Bukaresti Lapok, 1932. október (1. évfolyam, 63-89. szám)

1932-10-01 / 63. szám

I — ’2-° kri­mm j[|jf pi KÖZGAZDASÁGI LAPOK Addig fu­fságozt­ak, amíg ni már nem kapna vetőmagot (Temesvár) Ami megyei hatóságok bürokratikus okva lehetetlen helyze­tet teremtett a mag beszerzése körül. Hosszas bizottság után megállapod­tak abban, hogy a tőmagért 500 lejt fi­zetnek és ilyen Azaz vagon vetőmag­­vat vásárolnak. í ez a határozat meg­született, a búza szinte hatszáz lejre emelkedett. A kedden és sía megtartott árlej­tésen a megyei híg nem kapott aján­latot, mert senki s vállalkozó, aki ötszáz lejért búzájon ugyanakkor, a­mikor annak ára záz lej körül jár. Erre a bizottság kérte a maga aján­latát, de még ma­ nem emelte meg úgy, hogy eladó étkezett volna, így nem maradt egyéítra, minthogy hat bizottságot indítsa útnak, amelyek most a falvakban rják összeszedni a vetőmag céljaira séges búzamennyi­­séget. Természetes hosszú időt vesz igénybe, amíg szádon búzát ezek a bizottságok összeszik és közben a bú­za ára ismét sziládat, amely eset­ben munká­jukban lesen elakadnak, mert a meghatározás mellett ismét nem találnak eladó. Mezőgazdasági Kamara, amelynek egyven vagonra van szüksége, ágyaik faluzik, de mert jobb apparátus dolgozik és ré­gebben szedi össze urát, valószínűleg teljes eredményt ér jd el. Az erdélyi úri szesz­­termelők és k­ényszer­­szindik­us (Kolozsvár) jelentette hogy a szeszmo­nopólium vezérigazgatóul 19.376 számú rendeletével életbeléptet a szesztörvény­nek azt a rendelkezését, mely az ipari szesz­­pérolók kény­szer­szindik­ába való tömörü­lését mondja ki. Ez a rtdelkezés sürgősen szükségessé tette, hogy­­ erdélyi főzdék a maguk külön érdekeik yímére még a kü­szöbön álló ármegállapjok előtt erőteljes akcióba kezdjenek és érteiknek a szindi­kátusban való kielégítő­­ viseletéről idejé­ben gondoskodjanak. Ezt a célt szolgálja az z értekezlet, amit az erdélyi kazán és lepjló tulajdonosok október harmadikén Kolsváron a Bogsza étteremben, (Cal. Regele­rdinand 70) tar­tanak. Az értekezlet előreláthatólag népes lesz, miután az erdélyi ipa szesztermelők és párosok igen életbevágó kdéseiről lesz szó. ötven évre szólt ruszka­­bányai koncesszió (Bukarest) Industriile Minere din Ba­nat rt., Bukarest, engedéyt kapott a krassó megyei Ruszkabány község hatá­rában levő Caterus-területen található zsirkebányák kiaknázásán.­­ A koncesszió 50 évre szól 1955 január elsejétől kezdődően. Az állami részesedés, amely az ipar­ügyi minisztérium évenkénti döntése sze­rint természetben, vagy pénzben lesz fi­­zetendő, a bányailleték­kel együtt, 5 szá­zalék. A koncesszió lejártáva, vagy felmon­dása esetén az egész terület és berende­zése tehermentesen és minden ellenérték nélkül az állam tulajdonába megy át A szeszmonopólium nem fizet (Bukarest) A szeszmonopólium közlése szerint szeptember 24-én 2 millió 605706 lej, 26-án pedig 3 millió 800 ezer lej folyt be szeszadóból. Ennek ellenére a gyárosok arról pa­naszkodnak, hogy a már régebben leszál­lítót szeszért még mindig nem kapták meg a pénzüket. A Fitt cipőgyár újból dolgozik (Temesvár) A temesvári Fitt cipőgyár néhány héttel ezelőtt leállította üzemét. A gyár most nagyobb megrendelése­ket kapott Angliából és a skandináv ál­lamokból és így szünetelő üzemét ismét felvette. Dr. Chirilla Victor, a Gyümölcsexport Szindikátus egyik vezető tényezője: Klmilliárd criékli gyümölcsünk menthetetlenül elrothad A szindikátus 300 ezer lej tagdíjat egy év alatt eladminisztrált (Kolozsvár) Abban a gazdasági örvény­ben, amelyben egyformán fuldoklik ma mezőgazda, iparos, kereskedő és az or­szág tisztviselőtársadalma, milliós értékek pusztulnak el a különböző kormányzatok indolenciája és meggondolatlan rendelke­zései miatt. A tizenhárom hónapos hitelkrízis, sú­lyos szállítási tarifák és a devizakorláto­zó intézkedések csírájában fojtanak meg minden exporttörekvést. Ennek az országra nehezedő súlyos válságnak egyik speciálisan erdélyi vo­natkozású következménye az erdélyi gyü­mölcs katasztrófája. Dr. Chirila Viktor bankigazgatót, a Gyümölcsexportőrök Szindikátusának egyik kolozsvári tényezőjét szólaltatjuk meg. A bankigazgató nyilatkozata újabb jellemző bizonyítéka annak a tapaszta­lati ténynek, hogy bármilyen jószándékú törekvés elbukik az országban dühöngő adminisztráció és bürokratizmus szöve­vényeiben. millió lejjel emelte az ország gazdasági — Gyümölcskivitelünk évi átlagos 500 mérleget­, egészen 1931-ig. Évenkint kö­rülbelül ötezer vagon erdélyi fatalmát, diót és csemegeszöllőt exportáltunk kü­lönböző magyar, német és lengyelországi piacokra. Az elmúlt évben ez a tekinte­­tes exportmennyiség éppen a bankok megrendülései miatt 10.000 kgr, csúcsai szamócára korlátozódott. Ma már ez sin­csen. Pedig az erdélyi gyümölcstermés — minden jégeső ellenére — teljesen kielé­gítő volt. Óriási készletek állnak raktá­ron a kistermelőknél és várják az expor­tot, persze hiába. Egy kérdést teszünk fel: — És mit tettek a gyülmölcsexportő­­rök az új gazdasági helyzetben, saját ér­dekeik megvédésére? — Megalakítottuk, mintegy hatvan résztvevővel a Gyümölcsexportőrök Szin­dikátusát. A tagdíjakból háromszázezer lej gyűlt be, amit — nem egészen egy év alatt eladminisztráltak. Hogy kik? Azt nem lehet tudni. A Szindikátus egyik tagja, Anghelescu bukaresti mérnök ha­vonta 15 ezer lejes fizetést húzott inter­venciós szolgálatokért. Anélkül, hogy vá­daskodni akarnék, megállapíthatom, hogy az intervenció eredményei épp oly ke­véssé érzékelhető, mint a tagdíjakból be­folyt 500 ezer lej. És az egésznek végső eredményeképpen export nincs!­­— A külföldi felvevőpiacok még áll­nak? — Természetesen, igen. Sőt nagyon elő­nyös vételajánlatokkal keresnek minket. Ebben a tekintetben Lengyelország vezet, amelynek erdélyi almára és szellőre ki­fejezetten szüksége van. Szállítani azon­ban nem szállíthatunk, miután a deviza­korlátozó intézkedések miatt az exportált áru ellenértékének behajtása még hóna­pok múlva is bizonytalan. • És a kompenzációs pénztárak? Dr. Chirila igazgató mosolyog Mint minden exportőr, akinek ezt az intéz­ményt említik. — A kompenzációs pénztár a legkitű­nőbb intézmény — elméletileg. Gyakor­latban a bürokratizmus és hanyagság be­tegségeiben szenved. Ha nyomtatvány van, akkor a bélyegilleték elégtelensége folytán utasítják vissza az exportőr ke­resetét. Ez még a jobbik eset. Mert ren­desen nincs nyomtatvány. — A teendő tehát? — Semmi. Várni és las­san tönkremen­ni. Minden vételajánlat ellenére, ötezer vagon áru, azaz 500 milró lej értékű készlet rothad el menthetetlenül, am­en­­­nyiben kivezető intézkedés nem történik. Vele együtt pusztul Máramaros, Szilágy, Hunyad, Torda és Besztercenaszód me­gyék kistermelőinek egzisztenciája. Hogy ■valami vigasztalót mond­ ik. Kolozsvárim a jövő hónapban fejezik be egy hatalmas arányu hű­tőház építését. Egyik hús- és tejáru-gyár rezsijében. A hű­tőházban esetleg hat vagon gyümölcs elhelyezhető. Ez képviseli majd a hajdani gazdag erdélyi gyümölcstermelés utolsó marad­ványait. Ványolós István T­emesvári bankfiók devizarazziákat tart Az exportőröknek igazolni kell hova tették a devizát (Temesvár) A temesvári Banca Natio­­nala fiókjának három vezetőségi tagja: Pop Valér igazgató, Sarcaciu aligazgató és Bojin főpénztáros valamennyi temes­vári banknál vizsgálatot tartanak. A vizsgálat meg akarja állapítani, hogy a pénzintézetek autorizációjuk alapján kiknek és milyen mennyiségű devizát adtak el. Ez a vizsgálat visszamenőleges és a bankfiók vezetősége az összes üzleteket számba veszi, amelyeket a pénzintézetek a deviza-korlátozó intézkedések óta kö­töttek. A vizsgálat további lépése az, hogy a bizottság felkérdezi az exportőrö­ket, akiknek igazolniuk kell, hogy a ki­utalt deviza-mennyiségeket hová tették, kinek fizették és milyen jogcímen. A deviza kiutalás ezen új rendje ért­hetően megdöbbenést kelt és ez idő sze­rint még senki sem tudja, hogy annak milyen kihatásai lesznek. A várisi egyezmény ratifikálása után: A petróleumvállalatok nem tudnak megegyezni sem a termelés korlátozásában, sem az exportkontingens felosztásában, sem a belföldi piac ellátása kérdésében (Bukarest) A romániai petróleumpiacon he­ves összecsapások jegyében zajlanak a pári­si egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások. Magát az egyezményt végleg ratifikálták ugyan, a Párisba utazott delegációnak sike­rült a nemzetközi kartell hozzájárulását ki­vívnia az eredeti egyezményben nem foglalt követelésekhez, amelyek egyrészt azokra a területekre vonatkoztak, ahol ma a román petroleumipar nagyobb mennyiséget tud el­helyezni, mint amennyit az egyezmény sze­rint joga lesz exportálni, másrészt pedig ar­ra az eshetőségre is gondoltak, hogy a romá­niai export nem tudná elérni a nemzetközi kartell által megállapított árakat. A kérdés­nek ez a része tehát rendben volna, annál kevésbé van rendben a termelés korlátozásá­nak, az exportkontingens felosztásának és a belföldi kartell újjáalkotásának kérdése. Hat ellentétes álláspont a termelés korlátozásáról Mint ismeretes, a párisi egyezménnyel ös­­­szefüggő problémák megoldására a petro­­leumtermelők bizottságot küldtek ki, amely­nek az a feladata, hogy a különböző kategó­riájú vállalatok érdekeit összeegyeztesse a párisi egyezmény alkalmazása tekintetében. De ezekben a kérdésekben sokkal nagyob­b nehézségek merültek fel, semmint gondolni lehetett volna. A petroleumvállalatok ugyan­is több kategóriára oszlanak, amelyeknek az érdekeivel nem mindenben kvadrál a párisi egyezmény alapgondolata. Vannak vállala­tok, amelyek kizárólag nyerspetroleum ter­melésével foglalkoznak, mások viszont csak finomítanak, de nincsen saját termelésük, vé­gül pedig vannak olyan cégek, amelyeknek saját termelésük és finomítójuk is van. A ter­melés redukciója tekintetében mindegyik vállalat más-más kiindulási alapot akar, aszerint, hogy melyik kategóriába esik és a múltban inkább az exportot forszírozta, vagy pedig a belföldi piacon igyekezett tért hódí­tani. Vannak cégek, amelyek az utolsó öt évi termelés átlagmennyiségét hajlandók csak csökkenteni, mások azt javasolják, hogy az egyezmény életbeléptetésének napjától visszamenőleg számított egy év termelését vegyék alapul, sőt olyan álláspont is van, hogy a napi termelést csökkentsék az előírt százalékkal minden egyes esetben. A bizott­ vf ság az egész kérdést az 1930-ban megállapí­tott, de a kartell felbomlása miatt életbe nem léptetett restrukciós tervezet kereteiben szeretné megoldani, azzal, hogy a napi 10 vagonnal nem nagyobb termelésű vállalatok kvótája érintetlen marad. AZ EXPORTKONTINGENS KÖ­RÜLI NEHÉZSÉGEK Még nagyobbak az ellentétek az exportkon­tingens elosztása körül. A bizottság ezt a kér­dést az 1930. évi kartellmegállapodás kvótái és a párisi egyezmény által megállapított kvalifikáló év alatt (1931. július­­tól 1932. június 31-ig) elért eredmények alapján szeret­né rendezni. Csakhogy egyes vállalatok, mint például a Credital Minier és a Columbia nem hajlandók ezt a megoldást elfogadni. A Credital Minier arra hivatkozik, hogy idő­közben a termelés lényegesen megnövekedett és míg régebben a napi termelés csak va­gon volt, ma 250 vagon, emiatt azután a meg­növekedett termelésnek megfelelő nagyobb exportkvótát követel. Vannak azután olyan vállalatok, amelyek ezelőtt nem csináltak di­rekt exportüzletet, hanem közvetítőcégeknek adták el a termelésüket és így most az a ve­szély fenyegeti őket, hogy kvóta nélkül ma­radnak, mert ha a bizományosuk kap is kvótát, nem biztosak abban, hogy az nem fogja-e a kvótát esetleg más termelőknek eladni, vagy pedig az is előfordulhat, hogy az illető vállalat nem kívánja a jövőben is ugyanazon bizományos cég útján exportálni a termelését. A folyamatban levő tárgyalásokkal kap­csolatban a bukaresti piacon olyan hírek ter­jedtek el, hogy a létesítendő belföldi kartell fel akarja emelni a benzin, motorinolaj és a pakura árát. Ezek a hírek egyelőre na­gyon koraiaknak bizonyultak, mert a legne­hezebb dió éppen a belföldi kartell megala­kításának kérdése. Igaz ugyan, hogy a veze­tő vállalatok elképzelése szerint azokat a cégeket, amelyek megrövidítve fogják érezni magukat az exportkvóta megállapításával, úgy akarják rekompenzálni, hogy a belföldi kartellben kapnának nagyobb kontingenst, ennek a megoldásnak azonban még több és nagyobb nehézségei vannak, mint a terme­lés csökkentésének és az exportkvóták fel­osztásának Ezt a kérdést a Distribu­te-csoport zavar­ja, amely előbb a maga teljes egyeduralmát szeretné biztosítani a belföldi piacon. Amel­lett, hogy a Distribute csodálatosképpen bírja a horribilis veszteségeket, amelyekkel a már két éve tartó árharc jár, ennek a cso­portnak megvan az a nagy előnye is, hogy azok, akik szemben állanak vele, szervezetle­nek. Csak így magyarázható meg, hogy a maga 40 százalékával a Distributiv do- f

Next