Californiai Magyarság, 1986 (63-65. évfolyam, 1-50. szám)
1986-01-03 / 1. szám
No. 21. 1986. január 3. CALIFORNIAI MAGYARSÁG s Moszkva hivatalos jelentést adott ki az 1975-ös Nobel díjas Sahharov egészségi állapotáról. „Nem rossz”,a Tass szerint a 64 éves tudós egészsége. Felesége közben három hónapra szóló vízummal nyugaton van orvosi kezelésben. Első esetben nevezte a jelentés Sahharovot a Tudományos Akadémia tagjának, de ez is a nyugatnak volt szánva, mint minden, amit eddig Gorbacsev tett. 1980 óta a külföldiek részére tilos Gorki városban száműzve, az ottani klinika „nem talált semmi különösebb elváltozást a szervezetében.’’ Felesége is csak a Reagan- Gorbacsev találkozó előtt hagyhatta el a várost, hogy Amerikába mehessen orvosi kezelésre. Köteleznie kellett magát, hogy nyugati újságírókkal nem beszél, ha férjéhez vissza akar térni. De az asszony rokonai egy római sajtókonferencián elárulták, hogy Saharov éhségsztrájkkal erőszakolta ki felesége utazását s hogy egészsége legalábbis „labilis”. A Tass hírügynökség nyugati újságírók véleményét akarta ellensúlyozni. A Chahov nevű szír specialista, aki többek között Brezsnyev orvosa volt és vezető szovjet politikusok egészségi felügyelője szerepét tölti be, — csodálkozásának adott kifejezést a norvég TV előtt, hogy Saharovot sajnálni kell. „Gorki egyike a legszebb városoknak, — mondotta —. Én mindenesetre örülnék, ha öreg napjaimat ott élhetném le”.»DÍK« | WINSLOW EGYÜD ANNA VACSORA 7:30-kor. O A T 'D A T ÜNNEPÉLYES ^ LASLÓ IBY ^ ’VSI (A vacsorához előzetes f—\ m I I | I fi r~\ I | MEGNYITÁSA . . . ftTVA Tjá műsorvezető rezerváció szükséges.) KJ A ± ZJ _L V/ 11 -LJ 9 ÓRAKOR! enekel |||) ( AT 1986. FEBRUÁR 8-ÁN SZOMBATON ESTE fUIT A BILTMORE HOTEL CRYSTAL BÁLTERMÉBEN (515 S. Olive Street, Los Angeles) ( l| B AuxhAmandesPreme TÁNCOLNAK: j\ J^CÍTpíktOk 8^1 íl ? ££f£:fBeef BEVERLY HILLS COTILLION DANCERS M Itt Mousseline Potatoes A bálra belépőjegy vacsorával 42.50 dollár. — Belépődíj vacsora nélkül, előre fizetve 1986. 11 | | AJ | 1 Broccoli au Beurre január 30-ig 30.00, az ajtónál 35.00, diákjegy 10.00 dollár. kJA kVt fi Baby Carrots Jegyrendelés: Hívják a szerkesztőséget a (213) 463-3473, vagy a (213) 384-7642 számokon. CSER LÁSZLÓ és MÁRIA CIVI LOVINCZ MAGDA Individual Chocolate Mousse vagy a (818) 349-6846. Vagy küldjék be csekkjüket a Californiai FdVI A BÁL BEFEJEZÉSE UTÁN A MAGYAR HÁZ VÁRJA A KEDVES KÖZÖNSÉGET KORHELY LEVESRE, LÁNCOSRA, FORRÓ BÉCSI VIRSLIRE ÉS REGGELIG TARTÓ ZENÉS SZÓRAKOZÁSRA! Az Erdélyi Világszövetség és a Cseh-Szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának együttműködése A november 28 és december 1 között megtartott Szabadvilági Magyarok IV. Kongresszusa és a XXV. Magyar Kongresszus tárgysorozatának egyik legjelentősebb része az erdélyi és felvidéki magyarok súlyos helyzetének és problémáinak megvitatása volt. Ebben a témakörben számos előadás hangzott el, gyűlések és többrendbeli megbeszélés keretében igyekeztek a több kontinensről összegyűlt szervezeti képviselők munkáját összehangolni. Ezeknek az eseményeknek aktív résztvevői voltak: ZOLCSÁK ISTVÁN Brazília Sao Pauloból és DR FÜRY LAJOS Floridából, az EVSZ társelnökei, NYÁRÁDI ELEMÉR Caracas Venezuelából, TABA JÁNOS EVSZ Washington D.C.-i szervezetének elnöke, KOLOZSI SÁNDOR Ausztráliából, a Sydney-i EVSZ csoport elnöke, PLUHÁR RÓZSA New Jerseyből, FÉNYES MÁRIA Los Angelesből, és FAZAKAS FERENC San Franciscoból EVSZ igazgatósági tagok, LŐTE LAJOS Rochester New Yorkból az Erdélyi Szövetség elnöke, DR. SZŐCZY ÁRPÁD Toronto Kanadából a kanadai Emberi Jogok Alapítvány és HÁMOS LÁSZLÓ képviseletében, az ottawai Erdélyért tüntetés megszervezője, DR. SZÁZ ZOLTÁN Washington D.C.-ből. A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya részéről és úgyis mint EVSZ társelnök, FT. HITES KRISTÓF San Franciscoból ugyancsak a Felvidéki Magyarok képviseletében DR. MAILÁTH ISTVÁN Brazília Rio de Janeiroból és BÖRÖCZ JÓZSEF Svájcból a Zürichi Magyar Munkavállalók Szövetségének elnöke. Az EVSZ szép eredményt könyvelhet el azáltal, hogy fuzionált a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányával és közös zárónyilatkozatot adtak ki melyet az alábbiakban közlünk: szabott feladatának tekinti, hogy minden rendelkezésére álló eszköz igénybe vételével előmozdítsa a fenti elvek valóra váltását. Cleveland, 1985. november 30. TRANSYLVANIAN WORLD FEDERATION Erdélyi Világszövetség Dept. International Relations. CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAROK NEMZETI BIZOTTMÁNYA National Committee of Hungariam from Czecho- Slovakia zárónyilatkozat AZ ERDÉLYI VILÁGSZÖVETSÉG és a CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAROK NEMZETI BIZOTTMÁNYA a Szabad Magyarok IV. Világkongresszusa keretében megvizsgálta a kisebbségi sorsba kényszerített magyar nemzettestek helyzetét. Tárgyalásaik eredményét együttes egyetértésben a következő pontokban öszszegezik: 1. A Kárpát medencében élő népek jelenlegi tarthatatlan viszonyainak a végleges megbékélését az ott élő népek NEMZETI ÖNRENDELKEZÉSI jogának az érvényesítésében látják. 2. A megváltoztathatatlan geopolitikai adottságok között élő népek békés együttélésének a záloga a kölcsönös megbecsülés elvének, valamint az EMBERI JOGOK tiszteletben tartásának maradéktalan valóra váltása. A két szervezet a sors által kiERDÉLYI VILÁGSZÖVETSÉG ZOLCSÁK ISTVÁN társelnök FÜRY LAJOS társelnök CSEH-SZLOVÁKIAI MAGYAROK NEMZETI BIZOTTMÁNYA: HITES KRISTÓF elnök, Dr. MAILÁTH ISTVÁN alelnök — + — Az EVSZ központi vezetésében történő változásokról az elkövetkezendő hetek során adunk hírt A Los Angeles-i szervezet a legjobb úton halad, hogy közös munkát végezzen a helybeli felvidéki mozgalommal. Hírek szállonganak a Washington Post jól informált szerkesztői szerint egy újabb csúcstalálkozóról, Reagan és Gorbacsov között A szovjet pártfőnök utána még júniusban) Kuba Castrojához is ellátogat. Vajon mit főznek ki ketten? Vagy talán kifizeti Gorbacsov elvtárs Castro elvtárs adósságait? (Taine) Anyának vagy gyermeknek, talapzatra való szobornak, vagy szalonba való karosszékdísznek a nő eszményi dolog: feleségnek, vagy szeretőnek sokszor szövetséges, sokszor ellenfél, sőt, némelykor ellenség is. 3. oldal Meghívó szeretettel hívja a magyar zenekedvelő közönséget JANUÁR 11-ÉN SZOMBATON ESTE 8 ÓRAI KEZDETTEL, BÉCSI ZENE KONCERTRE melyen a világhírű magyar csellóművész, Starker János játsza Haydn cselló koncertjét. (D Major). Ezenkívül a bécsi zeneszerző, a 85 éves Krenek, Firefold Enfoldment és Mahler első szimfóniája teszi ki a zenekar műsorát. A koncert színhelye a Santa Ana Highschool Auditórium. _______________520 W Walnut, Santa Ana. Európai Tudósítónk írja