Phralipe, 1997 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1-2. szám

igány irodalmi és közéleti folyóirat Kiadó-főszerkesztő: Osztojkán Béla Főmunkatárs: Glonczi Ernő Munkatárs: Hankó Mária Terjesztő: Csicsó Dona Művészeti szerkesztő: Horváth Attila Szerkesztőség: 1084 Bp., Tavaszmező u. 6.1. em. Telefon, fax: 3-340-560 Kiadja a PHRALIPE Cigány Művészeti Alapítvány Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunkat 1996. június 1-től szerkesztőségünkön keresztül ter­jesztjük. Előfizethető személyesen, vagy a szerkesztőség rímére küldendő postai utalványon (1084 Budapest, Ta­vaszmező u. 6.1. emelet), továbbá banki átutalással, a PHRALIPE Ci­gány Művészeti Alapítvány számla­számán: 11714006-20044129 (OTP XIV. ker. Nagy Lajos kir. útja 19-21.) Kapható az Osiris Könyvesboltban is, Budapest V. ker. Veres Pálné u. 4-6. Köszönjük, ha előfizet! Előfizetés díj 1 évre: 648,- Ft + postaköltség példányonként: Budapestre 34-Ft vidékre 44­- Ft Nyomdai munka: Lombos Nyomda ISSN: 0865-5847 Készült: A Soros Alapítvány, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Romológiai Kutatóintézet Szekszárdi Külföldi romák szólítanak így minket, amikor roma nyelvű leve­let küldenek hozzánk. Magam, alulírott, magyar nyelvű cigány va­gyok. Annyit azonban megtanul­tam már, hogy ez a szó azt jelenti: „Barátom Tehát! Kedves Barátom! Pontosabban és többeket meg­szólítva: Barátok! Népszerű-népszerűtlensége mellett, 1989. április 15-én szüle­tett egy valóban „házilag előállított”, az akkori kincstári gondolkodás­­módtól és akarattól független, an­nak nem kis mértékben ellent­mondó, a létező állami cigány szer­vezetek alternatívájaként világra segített szerveződés, a PHRALIPE, magyarul: TESTVÉRISÉG. Alapeszménye ismert. Csak­nem minden gondolata, tézise, nemzetközi egyezségokmányokból való. Legfontosabb gondolatát az alapítók az „Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatából” kölcsönözték: „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő joga és méltósága van ”. E gondolathoz (mert híjával voltunk e térségben e fogalmak­hoz kapcsolódó gyakorlatoknak mindannyian!) szükségképpen csatolódott még a Francia Forrada­lom közismert hármas jelszava, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” gondolatköre is. Mert nem voltunk szabadok. Nem voltunk egyenlőek. És hiány­zott lelkületünkből a testvériség ér­zülete is.­­Mi akkor azt hittük, ezek az egyezségokmányokon alapuló nemzetközi tézisek térségünkben - így hazánkban is -, ha eltűnnek a diktátorok, gyorsan, pillanatok alatt megteremthetőek lesznek, csak akarnunk kell. Akkor azt hittük, ha beszélünk róla, ha tesszük is, amit mondunk­­gondolunk, néhány óra, néhány hét, hónap vagy év leforgása alatt befész­­kelődhet tudatunkban a szabad­ság, az egyenlőség, a testvériség legemberibb és legméltóságtelje­­sebb tudata, amely demokráciává formálható - talán. Azt hittük, ennyi lesz a dolgunk csupán. Azután menni fog min­den, mint a karikacsapás. Ma már tudjuk: naivak voltunk. A „Minden emberi lény szabadon szüle­tik. .. ” gondolateszménye - mert ez mindig is kétséges volt -, a világon sehol sem uralkodó, vagy komolyan eszményített közgondolkodás. Tud­juk, a szabadság nem égi áldás. Tud­juk, azért harcolni kell mindenhol. Véresen, durván és otrombán hábo­rúznak érte helyenként. Egyenlőek pedig hogyan is le­hetnénk, amikor - noha magát egyenlőnek tartja mindenki­­, má­sok egyenlőségét csak igen keve­sen ismerik el. A testvériségről pedig elég legyen ideidéznünk a testvérgyilkosságba bonyolódó Káint, aki úgy oltotta ki édestestvére, Ábel életét, mintha csak egy gyertyalángot fújt volna el. Aki ismeri Dunajevszkij „Szabad szó”című oprettjének elhíresült dal­betétjét, ezt a nem csekély mérték­ben propagandaízű hazudozmá­­nyát, amelyet egykor széltében­­hosszában ebben az országban is fúj­tak nem is kevesen, hogy: „Egyik em­ber olyan, mint a másik. Bár a bőre bar­na vagy fehér!... ” csak annyit érde­mes elmondani róla, hogy e „szö­veg” azon ritka hazugságfélék közé tartozik, amelyet nem mindennap talál ki magának az ember. Mert gondoljuk el: ha egyikünk történetesen fehér, miért lenne olyan, mint az, aki éppenséggel barna. Miért lenne egyikünk „olyan”, amikor szemmel láthatóan „más”. Kívülről. De esetleg belülről is. Mert vagyunk egyszerre mennybélien jóságosak, de va­gyunk egyszerre pokolian fösvé­nyek és gonoszak. Vagyunk egy­szerre sunyi módon gyávák és va­gyunk ugyanakkor vakmerően őszinték és bátrak. De lehetünk emberségesek és lelkiismeretlenül embertelenek. Kulcsot hordhatunk magunkkal, amelyről azt hirdetjük, ez nyitja min­den szabadság kapuját. Azt hihetjük magunkról, mi vagyunk a mezítlá­bas Gandhi, s közben mellkasunk­ban Robespierre szíve kalimpál. Egyik kezünkben virágszál, a másikban fe- Amalel­­ i *8 Könyvtára 2

Next