Bukaresti Lapok, 1932. szeptember (1. évfolyam, 37-62. szám)
1932-09-01 / 37. szám
t'A 1 1932. szeptember 1 Az előadás elmarad Alapjában véve az egész ügy nem jelentékeny: mindössze jó másfélmilliárd lejről van szó. Másfélmilliárd még a nagyon szegény és nagyon lerongyolt Romániában sem számottevő összeg. Inkább ott érdekes a dolog, hogy hova torkollik az az egyenes, amelynek egyenesen a végcélba kellene futni. Felvettünk 50 millió svájci frankot kölcsönképpen az Union des Banques Suissestől, azzal a rendeltetéssel, hogy ezt az összeget deviza-állományunkhoz csatoljuk és a megnövekedett devza-állomány alapján új bankjegy mennyiségeket bocsájtunk ki. A végén aztán kisül, hogy az erős másfélmilliárd lejből mindössze 132 milliót kapunk kézhez és az is kisül, hogy a hitelező kifejezetten megtiltotta, hogy a kölcsöntőke alapján új bankjegymennyiségeket bocsájtsunk ki? Más szóval: kölcsönt vettünk, hogy több pénz cirkulálhasson és a végén nem cirkulál több pénz, de egy milliárd 625 millió lejjel több az adósságunk. Nekünk bele kell törődnünk abba, hogy mi mindig felveszünk ötven millió svájci frank kölcsönt, azért, hogy a bankjegykibocsájtáshoz újabb alapot szerezhessünk és a j végén nincs újabb alap, de van újabb tartozás. Nekünk abba is bele kell törődnünk, hogy a kormány, amely ilyeneket csinál, azért változatlanul és rendre tovább kormányoz, mi több, tovább hajszolja a hasonló kölcsönöket és végül abba is bele kell törődjünk, hogy a bankjegyszaporítás lehetőségét elvesztettük ugyan, de legalább nyertek a hadseregszállítók és állami vállalkozók, akik, mint a megfelelő tudósítás beszámol róla,•— szépen eladták utalványaikat és kincstárjegyeiket a svájci banknak, amely"most pénz helyett bonokat ad a kormánynak. Elindultunk tehát bankjegyfedezeti alapot szerezni magunknak és a végén beváltottuk a vállalkozók kasszájában elheverő bonokat A szegény polgár, aki kifizeti a maga mindennapi adóját, nem igen tudja ezt a fifikus, de azért logikus gondolatmenetet követni és Értelmetlenül csóválja a fejét: — Kaptunk másfélmilliárd kölcsönt, amiből tenger bankó lehetett volna. Nem lesz bankó, mindössze 632 milliót kapunk és örülnek a jrashámorok, a szénbányák, a textilgyárak és a kavicsbányák, mert ők kapták a többi pénzt. Az egyszerű és józan észnek teljesen igaza is van. Felvettük a pénzt — hivatalosan és jogérvényesen és a végén megkapták a pénzt a Vállalatok és szállítók, — hivatalosan és jogérvényesen. Ha ez igaz — és csakis ez az igazság — akkor miért egyáltalában kölcsönt hajszolni? Bár egyébként teljesen rendben van, hogy a Vállalkozó és szállító hozzájut a maga régen esedékes utalványának ellenértékéhez, mégis,ha a vállalkozóknak és szállítóknak szereznek És adnak ötven millió svájci frankot, akkor miért nem szereznek a tisztviselőnek, a nyugdíjasnak és a rokkantaknak is? Vagy tudta a kormány, hogy ez a svájci néhány millió nem az övé, hanem a szállítóé lesz és akkor bűnös, vogy nem adott a pénzből az állam egyéb htelezőinek is, vagy nem tudta, hogy az övék lesz, és akkor is bűnös, mert megkötötte a szerződést, amikor már tudta, hogy ennek a devvizamennyiségnek alapján a bankjegyállomány nem nőhet meg. Mi egy pillanatig sem tagadjuk: ki kell fizetni mindenkit, de szakadatlanul és minden erőnkkel hangsúlyozzuk, hogy nem akkor kell a hitelezőket kifizetni,amikor a hitelző akarja, hanem akkor amikor az állam teheti. A programm nem az volt, hogy a vállalatok és szállítók ebből a pénzből megkapják követeléseiket, hanem az, hogy ennek a pénznek alapján néhány milliárd új pénz kerüljön a forgalomba, amely meglendít mindenkit: szállítót, vállalkozót, de nyugdíjast és tisztviselőt is egyaránt. Az nem lehet és nem mehet, hogy kormány tervez és bennfentes szállító végez. Az csak úgy lehet hogy kormány tervez, és a kormány tervét respektálni kell még a szénbányának is, sőt akár a textilgyárnak szintén. Most határozottan elindult a programm. Ennek külön örülni kell. Külön örülni kell annak hogy legalább programmunk van. A’műsort — akár rossz, akár jó — végig illik hallgatni. . . . . , íme, ez csak az első pont volt és máris beleszólt a nagytőke és a nagyipar és eladta a maga bonjait Svájcnak és most itt, állunk: az előadás „technikai akadályok miatt elmarad. Pénz nélkül nem megy. Nemcsak terv kellett, hanem pénz is. A 700 miliós _német_ kölcsönből kétszázat kaptunk, a másfélmilliárdos Svájciból egy felet. Ez nem programm és ezek nem hitelek. Ez a belekotnyeleskedők prepotenciája és az intézők tehetetlensége. Csinálják talán máskor egyszerűbben: vegye fel mind a másfélmilliárdot a nagyipar, de fizesse is, aki felvette. •• Mert ezt az ötven millió frankot azért változatlanul is csak velünk fizetteti?!. \ l 7. oldal «• KÖZGAZDASÁGI LAPOK Ötvenmillió svájci frankból a kormány mindössze 632 millió lejt kastolt A svájciak összevásárolták a kincstári utalványokat és készpénz helyett utalványokban nyújtották a kölcsönt (Bukarest) A kormány kétségtelen sikernek könyvelte el, hogy az utóbbi időben két külföldi kölcsönt is sikerült szereznie, egyet Svájcban és egyet Németországban. A 700 milliós német kölcsönről mindenki tudta, hogy az a gazdasági életnek nem sokat jelent, mert készpénzben alig kap belőle valamit az állam, miután 200 milliót áruban adnak a németek, 300 millió rámegy a még ki nem fizetett tavalyi gabonakiviteli prémiumokra és csak 200 millió folyik be effektive az államkasszába. A 300 milliós gabonarészlet körül is gyanús hírek kezdtek forgalomba kerülni. Kiderült, hogy bizonyos levonásokkal ismeretlen kezek összevásárolták a gabonakereskedők prémiumutalványait, amiből majdnem országos skandallum lett. Ezek után nemcsak az ország közvéleményében, de kormánykörökben is nagyobb reményeket fűztek az Union des Banques Suissestől kapott 50 millió svájci frankos kölcsönhöz, hogy annak mégis nagyobb hasznát fogja látni az ország. Szombaton a parlamentben már furcsa interpellációk és kérdezősködések történtek a svájci kölcsönnel kapcsolatban, amelyről azonban ezúttal csak annyi derül ki, hogy annak alapján a kormány nem gondolhat új bankjegykibocsátásra, mert a kölcsönt nyújtók ezt nem engedték meg. Van azonban ennek a kölcsönnek még egy furcsa oldala, amelyet hivatalos körökben nagy lehangoltsággal voltak kénytelenek tudomásul venni. Amikor a Banca Nationala szombaton átiratban értesítette a pénzügyminisztériumot arról, hogy az egymilliárd 623 millió lejt kitevő svájci kölcsön rendelkezésére áll, feltétlenül jólinformált bukaresti körökben kipattant a nagy titok, hogy ebből a kölcsönből is az állam készpénzben alig kap valamit kézhez. Teljesen szavahihető, ha még nem is megerősített hírek szerint, az állam mindössze 632 millió lejt kap meg pénzben, míg a többi 995 millióért általa kibocsátott kiutalásokat és kincstárjegyeket kap. A közszájon forgó magyarázat szerint az történt ugyanis, hogy a svájci kölcsöntárgyalások hírére a román állam különböző hitelezői, így elsősorban a vasútnak szállító vasgyárak és szénbányák, valamint faipari vállalatok, továbbá a hadseregnek szállító textilgyárak összes kiutas lásaikat és a kincstári bonjaikat áruba bocsátották és a svájciak megbízottai ezeket a kötelezvényeket tekintélyes névértékveszteségért össze is vásárolták. Idir szerint a 993 millió értékű állami kötelezvényt 720 millióért szerezték meg a svájtciak és amikor a kölcsön folyósítására került a sor, ezeket prezentálták a kormánynak, amely nem tehetett semmit, miután ezek a kötelezvények készpénz jelleggel bírnak. Ha igaz, a svájciak által összevásárolt és a kormánynak prezentált kincstári kötelezvények között még nyugdíjkiutalások is vannak. A svájciak kétségtelenül jó üzletet csináltak ezzel a kölcsönnel és jól jártak a kötelezvénytulajdonosok is, akik — ha némi veszteséggel is — sokkal előbb jutottak a követeléseikhez, mintha azt várják be, hogy az állam visszaváltja a kincstári bonokat, amelyek érvénye 1933 január elseje után is meghosszabbítható 2 százalékos kamatozás mellett. Egy szóval mindenki jól járt a svájci kölcsönnel, csak a kormánynak lett kissé keserű a szája, mert a remélt készpénzt most már újabb kölcsönlehetőséggel kell előteremtenie. Megkezdődött a besztercei Regna rt. felszámolása A vállalattal szembeni követeléseket a besztercei erdőigazgatósághoz kell bejelenteni (Bukarest) Az ország egyik legnagyobb favállalata, a negyvenkét beszterce-naszód megyei község tulajdonát képező Regna erdőkitermelési rt., felszámol. A felszámolást még júniusban rendelte el a minisztertanács a falvak közbirtokosságának kívánságára, amely a leghallatlanabb panamákkal vádolta meg a régi határőrezrednek Mária Terézia által ajándékozott erdőségek kitermelésére alakult vállalat vezetőit. A vállalatot az utóbbi években közel 100 milliós veszteség érte a rablógazdálkodás következtében, amelynek részleteit a megindított többszöri vizsgálat sem derítette ki teljesen. A minisztertanács, amikor júniusban elrendelte a részvénytársaság felszámolását, a besztercei erdőigazgatóságot nevezte ki likvidátornak. A besztercei erdőigazgatóság megbízást kapott a vállalat vagyonának átvételére és annak további kezelésére a teljes likvidálásig. A likvidálás a bírói kényszeregyezségről szóló törvény alapján történik. A besztercei erdőigazgatóságnak ezt a jogát most jegyezték be a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara céghivatalánál. Az erdélyi kereskedelmi jog alapján a besztercei erdőigazgatóság felhívja a Regna rt. összes hitelezőit, hogy a vállalattal szemben fennálló követeléseiket 1932 augusztus 29-től számított hat hónapon belül jelentsék be. A Banca Marmorosch házeladásai Várjanak a betétesek január 27-ig, akkor majd eldől, hogy megkapják-e az első kvótát, vagy sem — mondja Paximade ügyvezető igazgató (Bukarest) Most, hogy a Banca Naionala és a Banca Marmorosch közötti tárgyalások titka nyilvánosságra került, a fizetésképtelenségbe jutott pénzintézet betétesei és egyéb hitelezői erélyesebb akcióra határozták el magukat Az első lépés az volt, hogy francia nyelven kiadták a Banca Marmorosch inzolvenciájának összes kulisszatitkaira vonatkozó adatokat és ezt a füzetet megküldték az intézet minden külföldi hitelezőjének, akiket felhívtak arra, hogy bűnvádi úton vonják felelősségre mindazokat, akik a kényszeregyezségi törvény és a konverziós törvény hírhedté vált 41-ik szakaszának védelme alatt nem is hederítenek a belföldi hitelezőkre. Az érdekfeszítő regénynek is beillő francia nyelvű brosúra főbb fejezetei a következők: 1. Az 1926—1930. évi hamis mérlegek. 2. A bank vezetői által inkasszált tantiérnek nemlétező nyereségek után. 3. A csőd szélén álló vállalatokba inmobilizált tőkék. 4. Az intézeti aktívumok egy részének elidegenítése. 5. Az igazgatók megsemmisítették a bank tartalékalapjait. 6. Milyen összegeket ajándékozott a szolgálatkész igazgatóság a Blank-család tagjainak, az igazgatótanácsnak kellemes személyeknek és politikusoknak, minden garancia nélkül és nyílt számlára? 7. A hitelezők becsapása az aktív számlák túlértékelésével. 8. Az érdekeltségek körüli botrány. 9. A Banca Nasionalánál lekötött értékek. Nagyon érdekes és most különösen újra aktuális fejezete a Banca Marmorosch fizetésképtelenségének az, amely a bank értékes ingatlanvagyonának elidegenítését tárgyalja. Tudvalevő ugyanis, hogy a negyvenezer főnyi betétes körében most valóságos pánikot keltett az a hír, hogy a bank sorra eladja vidéki fiókjainak székházait és egyéb ingatlanait. A hírek újra tudják, hogy a nagyobb hitelezőket elégíti ki ezzel a bank, amely nem készpénzért, hanem betétkönyvek és más ilyen természetű követelések ellenében adja el az ingatlanait. Ezeknek az ingatlanoknak a sorsa a Banca Marmorosch Blank fizetésképtelensége idején már foglalkoztatta a közvéleményt, sőt a parlamentet is, ahol az egyik interpelláló képviselőnek Argetoianu akkori pénzügyminiszter azt felelte, hogy az ingatlanok becslése és értékelése körül bizonyos elaszticitás megengedhető. Ez az elaszticitás a Banca Marmorosch esetében egészen szokatlan arányokat mutatott fel. Ott van a hírhedt Bordei terület, amelyet a bank 1 millió 800 ezer lejért vett és később, hogy a deficit óriási növekedését elleplezze, egészen 400 millióig értékelte fel a mérlegében. Az 1950. évi mérlegben a bank ingatlanai és telkei, a 400 millióval feltüntetett Bordei terület nélkül, 125 millió 620.752 lejjel szerepeltek, de már a fizetésképtelenség bejelentése napján, vagyis 1951. októbr 21-én készült mérlegben már csak 70 millióval. Ennek a szembeötlő 82 millió 620.752 lejes értékkülönbözetnek az a magyarázata, hogy pontosan ennyi értékű ingatlant adott át a bank három hónappal a pénztárablakok bezárása előtt a Societatea Generala de Constructiuni Publice nevű vállalatnak. Mikor a bank kénytelen volt a fizetéseit beszüntetni, két mérleget készített és nyújtott be a bírósághoz. Egyet október 21-én, a másikat egy nappal később. Míg az október 20 iki mérlegben a bank birtokában maradt, tehát át nem mentett ingatlanok még csak 17 millió 944.455 lejjel szerepeltek, addig a kényszeregyezségi kéréshez mellékelt mérlegben ezek a vagyontárgyak már 70 millióval szerepeltek. A tényállás tehát az, hogy tulajdonképpen a Banca Marmorosch nem 82 millió 620 ezer lej értékű ingatlant adott át az áltatla alapított Societatea Generale de Constructiuni Publicenak, hanem 154 millió lej értékűt, de, hogy ez a vagyoncsere ne legyen túl feltűnő, a még megmaradt 17 millió 944.455 lej értékű ingatlant a régi recept szerint felértétkelte 55 millióval többre és igy kerekedett ki ez a tétel 70 millióra. Hogy erre az égető és negyvenezer embert érdeklő kérdésre valamilyen választ tudjunk adni, felkerestük I. Paximade igazgatót, aki ma a Banca Marmorosch legfőbb ügyvezetőjének számít. Felemlítettük neki mindazokat a nyugtalanító híreket, amelyek a bank tevékenységéről forgalomban vannak és felszólítottuk, jelentse ki nyíltan, fognak-e kapni a betétesek valamit a pénzükből, vagy sem. Paximade igazgató először arra hivatkozott, hogy neki nincs felhatalmazása semmiféle nyilatkozatra, az igazgatótanács engedélyével. Erre azt kértük, hogy adjon ki az igazgatótanács valamilyen tájékoztató nyilatkozatot ebben a tekintetben. Most már azt mondotta a Paximade igazgató, hogy az igazgatótanácsnak sincs joga nyilatkoznia a betétesek kielégítéséről. A betétesek várják meg a január 27- ikét, akkor majd meglátják, hogy megkaják-e a 20 százalékos első kvótát, vagy SSSGP- t l