Budapesti Hírlap, 1933. november (53. évfolyam, 249–272. szám)

1933-11-03 / 249. szám

1933. NOVEMBER 3. PÉNTEK B. H. A FELEKEZETI BÉKE Jegyében folyt le a reformáció emlékünnepe Ravasz László református püspök a protestánsokat katolikus ősök hálás gyermekének vallja — „Szent István, Szent László, Boldog Margit épenúgy a mienk, mint bárki másé a földön“ — „Aki egy nemzet hőseit felekezet szerint kontingentálja, a világon a legnagyobb destrukciót végzi. Minden eddigit felülmúló lelkesedéssel je­lensőséggel ünnepelte meg a protestáns társadalom Luther-napját, október 31-ét. Délelőtt mindenütt istentiszteletek voltak. Debreceni jelentés szerint az ottani refor­mátus nagy tem­pl­omban Baltazár Dezső dr. püspök prédikált, délután és este pe­dig külön összejöveteleken emlékeztek az Ősök nevére és nevük jelentőségére. Budapest protestánsainak az Országos Bethlen t­ábor-Szövetség, a Magyar Kál­­vin-Szövetség, az Országos Luther-Szövet­­ség és az unitárius Dávid Ferenc­ Egylet a Pesti Vigadóban kedden este rendezett em­lékezetes ünnepet, amelyen, fényes közön­ség élén, Horthy Miklós kormányzó is meg­jelent. Ott voltak még: Lázár Andor igaz­ságügyminiszter, Fabinyi Tihamár kereske­delemügyi miniszter, Sztranyavszky Sán­dor, Józan Miklós unitárius püspöki helyek, Juhász Andor, a Kúria elnööke, Czettler Jenő, a képviselőház részéről, Da­rányi Kálmán, Petri Pál, Tasnádi-Nagy András államtitkárok, Benedek Sándor, a közigazgatási bíróság ny. másodelnöke , és még rendkívül sokan a közélet ismert je­lesei közül. " Az elnöki asztalnál ültek: Ravasz László dr. református püspök, Radvánszky Albert báró dr., az evangélikus egyház egyetemes felügyelője, vitéz Csécsi Nagy Imre ny. altábornagy, a Bethlen Gábor­ Szövetség ügyv. elnöke, Kovács Sándor dr. egyetemi tanár, Madai Gyula és vitéz Kozma György dr., unitárius gondnok, Horthy Miklós kormányzót Raffay Sán­dor dr. evangélikus püspök és vitéz Csécsi Nagy Imre altábornagy fogadták és kísér­ték fel a nagyterembe, ahol Radvánszky Albert báró dr., az evangélikus egyház egyetemes felügyelője külön is üdvözlő­beszédet intézett a kormányzóhoz, abból az alkalomból, hogy —­­mint mondotta, — ez az első eset, amikor magyar államfő a re­formáció emlékünnepén részt vesz. Ezután Radvánszky Albert báró meg­nyitóbeszédet mondott, utalva Luther Már­tonnak, október 31. hősének néhány nap múlva, november 10-én elérkező négyszáz­ötven éves születési évfordulójára. — Nem vezet bennünket senkivel szem­ben sem türelmetlenség, nem nézzük a külső körülményeket, amelyek között Luther esz­méi diadalt arattak, nem nézzük a mások igazát sem, amellyel szemben Luther a ma­gáét szembeállította, csak a reformáció hő­sét nézzük ebben a pillanatban, aki tudott hitéért az egész világgal viaskodni és tudta az egész kor mozgató problémájává emelni a reformációt.­­ Az utóbbi évtizedekben Európa kele­tén nyíltan fellépett az istentagadás sátáni szelleme, amely szentségtörő kézzel mér csa­pást mindenre, amit a keresztény kultúra kétezer év alatt alkotott. Kérdem, — mondta Radvánszky Albert báró, — nem az egész emberiségnek tett szolgálat-e rá­mutatni a hit emberére és rajta keresztül az eszményre, amelynek élt? Ezután a Goudimel-énekkar, Veres Sán­dor vezényletével, kórusokat adott elő, majd Ravasz László dr. dunamelléki református püspök mondott emlékbeszédet. Révasz László dr. hitvallása a kétezer éves anyaszent egyházról *— Bizonyságtevésre jöttünk össze, első­sorban a kívülállókért — így kezdte egyórás beszédét a püspök. Elismerjük mindenkinek a jogát arra, hogy véleményt alkosson rólunk, de követeljük az illetékességet, hogy mi mondjuk meg, kik vagyunk, mi az igaz­ságunk, mit hiszünk és merre járunk. — A világon minden vallásos közösség­ben van szakadatlan protestálás és refor­máció. Jézus egész küldetése reformáció volt, amikor olyan hallatlan dolgokat mon­dott: „Rontsátok el a templomot és én har­madnapra felépítem", amikor egy egész világgal szemben pártját fogta az elhagyot­taknak és azt a szociális gondolatot prok­a­­málta, hogy „elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból az elsők“. — Ágoston, amikor boldog páthoszában megindított egy lírát, amely évezredeken át zeng,­­reformációs munkát végzett, mint azok a hűséges, áldott szerzetesek, akik eb­ben a látható világban egy láthatatlan világ törvényét, a hatalommal szemben a szolgá­latot állították. ' ■— Ha arról van szó, mivel lehet legin­kább illusztrálni a reformációt, akkor arra utalnék, amikor Assisi Ferenc találkozik III. Incével, a szegénység boldog vőlegénye és énekese a világ legfélelmesebb szuverén­jével.­­ — Tehát a reformációt úgy tekinthetjük, mint a mindenkori fejlődési fajnak előké­szítő lendületét, egy dinamikai tényezőt a történelemben, amely a halállal szemben az élet javaiért küzd.­­ •— De kell, hogy még a reformáció pozi­tív szemléletét is adjuk. A reformáció min­denekelőtt vallásos átalakulás, vallásos for­radalom, az embernek az Istenhez való vi­szonyára vonatkozik. Helytelen az a felfo­gás, mintha a protestantizmus a liberaliz­mussal, szabadvizsgálódással, felvilágosodás­sal volna egy, csupán egyidejűek ezek a reformációval, ezekkel rokonságot is mutat és velük belső kapcsolatba is lépett. 1. — Tehát a protestantizmus módszer a Krisztus igaz követésére, Krisztusért van a protestantizmus és a reformáció, eszközi jellegű, sohasem volt öncél és sohasem lesz az. Odafenn az örök üdvösségben már nem lesz protestantizmus, azért, mert teljes lesz az ismeret és annak a történelmileg adott módszernek közvetítő munkája e földi vi­lágban lejárt. * .— Helytelen, ha protestánsok, vagy má­­­s­ok úgy gondolkoznak, mintha a mi anya­­szentegyházunk négyszázéves, volna. Két­ezeréves és az első Pünkösd napjától szá­mít az élete. Ha pedig hozzávesszük az Ótestamentum előkészítő munkáját, akkor azt mondjuk, hogy a mi anyaszentegyhá­­zunk, mint a Krisztusé, ott kezdődik, ahol az első kegyelmi tény megtörtént. A mienk Augustinus, Clairveauxi Bernát, Assisi Fe­renc, a szentek és a bizonyságtévők és ha mi kritikai módszerrel szoktunk is eljárni és megmondjuk, mik és kik felelnek meg az Evangéliumnak, azért ő a mi nemzetségünk és mi az ő házuk népének valljuk magunkat. A magyarság és a pr­­estantizmus — különösen nem szabad minderről el­feledkezni a magyar embernek. Nem szabad belemenni olyan osztozkodásba, hogy a ma­gyar történelem 1500-ig a másé. Szent Ist­ván, Szent László, Boldog Margit, Ráskai Lea és Temesvári Pelbárt és minden nagy hitvallója ennek a korszaknak éppenúgy a miénk, mint bárki másé ezen a földön. — Ha ezt a helytelen gondolatot elfo­gadnánk, akkor a magyar történelem leg­első s legnagyobb alakja, Árpád fejedelem senkié se volna, mert akkor még nem ke­resztény a magyar. És ha most nem is osz­tozik senki Árpáddal a pogányságban, szent, boldog és misztikus megrendüléssel érezzük: ő volt az áldott forrás, amely ezer évvel ezelőtt magyarnak felfakadt , és át­ver rajta a magyar lélek tűzpatakja... —­ Sőt ha a magyar történelemben va­laki a protestantizmussal ellentétbe lépett, azért nem zárhatjuk ki azokat szívünkből. A miénk Esterházy nádor, Zrínyi Miklós és Pázmány Péter, —•­ki az közülünk, aki kevésbé szereti az édesanyját, ha az vélet­lenül katolikus volt?! Aki egy nemzet hő­seit, a történelem kincseit felekezet szerint kontingentálja, s ezen az alapon a vele nem egyezőt a magyar történelemből, a magyar nemzet nagy erkölcsi értékállomá­nyából ki akarja tudni, nemcsak magát teszi szegénnyé és nyomorulttá, hanem a világon a legnagyobb destrukciót végzi. Katolicizmus és protestantizmus egymás erősítésére vannak hivatva — Sokan beszélnek arról, milyen kár, hogy a magyarság a XVI. században „kettészakadt" — így folytatja szavait Ravasz püspök. — Nem felelek erre azzal a nagyon is olcsó fejezettel, hogy hiszen a XVI. század végén az egész magyarság szinte kilencven százalékig protestáns, volt, miért kellett tehát megbontani az ellen­­reformációval, — a kérdést így szembe­állítani helytelen. Aki a történelem törvé­nyeit ismeri, az tudja, hogy a reformáció korában a szakadás megakadályozása nem­csak azokon múlt, akik el akartak szakadni, hanem azokon is, akik nem akarták maguk között megtűrni a szakadásokat. A törté­nelemben adottságok és tények vannak, hiú dolog efelett vitatkozni, ezen mi nem tudunk változtatni. Áll ide is, hogy „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok" és ezt telehajtva, alázatosan tudomásul kell venni. Mit tudjuk mi, miért tette ezt a „szak­adást“ Istent! — Sok baj, vér származott ebből, de egy­ben olyan szépségek, igazságok és erők, a magyar géniusznak olyan kivirágzása, győ­zelme és ereje támadt, amit a reformáció nélkül el sem tudnánk képzelni. Istennek nagy nevelőmunkája folyik ebben a világ­ban, s mi már látjuk, hogy a protestantiz­must a katolicizmussal is neveli és a kato­licizmust a protestantizmussal neveli. El­jön az idő, amikor megírnak egy könyvet, amelyet mind a két fél az igazságos szót megillető alázattal fogad majd, s amelyben megírják: mit köszön a protestantizmusba katolicizmusnak és hogy mit köszön a ka­tolicizmus a protestantizmusnak... Üzenet a szenvedő emberiségnek a nagyobb szenvedő­kről — És ebben az ünnepélyes pillanatban mi, magyar protestánsok gondoljunk meg­­hatottan és hálával elődeinkre, a magyar protestantizmus nemzeti hivatására. Milyen bátor volt, mennyit szenvedett, hogy elt­halt ezen a földön! A Himnusz költője nem gondolt reánk, de a magyar protestantiz­mus sorsa van megírva ebben a két sorban: „Áldjon, vagy­­verjen sors keze, Itt élned, halnod kell."­­ Gondoljunk a tépett prédikátorokra, akik éhezve járták a városokat, szívükre­­szorították az Evangéliumit és tűrésükből, munkájukból egy új világ támadt: szürke lateiner, gondolj elődeidre, próbálj hozzá­juk hasonló lenni! Gondoljunk azokra a magyar urakra, akik szívesebben választot­ták a börtönt, hóhérbárdot, mintsem hogy megsértsék a szentet, akinek hűséget es­küdtek,­­ igyekezzenek a mai lélekben, hűségben hozzájuk méltókká lenni! Gondol­junk az elüldözött, a szegény, zsoltárt éneklő örök Tiborcokra, gondoljon a mai magyar földmíves ezekre a mostaninál is nagyobb szenvedőkre! Ravasz püspöknek szinte minden mon­data után szünetet kellett tartani beszédé­ben, annyira gyújtottak, meggyőztek kije­lentései, végül pedig percekig zúgott a taps. Ezután Madai Gyula dr., a Petőfi­ Tár­­saság­ tagja, országgyűlési képviselő nagy­hatású ünnepi ódáját szavalta el, majd Ko­vács Sándor dr., a soproni evangélikus hit­­tudományi egyetemi kar egyháztörténet­professzora beszélt. Luther reformátori sze­mélyiségével foglalkozott és történelmi he­lyét állapította meg. Vitéz Kozma György dr., a magyarországi unitárius egyház­közi felügyelő-gondnoka rekesztette be az ünne­pélyt, s végül a többezer főnyi közönség Luther dalát, az „Erős várunk.. ."-at énekelte, Ákom Lajosnak, a Kálvin-téri templom karnagyának orgona-vezetésével. Ünnepségek országszerte A beérkezett jelentések alapján, a többi ünnepek közül kiemeljük Mátyásföld és környékének összejövetelét, amelyet az ot­tani Protestáns Egyesület rendezett, s ahol Hegedűs Lóránt tartott előadást. Polémi­­zált azzal a felfogással, mintha a reformá­ció esetlegességnek — Luther bizonyos lelki megrázkódtatásának volna köszönhető. A legnagyobb művészi alkotásokat a katoliciz­mus adta a világnak, — az északi hideg tájak népei pedig földrajzi és lélekrajzi szempontból is hivatottabbak az igazság fa­natikus kutatására. Ennek a két nagyszerű embertípusnak egyensúlya akadályozza meg, visszaessünk a szélsőségekbe, akár az inkvizícióba, akár a jobbágyságba... A vi­lágtörténelem lelki szempontból a felekeze­tek versenye, legyünk rajta, hogy ez a ver­seny soha többé nemtelen dulakodássá ne fajuljon. A budai, Szilágyi Dezső-téri református templomban Broschko ,G. Adolf budapesti német evangélikus lelkész, tb. esperes imájai után Basaides Mária, az Operaház­ tagja, énekelt, Haypál Béla budai református lel­­kész mondott ünnepi beszédet. Igen sok­ előkelőség, köztük Puky Endre dr. főt gondnok, a Közigazgatási Bíróság elnöke is hallgatta végig az ünnepséget. Harangavatás volt a reformáció emlék­napjának délutánján, a kőbányai evangéli­kus templomban. Kőszegen ugyancsak ok­tóber 31-én szentelték fel a reformátusok új templomát. A csak nemrég alakult gyü­lekezett, Jánky Béla főgondnok, ny. altá­bornaggyal élén máris templomot szerzett, amelyet egy raktárépületből alakítottak át. Nagyszabású ünnep volt a budapesti jó­zsefvárosi református templomban is, ahol a szépszámú, áhítatos közönség élén megje­lent Darányi Kálmán dr. miniszterelnök­ségi államtitkár is. Itt Szabó Imre, a buda­pesti református egyházmegye esperese tar­totta előadását Kálvin Jánosról. Id. Szabó Aladár dr. lelkész bibliamagyarázatában felsorolta azokat a közös keresztyén igazsá­gokat, amelyeket a reformátusok az evangé­likus és a római katolikus testvérekkel együtt vallanak, s azokat a különbségeket, amelyek Kálvin reformációjában jutnak ki­fejezésre, végül a különböző felekezetek testvéri viszonyának kialakulásáért imád­­kozott. A budai evangélikus, bécsi kaput­éri temp­lomban egész héten át Luther-jubileumi esték vannak, amelyek mindig délután 6 órakor kezdődnek. 9 MÖSSMER vászon, fehérnemű és kelengyeüzlet ú­j helyisége Váci-utca 1-3 alatt megnyílt­­ (Tisza István-utca sarok, Kristóf-térrel szemben) Mi az igazság a l­ft­ pénz körül Különféle hírlapi nyilatkozatokból ki­tűnik, hogy a nagyközönség nincs kellőkép­pen tájékozva abban a tekintetben, hogy a lakásügyi korlátozások november 1-én tör­tént megszűnése következtében a felvonó használatáért kell-e külön díjat fizetni és ha igen, mennyit. Erre nézve hivatalos helyről a következő felvilágosítást kaptuk: „A lakásügyi korlátozások megszünte­tése tárgyában kiadott 1300/1933. M. E. számú rendelet értelmében november első napja után is hatályban maradnak az 1931. évi lakásrendeletnek a házfelügye­lők és segédházfelügyelők jogviszonyait szabályozó szakaszai és hatályban marad a felvonóról szóló rendelkezés is, amely megállapítja a fizetendő liftpénzek ösz­­szegét. A rendelkezés azt mondja, hogy a liften szállításért idegenek mindenkor és személyenként, a ház lakói pedig csak zárás után és menetenként 10 fillér díjat kötelesek fizetni. E szerint tehát novem­ber 1-től kezdődően a ház lakói nappal a lift használatáért semmit sem kötelesek fizetni, kapuzárás után pedig meneten­­k­ént, nem pedig személyenként, 10 fillért, viszont az idegenek bármikor használják is a liftet, személyenként, tehát nem me­­netenként 10 fillér díjjal fizetnek. Eltérés ettől a szabálytól csak ott van, ahol a bérbeadó és a bérlő írásban november első napját megelőzően a szabadforgalmú la­kásokra nézve másként állapodtak meg, mert ebben az esetben a megállapodás az irányadó abban a vonatkozásban, hogy a lift használatáért a bérbeadó jogosult-e a bérlőktől különdíjat követelni. Ily esetben a magánjog rendes szabályait kell alkal­mazni, elsősorban tehát a jelenleg érvény­­ben lévő 1909. évi fővárosi lakbérleti sza­bályrendeletet." Az a kérdés, hogy az új lakásbérleti sza­bályrendelet értelmében miként alakul a felvonódíj kérdése, azon fordul meg, hogy a kormányhatóság jóváhagyja-e a szabály­rendelettervezet idevonatkozó rendelkezé­­kezéseit. Az elfogadott szabályrendelet­tervezet visszaható erejű rendelkezést nem foglal magában, ha tehát a felügyeleti ható­ság változatlanul elfogadná a felvonóról szóló rendelkezéseket, olyan szabad forgalmú lakásokra vonatkozó bérleteknél, melyeknél a lakásbérleti szabályrendelet hatálybalépé­sét megelőzően írásban kötött megállapodás szerint felvonódíjat kell fizetni, ez a kikötés az illető bérleti jogviszonyok fennállás alatt hatályos is marad.

Next