Phralipe, 1997 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1-2. szám

nőké­­ a girotin élesítéséhez. Va­gyunk egyszerre felelős és ugyan­akkor gyalázatos módon felelőtle­nek. Hordozunk magunkban két igen szánni való emberi tulajdon­ságot: a hataloméhes emberét és a hatalmaskodásra képtelen ember ügyefogyottságát. Vagyunk egy­szerre magyarok és cigányok. Va­gyunk egyszerre magyarok és zsi­dók. Vagyunk egyszerre magyarok, cigányok, zsidók és románok. Va­gyunk egyszerre... - szóval, sok minden vagyunk. Legkevesebb egy­szerre egy tucat náció. De lehetünk egy is. Tagadva a többit. Csupa ellentmondás e felsorolás. Mégis milyenek vagyunk? Milyen vagy Te, Barátom, Amalel. Mit mű­velsz Te, testvérem, muro phrall.. Hogyan képzeled magad és má­sok szabadságát? Gyötrelmekkel te­li véres háborúnak, vagy közönsé­ges és nevetséges fülemüle perpat­varnak? Mellesleg szólva, igen-igen utá­latos elfoglaltság mind a kettő. Meg kellene beszélnünk ezeket a kérdéseket. Szót kellene ejtenie ezekről a kérdésekről mindenki­nek, akinek egyszer legalább­­ mint nehezülő gond, megfordult a fejében. Szervezeti vezetőknek, a tehetetlenségig lesilányított „roma kormány­tagoknak”, kicsiknek és na­gyoknak, civileknek és ilyen-olyan ro­ma alapítványokat gondozó emig­ránsoknak - akik úgy gondolják, hogy még lehet, de csakis világos és tiszta fejjel! Esetleg lelkiismerettel. Érdemes. A PHRALIPE, amely mások műhe­lye mellett, de saját egyéb tevékeny­ségének lényegét el nem felejtve, hamarosan egy olyan műhely kapu­ját kívánja megnyitni, ahol ezek az érdes gondolatok - remélhetőleg - finomabbá formálódhatnak. Bennünk. Benned. Terünk és eszközeink szűkösek. De gondolataink tágíthatóak. A be­széddel, a magunkkal hordozott kultúra élményekkel, közéleti sike­reink példáival és a naponta megélt kudarcaink kirojtosodott takarói­nak kicserélésével, újraszövésével. A megkopott és képletes „Ószö­­vetség”-ünk helyére természetesen nem valamiféle gyorsan romlan­dó, vagy lejárt szavatosságú „ Újszö­­vetség”-félét képzelünk, hanem munkát. Értékteremtő, értékter­mő közös gondolkodást. Anélkül, hogy bármiféle gondolatirtást, vagy gondolatritkítást tervbe vennénk. S akinek pedig eszébe jutna azt kérdezni, hogy a PHRALIPE és a Roma Parlament (mert e két szerve­ződés vélhetőleg sok-sok, egymás­sal összetalálkozó gondolatnak eleget téve most újra egymásra lel­het), amennyiben az említett műhely kapujának megnyitásában (a régi beporosodott személyeske­dés szigorú mellőzése mellett) együttesen működnek közre - mit keres, mit kereshet ismételten együtt azok után, hogy közel há­rom évvel ezelőtt az előbbi „leszállt” erről az utasaival együtt a Bermuda Három­szögbe térített hajó­ról - utolsónak, mellesleg -, az megtudhatja hamarosan, mert úgy gondoljuk (azon kívül, hogy ez az utóbbi éppen az előző szellemisége nyomán kelt életre a lehető leg­többet ígérő küldetéssel), a távol­ságtartás közben is mindig közel volt egymáshoz, azaz: nem lett más egyik sem, másik sem. A gyötrelmes kiútkeresés ebből a mindent elnyelő kísértet-térségből mindenesetre tagadhatatlanul más­ és más volt. Hogy sikerült-e? Rá kell jöjjünk. Nekünk is, másoknak is. A sziréna ugyanakkor szól. Messziről halljuk. Jöjjenek el hoz­zánk azok is, akikhez e gépi visíto­­zás még nem jutott el. Budapest, 1996. december 28. Barátsággal: Osztojkán Béla Romane Autonomijako Szolnok, 1995. április 9. 3

Next