Budapesti Hírlap, 1936. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

1936-04-12 / 85. szám

38 A LUCERNA ARANKÁJA A gazdának épp úgy kell védekeznie a kártékony, élősdi növények ellen, mint a kártékony rovarok ellen, mert azok kárté­telei is annyira súlyosak lehetnek, hogy a megtámadott növényzetet meg is semmisít­­hetik, mint például az aranka, mely a lucer­nát és lóherét szokta pusztítani. Az arankának nincs gyökere. Táplálékát is az úgynevezett tápszívók (Haustoriumok) segélyével szívja más növényekből, minek következtében azokat fejlődésükben meg­­akadályozza és teljesen el is pusztítja. Az arankának két fajtája ismeretes: az illatos aranka és a herefojtó aranka. Az il­latos aranka túlnyomóan a lucernásokat pusztítja; virágzata nyalábos és erősen illa­tos. Magja nagyobb a lucerna magjánál és abból nehezen választható ki. Ezért vesze­delmesebb is a herefojtó arankánál, amely inkább a lóherések élősdije. Ennek magja apróbb s miután a lehelés amúgy sem igen marad egy évnél tovább a vetésforgóban, kevésbé veszélyes az előbbinél. Az aranka a megtámadott növénnyel együtt elpusztul, mely azonban akkorára már magját megérlelte, úgy, hogy érlett magot már július hónapban találhatunk. Az erősen megtámadott arankás lucernást legcélszerűbb kiszántani és amennyire le­hetséges, az ilyen földbe ne telepítsünk új lucernást, legalább 6-7 évig. Hogy az aranka elterjedésének és pusztí­tásának elejét vegye a gazda, azt úgy érheti el, ha olyan magot vet, mely teljesen aran­kamentes. Ilyen az államilag ólomzárolt, jó­csiraképes lucernamag. Igaz, hogy ezzel a szigorú kirostálással sok apróbb lucerna­mag is kirostálódik és ezért megfelelően drágább is. Ettől azonban a gazdának soha­sem szabad visszariadni, mert a jó és töké­letes vetőmag sohasem mondható drágá­nak. Legbiztosabb, ha a gazda maga termeli m­eg magszükségletét s az ilyet mindig tel­jesen arankamentes lucernatábláról kell nyernie, amely lucernást gondosan és ala­posan átvizsgált és abban egyetlen arankás foltot sem talált. Ugyanis még az olyan lu­cernás is arankássá válhat, amely teljesen arankamentes magból származott, ha a ta­laj fertőzve volt arankamaggal. Megtörtén­het, hogy a szél, vagy áradás és állatok is elhurcolják az aranka magját a szomszé­dos arankamentes lucernásba is. Ha lucernásunkban arankafoltot veszünk részre, elsősorban azt kell vizsgálnunk, hogy magba ment-e már az aranka, vagy gém, mert­ az irtási, illetőleg védekezési mód aszerint fog módosulni. Tehát ha ló­­heléssel van dolgunk, mely rövid tenyész­idejű, akkor az úgyis kiszántódik még ab­ban az évben. Ha pedig lucernásunkat akarjuk mentesíteni az arankától, mert azt hosszabb ideig szándékozunk használni, akkor az eljárás a következő: Hogy az ir­tást gyökeresen elvégezhessük, még az első kaszálás előtt alaposan át kell vizsgálnunk az egész lucernást és ahol csak észreve­szünk egy arankafoltot, azt jelöljük meg karóval, hogy már messziről is szemünkbe tűnjön, hol a baj. Ezután az arankafolt nyúlványain túl még egy jó lépéssel, le­kaszáljuk vagy lesarlózzuk a lucernát és a legutolsó száláig zsákba szedjük, vigyázva arr­a, hogy egy szála se hulljon el, hogy az­zal újabb fertőzést ne idézzünk elő. Ha már magba ment az aranka, még inkább kell vi­gyáznunk arra, hogy az eltávolításnál újabb fertőzéseket ne okozzunk. Ezután a lekaszált foltot behintjük ap­róra vágott és petróleummal meglocsolt szalmával, legalább 30 cm. vastagon és ezt m­eggyújtjuk. A kiégetésre igen kedvező a gyengén szeles idő, mert ilyenkor a láng nem csap magasra, hanem a földet nyal­dosva tökéletesebben kiég, ami főleg akkor fontos, ha az aranka már magba ment. Mintegy két hét múlva újból átvizsgáljuk a kiégetett foltokat és megfigyeljük a sah­­jadzó lucernahajtásokat. Ha találunk kö­zötte arankás szálakat, azokat tőből ki­metszve, ismét zsákba szedjük és eltávolít­juk. Mármost a kiégetett foltokat ásóval mélyen felássuk, hogy minden lucerna­­gyökér lekerüljön az altalajba és elgereb­lyézzük. Újabb két hét múlva, ha arankás lucernahajtás nem mutatkozik, bevetjük ar­ankamentes lucernamaggal. Ezeket a fol­tokat később is állandóan figyelemmel kell kísérnünk s ha kikelt, vagy kisarjadt lu­cernában arankás szálat találnánk, azt ki­vágjuk a földből és eltávolítjuk. Másik irtási módja az, hogy az aranka magbamenése előtt a lekaszált és óvatosan eltávolított foltokat éles kapával 1—11/2 cm. mélyen felnyessük, a nyesedéket zsákba szedve, eltávolítjuk. Ha a nyesést óvatosan végezzük és a gyökérfejeket nem vagdostuk el, akkor a lucerna újból kihajt és nem kell a foltot újból bevetni. Az aranka irtásának egyik módja az is, hogy a leírt módon lekaszált és megtisztí­tott foltot 5—6 cm. magasan beterítjük árpapolyvával és azt jól letapossuk. Vagy csupán 10 cm. magasan megtérítjük kom­­poszttrágyával. Ezekkel azt célozzuk, hogy megfojtsuk az arankát. Csakhogy ez nem minden esetben sikerül, mert elpusztulhat a lucernanövény is, vagy ha vékony réteg kerül reá, kihajt az aranka is. Ezért leg­biztosabb és legcélhozvezetőbb a kiégetés. Az aranka irtása különben kötelező is és err­ől külön miniszteri rendelet is intézke­dik. —r—f.— I B.­H 1936 ÁPRILIS 12. VASÁRNAP A­ gyümölcsösök települése Kisebb házikertet az egyéni szükséglet­nek megfeleően kell telepíteni. Tehát lehe­tőleg minden gyümölcsből legyen benne a család használatára. A kert nagyságához alkalmazkodva ültessünk egy-egy gyü­mölcsfajtából 2—3 vagy több fát. A kis gyümölcsösök igen gyakori hibája, hogy több fát ültetünk, mint amennyi észszerűen elfér. Azt szeretnők, hogy mindenből legyen elegendő, gyakran azt érjük el ezzel, hogy kevés lesz a gyümölcs, férges és rossz, a fák pedig rövid életűek. Láttunk már 2 méter távolságra ültetett őszibarackot,­ 4 méterre kajszit és 5—6 méterre egymás­tól vadra nemesített almát, amely utób­binak a koronája, ha szabadon kifejlődhet, legalább 10—12, sőt néha ennél is több méteres helyet kíván. A kajszit és az őszi­barackot is több mint a kétszeres távol­ságra ültetjük — észszerűen — a 4 és 2 méternél. A jól kifejlett koronák közt kell hogy a nap mindenütt akadálytalanul be­süthessen, akkor lesz sok, igazán zamatos és szép a gyümölcs a kertünkben. A házikerttel ellentétben a kereskede­lemnek szánt gyümölcsösben minél keve­sebb fajtát ültessünk. Kevés fajtából le­hetőleg sok fát,­­ természetesen itt is a kellő távolságra egymástól. Ha a termést vagononként értékesíthetjük, sokkal köny­­nyebben és jobb áron tudjuk eladni. Hogy mi legyen az a gyümölcs, az mindig az értékesítési lehetőségektől függ. ősziba­rackot és kajszit csak ott termeljünk, ahol a közeli feladó vasútállomáshoz jó út vezet. A nagyban­ termelésnél lehetőleg még inkább szükséges az, hogy a fákat ne ül­tessük túl közel egymáshoz. Legcélszerűbb, ha a gyümölcsfasorok közt zöldségfélét termelünk. Ezzel a talaj folytonos műve­lés alatt áll, levegő kerül az alsóbb réte­gekbe is, porhanyó marad és a csapadékot mindig átereszti a fák gyökeréhez. A ké­sői gyümölcsöt hozó fák alá olyan zöldség­félét ültessünk, amelyek onnan elkerül­nek mire a gyümölcs szedésére kerül a sor. Hagyma, burgonya, kalarábé, korai kel és korai káposzta a legmegfelelőbbek erre a célra. Ribizke, egres, vagy málna a fasorok közt is jól kihasználja a földet, amíg a fák koronái elég távol esnek egy­mástól arra, hogy a nap és levegő kellő­kép járhassa. ­ Virágoskert a kisfarmon Nem otthonos, nem meghitt, hanem in­kább zord és kietlen az a falusi ház, amely körül nincs fa és virág. Ezért szereti a városban élő villalakó éppúgy, mint a falusi vagy tanyai gazda fákkal és virágokkal körülvenni, díszíteni házatáját. Mindig a he­lyi viszonyoktól függ, hogy kertünk mekkora lehet és mayen növényzete legyen. Éppen ezért kívánatos, hogy a farmer, aki otthonát kerttel díszíti, alkalmazkodjék a költség­­vetési kereteken kívül a költségekhez, helye­sebben az adott helyi viszonyokhoz is. Azt látjuk ugyanis, hogy a kertek alakításánál meglehetősen sok hiba történik. Vannak, akik nem veszik tekintetbe az éghajlati talajviszonyokat és szeretnének valami egé­szen különlegeset produkálni kertjükben. Az eredmény azután csenevész, hamar ki­vesző növények, bosszúság és hiábavaló költség. Egy felsődunántúli falu két szemben levő kertecskéje iskolapélda arra, hogyan kell és hogyan nem kell kertet alakítani. A poros országút mellett van mind a kettő, benn a faluban. A vidék éghajlata száraz, szeles, hármat kevés éri. Az egyik kis kert kopasz léckerítése mögött két fenyőfa van, mintegy 15 évvel ezelőtt ültették őket és ma bizony már felkopaszodó szomorú kis­ öregek. Mégis sok helyet foglalnak el és az árnyékukba ültetett egynyári virágok véznak, mert nem kapnak elég napot. A szemben levő kis kert drótháló kerítése mögött több, mint két mé­ter magas b­ujasövény fogja föl a port. Ugyanakkor ültették, amikor a szemben­­lévő fenyőket, keskenyre lévén nyelve, alul sem kapaszkodik fel. Két öreg akác árnyé­kában örökzöld és borostyán alkot szép üde zöld szőnyeget. A borostyán a vén akácok vastag törzsére is felkapaszkodott. Egy-két jázminbokor is van ott, ahová még a fák árnyéka ér. A napos oldalon a ház mellett, keskeny, hosszú virágágy, amelyben kora­tavasszal árvácska vagy nefelejts virít, nyá­ron és Ősz felé pedig a napot és szárazságot bíró óriás-CinSia vagy oroszlánszáj, sűrűn egymás mellett Ezt a kis kertet az udvartól magas drótkerítés választja el, amelyet tel­jesen befutott a kétszer virító futórózsa. Kevés költséggel létesült ez a kis kert. Kez­detben a b­ujatövecskék és a néhány tő futórózsa jelentették a legnagyobb kiadást. Az örökzöld és borostyán a közeli erdőből került a kertbe, a virágmag egy részét pedig a gazda maga termelte. Aki kertet akar alakítani vagy felújítani, legelőször is pontosan tájékozódjék az ég­hajlati és talajviszonyokról, mert különböző fa, bokor, évelő és egynyári virág díszük az agyagon vagy homokon, a napos vagy az árnyas helyeken, a száraz levegőn vagy víz­hez közel, ahol több a harmat. Meszes talaj­ban más növények díszlenek, mint a szikes­ben vagy savanyú földben. A szomszédos, már régebbi kerteket vizsgálva, nem nehéz megállapítani, hogy melyek azok a növé­nyek, amelyek az ilető vidéken leginkább megfelelők és melyek a meg nem felelők. Sohase igyekezzünk olyan növények terme­lését erőltetni, amelyek a helyi viszonyokhoz meg nem felelnek, a talajt, vagy az ég­hajlatot nem szeretik. A Dunántúl délnyugati részén, közel az osztrák határhegységhez, páfrány, ciklámen és fenyő vadon is előfordul, kertekben is szépen díszül éppúgy, mint más különféle örökzöld növény is. A Phlox például ezen a vidéken gyönyörű lesz, míg száraz éghajlatú homokon, legfeljebb egy-két különösen ed­zett fajtája nem vész ki azonnal az első években. A felsődunántúl meszes talajban jól díszült a boróka, amelyet viszont a Nyír­ségben sehogy sem lehet meghonosítani. Árnyékban is díszük a som, jázmin, Ane­­mone Japonica, Primula gyöngyvirág. Az Alföldön fenyő helyett a tiszafa vagy az Euronimus több fajtája, az erős napot kedvelő és házak közleségét igen jól tűrő Crategus Ph­acantha, narancssárga apró bogyóinak özönével, sok változatosságot hoz a kertbe. Alföldi kertjeinkbe soha angol pá­zsitot ne vessünk nagyobb napos területre, hanem inkább a mi sokféle virágos réti ke­verékünket. Általában szabálynak tekintsük, hogy mielőtt kertünket megalakítanánk, hazai szakemberek tanácsát kérjük ki. Bármelyik szakiskolától, vagy az illetékes mezőgazda­­sági kamarától minden szükséges felvilágo­­sítást megkap az érdeklődő. Emésztési zavarok kis csirkéknél Gyakran megtörténik, hogy a kis csirkéik étvágytalanul álldogálnak, lehorgasztott fej­­jel, teli lágy vagy kemény beggyel gubbasz­tanak. Megesik, hogy pár nap alatt maguk­tól is meggyógyulnak, csakhogy már ez alatt a rövid idő alatt is elmaradnak a fejlő­désben, míg társaik gyorsan gyarapodtak, s most már erősebbek lettek, mint a kis bete­gek. Minden etetéskor az erősebbek foglal­ják el a legjobb helyet, ők kapják el a gyen­gébbek elöl a legjobb falatokat. Ezért ezek a meggyógyult kis csirkék még jobban el­maradnak fejlődésükben és soha többé iga­zán értékes jó tojókká nem válnak. Ezért a tenyésztőnek gondoskodni kell arról, hogy az ilyen emésztési zavarok elő se fordulhassa­nak. A frissen kikelt csirkét ezért óráig koplatatjuk. Az első, amit azután el­bn­k teszünk, egészen apró, gombostűfej nagyságú kavics legyen. Erre nagy szükségük van az emésztésre és később is állandóan leéri hogy legyen előttük ilyen kis kavics. Három­négy napos korukig csak köleskását (hántolt kölest) vagy tengeridarát adunk nekik, utóbbiból a finom lisztet kiszitáljuk. A ne­gyedik naptól kezdve adagolt zöldeleség, illetve reszelt sárgarépa közé egy kevés fa­szénport vegyítünk. Ez a faszénpor a kissé nedves zöldeleséghez, vagy répához tapad és a csirkék vele együtt elfogyasztják ezt az emésztésükre kitűnő szert. Ha már megvan a baj, rögtön elkülönítjük a beteg kis csir­két az egészségesektől. Lágy begynél azt könnyen megnyomogatjuk, megmoszírozzuk, amikor is néha levegő tódul ki a csirke cső­rén. Megkönnyebbül ettől a szegény kis ál­lat s a csőrébe adott kis adag faszénpor meghozza az étvágyát. Ha nem levegő, ha­nem víz van a begyben, fejjel lefelé csüngve tartsuk a csirkét s így nyomkodjuk óvatosan a hegyet a nyak felé. A pár cseppnyi bűzöst néha nyúlós víz a csőrön át kifolyik s ez is könnyebbséget okoz a csirkének. Néhány napig különösen ügyeljünk arra, hogy faszén­por és apró kavics legyen előtte. Se túl öreg­­szemű, sem lágyeledelt ne adjunk neki, ha­nem hántolt kölest, amíg meg nem gyógyul. A kemény begynél tehát olyankor, amikor a sietve bekapott túl nagy eleségmennyiséget a begy nem bírja megemészteni, illetve meg­puhítva továbbadni, néhány csepp olajat nyelessünk a csirkével és több napig sok zöl­det és kevés nagyszemű mageleséget adjunk neki. Csak ha teljesen meggyógyult és ismét étvággyal és rendesen eszik, eresszük ismét vissza egészséges társai közé. Betegségterjesztő száraz ágak Télen, amikor lombtalanok a fák, gyakran elkerülik figyelmünket a gyümölcsfáinkon mutatkozó nagyobb, különösen pedig a ki­sebb száraz ágak. Ne mulasszuk el azokat rügyfakadás után eltávolítani. Vizsgáljuk végig gondosan gyü­­mölcsösünket, gyűjtsük össze és égessük el a legkisebb száraz ága­kat is, mert ezeken számtalan gombatártevő telepszik meg, amely azután az egészséges élő részekre is könnyen átterjed s azokat is veszélyezteti. Nemsokára a monilia jelei is mutatkoznak különösen a kajszinbarack- és meggyfákon. Az ágak végein a levelek hirtelen ellankad­nak, majd leszáradnak. Ezeket is minél előbb vágjuk le és égessük el. Amikor a mo­nilla által megtámadott gallyakat levágjuk, a lankadt résszel együtt még egy tenyérnyi vagy arasznyi egészséges részt is vágjunk le és ezeket is égessük el. 4 Virágkiállítás. A Horthy Miklósné fő­­védnöksége alatt május 7-én megnyíló Orszá­gos Kertészeti és Virágkiálltás munkálatai megkezdődtek. A Városligetnek az a része, ahol a virágkiállításokat most már rend­szeresen tartják, egészen újjá alakul. Az ország legjelesebb kertépítői dolgoznak a tavaszi virágkiállítás előkészítésén. Remél­hető, hogy a kiállítás beváltja a hozzáfűzött reményeket és szép látványosság lesz.

Next