Budapesti Közlöny, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-02 / 201. szám
valamint özvegyek és árvák ellátása. 1) Kezelőtiszti állomásokra pályázók megvizsgálása; ezeknek kinevezési s egyéb szolgálati viszonyaira vonatkozó tárgyalások (a 2-ik ügyosztállyal egyetértőleg). m) Közreműködés a honvédtiszteknek és hivatalnokoknak a kebelben történő felülvizsgálatánál. n) Honvédtisztek, hadbiztosok és hadbiztossági számtisztek segélyezése, o) A hadbiztossági és melléjök rendelt számvevői hivatalnokok, valamint az állatorvosok személyes ügyei, s minősítvényi táblázatai, p) Utalványozás a költségvetésben, a honvédségi intézetek, fő- és kerületi parancsnokságok, a csapatok, végre a rendkívüli kiadások címén előirányzott javadalmazásokból, q) Az illetéki, felszerelési és számviteli ügyekre vonatkozó szabályrendeletek kidolgozása, r) Egyezmények vasúti és gőzhajózási társulatokkal, a honvédséget érdeklő szállítások iránt, s) Menetlevelek és nyílt rendeletek kiállítása a kebelbeli honvédtisztek és hivatalnokok részére. 4- ik ügyosztály: 1 osztálytanácsos, 1 titkár, 2 fogalmazó, 2 fogalmazósegéd, a) A hadsereg és hadintézetek elhelyezése és beszállásolása, b) A hadsereg számára lak-, bútor- és istállóbérek meghatározása és a községek osztályozása, c) A hadsereg számára szükséges gyakorlóterek biztosítása és kisajátítása, d) A katonai felmérésekhez szükséges napszámosok, előfogatok, hámoslovak stb. kirendelése és ezek dijainak megállapítása. e) Katonai karhatalmak igénybe vétele s ezeknek költségei. f) Katonai szolgálmányok biztosítása és megtérítése. g) Hadjáratok alatt vagy gyakorlatoknál fölmerült károk fölvétele s tárgyalása. h) Katonai menetlevelek közlése, s az átvonulási élelmezés biztosítása. i) A húsárak szabályozása. k) Várterületek bővítése vagy korlátozása körüli tárgyalás. f) A laktanyákban gyakorolt étel- és italmérési jog körül fölmerülő kérdések. m) A katonák ipar- és kereskedelmi, valamint minden jogügyei. n) A központi igazgatás részére engedélyezett javadalom utalványozása, kivévén a segélyezéseket, o) A központi irodai bútorok és szerek beszerzése) megvizsgálása és átvétele, s az irodai igazgatóság teendői körüli fogalmazások, p) a ludoviceumi és minden egyéb alapítvány kezelése, g) A hadseregben és honvédségben hosszasan szolgált altisztek polgári alkalmazásának ügye. III. csoport: 1 ministeri tanácsos, csoportfőnök. 5- ik ügyosztály : 1 osztálytanácsos, 1 titkár, 2 fogalmazó, 2 fogalmazósegéd, a) Az újonczozási előmunkálatok iránti intézkedések. b) Az újoncz- és póttartaléki jutaléknak sorozó járásonkénti kivetése. c) Az újonczállítás. d) Felszólamlási kérvények, az ideiglenes fölmentések, és a tényleges szolgálat alól való fölmentések iránt. e) Az egy évi önkéntesek intézményére vonatkozó ügyek. f) Felülvizsgáló bizottságok szervezése, g) A hadkiegészítési kerületek beosztása, (az 1-fő ügyosztállyal egyetértőleg), h) A védkötelezettség elleni visszaélések és bűntettek körüli intézkedés, i) A törvénytelenül távollevő hadkötelesek nyilvántartása és azok körüli intézkedés, k) Az újonczozási költségek utalványozása a horvát-szlavonországi törvényhatóságok részére. 6 ik ügyosztály: 1 osztálytanácsos, 1 titkár, 3 fogalmazó, 2 fogalmazósegéd, a) Értekezési úton való elbocsátások :1.a hadseregből, 2. a póttartalékból, 3. a honvédségből, b) Értekezési útra tartozó kérvények a tényleges szolgálat alól való felmentés iránt, c) A sorozó járások átlagos ujonczállitási képességének kimutatása, d) Statistikai kimutatások és adatok összeállitása : 1. Az ujonczállitás eredményéről, 2. az ujonczállítási költségekről,3. a közbejött büntetési esetekről,4. az utóállítások és felülvizsgálatok eredményéről, 5. a hadjutalék végleges számbavételéről. IV. csoport: 1 ministeri tanácsos, csoportfőnök. 7-ik ügyosztály: 1. osztálytanácsos, 2 titkár, 3 fogalmazó, 2 fogalmazósegéd, a) Szabadságolási ügyek : 1. hadsereghez (haditengerészethez), 2. és honvédséghez tartozó legénységet illetőleg, b) A hadseregbeli szabadságos és tartalékos katonák nyilvántartása és behívása, c) A póttartalékosok nyilvántartása és behívása, d) A tényleges szolgálatban nem álló honvédek nyilvántartása, e katona- és honvéd-szökevények köröztetése. f) Katonai (tengerészeti) tanintézetekbe való felvétel iránti folyamodványok, g) Nősülési engedélyt kérő folyamodványok elintézése, h) Intézkedés tilos nősülési esetekben. 8-ik ügyosztály: 1 osztálytanácsos, 1 titkár, 1 fogalmazó, 1 százados, a) Az 5-ik ügyosztály körében d), h) és i) pontok alatt, — továbbá b) A 6-ik ügyosztály körében a) és b) pontok alatt, — végre c) A 7-ik ügyosztály körében a), e), f) és g) pontok alatt foglalt ügyek elintézése,amennyiben Horvát-Szlavonország területét illetik. Ezen ügyek elintézésében az illető osztályokban megállapított elvek szolgálnak irányadókul. A többi ügyosztályokban készített, de horvát nyelven is kiadandó munkálatoknak ezen nyelvre való fordítása. Végre a ministeriumhoz érkező horvát szövegű azon beadványoknak és jelentéseknek magyarra fordítása, melyek más ügyosztályokban tárgyalandók. Számvevőség: 1 igazgató, 4 számtanácsos, 9 első, 11 másod, 5 harmadrendű számtiszt, 1 irattárnok. Segédhivatalok: 1 segédhivatali igazgató, 2 aligazgató, 4 első osztályú irodatiszt, 4 II-ik oszt. I irodatiszt, 4 III-ik osztályú irodatiszt, 6 IV-ik oszt. irodatiszt. A ministerium által elintézett ügydarabokat a következő táblázat mutatja ki: Hoz fenn állándandók ezelőtt erdélyi kir.ihez a min biztossághoz isteriumnak a kirendelt osztályának számai, éspedig: 1869-ben 2164 db; 1870-ben 4379 db ; 1871-ben 2049 db és 1872-ben 2056 db. Fel lévén tüntetve az eddigiekben a ministerium működése, hátramarad még a kebelbeli számvevőség és a segédhivatalok működésének vázlása. Minthogy a magyar honvédség csak az 1869-ik évben a honvéd tanosztályok és csapatok felállítása által nyert nagyobb mérvű lendületet, ennélfogva, a mint már kiemeltetett, 1867-ik évben, a többi m. kir. ministeriumok életbeléptetésekor a honvédelmi ministerium igen szűk hatáskörben kezdte meg működését Az akkori munkálatoknak számviteli szempontból teljesítésére 1867-ik évi május havában a fenállott s ugyanaz év végével feloszlatott államszámvevőség létszámából egy számtiszt jön a honvédelmi ministeriumhoz kirendelve, ki is ugyanott egész 1867-ik év végéig a számviteli teendőket végezte. Minthogy azonban ezen teendőket, különösen a hadseregbeli szállítmányok és hadkárok számfejtését és folyósítását, s átalában a számvevőségi ügykezelést egy számvevői hivatalnok által végrehajtani lehetséges nem volt, s hogy a gyorsan szaporodott hátralékok feldolgozása, valamint a rendszeres folyószámviteli teendők fennakadást ne szenvedjenek, 1868. évben már egy számvevőségi osztálynak felállítása vált szükségessé. Ezen számvevői osztály 1868-ik év kezdetétől fogva egy számtanácsos mint vezető, és hat számtisztből állott, s annak teendői már az évben anynyira szaporodtak, hogy a könyvelés, számfejtés, állampénztári naplók vizsgálata, különféle nyilvántartások s időszaki beadványokon kívül, a iktatványok száz. 3ba ment. Az 1869. év beálltával, minthogy az 1868-ik évi XLI. tvez. értelmében a honvédség még az év folyama alatt volt felállítandó, az ezt megelőzőleg szükségessé vált szervezési előintézkedésekkel járó számvevői teendők ismét oly mérvben növekedtek, hogy a számvevői osztálynak újból szervezése, illetőleg nagyobbítása, halaszthatatlannak bizonyult, miért is még az 1869 ik évfolyama alatt egy számvevő-igazgató neveztetett ki, ennek segédszemélyzete pedig egy számtanácsossal, 6 számtiszttel és 6 számvevő-gyakornokkal rendszeresíttetett. De azon körülménynél fogva, hogy a tulajdonképeni számviteli teendőkön kivül 1869-ik évben az iktatványok száma 1778 ráment, s igy mindezen teendők eintézése a fennérintett személyzettel a legnagyobb erőfeszítés mellett sem sikerült, s azonfelül pedig a mily nagy mérvben fejlődött ki évről-évre a honvédség intézménye, és oly nagy mérvben terjeszkedett a számvevőség munkaköre is, ami onnan is következtethető, hogy az iktatványok száma már 1870-ik évben 5660-at, 1871-ik évben pedig 7434-et ért el, ennek folytán a számvevőség személyzete 1870-ik évben egy számtanácsossal és 6 számtiszttel, 1871-ik évben ismét egy számtanácsossal és 19 számtiszttel szaporíttatott. Megjegyeztetik azonban, hogy az 1871-ik évben szaporításként felemlített 19 számtisztből 13 számtiszt a kerületi hadbiztosságokhoz lett a számviteli teendő teljesítésére beosztva, minek folytán azoknak illetékei is az 1872-ik évi költségvetésben már nem a központ, hanem a kerületi parancsnokságok javadalmazása terhére lettek előirányozva. Azon évről-évre növekedő személyszaporítás szükségének bővebb indokolására nézve megjegyeztetik, hogy a számvevőség munkaköre ezen személyzet-szaporításhoz képest sokkal nagyobb arányban terjeszkedett. Egyébiránt a főnehézséget nem annyira a személyzet csekély volta, mint inkább azon körülmény képezte, hogy a katonai számvevői szakban kiképzett, igen kevés és csakis kisebb hatáskörű magyar egyén volt található , s ekként nem maradt egyéb hátra, mint másként képesített ifjakat e szakban kiképezni, ami sok nehézséggel járt ugyan, de mégis a hadseregbeli hadbiztosságoktól átvett néhány katonai számtiszttel, kik tapasztalataiknál és ügyességüknél fogva igen jó szolgálatot tettek, annyira sikerült, hogy jelenleg már nagyobb része a személyzetnek e szakmában igen jól használható. Áttérve már most a számvevőségnek osztályonkénti fejlődésére és ezek munkakörének mikénti beosztására, a számvevőség 1868-ik és 1869-ik éveiben egy osztályból állott, melyből már 1870-ik évben az igazgató vezetése alatt két osztály alakíttatott, és pedig egy osztály 1 számtanácsossal és 6 számtiszttel tisztán a katonai, a másik osztály pedig a nem ez utóbbi szakba vágó számvevői teendőket végezte. Az 1871. és 1872. években e két osztályból, annak nagymérvű teendői miatt 4 osztály alakíttatott, melynek mindegyikébe 1 számtanács mint osztályvezető mellé 6 számtiszt osztatott be. Az ekként alakított 4 osztály ügy- és munkaköre kiterjed, és pedig: I. osztály. A honvédség elszállásolására vonatkozó, a ministérium által számvevői szempontból bekövetelt véleményes jelentések, a csapatelhelyezési ügyek nyilvántartása, különféle szerződések tárgyalása, a honvédségi szerelvényekért követelések iránt beérkező számláknak érvényesítése és folyósítása, házipénztári ügyek elintézése, erre vonatkozó számadások, továbbá a központi hivatalos helyiségek bútorai, irodaeszközök és szerek iránti számadások és leltárak vizsgálata, ujonczozási és illetőleg ujoncz-felülvizsgálati ügyek s számadások elintézése, az erdélyi katonai kórházak ház bérügyei, 1866-ik évi hadkárak érvényesítése, központi hivatalnokok és honvédtisztek útiköltségei, polgári tisztviselők és szolgák nyugdíjazási, szolgák ruházati, katonai előfogati és jogdij-ügyek tárgyalása, és a központi hivatalnokok és szolgák anyakönyvének vezetése. II. osztály: A honvédelmi főparancsnokság, kerületi parancsnokságok és honvédcsapatok, koronaőrség illetékeire és élelmezésére vonatkozó, a központban tárgyalás alá eső ügyek elintézése, a zászlóaljak által a kerületi hadbiztosságokhoz havonkint bemutatott számadásoknak esetenkénti felülvizsgálata, a ministerium költségvetésének * XXXV. Ügy darabforgalom. XXXVI. A számvevőség. Év Ügyosztályok - beli számok Elnöki számok Együtt 1867 20.700 20.700 1868 18.751 319 19.070 1869 35.335 1851 37.186 1870 40.443 1546 41.989 1871 42.679 1632 44.311 1872 49.589 2048 51.637 1645