Budapesti Szemle. 1927. 206. kötet, 596-598. szám

597. szám - EGY MAGYAR HERCEG IFJÚKORA NAPOLEON IDEJÉN. (I.) — Hajnal Istvántól

ismerősének megmutatta : «Ilyen az én fiam lelke, jelleme.» — «Nem is lennél az, akinek ismerlek, ha a mai időkben másként tudnál gon­dolkozni. A döntést a Gondviselésen kívül egyedül rád bízom. Csak fontold meg jól előbb, ne hamarkodd el. Nem jobb lenne, ha egysze­rűen csak galopin szolgálatra ajánlkoznál­?*) Mire azonban Svájcból, ahol éppen tartózkodott, nagy üggyel­bajjal hazajuthatott a fiatal herceg, a háborúnak valóban csaknem vége volt. Napoleon Bécsből diktálta békefeltételeit. Pál hercegből tehát nem lett katona. Békeidők jöttek, tétlenül nem akart otthon maradni. Félesztendő múltán diplomáciai szolgá­latba állott. Anyja és nővére szívét és jellemét dicsérik. Komoly és őszinté­nek látszó szavakkal. El kell hinnünk, hogy ez az eset igazi tanúságot tesz a hercegi családban uralkodott magasabb szellemről. De ha így is állott a dolog, kérdés, hogy mi volt e szellem lényege, tartalma? Milyen a «szív és jellem», amellyel Pál herceg pályájának indult ? A mozgalmas társaságbeli élet okozta, hogy a családtagok gyak­ran voltak távol egymástól. Igen nagy számmal maradtak fenn tehát maguk közt váltott leveleik, amelyek szokatlanul bizalmas anyagot adnak a vizsgálatra. Pál herceg gyermekkorától kezdve. Magának Pál hercegnek levelei ugyan nem maradtak reánk, de találunk idő­ről-időre írt naplókat, amelyekben a serdülő ifjú elég kíméletlen őszinteséggel, másrészt pedig néha igaz lendülettel tud beszélni ön­magáról és környezetéről. Mindez, egybevetve a történetileg adott háttérrel, elég alkalmat szolgáltat egy ifjú egyéniségnek konven­ciális módoktól mentes elképzelésére. Ha ily bizalmas forrásaink nem lennének, a felszínen járó tekin­tet Pál herceg harcias felbuzdulását könnyen tudhatná be egyszerűen az élettől elkényeztetett fiatal főúr kockázatnélküli becsvágyának. Az akkori főúri társaság életét sokan látták már és ítélték már meg ily külső szempontokból. Fényűzés, szórakozás, mely csak mellé­kes szerepet hagy a nagyszerűbb és magasabb céloknak. Pál herceg és húga valóban korán megízlelhették e társasélet gyönyörűségeit. Színházi előadásokról, ballettről, gyermekbálokról már nyolcéves korukban a megszokás hangján számolnak be leveleikben. A herceg naplói, serdültebb korában, sokszor szakadnak meg egy-egy viharos bécsi farsang idején. «Fiatalemberre olyan az, mint valami pestis» — mondja maga is egy ilyen időszak után. Gondolatai néha meglepő hirtelenséggel fordulnak a legmélyebb tárgyakról a legkönnyedeb­bekre, amelyekkel a fiatal korban foglalkozni szokás. Szinte intézményes kötelessége volt akkor a főúri társaséletnek

Next