Család és Iskola, 1958 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
A gyermekszív csodákra képes. Jóság lakozik benne, amely olyan üdén, harmatosan bontakozik ki, mint a napsütötte erdő tisztásán a gyöngyvirág. Érzelmeit nem befolyásolják, még kevésbé korlátozzák heves és ártani kész indulatok. Piciny kazánját romlatlan, tiszta érzések tüze fűti, amelynek melege a legmagasabb fokra hevíthető. Minden jóért, szépért azonnal és fenntartás nélkül lelkesedik. A gyermekszív tele van rejtelemmel és sejtelmes megérzésekkel, de megható ellágyulásokkal is, amelyek azonban nem a gyengeség, hanem a gyöngédség jelei, összefogva, egybefonódva hatalmas erőt képviselnek, amelyekkel hegyeket lehet megmozgatni. Igaz költők, lírai hajlandóságú írók maradandó művek ezreiben állítottak emléket a gyermekszív örök jóságának, szeretetet hirdető dobbanásainak. Csak ügyes kéz kell hozzá, hogy a jóság zsilipjét szabályozza és a túláradó érzelemhullámokat termő talajra irányítsa, amely aztán így meggazdagodva, szemet gyönyörködtető virágokat, terebélyes fákat szökkent szárba. A felnőttek ügyessége, hozzáértése abban rejlik, hogy a gyermekszív jóságának szikráját arra érdemes célok érdekében csiholja ki, lobbantsa lángra. Mert a szeretetnek ezt a nagy erőtartalékot nem szabad hiábavaló módon elfecsérelni. Jól kell evvel gazdálkodni, ügyesen felhalmozni és még hasznosabban szerteárasztani, hogy maga a gyermek is érzékelje: ő olyat művelt, ami mindnyájunk megbecsülését, sőt tiszteletét váltja ki. Ez aztán megsarkantyúzza a gyermek ambícióját, akaratát és a jó további gyakorlására irányuló készségét. Mindezt abból az alkalomból mondjuk el, amikor a gyermekszív ismét nagy eszme, nagyszerű cél érdekében dobbant meg. A Népakarat című napilap Gyermekvárosakciójába kapcsolódott be és ismét megmutatta, hogy a kicsinyek jósága nemcsak nagy erkölcsi, hanem jelentős anyagi erőt is képvisel. Ezúttal gyermekek mozdultak meg gyermekekért. Azok a kisfiúk és kisleányok, akiknek egy falattal több kenyerük van, mint azoknak, akik a Gyermekváros lakói lettek és lesznek. Azok, akiknek a feje fölött biztosan ível és nyugalmat ad a tető, amely otthonuk fölé borul. Azok, akiknek élnek, dolgoznak és számukra jóllétet biztosítanak a szüleik, míg amazok éppen a családi élet örömét, boldogságát kénytelenek nélkülözni, hiszen a második világháború viharos eseményei közepette magukra maradtak és mindaddig, amíg a társadalom ki nem nyújtotta segítő kezét, úgy kallódtak, mint fészek híján a madárfiókák. Egyelőre száz gyermek talált emberséges otthonra a kormány által átengedett fóti kastély termeiben, amelyek idővel közel ezer esendő, sőt máris elesett kicsinynek és fiatalnak adnak biztos hajlékot az emberréválás perspektívájával együtt. Makarenko nagyszerű példaadása lebeg a Gyermekváros-akció kezdeményezőinek és kivitelezőinek lelki és testi szemei előtt. A nemes és mélyen elgondolkoztató terv „száraz’ adatait, azt, hogy a központi épületet hetven holdas park öleli körül; hogy a kétszázholdnyi földterületen modern gazdálkodásra készülődnek; hogy harminc holdon dús konyhakertészet létesül; hogy a nyolc-tizennégy esztendős „városalapítók”, tehát azok a „honfoglaló” gyermekek, akik elsőkként kerültek be a Gyermekváros lakóinak sorába, maguk rendezték be szobáikat, s így válnak mind avatottabb apró gazdáivá városuknak — már közölte a napisajtó, meg a Család és Iskola is. Ezúttal csak két olyan részletre szeretnénk felhívni a figyelmet, amely világos és megmásíthatatlan bizonyítéka a társadalom lenyűgöző erejű megmozdulásának és annak, hogy együttes erővel, megértéssel milyen impozáns cselekedetekre vagyunk képesek! Ezúttal a dolgozó nép minden rétege megtette a magáét, jeléül annak, hogy ha bizonyos kérdésekben itt-ott még mindig jelentkezik is áldatlan és eléggé el nem ítélhető széthúzás, a szociális kérdések megoldásában, a gyermekvédelemben oly teljes a harmónia, mintha árva kukkot sem tudnánk szólni egymás ellen! A Gyermekvárosgondolat megvalósítására ötmillió forintnyi adomány gyűlt össze, s a magyarok két és félmilliója mellett ugyancsak két és félmilliót juttatott a Német Demokratikus Köztársaságban működő bizottság, amely a szocialista Magyarország megsegítésére alakult. Ezenfelül többmilliós költséggel tizenkilenc óvoda épül majd a Gyermekvárosban; mindegyik óvoda építését, teljes berendezését és a helyi népművészet elemeivel való díszítését, hogy szinte az első pillanatra felismerhető legyen a hovatartozandóság — más-más megye tanácsa vállalta. Megható a gyermekek adakozási készsége, de talán még meghatóbbak azok az iskolásírással, nagy álkombákomokkal vagy fegyelmezett zsinórbetűkkel közölt sorok, amelyek a 10—50—100 forintokat kísérik. A gyermekszív ezüsthúrjainak legszebb hangjai búgnak ezekben a kis levélkékben, amelyek arról árulkodnak, hogy a kicsinyek amúgy is szerény zsebpénzükből, uzsonnára szánt öszszegeikből „spórolták el" azokat a forintokat, amelyeket kis társaik megsegítésére jutottak. Falus Iván 13 éves tanuló abban a hitben küldi a maga tíz forintját, hogy az neki százszorosan visszatérül, ha felnő. „Tudom — folytatja —, hogy a tíz forint nem sokat jelent, de anyagi körülményeim nem engednek többet!” Téved a mi kis Iván barátunk: az ő tíz forintja, igenis, sokat jelent. A legtöbbet jelenti: az együttérzést Lubovszky Péter „megbeszélte” kilencéves Kriszta húgával, hogy a Gyermekváros javára mindketten lemondanak a heti zsebpénzükről és tízszeri mozibamenetelükről, pedig „nagy imádatunk a mozi”. A túrkevei leányiskola úttörői „segíteni akarnak azokon, akiknek hiányzik a puha, meleg otthon”. Bár a nyári táborozásra rakosgatják el minden fillérjüket, a cukorra, fagylaltra kapott pénzüket küldik el szeretettel, sőt „segítő kezüket” is felajánlják. „Én nagyon sajnálom azokat a gyermekeket!” — olvassuk Vágó Ferkó IV. oszt. tan. levelében, amelyhez húsz forintot csatolt. Kivovics Jutka harmadikos pedig szüleitől, szomszédaiktól és a szomszéd házakból száz forintot gyűjtött. „Fogadják olyan szeretettel, mint ahogy én gyűjtöttem ...” Közel háromszáz forintot adott postára a kisszenttamási állók. tanyai iskola 47 tanulója és két nevelője. Valósággal könnyeztető a kis önvallomás és felhívás: „Nekünk van otthonunk, nekik is jól fog esni az új otthon ... Mindenkit arrakérünk, hogy a szív parancsát teljesítve, járuljon hozzá legalább egy-egy téglával kis magyar testvéreink városának felépítéséhez.” A XI., Sopron út 50. sz.ál iskola III/b. osztálya nevében Benkő Mária hatvan forintot juttatott el, amelyet nem a szüleiktől kértek, hanem saját munkájukkal gyűjtötték. Háromszínű és piros lobogóval díszített rajzlapon jelentették be a gyűjtésük eredményét a XIV., Szőnyi út 26/b. számú általános iskola tanulói. A szív alakú keretben nagy szám: 233 Ft. Almási János bejelenti, hogy édesapjával, aki villamoskalauz, szeretne részt venni az építési munkában. A 12 éves kisfiú kívánsága az, hogy „olyan erős, egészséges emberek nevelődjenek a Gyermekvárosban, mint Toldi Miklós”. A nagykanizsai Templom téri általános iskola IV. fiúosztályának tanulói uzsonna- és zsebpénzükből, valamint vasgyűjtésből 250 forintot hoztak össze, amely összeget „tanító nénink és igazgató bácsink” kiegészített 300 forintra, „ezzel dicsérve meg lelkes munkánkat”. Kárpáti Anikó (III. oszt.) a maga és tanulótársai adományát megható szavakkal kísérte: „Nekünk is megesett a szívünk azokon az árvaságra jutott gyermekeken, akiket örök életre elhagyott a gyermek életében a legdrágább: a szülő.” Ilyen csodás megmozdulásokra, ennyi szerető, meleg együttérzésre képes a gyermekszív. És ekkora teljesítményekre, ezúttal éppen a Népakarat buzdítására — a népakarat.