Czegléd, 1887 (5. évfolyam, 1-50. szám)

1887-01-02 / 1. szám

Ötödik évfolyam, Czegléd, 1887. január 2.­1. szám. %...—-----------------—-----------» Előfizetési­ dij: Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve. Egész évre ... 4 frt. Fél évre............2 „ Negyedévre ... 1 Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség : sSá----------------------------------------------« Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és birósági 3 forint egyházi, egyleti, társulati stb. hirdet­mények minden egyes beigta­­tása 2 forint. Bélyegdij I. ker. vasút-utcza Q*. szám alatt. Ide a szerkesztőhöz küldendők a kéziratok és mindennemű hirdet-­­­mények. Kéziratok vissza nem adatnak! ®____________________________® Politikai és vegy­estartalmú hetilap Megjelenik hetenként egyszer vasárnap reggel, minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők Czegléden. ----------------------------------------1& Lapunkra vonatkozólag egy lényeges mozzanatról érte­­sitjü­k t. olvasóinkat. — Megszereztük a jogot, hogy lapunk, mely eddig csak a társadalmi kérdések fejtegetésére volt szorítva, — a mai naptól kezdve politikai kérdésekkel is foglal­kozhat. Kijelentjük egyszersmind nyíltan és őszintén, hogy a hazai politika terén azon párt programmját valljuk magunkénak s azon párt hazafias törekvését fogjuk minden törvé­nyes és alkotmányos eszközzel támogatni, amely Kossuth Lajos nagy hazánkfiának 1848-ban kinyilatkoztatott elveihez tántoru­­­ltatlanul ragaszkodik, vagyis amely Magyar­­ország függetlenségének, önálló pénzügyének s az önálló hadseregnek megvalósítását írta fel zászlajára. Hivei vagyunk és leszünk tehát azon elveknek, melyeket az országgyűlésen a „függetlenségi negyvennyolc­as párt“ tisztán képvisel. Remélni merjük, hogy e változás, mely lapunk életében kétségkívül haladást jelez, a t. közönség rokonszenvét és támogatását nem fogja csökkenteni, annál kevésbé, mivel váro­sunk egyéb érdekeit is minden téren és oly lelkiismeretesen és önzetlenül fogjuk szolgálni a jövőben, mint tettük a múltban. — Törek­véseinknek azonban csak úgy lehet sikere, ha a t. közönség megfelelő szellemi és anyagi támogatásban részesít bennünket. — Ezt te­hát egész tisztelettel kérjük. k „CMijál“ filSlMA8 U­j évkor. Még fülembe cseng az éji murinak dishar­­monikus moraja, még gyomrom érzi az italok hiaotikus vegyületét -- midőn ajtóm elött ruha­­suttogást hallok, amelyre felpattan az ajtó s egy szőke fejecske búvik be rajta, követvén a szőke fejecskét üde arcz s kedves termet Jogász ember vagyok, nem vehetik rész néven ha bevallom, hogy a csinos belépő takaritóném volt. — Ah, ön még ágyban ! Mán ide’s tova tizenkettőt mutat órája. Az az mutatna! mondám egy sóhajt küldve a zálogházhoz. — Boldog újévet! — Köszönöm, viszont — s fejem alól tár­­czámat veszem elő. Egy bitang flört adok a szen­dének mert uj évkor igy szokás, ő elpirul de elveszi (mert uj évkor igy szokás). Felöltözöm s a „F­uméba“ sietek. Alig ülök le jő a „czácskelner“. — Boldog uj évet! — Er­szényem újra előkerül s egy flör megint kiván­dorol. Beletekintek az üregibe, hát­­+­ szégyen — nem szégyen — , mond négy fllér van még benne. — Na! Elég a „boldog uj év“-ből, mert hát messze van a hónap vége, aztán nincs már becsapni való. — Kávézás után sétálni megyek a Váczi-útra. Ott jó szabómnak számla kihordója.— Boldog uj évet! — s számlát nyom kezembe. Tisztelem urát, majd személyesen. Igen, de legalább — Boldog uj évet! Látva, hogy az ipsének a boldog uj év nyomja a szivét — nem a számla nagy — sóhajok közt előkerül­­ a 4-ből. Három a magyar — vígasztalain magam lapos guta ütötte tárczám felett búsulva. A meg­maradt háromnak önkénytelen dudalám. „Ne menj el, maradj itt, Majd meglátod jobb lesz itt“. Boldog uj évet! Nem tudom, nekem szól-e a „boldog uj év“, de nem merek körül se nézni. Boldog uj évet ! —­s elém toppan az egye­tem portása. Brrrrr! Ha ennek nem „ujévezek“ lueses a renomém az egyetemen, rám süti a „snasz“ bélyegét. Elő! Elő! szegény erszény, kit úgy üldöznek a fúriák i­s lett a nál­a. Nohát egy-kettő lakásomra. Magamra zárom az ajtót. „Lélek az ajtón, se be, se hi“. De hiában a zár, bejött az éhség ! Iszonya­tosan éhes lettem , de nem mer­em kimenni- Majd alszom egyet éhség ellen. De ...­ az? Ko­pognak ! Oho! Megint egy „új év“ ! nem nyitom ki. Kopogás megszűnik, léptek távoznak. Még­is kiváncsi voltam, hátha a Birt szobaleány volt, rózsaszín levéllel küldve ? — Kitekintek Uramfia ! A pénzes levélhordó! ! Az -ajtóhoz rohanva viszakiáltani öt percz műve csak. Ki az ördög küldhet most pénzt nekem ! én kezem nyújtom a pénzes elé ... ő pedig. — Bocsánat ! Nem hoztam semmit, de erre járva, bekopogtam szívből mondandó «Boldog újévet“ ! A szédülés kerülgetett! De hát én hívtam be ... s lett a 2 fl­örböl ! . . . egy o. é. flör ! Bezárom az ajtót. Itt be nem jön senki! Tennék én kivételt, de csak egynek, a kis barná­nak ott szemközt — ak­itől a Biri .... jaj még a szerelmet is elnyomja az a prózai éhség. Estig sétáltam, szobámat méregetve. Az én „egyetle­nem“ is tehet kényelmes sétát erszényemben, helye elég van. Tíz órai Most meg bátran mehetek va­­csorálni. Na még egy. A kapu zárva. A kapus (uj évkor ez is udvarias) mélyen hajlong. „Boldog uj évet“! Én odaadom az utolsót neki. Csak legalább vacsorára valót hagyott volna a nagyon is „boldog uj év“ !! 1887. A vén matróna kötött útlevéllel hagyta el éjfélkor a határt. S mikor a toronyóra ti­zenkettőt elkongatta, szellemszárnyakon jelent meg közöttünk angyali feh­ér ruhában az ez évnek trónörökösnéje. Ez az idegen lengő fe­hér ruhás alak kicsoda ? Démon-e vagy angyal ? Egyik szeméből melegítő sugár jósága ömlik ki, amely fájó testünkre úgy hat mint gyógyító balzsam, s a másik szeméből bor­­zadályos sötétség veti árnyékát s égető s szaró fullánk tű hegye csapkod alá ... Az ég ál­dásos derűje és szivárványa az egyik szemben, s az ég villáma és égiháboru a másikban. Ki vagy te jövevény? Démon-e vagy angyal? Engedd széjjel lebbentenü­nk fehér köpenyed szárnyait, hogy megláthassuk : elrejtett kezeid­ben mit tartogatsz köpenyed alatt, mit hoztál a mi számunkra új évi ajándékul ? ... Al­ ! egyik kezedben olajág, a béke olajága , a másikban lőpor és dynamitos skatulya ! Egyik kezedben a béke olajágát rezegteted, a másik­ban a vaslánczot csörgeted ! Ne nézz reánk csak­ a jobbik szemeddel ! Csak a jobbik kezedet nyújtsd felénk ! Ne­künk csak az áldásod kell, mi csak a békét szeretjük ! . . . Ott ahol az ég ölelkezik a földdel, sűrű felhők szegélyezik köröskörül a láthatárt. A sötét láthatárt villámvonalak szakgatják összevissza. A felhő körvonalai mind maga­sabbra magasabbra emelkednek, a sötétség árnyéka mind közelebb közelebb ér hozzánk, a dörgés moraját már halljuk, a vihar szele már arczunkat csapdossa, a levegő rezgését érezzük, s ettől a rezgéstől már reszket lá­bunk alatt a föld. Kitörőben van a vihar ! Háborús előjelek mutatkoznak az ég azútján! Mit hoztál új évi ajándékul nekünk te­, angyal... te démon ! Oh légy a mi békeangyalunk. Terjeszd ki fehér kezedet azzal a zöld olajággal ha­zánk szép határai fölött, hogy az a sötét felhő, amely vészjóslóan közeledik felénk vissza­szórja menyköveit azokra, akik ellenünk tör­nek, azokra akik ellenünk merészelnének. A politikai világ tele van tendencziosus háboruhírekkel. A bolgároknak még ma sincs fejedelmük. A küldöttek ma Párizsban időz­nek. Francziaország után majd Londont ejtik útjukba, hogy végre valahára megoldassák a gordiusi csomó, amelynek kettévágása végett egész Európa köszörüli kardját. A viszony a bolgárok és az oroszok közt változatlan. A muszkák nagyban folytatják hadiké­­szü­lődéseit. Egy berlini lap állítása szerint Oroszország déli részén egy tavaszi hadjáratra teszik meg az előkészületeket. Ágyuk és hadi­szerek beláthatlan tömegben szállíttatnak az orosz vasutakon. S míg az északi kolosz had­járatra készül, azalatt a berlini, angol és fran­­czia diplomáczia európai állandó békéről biz­tosit bennünket. De hát szabad-e hinnünk a diplomá­cziában ? Az ég tudja mit hozott nekünk az új esztendő tavasza ! Véres gyilkosságok. — Saison-czikk. — Szomorú kötelessége jut ezúttal a tárczairód­nak, ki máskor arra van hivatva, hogy a sivár politika tarlóján való kalandozás közben kimerült olvasók, vagy a rablások, sikkasztások és öngyil­kosságokkal teli újdonsági rovattól borzadó olva­­sónőt felderítse, szórakoztassa. Most már a „Csar­­nok“-ban is gyilkosságokról, kegyetlenkedésekről kell referálnia, bár tudja, hogy a gyöngéd ideg­zetű olvasónő örökre ellenségévé válik, a gyil­kossági krónika olvasásában csömört kapott olvasó czifra káromkodások közt szidja össze, a közbiz­tonság megóvására rendelt hatóságok pedig két­ségbeesve fognak rohanni hozzá és visszavonást követelnek tőle azért, hogy így nyilvánosságra hozza ama bűntetteket, melyeknek elkövetői kö­zül eddig egy sem ül a hűvösön. Mert most a gyilkosságok és a vérengzések idejét éljük a­nélkül, hogy a gyilkosok és barbárok megérdemlett büntetésben részesülnének. Faluban, városban egyaránt öldöklés folyik naponta és a meggyilkolt áldozatok vére hiába kiált bosszúért. Még az atrocity-meetingek rendezésében oly nagy jártassággal bír­ó angoloknak sem jut eszökbe, hogy kormányukat a nálunk folyó kegyetlenségek megtorlására sarkalják. Ami annál szomorúbb, mert különösen mióta a légsúlymérő higanya alább szállt s a tél bekövetkezett, a gyilkosságok

Next