Budapesti Hírlap, 1933. március (53. évfolyam, 49–73. szám)
1933-03-01 / 49. szám
1933. MÁRCIUS 1. SZERDA B. H. A nemzeti szolidaritás és hála törvényjavaslata Gömbös Gyula miniszterelnök a bizottságban nagy hatással foglalkozott a rokkantkérdéssel és ismertette a javaslatot • A képviselőház egyesített véderő, és pénzügyi bizottsága Láng Boldizsár báró képviselő elnöklésével tárgyalás alá vette a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló törvényjavaslatot. A bizottsági tárgyalás iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg mind a bizottság tagjai, mind pedig a Ház többi tagja részéről.A törvényjavaslatot Farkas Elemér úgy általánosságban, mint részleteiben ismertette és előadásában kiemelte, hogy a mai gazdasági helyzetben a pénzbeli ellátást illetően nem hozhat a törvényjavaslat javulást és ezért kénytelen a mai helyzetet fenntartani, óvakodva attól, hogy bármily vonatkozásban a jogfosztás helyzete álljon elő. Súlyt helyez azonban a törvényjavaslat arra, hogy a legmesszebbmenő kedvezményben részesüljenek a hadigondozottak az ország gazdasági életének minden vonalán. Farkas Elemér nagy helyesléssel fogadott előadói beszéde után Gömbös Gyula, a honvédelmi minisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök fejtette ki a javaslat alapelveit és célkitűzéseit. Tényhozás, amely ne foglalkozott volna a rokkantkérdéssel. Magam is, mint ellenzéki képviselő, amikor anyagilag jobb szituációban volt az ország, kívánatosnak tartottam ezt a kérdést törvényes alapra helyezni és törvénybe iktatni mindazokat a kötelességeket, amelyeket a hadirokkantakkal szemben az állam vállal és a jogokat, amelyek a hadirokkantak óldét szabályozzák. Körülbelül fél évvel ezelőtt a népjóléti tárcától átkerült — úgy tudom, a Ház kívánságára — a honvédemi tárcához az egész rokkantügykomplexum. Én a Ház határozata alapján teljesítemkötelességemet, amikor egy törvényjavaslattal jövök az igen tisztelt Ház elé, amely egyrészt az eddig fennálló rendeleteket törvény formájába önti, másrészt pedig bizonyos újításokat is tartalmaz. Ha tisztán csak a tárgyilagosság alapján nézném ezt a kérdést, akkor azt mondanám, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben nem nagyon időszerű a rokkantügy tárgyalása, mert az államháztartás mai viszonyai között tulajdonképpen sokat nyújtani nem lehet, annak ellenére, hogy minden magyar ember átérzi azt a kötelezettséget, amelyet a rokkantakkal szemben tanúsítani tartozunk. Hogy mégis előállom ezzel a törvényjavaslattal, ennek egyrészt az említett Ház-határozat az oka, másrészt azonban a saját meggyőződésem is, amely abban áll, hogy a rokkantkérdésben törvényes alapot kell teremteni a további rendezéshez. A minisztereink felszólalása — A világháború után nem volt magyar tér A nemzet erkölcsi kötelezettségei — A rokkantkérdést a magam részéről három szempontból nézem. Az egyik szempont, hogy erkölcsi kötelezettségei vannak minden nemzetnek azokkal az állampolgárokkal szemben, akik egy háborúban nagy veszteségeket szenvedtek egyénesként és azáltal közvetve családjuk is áldozatokat hozott. A második szempont: anyagi szérzés, amely két részből áll. Az egyik a rokkantakkal szemben az anyagi kötelezettség lerovása, a másik pedig az államháztartás helyzete, amely határt szab a segítés lehetősége tekintetében. Tulajdonképpen az anyagi kérdéshez tartozik a rokkantaknak juttatandó állami és társadalmi kedvezmények problémája is, mert abban a pillanatban, amikor láttam, hogy az államháztartás nem bírja el a lényeges javítást és, nézetem szerint, nincs meg a reális alap ahhoz, hogy ezt a kérdést ilyen formában oldjuk meg, — a kedvezmények eszközéhez folyamodtam, amely ennek a javaslatnak lényege. — Ha az eddigi rendeleteket összefoglalnám törvény formájában és megvizsgálnám azt, hogy ez a törvényjavaslat az eddigi rendeletek összességével szemben mi újat tartalmaz, akkor a következőket kell elmondanom. Ezentúl nincs új igény megállapítás a rokkantságra, illetve a hadigondozottságra vonatkozóan. Egyedüli ország vagyunk ugyanis, ahol a háború után tizennégy esztendővel is újból igénymegállapítások vannak és az ellátásra igényt tartók évente majdnem 3—4000 fővel szaporodtak az utóbbi időben is. A rokkant-kategóriák felülvizsgálata — Lényeges dolog az, hogy a kormánynak módja lesz felülvizsgálni az egyes rokkant kategóriákat. Ez ellen, természetesen, erős recenzus fog hallatszani. Kötelessége azonban megtenni, mert enélkül nem tudja megállapítani, vájjon reális volt-e a 14 esztendei gazdálkodás ezen a téren, vagy sem. Egy óra a háború poklában... — "A harmadik új szempont az, hogy kedvezményeket adunk, amelyeket elég lényegeseknek tartok. Nem utolsó helyen említem meg azt, hogy a rokkant problémát a közvélemény előtt olyanná akarom tenni, amely erkölcsi kötelezettségeket tartalmaz mindenki számára a háború áldozataival szemben. Közvéleményt szeretnék csinálni a törvény kapcsán, amelytől azt az eredményt remélem, hogy a törvényes nyomás nélkül is mindenki, aki teheti, részt vesz a rokkantak ellátásában. Ezt röviden nemzeti szolidaritásnak, v-v/v hálának is nevezhetem azokkal szemben, akik Bénító Pista Sisa írta Madarassy László Nógrád és Hont „közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék" a Duna vízigátja, valamint a vasútvonalak, vasiutak révén ma már valósággal a főváros torkában vannak. Hogy csak a vasútnál maradjunk, aki Budapest nyugati, vagy keleti pályaudvaráról korán reggel elindul, az késő estig a kettős vármegyéből jókora területet bejárhat. Járják is a kirándulók, turisták télen, nyáron szakadatlanul. Vasárnapokon, ünnepeken olykor magamnak is eszébe jut, hogy vastagtalpú cipőben, szögesvégű bottal, elemózsiás hátizsákkal nekivágjak a hegyes-völgyes tartománynak. Én azonban nem a kirándulók, turisták útját járom. A vasút mentén az olyan állomásokat keresem, ahol fővárosi ember rendszerint nem szokott leszállani. Az állomásokról pedig olyan ösvényekre térek, amelyeket a térkép nem jelez, hanem csak a bennszülött lakosság ismer és használ, így azután megesik, hogy a misés, istentiszteletes vasárnapokon, ünnepeken egyedül járom a kihalt völgyeket és a hallgató hegytetőket. A nagy egyedül valóságban, csendességben ha ág reccsen, ha avar zörren, mindig azt hiszem, most jön a nógrádi kísértet. ’A nógrádi kísértetről a mai nemzedék aligha tud. Én sem p.7, élő néphagyomány forrásából smerítek, mikor róla emlékezem, hanem egy régi újságlevélből, amely innen-onnan negyedszázada, hogy a kezemben forgott. Azóta, ha Nógrád megye földjére lépek, az idegek csodálatos játéka folytán, az agyvelő tekervényes raktáraiból legelőször mindig a nógrádi kísértet siíjáz eszembe.Az a régi ujságlevél a „Hazai És Külföldi Tudósítások" 1806. évfolyamának egyik száma voltés benne az akkori idők riportere, a „neógrádikésértet“-ről szóló tudósítását, amelyet nyilván az ebéd utáni emésztést elősegítő szellemi csemegének szánt, így vezeti be: „Igaz-e, hogy vagyon kísértet? Ha igaz, miért nem engedjük meg mindnyájan? Ha nem igaz, miért nem tudjuk a neógrádiak szívéből azt az ő lovas katona késértett ékről való alkalmatlan és káros beszédet kigyökerezni?" Azután elmondja, hogy az ide való lakosok nemcsak eleiktől hallották, hanem magunk is tapasztalják, hogy a határukban, éjszakának idején valami katonaruhába öltözött egyén kóborol. Öltözetre huszáros kalpag, világoskék mente, dolmány, tarka zsinóros nadrág, oldalán csörgős kard és tarsoly nagy C és N betűkkel, ami nyilvánvalóan a vármegye, Comitatus Neogradiensis kezdőbetűinek felel meg. Ez a „kóválygó állat" — így jellemzi őt a riporter — 27, vagy 28 esztendős, jól felnyúlt, teli képű legényt mutat. . Nem tébolyog ő az egész vármegyében, leginkább csak Nógrád városa határában őgyeleg; ártani nem igen szokott, de ha emlegetik, hipp-hoppi-módjára előtoppan, négyszer-ötször hangosan ezt szokta kiáltani: hol ho! hol Azután kevélyen félre faroltatja paripáját s már abban a pillanatban kétszáz lépésnyi távolságban látják tova vágtatni. Ilyenkor az, aki még nem látta, bizony megdöbben, de az odavaló lakosság már megszokta, föl se veszi Gyakran megteszi, hogy az utazók hintójába bekukucskál, azután „elkóbotolja magát" és tovább áll, anélkül, hogy alkalmatlanságot okozna. Sőt néha oly kegyes, hogy az eltévedteket jó útra vezeti. Végül elmondja a riporter, hogy mindezeket nemcsak Nógrád környékének köznépe, nemcsak a tanultabb személyek tanúságtétele bizonyítja, hanem most már bizonyíthatja az ő egyik „kinyílt szívű" barátja is, — aki különben a kísérteteknek nem nagy pártfogója — mert az elmúlt szeptembernek 23-án este nyolc órakor másodmagával azon a vidéken utazván, „ezeket tapasztalni volt szerencséje". Miért is a nógrádi „nyájas katona kísértetről költött beszéd koránt sem bába lelte babona". Hát evvel a nógrádi kísértettel szerettem volna magános utaimban vagy egyszer találkozni. De nem volt olyan szerencsém, mint annak a bizonyos „kinyílt szívű", régen porló jóbarátnak. Ha ág reccsent, csak így játékoskedvű mókus ugrándozott a fejem fölött, ha avar zörrent, bizony csak egy reszkető gyíkocska szökött el az utamból. Ha falusi embertől kérdezősködtem, fölényesen rázta fejét, mint aki régtől tisztában van vele, hogy a kísérletek csak a mesék világában élnek. Itatókutak környékén, juhászkutyák enyhelyében, átszeli csárdákban tanyázó pásztorok meg azt felelték, hogy az a nógrádi kísértet aligha lehet más, mint az a híres Sisa Pista. Hogyki lehetett az 1800-as esztendők „nyájas" nógrádi kísérlete, ezt a kérdést már nyilván sohasem fogjuk kibogozni. De, hogy ki volt Sisa Pista, annak még a végére járhatunk. A pásztorok mendemondái alapján úgy látom, hogy ez a Sisa Pista nem lehetett kísértet, hanem nagyon is élő, húsból, vérből való halandó, akinek viselt dolgairól nyilván a vármegyei protocollumok is tudnának egyetmást regélni. Igazi neve Benkó István. Földjei, jó palóc szokás szerint, neki is adtak csúfnevet, a „Sisa" nevet ragasztották reá. Erről a ragadványnevéről lett azután Benkó Istvánból egész életére „Sisa Pista"- Hol született, melyik esztendőben, milyen bölcsőben ringatták, nem tudni. De ez történetünk szempontjából nem is fontos. Elég, ha tudjuk, hogy a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben, tehát még az osztrák zsandár- és a vármegyei perzekútor-világban garázdálkodott azon a nagy földdarabon, mely Váci és Gyarmatig, az Ipolytól a Zagyváig terjed. Olyan ágrólszakadt, gyalogszerrel kódorgó, maga kezére dolgozó szegénylegény volt ez a Sisa Pista, aki ma itt, holnap amott bukkant föl és többnyire szép szóval kérte el azt, amire éppen szüksége volt. (A mendemonda szerint ezt is csak azért tette, hogy a szegények között szétossza.) Volt ugyan egy súlyos, rézzel kivert nyelű rézfokosa, amivel a csárdákban szeretett hadonázni, de ezt nem igen használta. Aki mahomet-alakját, gondozatlan külsejét, savószínű, szúrós szemeit meglátta, az kietlenül is odaadta mindenét. Szürke gúnyába, csizmába, ha már leszakadt róla, vásározó szűr- és magyar szabók, csizmadiák öltöztették. Inget, gatyát, nyakravalót gyolcsos tótok mértek ki neki. Késsel, pipával, zsebtükörrel, bajusapedrővel házaló zsldók ajándékozták meg. Kenyérrel, szalonnával, dohánnyal a gazdák látták el, itallal, kártyával, öleléssel a csaplárnék. Mindezen felül jóban volt messze környék minden pásztorával, orvvadászával, akiknél meghúzta magát. De ismerte az öreg fák odvát, szénégetők elhagyott kunyhóját is, amelyekben menedéket talált, ha már nagyon keresték. Mert néha a vármegyének eszébe jutott a szegény Sisa Pista és elkezdte kerestetni. Igaz, hogy erre a kerestetésre rendszerint maga szolgáltatta az okot. Ha egy kicsit jól ment a dolga, nem fért a bőrében, elkezdett duhajkodni, rossz tréfákat csinálni, vármegye uraival kötekedni. Nógrádban, Hontban ezekről ma is nagyon sok mulatságos és kevésbbé mulatságos történet forog a nép száján. Elmondom az egyiket, amellyel Sisa Pista pontot tett betyáros életének végére. Sisa Pista egyszer valamelyik erdei ösvényen takaros menyecskével találkozott. A menyecske vállán, kényesen egy kapa himbálódzott. A már öregedő legény ráéhezett a fiatal menyecskére és elkezdett vele a maga módján enyelegni. A menyecske nyilván megijedt a torzonborz Don Juantól, mert akarva-e, vagy véletlenül, a kapával úgy ütötte vakszemen, hogy Sisa Pista megszédült és amilyen hosszú volt, akkorát esett. Koponyája azonban különb ütközeteket is kibírt már, ezért nem sokáig hevert 3 fűben. Föltápásztodott és mikor töviről-hegyire átgondolta, hogy mekkora sérelem esett rajta,a menyecske után iramodott. Az erdőszélen el is élte a menyecskét, aki erre szaladóra fogta a dolgot, Sisa Pista nagy mérgében utána vetette fokosát. A fokos a menyecskét tarkóján találta, amitől az megrázkódott és eszméletlenül esett össze. Sisa Pista elkezdett gondolkozni, hogy most már mit csináljon a menyecskével. Többféle terv villad értünk harcoltak, értünk vesztették el egészségüket és sokszor munkaképességüket is. Minden háború után aszerint, hogy a háború nyertes, vagy vesztes háború, különféle hangulatok kapnak lábra. Miután ezt a háborút mi, sajnos elvesztettük, — állítom, hogy nem a harctereken, — gazdasági viszonyaink és a megszállások következtében olyan hangulat keletkezett, hogy nem foglalkoztunk eléggé azok érdekeivel, akik erettünk harcoltak. Ismerek olyan felfogást is, egyes bürokratikus körökből, hogy még nincs eldöntve, váljon az íróasztal mellett tejesített háborús szolgálat, vagy a frontszolgálat volt-e nehezebb. Számomra ez nem lehetett vitás kérdés, mert aki ezt a poklot végigcsinálta, az nagyon jól tudja, hogy abban a pokolban egy óra súlyosabb volt, mint négy év meleg szobában, az íróasztal melleti frontszolgálatban,úgy van! ügy van!) A frontszolgálat mindenkire nézve rendkívül áldozatos volt. Valamennyiünknek, akik a háborúban voltunk, van egy kis egészségi hibánk, a front mindegyikünknek megrágta ez idegzetét. Ez a törvényjavaslat alkalmas lesz arra, hogy a frontszolgálatot teljesítettek javára hangolja a közvéleményt. Miután ilyen kényszerű fogyatékosságok közepette indítom útnak ezt a törvényt, az igen tisztelt bizottság elé, meg kell rögtön mondanom, hogy amennyiben az élet mást fog parancsolni, amennyiben a gazdasági helyzet javul, a magam részéről eleve kijelentem, hogy nem fogok elzárkózni attól, hogy egy novellával felbővítsem a törvény rendelkezéseit, úgy, amint azt az élet parancsa fogja kívánni. Ez a törvény — a nemzetnevelés eszköze — Én ezt a kérdést nem politikai kérdésnek tekintem. (úgy van! ügy van!) Ez a törvény egyben nemzetnevelés akar lenni. Kötelességet teljesítünk a hadirokkantakkal szemben, amikor ebben a törvényben egzisztenciájukat és helyzetüket az állammal és mindenkivel szemben meghatározni kívánjuk. Én tulajdonképpen a magam részéről ezzel eleget is tettem annak az óhajnak, ami itt elhangzott, hogy felvilágosítást adjak a törvény konstrukciójának alapja és szelleme felől. Azt kérem, hogy az igen. bizottság gondolkozzék a kérdések felett. Előre kijelentem, ha olyan javaslatokkal méltóztatnak jönni, amelyek pénzügyi szempontból elfogadhatók, azokból a magam részéről nem csinálok pártkérdést, velük a legmesszebbmenőleg hajlandó vagyok foglalkozni. (Élénk helyeslés.) Természetesen azonban szem előtt kell tartanom az államháztartás mai helyzetét. Ma az egész Ház azon az elvi állásponton áll, hogy az államháztartás egyensúlyának biztosítása érdekében a kiadásokat csökkenteni kell. Sajnálatos tény, hogy a mai kor életviszonyainak finomodását vy// mellett a fogak mind rosszabbak lesznek. Csakis az észszerű fogápolás akadályoz - t hatja meg a fogak romlását. Ápolja fogait mindig v O.DOL •szájfertőtlenítővel(ez az elképzelhető legjobb száj-és fogápolás. Állami, társadalmi, gazdasági előnyök és kedvezmények . Amikor a törvény előkészítésén dolgoztunk, azt láttuk, hogy itt minden fillér lényeges problémává alakul át. A helyzet az, hogy minden javaslat, ami ezzel a javaslattal szemben pluszt jelent, átszámítva a filléreket pengőkké, a pengőket pedig ezer pengőkké, rendesen több százezer pengő túlkiadást jelent. Bejelentem a t. bizottságnak, hogy ezeknek a kiadásoknak 500.000 pengőnyi tágítását a magam részéről, a honvédelmi tárca terhére, hajlandó vagyok vállalni, ezen túl azonban nem mehetek. Az igen- bizottság figyelmét az előbb említettek hangsúlyozása mellett ismételten felhívom arra, ami új ebben a javaslatban. Ezek a rokkantaknak juttatandó állami és társadalmi kedvezmények, a hadigondozottaknak e törvényen alapuló kérelmei és okiratai illetékmentesek, a hadilelek átruházása illetékmentes, vagyoni bizonyítványok kiállításánál a hadigondozottak járadékait a jövedelemkimutatásánál 120 pengőig figyelmen kívül kell hagyni, a hadigondozottak nem fizetnek rokkantellátási adót, hadigondozási célra rendezett gyűjtések.