy a német nemzet egyértelműen el van szánva arra, hogy nemzetközi súlyát visszaszerezze és a békeszerződés szükséges revízióját kiharcolja- S mint ahogy egy elterjedt hetilap, a „Time and Tale“ találóan állapítja meg: „a versaillesi szerződés — úgymond — a realitások hígjában lassan, de biztosan málladozik...“ A Schleicherről való jóvéleményt azonban belső- és külső politikai sikerein felül alátámasztja az is, hogy Angliában Németország gazdasági megerősödésének kilátásait is kedvezően ítélik meg. A politikai bizalmat máris követi a Németországból elmenekült angol tőkének visszatérő bizalma- A City bizalma A német piacra immár újból visszatérni hajlandólondoni Citynek a bizalmát jelentékenyen növeli: 1. az új kancellár körültekintő és kizáróan munkaalkalmak teremtésére támaszkodó gazdasági programja, amelyben nyoma sínes a snájdig kísérletezéseknek; 2. Luther dr.-nak, a Német Birodalmi Bank elnökének a személye, aki — angol megítélés szerint — biztosít abban a tekintetben, hogy a munkaalkalmak megteremtéséhez szükséges hitel mértéke semmiesetre sem fogja veszélyeztetni a német valutát és végül 3. az a körülmény, hogy a német külkereskedelmi mérleg egyre javulva úgy lehet, mindezeknél még jobban megnövelte az angol üzletvilág bizalmát, hogy Németország a legutóbbi hónapokban a rövidlejáratú angol kölcsönöknek több mint harminc százalékát visszafizette, ami nemcsak lélektanilag kedvező, de anyagilag is érezhető jó hatással volt a londoni pénzpiacra, mert mobilitását növelte. Londonban úgy látják, hogy a következő évben már sokkal intenzívebbé válik a német-angol kereskedelmi forgalom. Minden attól függ persze. Keresztrejtvény szelvény1533 i“ 1 Megfejtő neve:........................................... Címe:............................................................ át tudja-e hidalni Schleicher az ellentétet, meris a német agráriusok és exportőrök között tátong. Ha Schleicher legalább a munkanélküliek egy részének munkát és kenyeret tud adni —csak neki, de rajta keresztül Németországnak is nyert ügye van. George Popoff ! Egy indiszkrét és megbízhatatlan könyv Rákosi Jenő volt magántitkárának följegyzései Ma megjelent Schiller József dr.-nak, Rákosi Jenő volt magántitkárának meglehetős lármává beharangozott könyve az elhunyt nagy publicistáról. Mint emlékezetes, hazánk kiváló barátja, Rothermere lord, mintegy illusztrálására a háborút követő idők szertelenségeinek és eszmei zavarainak, legutóbb nyilvánosságra hozta, hogy neki Rákosi Jenő felkínálta a magyar királyi trónt. Schiller dr.-nak azáltal sikerült bizonyosfokú érdeklődést élesztenie most megjelent könyve iránt, hogy közvetlenül a lord cikke után bejelentette, hogy nyilvánosságra fogja hozni a részleteit az említett romantikus kísérletnek, amelynek, Rákosi Jenő kíséretében, maga is tanúja volt. Ígéretét beváltva, elmondja, hogy Rákosi Jenő, amikor a lord vendége volt, egy hosszabb tárgyalás közben váratlanul a következő kérdés,sel fordult a házigazdájához: — Ne ijedjen meg, lordságod, ha most olyat találok kérdezni, amire tán álmában se gondolt és amely kérdés ezért készületlenül fogja érni. De ha igaz az, hogy a Habsburg-restauráció ártalmára van a revíziós mozgalomnak és ha igaz az, hogy a királykérdés megoldása nélkül a rervízió kilátástalan, akkor mondja meg nekem, mit szólna ahhoz, ha a magyar nemzet szeretetes lelkesedése önt kiáltaná ki királynak? „Halotti csend támadt a szobában" — írja tovább Schiller József és miután mindenképpen igyekszik drámai feszültséggel telíteni ezt a helyzetet, olyan választ ad a lord szájába, mintha Rákosi kérdése nála megértésre és helyeslésre talált volna. Rákosi Jenő azután Rómába ment Mussolinihez, aki kétórás kihallgatáson fogadta. Rómából Párizsba utazott és útközben Schillernek állítólag lediktálta a Mussolinival folytatott beszélgetés egyes részleteit. „A diktálás, — írja Schiller, — a robogó vonaton, meglehetősen rapszodikusan történt és Rákosi inkább csak slagvoratokban igyekezett visszaadni a beszélgetés velőjét." Az állítólagos följegyzés lényege az, hogy Rákosi Mussolininek is megemlítette volna a Rothermere lord személyéhez fűződő elképzelését. A könyv többi, túlnyomó része személyes viszszaemlékezéseket tartalmaz arra a tizennégy esztendőre, amelyet a szerző a nagy publicista oldalán eltöltött, Rákosi Jenő hatalmas lendületű munkásságára a háború alatt és a háború után, töretlen lélekkel viselt megpróbáltatásaira a forradalomban és a kommünben. Ezek után meg kell állapítani, hogy Schiller József munkája elejétől-végig tapintatlan, indiszkrét és kegyelet nélkül való. Tömegével idén négyszemközt állítólag elhangzott kényes természetű kijelentéseket, anélkül, hogy erre bárki felhatalmazta volna, leveleket közöl, anélkül, hogy igazolni tudná, mi módon kerültek azok hozzá. Emlékezetből idézi a Rákosi és Rothermere közt lefolyt beszélgetést. A Mussolininál lefolyt audienciával kapcsolatban azt írja, hogy annak részleteit állítólag Rákosi a robogó vonaton rapszodikusan és „slagvortok“-ban diktálta le neki. Ilyen zavaros, kevéssé megbízható és ellenőrizhetetlen forrásokra támaszkodva, a könyvnek ezek a részei hitelre nem tarthatnak igényt és a szerző részéről csupán nagyfokú merészségnek és tapintatlanságnak a jele, ha hazánk két oly kiváló barátjával kapcsolatban, mint Mussolini és Rothermere lord, a szenzációt hajszoló zsurnalisztikának ily selejtes eszközeit alkalmazza. A Budapesti Hírlap telefonszámai: 444-04. 444-07. 444 05. 444-08. 444-06. 444- 09.