Bukaresti Lapok, 1932. szeptember (1. évfolyam, 37-62. szám)

1932-09-01 / 37. szám

t'A 1 1932. szeptember 1 Az előadás elmarad Alapjában véve az egész ügy nem­ jelen­tékeny: mindössze jó másfélmilliárd lejről van szó. Másfélmilliárd még a nagyon szegény és nagyon lerongyolt Romániában sem szá­mottevő összeg. Inkább ott érdekes a dolog, hogy hova torkollik az az egyenes, amelynek egyenesen a végcélba kellene futni. Felvet­tünk 50 millió svájci frankot kölcsönképpen az Union des Banques Suissestől, azzal a ren­deltetéssel, hogy ezt az összeget deviza-állo­mányunkhoz csatoljuk és a megnövekedett de­­vza-állomány alapján új bank­jegy mennyisé­geket bocsájtunk ki. A végén aztán kisül, hogy az erős másfélmilliárd lejből mindössze 1­32 milliót kapunk kézhez és az is kisül, hogy a hitelező kifejezetten megtiltotta, hogy a köl­csöntőke alapján új bankjegymennyiségeket bocsájtsunk ki? Más szóval: kölcsönt vettünk, hogy több pénz cirkulálhasson és a végén nem cirkulál több pénz, de egy milliárd 625 millió lejjel több az adósságunk. Nekünk bele kell törődnünk abba, hogy mi mindig felveszünk ötven millió svájci frank kölcsönt, azért, hogy a bankjegykibo­­csájtáshoz újabb alapot szerezhessünk és a j végén nincs újabb alap, de van újabb tarto­zás. Nekünk abba is bele kell törődnünk, hogy a kormány, amely ilyeneket csinál, azért változatlanul és rendre tovább kormá­nyoz, mi több, tovább hajszolja a hasonló kölcsönöket és végül abba is bele kell törőd­jünk, hogy a bankjegyszaporítás lehetőségét elvesztettük ugyan, de legalább nyertek a hadseregszállítók és állami vállalkozók, akik, mint a megfelelő tudósítás beszámol róla,­­•— szépen eladták utalványaikat és kincstár­jegyeiket a svájci banknak, amely­"most pénz helyett bonokat ad a kormánynak. Elindultunk tehát bankjegyfedezeti alapot szerezni magunknak és a végén beváltottuk a vállalkozók kasszájában elheverő bonokat A szegény polgár, aki kifizeti a maga min­dennapi adóját, nem igen tudja ezt a fifikus, de azért logikus gondolatmenetet követni és Értelmetlenül csóválja a fejét: — Kaptunk másfélmilliárd kölcsönt, amiből tenger­ bankó lehetett volna. Nem lesz bankó, mindössze 632 milliót kapunk és örülnek a jrashámorok, a szénbányák, a textilgyárak és a kavicsbányák, mert ők kapták a többi pénzt.­­ Az egyszerű és józan észnek teljesen igaza is van.­­ Felvettük a pénzt — hivatalosan és jogér­­vényesen és a végén megkapták a pénzt a Vállalatok és szállítók, — hivatalosan és jogér­­­vényesen. Ha ez igaz — és csakis ez az igazság — akkor miért egyáltalában kölcsönt hajszolni? Bár egyébként teljesen rendben van, hogy a Vállalkozó és szállító hozzájut a maga régen esedékes utalványának ellenértékéhez, mégis,­­ha a vállalkozóknak és szállítóknak szereznek És adnak ötven millió svájci frankot, akkor m­iért nem szereznek a tisztviselőnek, a nyug­díjasnak és a rokkantaknak is? Vagy tudta a kormány, hogy ez a svájci néhány millió nem az övé, hanem a szállítóé lesz és akkor bűnös, v­ogy nem adott a pénzből az állam egyéb htelezőinek is, vagy nem tudta, hogy az övék lesz, és akkor is bűnös, mert megkötötte a szer­ződést, amikor már tudta, hogy ennek a de­­vviza­mennyiségnek alapján a bankjegyállo­mány nem nőhet meg. Mi egy pillanatig sem tagadjuk: ki kell fizetni mindenkit, de szaka­datlanul és minden erőnkkel hangsúlyozzuk, hogy nem akkor kell a hitelezőket kifizetni,­­amikor a hitelző akarja, hanem akkor amikor­­ az állam teheti. A programm nem az volt, hogy a vállala­tok és szállítók ebből a pénzből megkapják követeléseiket, hanem az, hogy ennek a pénz­nek alapján néhány milliárd új pénz kerül­jön a forgalomba, amely meglendít minden­kit: szállítót, vállalkozót, de nyugdíjast és tisztviselőt is egyaránt. Az nem lehet és nem mehet, hogy kormány tervez és bennfentes szállító végez. Az csak úgy lehet hogy kormány tervez, és a kormány tervét respektálni kell még a szénbányának is, sőt akár a textilgyárnak szintén. Most határozottan elindult a programm. En­­nek külön örülni kell. Külön örülni kell an­nak hogy legalább programmunk van.­­ A’műsort — akár rossz, akár jó — végig il­lik hallgatni. . . . . , íme, ez csak az első pont volt és máris be­leszólt a nagytőke és a nagyipar és eladta a maga bonjait Svájcnak és most itt, állunk: az előadás „technikai akadályok miatt elmarad. Pénz nélkül nem megy. Nemcsak terv kel­lett, hanem pénz is. A 700 mil­iós _német_ köl­­csönből kétszázat kaptunk, a másfélmilliárdos Svájciból egy felet. Ez nem programm és ezek nem hitelek.­­ Ez a belekotnyeleskedők prepotenciája és az intézők tehetetlensége. Csinálják talán más­kor egyszerűbben: vegye fel mind a másfél­­milliárdot a nagyipar, de fizesse is, aki fel­vette. •• Mert ezt az ötven millió frankot azért vál­tozatlanul is csak velünk fizetteti?!. \ l 7. oldal «• KÖZGAZDASÁGI LAPOK Ötvenmillió svájci frankból a kormány mindössze 632 millió lejt kastolt A svájciak összevásárolták a kincstári utalványokat és készpénz helyett utalványokban nyújtották a kölcsönt (Bukarest) A kormány kétségtelen si­kernek könyvelte el, hogy az utóbbi idő­ben két külföldi kölcsönt is sikerült sze­reznie, egyet Svájcban és egyet Németor­szágban. A 700 milliós német kölcsönről mindenki tudta, hogy az a gazdasági élet­nek nem sokat jelent, mert készpénzben alig kap belőle valamit az állam, miután 200 milliót áruban adnak a németek, 300 millió rámegy a még ki nem fizetett ta­valyi gabonakiviteli prémiumokra és csak 200 millió folyik be effektive az állam­kasszába. A 300 milliós gabonarészlet kö­rül is gyanús hírek kezdtek forgalomba kerülni. Kiderült, hogy bizonyos levoná­sokkal ismeretlen kezek összevásárolták a gabonakereskedők prémiumutalványait, amiből majdnem országos skandallum lett. Ezek után nemcsak az ország közvéle­ményében, de kormánykörökben is na­gyobb reményeket fűztek az Union des Banques Suissestől kapott 50 millió sváj­­ci frankos kölcsönhöz, hogy annak mégis nagyobb hasznát fogja látni az ország. Szombaton a parlamentben már furcsa interpellációk és kérdezősködések történ­tek a svájci kölcsönnel kapcsolatban, a­­melyről azonban ezúttal csak annyi de­rül ki, hogy annak alapján a kormány nem gondolhat új bankjegykibocsátásra, mert a kölcsönt nyújtók ezt nem enged­ték meg. Van azonban ennek a kölcsönnek még egy furcsa oldala, amelyet hivatalos kö­rökben nagy lehangoltsággal voltak kény­telenek tudomásul venni. Amikor a Ban­­ca Nationala szombaton átiratban értesí­tette a pénzügyminisztériumot arról, hogy az egymilliárd 623 millió lejt kite­vő svájci kölcsön rendelkezésére áll, fel­tétlenül jólinformált bukaresti körökben kipattant a nagy titok, hogy ebből a köl­csönből is az állam készpénzben alig kap valamit kézhez. Teljesen szavahihető, ha még nem is megerősített hírek szerint, az állam mindössze 632 millió lejt kap meg pénzben, míg a többi 995 millióért általa kibocsátott kiutalásokat és kincs­tárjegyeket kap. A közszájon forgó magyarázat szerint az történt ugyanis, hogy a svájci kölcsön­­tárgyalások hírére a román állam külön­böző hitelezői, így elsősorban a vasútnak szállító vasgyárak és szénbányák, vala­mint faipari vállalatok, továbbá a hadse­regnek szállító textilgyárak összes kiutas lásaikat és a kincstári bonjaikat áruba bocsátották és a svájciak megbízottai ezeket a kötelezvényeket tekintélyes név­­értékveszteségért össze is vásárolták. Idir szerint a 993 millió értékű állami kötelez­vényt 720 millióért szerezték meg a svájt­ciak és amikor a kölcsön folyósítására került a sor, ezeket prezentálták a kor­mánynak, amely nem tehetett semmit, miután ezek a kötelezvények készpénz jelleggel bírnak. Ha igaz, a svájciak által összevásárolt és a kormánynak prezentált kincstári kötelezvények között még nyug­­díjkiutalások is vannak. A svájciak kétségtelenül jó üzletet csi­náltak ezzel a kölcsönnel és jól jártak a kötelezvénytulajdonosok is, akik — ha némi veszteséggel is — sokkal előbb ju­tottak a követeléseikhez, mintha azt vár­ják be, hogy az állam vissza­váltja a kincstári bonokat, amelyek érvénye 1933 január elseje után is meghosszabbítható 2 százalékos kamatozás mellett. Egy szó­val mindenki jól járt a svájci kölcsön­nel, csak a kormánynak lett kissé keserű a szája, mert a remélt készpénzt most már újabb kölcsönlehetőséggel kell előte­remtenie. Megkezdődött a besztercei Regna rt. felszámolása A vállalattal szembeni követeléseket a besztercei erdő­­igazgatósághoz kell bejelenteni (Bukarest) Az ország egyik legnagyobb favállalata, a negyvenkét beszterce-na­­szód megyei község tulajdonát képező Regna erdőkitermelési rt., felszámol. A felszámolást még júniusban rendelte el a minisztertanács a falvak közbirtokossá­gának kívánságára, amely a leghallatla­­n­abb panamákkal vádolta meg a régi ha­tárőrezrednek Mária Terézia által aján­dékozott erdőségek kitermelésére alakult vállalat vezetőit. A vállalatot az utóbbi években közel 100 milliós veszteség érte a r­abló­gazdálkodás következtében, a­melynek részleteit a megindított több­szöri vizsgálat sem derítette ki teljesen. A minisztertanács, amikor júniusban elrendelte a részvénytársaság felszámolá­sát, a besztercei erdőigazgatóságot nevez­te ki likvidátornak. A besztercei erdő­­igazgatóság megbízást kapott a vállalat vagyonának átvételére és annak további kezelésére a teljes likvidálásig. A likvi­dálás a bírói kényszeregyezségről szóló törvény alapján történik. A besztercei erdőigazgatóságnak ezt a jogát most jegyezték be a kolozsvári ke­reskedelmi és iparkamara céghivatalá­nál. Az erdélyi kereskedelmi jog alapján a besztercei erdőigazgatóság felhívja a Regna rt. összes hitelezőit, hogy a válla­lattal szemben fennálló követeléseiket 1932 augusztus 29-től számított hat hó­napon belül jelentsék be. A Banca Marmorosch házeladásai Várjanak a betétesek január 27-ig, akkor majd eldől, hogy megkapják-e az első kvótát, vagy sem — mondja Paximade ügyvezető igazgató (Bukarest) Most, hogy a Banca Na­ionala és a Banca Marmorosch közötti tárgyalások titka nyilvánosságra került, a fizetésképtelen­ségbe jutott pénzintézet betétesei és egyéb hi­telezői erélyesebb akcióra határozták el ma­gukat Az első lépés az volt, hogy francia n­yelven kiadták a Banca Marmorosch in­zol­­venciájának összes kulisszatitkaira vonatkozó adatokat és ezt a füzetet megküldték az in­tézet minden külföldi hitelezőjének, akiket felhívtak arra, hogy bűnvádi úton vonják fe­lelősségre mindazokat, akik a kényszeregyez­ségi törvény és a konverziós törvény hírhedté vált 41-ik szakaszának védelme alatt nem is hederítenek a belföldi hitelezőkre. Az érdek­fe­szítő regénynek is beillő francia nyelvű bro­súra főbb fejezetei a következők: 1. Az 1926—1930. évi hamis mérlegek. 2. A bank vezetői által inkasszált tantiérnek nemlétező nyereségek után. 3. A csőd szélén álló vállalatokba i­nmobili­­zált tőkék. 4. Az intézeti aktívumok egy részének elide­genítése. 5. Az igazgatók megsemmisítették a bank tartalékalapjait. 6. Milyen összegeket ajándékozott a szolgá­latkész igazgatóság a Blank-család tagjainak, az igazgatótanácsnak kellemes személyeknek és politikusoknak, minden garancia nélkül és nyílt számlára? 7. A hitelezők becsapása az aktív számlák túlértékelésével. 8. Az érdekeltségek körüli botrány. 9. A Banca Nasionalánál lekötött értékek. Nagyon érdekes és most különösen újra ak­tuális fejezete a Banca Marmorosch fizetés­­képtelenségének az, amely a bank értékes in­gatlanvagyonának elidegenítését tárgyalja. Tudvalevő ugyanis, hogy a negyvenezer főnyi betétes körében most valóságos pánikot kel­tett az a hír, hogy a bank sorra eladja vidé­ki fiókjainak székházait és egyéb ingatlanait. A hírek újra tudják, hogy a nagyobb hitelező­ket elégíti ki ezzel a bank, amely nem kész­pénzért, hanem betétkönyvek és más ilyen természetű követelések ellenében adja el az ingatlanait. Ezeknek az ingatlanoknak a sorsa a Banca Marmorosch Blank fizetésképtelensége idején már foglalkoztatta a közvéleményt, sőt a par­lamentet is, ahol az egyik interpelláló képvi­selőnek Argetoianu akkori pénzügyminiszter azt felelte, hogy az ingatlanok becslése és ér­tékelése körül bizonyos elaszticitás megenged­­­hető. Ez az elaszticitás a Banca Marmorosch esetében egészen szokatlan arányokat mutatott fel. Ott van a hírhedt Bordei terület, amelyet a bank 1 millió 800 ezer lejért vett és később, hogy a deficit óriási növekedését elleplezze, egészen 400 millióig értékelte fel a mérlegé­ben. Az 1950. évi mérlegben a bank ingatla­nai és telkei, a 400 millióval feltüntetett Bor­dei terület nélkül, 125 millió 620.752 lejjel sze­repeltek, de már a fizetésképtelenség bejelen­tése napján, vagyis 1951. októbr 21-én készült mérlegben már csak 70 millióval. Ennek a szembeötlő 82 millió 620.752 lejes értékkülön­bözetnek az a magyarázata, hogy pontosan ennyi értékű ingatlant adott át a bank három hónappal a pénztárablakok bezárása előtt a Societatea Generala de Constructiuni Publice nevű vállalatnak. Mikor a bank kénytelen volt a fizetéseit be­szüntetni, két mérleget készített és nyújtott be a bírósághoz. Egyet október 21-én, a má­sikat egy nappal később. Míg az október 20 iki mérlegben a bank birtokában maradt, te­hát át nem mentett ingatlanok még csak 17 millió 944.455 lejjel szerepeltek, addig a kény­szeregyezségi kéréshez mellékelt mérlegben ezek a vagyontárgyak már 70 millióval szere­peltek. A tényállás tehát az, hogy tulajdon­képpen a Banca Marmorosch nem 82 millió 620 ezer lej értékű ingatlant adott át az áltat­la alapított Societatea Generale de Constructi­­uni Publicenak, hanem 154 millió lej értékűt, de, hogy ez a vagyoncsere ne legyen túl fel­tűnő, a még megmaradt 17 millió 944.455 lej értékű ingatlant a régi recept szerint felértét­kelte 55 millióval többre és igy kerekedett ki ez a tétel 70 millióra. Hogy erre az égető és negyvenezer embert érdeklő kérdésre valamilyen választ tudjunk adni, felkerestük I. Paximade igazgatót, aki ma a Banca Marmorosch legfőbb ügyvezetőjé­nek számít. Felemlítettük neki mindazokat a nyugtalanító híreket, amelyek a bank tevé­kenységéről forgalomban vannak és felszólí­tottuk, jelentse ki nyíltan, fognak-e kapni a betétesek valamit a pénzükből, vagy sem. Pa­ximade igazgató először arra hivatkozott, hogy neki nincs felhatalmazása semmiféle nyi­latkozatra, az igazgatótanács engedélyével. Erre azt kértük, hogy adjon ki az igazgató­­tanács valamilyen tájékoztató nyilatkozatot ebben a tekintetben. Most már azt mondotta a Paximade igazgató, hogy az igazgatótanács­nak sincs joga nyilatkoznia a betétesek kielé­gítéséről. A betétesek várják meg a január 27- ikét, akkor majd meglátják, hogy megkaják-e a 20 százalékos első kvótát, vagy SSSGP- t l

Next