Phralipe, 1997 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1-2. szám
igány irodalmi és közéleti folyóirat Kiadó-főszerkesztő: Osztojkán Béla Főmunkatárs: Glonczi Ernő Munkatárs: Hankó Mária Terjesztő: Csicsó Dona Művészeti szerkesztő: Horváth Attila Szerkesztőség: 1084 Bp., Tavaszmező u. 6.1. em. Telefon, fax: 3-340-560 Kiadja a PHRALIPE Cigány Művészeti Alapítvány Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunkat 1996. június 1-től szerkesztőségünkön keresztül terjesztjük. Előfizethető személyesen, vagy a szerkesztőség rímére küldendő postai utalványon (1084 Budapest, Tavaszmező u. 6.1. emelet), továbbá banki átutalással, a PHRALIPE Cigány Művészeti Alapítvány számlaszámán: 11714006-20044129 (OTP XIV. ker. Nagy Lajos kir. útja 19-21.) Kapható az Osiris Könyvesboltban is, Budapest V. ker. Veres Pálné u. 4-6. Köszönjük, ha előfizet! Előfizetés díj 1 évre: 648,- Ft + postaköltség példányonként: Budapestre 34-Ft vidékre 44- Ft Nyomdai munka: Lombos Nyomda ISSN: 0865-5847 Készült: A Soros Alapítvány, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Romológiai Kutatóintézet Szekszárdi Külföldi romák szólítanak így minket, amikor roma nyelvű levelet küldenek hozzánk. Magam, alulírott, magyar nyelvű cigány vagyok. Annyit azonban megtanultam már, hogy ez a szó azt jelenti: „Barátom Tehát! Kedves Barátom! Pontosabban és többeket megszólítva: Barátok! Népszerű-népszerűtlensége mellett, 1989. április 15-én született egy valóban „házilag előállított”, az akkori kincstári gondolkodásmódtól és akarattól független, annak nem kis mértékben ellentmondó, a létező állami cigány szervezetek alternatívájaként világra segített szerveződés, a PHRALIPE, magyarul: TESTVÉRISÉG. Alapeszménye ismert. Csaknem minden gondolata, tézise, nemzetközi egyezségokmányokból való. Legfontosabb gondolatát az alapítók az „Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatából” kölcsönözték: „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő joga és méltósága van ”. E gondolathoz (mert híjával voltunk e térségben e fogalmakhoz kapcsolódó gyakorlatoknak mindannyian!) szükségképpen csatolódott még a Francia Forradalom közismert hármas jelszava, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” gondolatköre is. Mert nem voltunk szabadok. Nem voltunk egyenlőek. És hiányzott lelkületünkből a testvériség érzülete is.Mi akkor azt hittük, ezek az egyezségokmányokon alapuló nemzetközi tézisek térségünkben - így hazánkban is -, ha eltűnnek a diktátorok, gyorsan, pillanatok alatt megteremthetőek lesznek, csak akarnunk kell. Akkor azt hittük, ha beszélünk róla, ha tesszük is, amit mondunkgondolunk, néhány óra, néhány hét, hónap vagy év leforgása alatt befészkelődhet tudatunkban a szabadság, az egyenlőség, a testvériség legemberibb és legméltóságteljesebb tudata, amely demokráciává formálható - talán. Azt hittük, ennyi lesz a dolgunk csupán. Azután menni fog minden, mint a karikacsapás. Ma már tudjuk: naivak voltunk. A „Minden emberi lény szabadon születik. .. ” gondolateszménye - mert ez mindig is kétséges volt -, a világon sehol sem uralkodó, vagy komolyan eszményített közgondolkodás. Tudjuk, a szabadság nem égi áldás. Tudjuk, azért harcolni kell mindenhol. Véresen, durván és otrombán háborúznak érte helyenként. Egyenlőek pedig hogyan is lehetnénk, amikor - noha magát egyenlőnek tartja mindenki, mások egyenlőségét csak igen kevesen ismerik el. A testvériségről pedig elég legyen ideidéznünk a testvérgyilkosságba bonyolódó Káint, aki úgy oltotta ki édestestvére, Ábel életét, mintha csak egy gyertyalángot fújt volna el. Aki ismeri Dunajevszkij „Szabad szó”című oprettjének elhíresült dalbetétjét, ezt a nem csekély mértékben propagandaízű hazudozmányát, amelyet egykor széltébenhosszában ebben az országban is fújtak nem is kevesen, hogy: „Egyik ember olyan, mint a másik. Bár a bőre barna vagy fehér!... ” csak annyit érdemes elmondani róla, hogy e „szöveg” azon ritka hazugságfélék közé tartozik, amelyet nem mindennap talál ki magának az ember. Mert gondoljuk el: ha egyikünk történetesen fehér, miért lenne olyan, mint az, aki éppenséggel barna. Miért lenne egyikünk „olyan”, amikor szemmel láthatóan „más”. Kívülről. De esetleg belülről is. Mert vagyunk egyszerre mennybélien jóságosak, de vagyunk egyszerre pokolian fösvények és gonoszak. Vagyunk egyszerre sunyi módon gyávák és vagyunk ugyanakkor vakmerően őszinték és bátrak. De lehetünk emberségesek és lelkiismeretlenül embertelenek. Kulcsot hordhatunk magunkkal, amelyről azt hirdetjük, ez nyitja minden szabadság kapuját. Azt hihetjük magunkról, mi vagyunk a mezítlábas Gandhi, s közben mellkasunkban Robespierre szíve kalimpál. Egyik kezünkben virágszál, a másikban fe- Amalel i *8 Könyvtára 2