Budapesti Közlöny, 1870. április (4. évfolyam, 74-98. szám)
1870-04-22 / 91. szám
den talpalattnyi térnek, minden kődarabnak megvan saját rendeltetése. Eljönnek a gondviselés küldöttei, s végrehajtják e földön, ami ott fenn be van jegyezve a végzet könyvébe. Azok közül, kik a ház felépítése körül fáradoztak, kinek volt sejtelme arról, ami itt e pillanatban történik ? Ki hitte volna közülök, hogy itt az 1870. év elején egy tanintézet fog megnyittatni ? És ez így van jól, ez a gondviselés munkája. Csak sajnálkozni tudok Európa, sőt az öt földrész szerencsétlen helyzetén, midőn látom, hogy a tudomány mindenütt azon oldaláról van kizsákmányolva, hogy ne mondjam, megfertőz tetve, amelyen annak tesz üdvtelen szolgálatot, hogyan támadjanak egymás ellen mennél rombolóbb hatalommal és pusztítással a népek; s bár e felett csak sajnálkozni lehet, könnyű belátni, hogy ily körülmények közt a népnek, mely élni akar, védelemről kell gondoskodnia. S épen azért nem gondolkodhatom kicsinylőleg azok hivatásáról, akiknek volt szánva e ház , kik vért és életet áldoznak a hazáért, és mégis csak örülni tudok, hogy folyosóin nem a fegyverek csörgése hallatszik, hanem termeiben a szelíd Minerva fogja hallatni áldó szavát, ti általatok nemes munkára lelkesült férfiak, tudós tanárai ez intézetnek. Ez volt az én forró óhajtásom, ez volt az én imám, valamennyiszer ennek falaira feltekintettem. S nem dicsekszem prófétai lélekkel, de azok között, kik ez ünnepélyt becses jelenlétükkel megtisztelték, sokan vannak, kik előtt régóta s félytonosan azon erős meggyőződést fejeztem ki, hogy ez egykor képezde lesz. És most lelkem mélyéből áldom a gondviselést, hogy az én számomra tartotta fenn a szerencsét és megtiszteltetést, miszerint ezt mint nyilvános tanintézetet mint állami képezdét, én mutathatom be a t. közönségnek. Itt áll a tudomány eme csarnoka, egyszerű diszében hirdetvén az állam hatalmát és méltóságát. Az állam virágzó tanintézeteiben dicsőíti meg magát: legyen ez intézet is az állam dicsősége. Bizonyos, hogy a tanintézetek fenntartása áldozattal jár.Nem viseltetnénk kellő tisztelettel iránta és igényei iránt, ha nem volna bennünk bátorság kimondani, hogy a tudomány áldozatot követel. De mit ér minden anyagi áldozat, melyet oltárára tehetünk, azon jutalommal szemben, melyet érette ad ? hisz az nem kevesebb, mint az élet és a halhatatlanság. Igen, szeretett hazám, tudományos intézeteid reád nézve az élet és a halhatatlanság forrásai, és a kik azokban buzgón fáradoznak, a te drága életednek sáfárai. A tudomány századok, sőt ezredek múltán ismertetett el ama világra szóló hatalomnak, mely a népek életének feltétele. Volt idő, melyben ellenkező nézetek uralkodtak felőle. Midőn Theodorik, a már kézmíveltséggel dicsekvő góthok királya meghalt, özvegyének meghagyták a nemzet főbbjei, hogy fiit, a trónörököst, a tudományokra oktattatni ne engedje, mert a tudomány elpuhulttá tesz. Így gondolkodtak felőle a kalandor-hősiesség vad korszakában; de korunkban, csaknem szemünk láttára vivott harczok mutatták, hogy a csatákban is a tudományé a győzelem, az emeli magasra, az teszi nagggyá és hatalmassá az államot. Azért hadd legyen már csak ez érdekből is milliók sajátja a tudomány. És ha miveltsége teszi az embert valóban emberré, elzárni annak útját mások előtt, valódi embertelenség; nem eszközölni tőlünk kitelhetőleg, hogy áldásaiban mennél többen részesüljenek, oly mulasztás, melyre tisztességes mentséget találni nem lehet. Örülünk, hogy e vád nem terheli többé a nemzetet, melynek tagjai vagyunk, mert törvényhozása által kimondotta, hogy nagy áldozattal 20 oly tanintézetet fog felállítani, melynek egyenes feladata lesz azt eszközölni, hogy alaposan képzett szakemberek által gyorsan terjedjen az ismeret és a közműveltség a nép milliói közt. Óh ha idejében hozzáfogtunk volna a népnevelés nagy munkájához, mily óriási lépéseket tehettünk volna a haladás mezején, s nem hátulról nyomulnánk a haladók után aggodalommal, hogy tőlök messze el ne maradjunk, hanem nemes önérzettel törnénk előre hogy meg ne előztessünk. E dicső szerep nekünk nem jutott, mások ragadták meg előttünk a haladás zászlóját, és mi bizony nem állunk közel hozzájuk. Épen azért nincs többé idő a késlekedésre, azt sem tudjuk, meddig örülhetünk a béke áldásainak ; nem tudjuk, hogy a politikai láthatáron mutatkozó felhők valamelyikéből nem támad-e egy vihar, mely által veszélybe sodortatunk.Tudjuk, hogy a veszélyben csak a lelkesedés menthet meg, de a lelkesedéshez eszme kell, s e tekintetben a sötét elmék a legterméketlenebbek. S nem láttuk-e, hogy a tudatlan nép öngyilkossá lett? Saját megváltói ellen fordult, s azokat hurczolta vérpadra! De ha soha kívülről veszély nem fenyegetne is, Miami, társadalmi és egyéni érdekek követelik, hogy mindenki bizonyos fokára emelkedjék a közműveltségnek, természetesen a közoktatás útján. Az állam védelme alatt áll a személy- és vagyonbiztosság, a polgárok becsülete és nyugalma. Miként fog feladatának megfelelni az állam, ha az egyesekben nincs egymás iránti méltánylat, nincs tisztességes kötelességérzet ? A műveletlen tömeg sokszorosan megbosszulja agát a miveit osztályon azon durvaság és nem ritkán lelketlenség által, mely az ő tudatlanságának következménye. A mely mérvben tűri ezt az állam, oly mérvben szenved miatta a közjó. A törvénynek nem félelemből kell hódolni, hanem azért, mivel annak megrontása erkölcsi érzetet sért. De ez magas emberiségi álláspont, mely műveltséget feltételez, s amely nélkül nem csinál rendet a társadalomban sem a bilincs, sem a vérpad. De ezt követelik a legdrágább egyéni érdekek is. Az ember valódi becsét és értékét miveltsége határozza meg, s ezért miveltséget közölni vele, annyit tesz, mint felhiszitni őt emberi méltóságával, melyet különben nélkülözött. Ehez járul, hogy ma már a földmivelést is a tudomány elvei szerint kell rendezni. A tudomány megkönnyíti a munka terhét, megsokasítja az áldást, megenyhíti a nyomort, vagyonhoz és kényelemhez juttat. Azért nincs nagyobb ellensége az emberiségnek, mint aki ellensége a tudománynak. Akik tudatlanságban akarják tartani a népet, kimondották reá, hogy sorsa nyomor és szenvedés legyen, s hogy erkölcsileg megsemmisüljön. És e nézetekkel szemben legyen szabad legközelebbről Zemplén megye közoktatási viszonyaira egy futó pillantást vetni A népoktatási törvény kimondotta, hogy 6—12 éves korban minden gyermek iskolaköteles. Ezek száma e megyében 38 ezerre megy, akik közül 14 ezer nem lát iskolát. Az ismétlő iskolakötelesek száma felül van 130 ezren , ezek közül csak néhány száz részesül oktatásban, de 13 ezer nélkülözi azt, amely reá nézve annyira üdvös, és szükséges volna Egy részben e város mindennapi iskolái sincsenek rendben, ismétlő iskolái pedig épen nincsenek. Gondoljuk el még ezekhez, hogy e megyében 135 községben nincs iskolaépület, s vannak tanítók, akik írni nem tudnak ! Jól tudom, hogy e bajok örökség szerint szállottak reánk, s ne a vadképen soroltam el, hanem tanulságul. És most ne menjünk tovább e téren, ne zavarjuk meg magunkra nézve e nap örömét, de el se csüggedjünk,sőt buzduljunk fel a munkára, s mivel a törvény oltalma alatt néhány lelkes tag szövetsége hihetetlen eredményre vezethet, a közjó, a haza érdekében tegyünk fogadást mindannyian, kik itt jelen vagyunk, hogy hivatalos és társadalmi utón s egyéni befolyásunkkal oda fogunk hatni, hogy a hiányokon segítve legyen, és igen sok baj orvosolva lesz. Azt hiszem, mindnyájan érezzük, mennyire szükséges reánk nézve e tanintézet, s mondjunk őszinte köszönetét azoknak, kik ezt e megye s e város kebelében létre hozták, s aztán ne késlekedjünk felnyitni a sorompókat tanárok és növendékek üdvös munkássága előtt. Csak néhány pillanatra kérem még a t. közönség becses türelmét, mig a főbb vonásokban a képezdék rövid vázlatát adom. Ezek legközelebbi feladata, az egyéneket oda képezni, hogy azok alapos szakismerettel, belátással és ügyességgel bírjanak abban, mikép kell a gyenge korban lévő növendékeket oktatni, nevelni, fegyelmezni. Jó alapot venni, a nevelés és oktatás terén a legnehezebb feladatok közé tartozik, ahoz kell legtöbb tapintat és belátás , mert többnyire itt dől el az egyén értelmi fejlődése, s azzal együtt sorsa és jövője. S akármint vélekedjék az avatatlan, a dolog mégis úgy áll, hogy a kezdők vezetése kíván legtöbb belátást, legtapintatosabb eljárást, szóval, legtöbb művészetet. S erre kellően kiképezni az egyént, nézetem szerint pedagógiai művészet remeke. Aztán másnemű tanintézetekben az egyén tanul, ismeretet gyűjt önmagáért és önmagának, tehát azokban a képezés túlnyomólag alanyi természetű, mi a képeidőben egész másként áll. Ámazokban, ha az egyén magáévá tette az ismeretet, el van érve a czél; itt az még csak félig bevégzett munka; itt még el kell sajátítani a modort, az eljárást, az ügyességet, miképen kell a szerzett ismeretet sikerrel átültetni a fejletlen gyermeki lélekbe. Itt a tanár növendéke előtt élő mintakép, kifejezése saját művészetének, maga a folyvást alakító művészet. A külföld világhírű egyetemein működnek olykor tanárok, kiknek beszéde alig érthető, előadásuk csaknem esetlen, és mégis tekintélyben áll általuk a tudomány és az intézet; ugyanazok néhány év alatt tönkre tennék a legvirágzóbb képezdét. Itt a tanár folyvást a legszigorúbban fegyelmezi önmagát, s szeme előtt tartja nem annyira azokat, akikhez szól, mint inkább azokat, akikhez ők fognak szólani. Nagyon fontos a képezdei oktatás módszerére nézve is. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy az ismeret vele születik a lélekkel, s hogy azt a tanító nem annyira beülteti, mint inkább felkeresi a tanítvány lelkében, élővé teszi az öntudatban, ami benne mintegy holtan feküdött. De talán mégis a lélek nem annyira holt ismeretek tárháza, mint inkább erő és tehetség, mely a külső benyomások iránt fogékony, azokat elfogadja, megőrzi és feldolgozza. És ha a lélek létalapjában erő és tehetség, ezen oldalról foglalkoztassuk mindenek felett; ne halmozzuk el szenvedőleges oldaláról receptív természetű tehetségeit, hanem ébreszszük benne tevékenységre a működő erőket; fődolog az alakító önmunkásság, ha valahol, mindenek felett a képezdékben, hogy azok növendékei által ezen élénk tevékenység a serdülő nemzedék lelkében korán felkeltessék. Különösen fontos a képezdében a fegyelem gyakorása. Azt mondja a próféta : A bölcsek fénylenek mint az égnek csillagai, és a kik sokakat az igazságra vezetnek, mint az égnek csillagai örökkön örökké fénylenek. A tanítók vezetik a serdülő nemzedék százezreit az igazságra: ők fényljenek úgy, mint az égnek csillagai örökkön örökké fénylének, s a képezde tanítói pályára készülő tagjai csak erényes életű ifjak lehetnek. Ezért a képezdei ifjak éber felügyelet és szigorú fegyelem alatt állanak, de a szigor nem lehet más, mint atyai, azaz nincs más czélja, hanem hogy az ifjú megtartassék. Nem szükséges ezeket hosszasan sorolni el: a díszes tanári kar ismerni fogja teendőit s buzgón fog eljárni azokban. Biztosítom a tanári testületet, hogy nemes törekvéseiben a képezdei igazgató tanács tőle kitelhetőleg gyámolítani fogja. Jeles ifjak, kik a képezde tagjai lesztek, néhány szót intézek hozzátok. Ne feledjétek, hogy ez intézet a hazáé, s hogy ti ebben a haza ápolt gyermekeivé lettetek. Ha lankadni éreznétek magatokban az erőt, ha le akarnátok térni az erény útjáról, gondoljátok meg, hogy a haza számít reátok! Gondoljátok meg, hogy a népi általatok lehet egykor boldog, a haza ti általatok lehet egykor hatalmas és virágzó , lelkesüljetek fel a szent munkára! És most, igazgatóság, diszes tanári kar, a magas kormány nevében és rendeletére hivatalosan megnyitottnak nyilvánítom ez intézetet, azon forró óhajtással: adjon az ég a hű munkához erőt, áldást és kegyelmet, s virágoztassa az intézetet az idők végéig a haza javára! 1616 ESKÜDTSZÉKI TÁRGYALÁS. Pest, ápr. 21. Elnök: Sárkány József. Bírók: Dobos József, Jakabfalvy Gyula. Jegyző: Geramb Gábor báró. Vádló: Szabó József, hit 63 ügyvéd. Vádloi: Kózsar Jakab, temesmegyei rékasi lakos és kovácsmester. Vádott ügyvéde: Krajtsik Ferencz. Esküdtk: Pompéry Ján., Bujtor Ján., Schmidt Titus, Bike Gyula dr., Lővay Ignácz dr., Paksi József, Balázs Dénes, Ferenczfy Antal, Indriko-