Californiai Magyarság, 2001 (79. évfolyam, 9-49. szám)

2001-03-02 / 9. szám

** "" 660iooavyodnv***omvL" ' ' i IV***UJJ IV*************** u* -i­­­o 3 2 r­ oo V MAILMAN ATTENTION: WEEKLY NEWSPAPER! CALIFORNIA! g MAGYARSÁG (CALIFORNIA HUNGARIANS) VOLUME-78-No.-9. * March 2, 2001 Phone: (818) 996-7685 An American Newspaper in Hungarian Language, 18349 Sherman Way, Reseda, CA 91335 Fax: (818) 996-5306 LOS ANGELES, SAN FRANCISCO, SAN DIEGO, CALIFORNIA, PHOENIX, ARIZONA Single copy in the US 60 cents in Canada 1 dollar Apróhirdetéseinket az INTERNET-en is megtalálhatjuk: " www.magyarsajto.com" ESTABLISHED in 1922 THE OLDEST Hungarian Weekly Newspaper in the United States West of the Mississippi A legnagyobb emigrációt magyar sajtóorgánum az Egyesült Államokban a Mississippitól nyugatra 79. ÉVFOLYAM -O —O —CO • Talán még csak ötödik éve éltem Amerikában, amikor elő­ször találkoztunk. Istenem, van annak már vagy 25 éve is! A clevelandi Magyar Kong­resszus forgatagában mutatott be minket egymásnak egy Kaliforniában élő jóbarátom. - Meg kell ismerned! - mondta­­ írónő és ő szerkeszti a Kaliforniai Magyarságot! Nagyszerű asszony! Minden­hez hozzá tud szólni, minden­ről van véleménye! Barátom nem túlzott! Pom­pásan elbeszélgettünk, hiszen ha két szakmabeli összekerül, se vége se hossza a témák­nak. Csodáltam, hogy milyen kitűnően tájékozott és bár sokkal régebben került el Magyarországról mint én, jól ismerte a hazai viszonyokat is. De az újságírói kíváncsiság mindig újabb és újabb kér­désekre sarkallta, mindent akart tudni az otthoni életről. Közben adott egy példányt a lapjából is és érdeklődéssel forgattam a jól szerkesztett, színes újságot. Akkor már voltak fogalmaim arról, hogy mit jelent az emigrációban lapot csinálni és tisztelettel néztem az elegáns, őszhajú dámát, aki ilyenre vállalkozott messze a hazától, és ő lelkesen beszélt a lapról, amelyik már sok évti­zedes múltra tekint vissza és a nyugati magyarság egyik legrégibb újságja. Aztán kiderült, hogy nemcsak a világ eseményei és a hírek érdeklik, de szívügyének tartja a ma­gyar irodalom, a magyar nyelv ápolását is és Napnyugat írói Kör néven irodalompártoló kört tart fönn, amely rendsze­res kiadványokkal örvendez­teti meg az olvasókat. Aztán a tömeg elsodort bennünket egymástól, hogy aztán később az egyik elő­adáson újra találkozzunk. Em­lékszem, az emigrációban működő magyar iskolákról volt szó és megint csak meglepett, hogy milyen konstruktívan szól hozzá a témához. A Kongresszus záróülésén egy­szer még összefutottunk, az­tán ő repült vissza Los Angelesbe, az én utam meg Washington felé vezetett. Ennek már negyedszázada, de megismerkedésünk részle­tei még frissen élnek bennem. Talán azért, mert annyi közös témánk volt és oly sok mindenről egyezett a vélemé­nyünk. Vannak, akikkel az ember az első tíz perc után úgy érzi, már évek óta ismerik egymást. Fényes Mária is ilyen volt. És most, amikor elért a szörnyű hír, hogy ő már nincs többé, úgy tudok mindenre visszaemlékezni, mintha tegnap lett volna. Mily nehéz elhinni, hogy soha töb­bet nem fogjuk már látni­­hallani ezt a fess, okos, életvidám asszonyt! Évek teltek el az első talál­kozás óta, aztán egy napon csöngött a telefonom Washingtonban. - Itt Fényes Mária beszél Los Angelesből - hallatszott a vonal másik vé­géről. Megörültem a hívásnak. - Mi újság a napsütéses Kali­forniában? De Mária ezúttal nem diskurálni akart, hanem jó üzletasszony módjára rög­tön a tárgyra tért: - Nem volna kedve dolgozni a Kaliforniai Magyarságnak? Nánay Bandi nyugdíjba ment és a heti Világhelyzetet kellene írni. Magára gondoltam. És persze maga lenne a külpolitikai szerkesztő is - tette hozzá. Minden újságíró hiú, így hát örömmel fogadtam a meg­tisztelő ajánlatot és a követ­kező pénteken már az én vezércikkemmel jelent meg a lap. És ettől kezdve kevés hí­ján két évtizeden át dolgoztam Máriának. Nem hiszem, hogy el lehet képzelni harmoniku­­sabb főszerkesztő-munkatárs viszonyt, mint amilyen kettőnk közt volt. Teljesen szabad kezet adott, hogy miről írjak és kivéve egy-két esetet, amikor elkapott a hév és túl erősen találtam kritikát mondani valamiről, nem szólt bele a dolgomba. - Tudja, mi konzervatív családi lap va­gyunk és meg kell őriznünk a higgadt, tárgyilagos hangot. Igazat adtam neki és ráléptem a fékre. Úgy tűnt, eltaláltam az ízlését, mert esztendőkön át nem volt semmi probléma. Csak egy-két évvel ezelőtt, miután hazatelepültem Ma­gyarországra, tette szóvá, hogy ne foglalkozzak sokat az itthoni hibákkal és visszás­ságokkal, mert az előfizetők nem szeretnek rosszat olvasni a hazai állapotokról. Igazat adtam neki - hiszen én is több, mint 25 évig éltem Ameri­kában és ismerem az emigránsok lelki beállított­ságát - és attól kezdve tompí­tottam a stílusomat, ha a hazai életről írtam. Megér­tettem, hogy más benne élni valamiben és más arra a mindent megszépítő messze­ségből gondolni. Megfogad­tam a tanácsát, mert igaz, hogy ma még van hiba és hiányosság bőven, hiszen máról-holnapra nem lehet mindent kijavítani, de minek felemlegetni a rosszat, amikor az ország a javulás és a felemelkedés útján van. Az újság jelentette az életét és a szerkesztés a vérében volt. Minden előfizetőhöz, min­den olvasóhoz szinte szemé­lyes szálak fűzték - mindenki Máriának szólította - és külön képessége volt a kapcsolat­­teremtésre. Nagy ambícióval szervezte évente a magyar bált és a sajtónapot, mert tudta, hogy ezek közelebb hozzák a magyarokat a lap­hoz, s ezzel is hozzájárul a magyarság összetartásához. Ugyanígy kötelességének érezte a törődést a magyar nyelvvel és irodalommal: nem­csak ő maga írt több könyvet is - négy kötettel gazdagította az emigrációs könyvtermést­­, hanem a lap köré gyűjtötte mindazokat, akik tehetséges tollforgatók voltak és lehe­tőséget adott nekik arra, hogy publikáljanak, hogy megjelen­tethessék műveiket, verset és prózát egyaránt. 1970-től tíz esztendőn át kéthavonta Napnyugat címen irodalmi mellékletet adott a lap mellé és később ebből fejlődött ki a Kaliforniai Magyar Írók Köré­nek önálló folyóirata. E lap égisze alatt pedig egy magyar irodalmi antológia és több vers- és szépprózai kötet is megjelent. 1970-től kezdve, amikor Fényes Mária lett a fő­­szerkesztő, a Kaliforniai Ma­gyarság körül nemcsak iro­dalmi kör alakult ki, hanem a szerkesztőség le­tt a Los Angeles és környéki magya­rok találkozóhelye, összetartó szellemi központja. És ennek most vége Mióta Mária betegeskedett, egyre kevesebbet tudott foglalkozni a lappal, a szer­kesztéssel, mert régi ener­giája, munkabírása megfo­gyatkozott. A két végén égette a gyertyát és ezt sokáig nem lehet büntetlenül csinálni, élete mécsese kialudt és mi, régi munkatársak, akik éve­ken, évtizedeken át dolgoz­tunk vele együtt, most megrendült szívvel állunk a sírja előtt. Egy kiváló újság­íróval, egy nagyszerű magyar­ral lettünk szegényebbek, egy olyan emberrel, aki az idegenben töltött hosszú évek után is híven megőrizte magyarságát és a magyar betű, a magyar írás szolgála­tában élte le életét. Nagy űrt hagyott maga után: a veszteség mindannyiunké, az egész magyar közösségé. Hiányát pótolhatatlannak érez­zük és emlékét mindig szívünkben fogjuk őrizni. Búcsúzunk Mária, nyugodjék békében! STIRLING GYÖRGY Emlékezzünk elhunyt Szerkesztőnőnkre, ___________Fényes Máriára_________ II. János Pál pápa utódjának kijelölésére készül? A nyilvánosság előtt megjelenő pápáról készült televíziós felvételeken nem lehet nem észrevenni, hogy a Szentatya beteg. Szívfájdító látni, hogy a pár évvel ezelőtt még egyenes­­tartású egyházfő nyolcvanesztendős korára mennyire megtört és sportolásban edzett teste hogy megrokkant. Hajlottan jár, bi­zonytalanul mozog és halk beszédét alig lehet érteni. Beteg­ségét sokáig titkolták, de ez év elején a Vatikánban hivatalosan is bejelentették: a pápa Parkinson kórban szenved, amit egyébként a keze reszketése is elárul. (Egészségi állapota már az ellene elkövetett merénylet óta megromlott és felgyógyulása után több kisebb műtéten is átesett, de a betegség igazán csak nemrégiben hatalmasodott el rajta.) Orvosai és környezetéből többen is jónak látnák, ha nyu­galomba vonulna és abbahagyná a munkát, így merült fel annak gondolata, hogy le kellene mondania tisztéről, s ennek többen is hangot adtak a Vatikánban. A Szentatya azonban erről hallani sem akar. Bár orvosai szerint mindenképp több pi­henésre lenne szüksége, nem hajlandó változtatni a munkatempóján és missziós útjait is tovább akarja folytatni. A fizikailag gyönge és beteges II. János Pál, a "repülő pápa", aki minden elődjénél többet utazik, lélekben hallatlanul erős és tö­retlen energiával végzi a dolgát. (Az idei első félévre is már négy ország - Görögország, Málta, Szíria és Ukrajna - megláto­gatása szerepel a terveiben.) Most úgy tűnik, mégis foglalkoztatja a gondolat, hogy megnyugtatóan rendezni kell a pápai trónutódlás kérdését, s ezért új kinevezésekkel kiegészítette, illetve megemelte a bí­­borosi kollégium létszámát. Mint tudjuk, az új pápa megvá­lasztására a Bíborosok Testülete hivatott, amelynek tagjait a mindenkori pápa nevezi ki és hogy kit tart erre méltónak, annak eldöntése az ő privilégiuma. A halálozások miatt meg­üresedett helyek betöltésére általában háromévenként kerül sor és ez most vált időszerűvé. A Vatikánban sok találgatás előzte meg, hogy vajon II. János Pál kit tart érdemesnek a bí­­borosi kalapra. Döntése nagyon fontos, mert az új nevekkel be­folyásolhatja a pápaválasztás eredményét. Ugyanakkor köte­lessége gondoskodni arról is, hogy az utódlás lehetőség szerint zökkenőmentesen történjék. Ennek jegyében jelentette be a Szentatya január 21-én vasárnap 37 új bíboros kinevezését, majd egy hétre rá még to­vábbi 7 új kardinális nevét közölte. A Bíborosi Kollégium lét­száma ezzel 185-re emelkedett, s közülük 132-en 80 év alat­tiak, tehát jogosultak részt venni a legközelebbi pápaválasztó konklávén. Ezzel a létszám jóval túlhaladja még a VI. Pál pápa által 1975-ben meghatározott maximális 120-at is, amennyi bí­borosi szavazat szükséges a pápaválasztáshoz, de egy-két éven belül többen el fogják érni a 80-ik életévüket, azaz a nyugdíjkorhatárt. A mostani kinevezésekkel a bíborosi testű- Folytatás a 6. oldalon

Next