Világunk, 2000 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
A TARTALOMBÓL Rombolni vagy Köszöntöm a 2000. év első hónapjában a Tisztelt Olvasót! Üdvözlök mindenkit, aki a VILÁGUNK második évfolyamának első, megújult számát tartja kezében. Tavaly április havától decemberig kilenc lapszámot juttattunk el az ország legkülönbözőbb vidékeire, több ezer példányban. Eljutott minden településre, ahol cigány kisebbségi önkormányzat működik. Eljutott számos egyéni előfizetőhöz, és tiszteletpéldányként kezükbe vehették azok is, akiknek fontos volt, hogy lássák és olvassák az Országos Cigány Önkormányzat gondozásában rendszeresen jelentkező kulturális és érdekvédelmi magazint. Kezdetben gondot okozott, de még manapság is a legkomolyabb kérdés: milyen is legyen a VILÁGUNK? Kik írják és kinek? Az első kérdésre egyszerű és természetes volt a válasz: írják és írhatják mindazok, akik felelősséget éreznek a cigányság élethelyzetének jobbításáért, írják és írhatják mindazok, akik formálni és informálni kívánják közösségeinket, éljenek is az ország bármely településén. De ezen túlmenően - a kiadói szándék is ugyanez - hasonlóan fontos megteremteni végre közös világunkat többségként emlegetett honfitársainkkal, formálni hozzánk való viszonyulásaikat, s informálni, hogy minél többet tudhassanak meg rólunk. Helyzetünkről, életérzéseinkről és még csaknem beláthatatlan perspektíváinkról. A második kérdésre adandó felelet tulajdonképpen benne foglaltatik az elsőre adott válaszban. Akikhez eljuttatjuk lapszámainkat (mert a közös cél eléréséhez partnernek tekintjük őket), értelemszerűen csak azok lehetnek, akiknek nem közömbös mindaz, amire vállalkoztunk. Formálódó lapkoncepciónk kialakításakor éppen ezért az volt a kardinális kérdés: a kettes számmal kezdődő újévben milyen szerepet vállalhat fiatal lapunk. Az induláskor is az volt, és ma is az a véleményem: a VILÁGUNK színrelépése nem jelenthet mást, mint hogy rombolja a még meglévő és egyre inkább terebélyesedő előítéleteket. Mások úgy vélekedtek, hogy az előítéleteket nem lerombolni kell, hanem ledolgozni. Ez utóbbi megfogalmazás több mint érdekes. Nekem még a múltból is azt üzeni, hogy vagyunk mi, cigányok, akiket sújt ugyan az előítélet, de mint behozandó lemaradást, mint valami felróható restanciát - mert hogy cigányok vagyunk-a mi feladatunk behozni, azaz, ledolgozni. Óvatos fogalmi finomítás lenne ez, vagy ugyanaz, amit én mondtam, csak más szavakkal? Nem feltétlenül szükséges ilyen nyelvészeti pókhálóba bonyolódnunk. Érdekvédőként most és holnap is (megfontoltan bár, csak ne akárhogy) tennünk kell, sőt határozottan és nyomatékosan szükséges fellépnünk minden előítéletesség, társadalmi kirekesztés ellen. Csupán abban nem szabad hinnünk, hogy mindegy, milyen módon tesszük ezt: formálódó világunkban módszereink is csak a közös megismerés folyamatában alakíthatók ki. Sok más régi és új eszköz mellett az előítéletek fékezésére, rombolására, „ledolgozására" a média is igen jól használható. Csak az nem mindegy, hogy miként választjuk meg az arányt. Kedves Olvasók! Cigányok és nem cigányok! Gondolkodjunk ezen. Akár vitatkozhatunk is. De együtt és építő szándékkal. Hisz nem az előítéletek, hanem a sorsközösségek formálják jövőnket. Osztojkán Béla Scsovcsics Erika, a Gandhi Gimnázium igazgatója „ Amíg a poroszos oktatási rend marad a domináns pedagógiai szemlélet, addig nem érdemes felzárkózató vagy cigány programokat kidolgozni, mert a cigány gyerekeknek azokban nincs helyük." (3. oldal) Pokorni Zoltán oktatási miniszter és Farkas Flórián OCÖ elnök „Át kell alakítani a tanító- és pedagógusképzés módszertanát." (6. oldal) Ördög Szilveszter író „A cigány kultúrában olyan szabadságfilozófia van, amely kimondottan jótékonyan hatna a mi nemzeti lelkületünkre." (22. oldal) Címlapfotó: VILÁGUNK archívum Hátsó borító Horváth Dávid felvétele