Cegléd és Környéke, 1928 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1928-01-01 / 1. szám
Dr. Hübner Emil úr Pesti út 56. Cegléd, 1928. jan. 1. Ára 16 fillér. IV. évfolyam, 1 Politikai és társadalmi hetilap * Megjelenik hetenként egyszer Szerkesztőség és kiadóhivatal, I. kerület, Felelős szerkesztő: SCHWEIGER GÁBOR Előfizetési díj: negyedévre 1 Pengő 60 fill. , róm. kath. központi iskola =3 Főmunkatárs: Dr. HALÁSZ KÁLMÁN c=sc=3 Nyikttér garmond sora 40 fillér cr-ic=3 Az idők határán Homályos estéken és sötét éjszakákon nagyon hangulatos dolog feltekinteni kivilágított toronyóránkra. Lecsapódó fénykéréje a városba igyekvőnek biztos útbaigazítást nyújt, a város belsejében növeli a biztonság érzetét. Szilveszter estéjén és éjszakáján még különösebb érzéssel akad meg szemünk a fényes mezőben haladó óramutatókon. Máskor is megrándul minden percben, tovább siklik egy fokkal, mert az idő egy percet sem vár. Most azonban, mintha percenként is félénkebben rezdülne meg. Mintha ezt kiáltaná le: emberek, ti azt gondoljátok, hogy nekem hatalmam van az idő felett. Most reszketve vallom be, hogy nincs ! Az időt én csak mérem. Úgy szeretnék néha megállani. Pihenni. Az időt marasztalni. Ma éjfélkor is szívesen megvetném lábam, útjába állnék az időnek. Bevallom, nem tudom. Az idő sebes suhanása nekem támad és tovább taszítja hosszú ujjamat. Ma éjfélkor egy perc alatt öregebbek lesztek egy évvel. Most az eltűnt év mesgyéjén úgy szeretnék visszamutatni a múltba. Hiába ! Nekem csak előre szabad mutatnom. De tinektek, óh emberek, van gondolkodó elmétek, ti tekinthettek visszafelé is. Tekintsetek is és a szomorú múlt tanítson meg benneteket küzdeni örvendetesebb jövőért. Eszméljetek csak a múltra s rájöttök, hogy abban legnagyobb ellenségiek volt önveretek. Emlékeztek-e még arra a néhány mámoros , mely könynyelműen prédára vetette nagy háborútok több esztendejének véres, de glóriás sikerét ? Emlékeztek-e arra, hogy idegen földön, több ezer kilométerre húzódó lövészárkot ástatok, de a honi föld védelmére egy puskalövést sem tettetek ! ? Visszagondoltok-e arra, hogy idegen érdekekért milliós seregben szálltatok síkra, de a magyar haza védelmére a döntő órában a belső ellenség ellen nem jutott egy ezred katona ! ? Így történt, hogy soknak a faluja, soknak a temetője szenved idegen járom alatt. Sarkukban kémek járnak, ajtajuknál rendőrök leselkednek. Ha jussukat perük, pert vesztenek, a mi csonka országunkon pedig sarcot szednek. Visszagondoltok-e ezekre ? S ha igen, okultok-e ezeken ? ! S a toronyóra tovább beszél. Kérditek milyennek látom a jelent ? Megmondom nyíltan, hogy amikor szent Szilveszter éjszakáján a családokhoz betekintek, nem sok vigasztalót látok. Van jó egynéhány család, mely nem régen jött haza a szilveszteri hálaadásról. Lelkük zsolozsmás, hangulatos. Kedvesen töltik el az időt éjfélig s Jézus nevének említésével lépnek át az újévbe. Benézek sok zárdatemplomba és kápolnába is. Felhangzik Búcsú lesz nemsokára Sokan megírták már a maguk faluját. Persze kiki szebbnek, jobbnak látja a magáét, mint a másét. No hisz ez természetes is. Mert ott a katicabogarak is szebbek, a szentjánosbogarak is fényesebbek, a madarak éneklése meg egyszerűen mesés. Ez a „mesés“ szó különben nagyon divatos ma. Hiszen jó is az, különösen, ha valaki nem tud mit mondani. De hogy a kocsirudra is azt mondja valaki — mesés, az már mégis sok. Mikor hallottam, eszembe jutott az a másik, aki azt mondja magáról — hogy — döglik a népdalért. De im vissza a tárgyhoz, mert úgy járok, mint az a jegyző, aki az átkövetésről akart beszélni és állandóan a selyembogarakról beszélt. Szóval mindenki dicséri a maga faluját. Itt is erősödik a magyar közmondás igazsága, mely a cigányt és lovát példázza. Most az egyszer eltérek ezen jólelkű szokástól s elmondom az én falum tulajdonságait. A nevét nem mondom meg, mert lehúznák rólam a ruhát, így is szemmel tartanak, amióta megkérdeztem az egyiktől, hogy izlik-e a csempészdohány ? S ezzel el is árultam, miről akarok én írni. Ha a szomszéd faluba megy valaki, nem azt kérdezik tőle — hogy van az egészsége ? hogy vannak az otthoniak ? — hanem azt, hogy történte a múlt éjszaka lopás? Persze hogy történt. Ez épen olyan fölösleges kérdés, mint a kántor kérdése a kapuban álló paphoz. • — Ki tetszett állni ? Kocsi, hízott disznó, szerszámok, ló, kulostor, szalonna és egyéb apróságok, vasvilla, sártisztító, suba és minden, ami az emberhez, az élethez tartozik, bizony, lába kel és míg az őrsvezető vagy a községi hadnagy — a rend őre — a nyomozást megejti, a másik részen azalatt már új vizsgálat megindítását készíti elő a legfrissebb éjjeli esemény. A borlopás különösen Imre herceg táján kap lábra, mert akkor van a búcsú. De a tyúk- és búzalopás tekintet nélkül időre és alkalomra, mindig szokásos volt, most is az és lesz, amíg a búza terem a határban és a szárnyasvilágnak ez a faja ki nem pusztul. Csikós Kati néni is búcsúra készül. Sütni, főzni kell arra a nagy napra. De miből ? Jó foszlós kalácsnak jó liszt kell, ahol meg jó búza. Malom úgyis van kettő. Az egyik gőzre, a másik szélre hallgat, vagyis hogy indul. De mintha Aeolus megkötötte volna magát, illetve a zsák száját, két hónapja alig fújt egy kis valamire való szellő. Az csak a pelyhet kapná fel, de a vitorlát még csak meg se billentené, így hát a gőzmalomhoz kellett folyamodni. Négy zsák búzát raktak fel a kocsira. Kati néni jelölte ki mind a négyet. S a kamrától a kocsiig az ő gondos felügyelete alatt történt a cipekedés. Nehogy lába keljen, mert nem lehet hinni senkinek a mai időben. Egyik szemével a zsákot vigyázta, a másikkal pedig a gyerekeket őrizte, akik a konyha földjén majszoltak vajmi puha eledelt. Mily örömmel hasonlítgatta össze férje urát, Busa János bácsit, az ő legdrágább fiával, Pistával, akinél nincs különb legény nemcsak a faluban, de talán még az egész vármegyében sem. János bácsi — aki különben csak bitorolja a férj nevet, mert a kormánypálca Kati néni kezében van — bizony már roskadozik a zsák búza alatt is. Ellenben Pista — nemhiába az anyjára ütött — úgy emelte a duzzadó teli zsákot, mintha csak pehely lett volna benne. S az ilyen nyilvánvaló különbségek folytán szerzett tapasztalatait Kati néni nem szokta magában tartogatni, hanem nyelvével jókat vágott a nehéz zsák alatt görnyedő emberen. No, végre aztán ki a gőzmalomba !