Nagy Gyula (szerk.): Orosháza története (Orosháza, 1965)
V. Egészségügy-művelödésügy - Elek László: A szellemi kultúra fejlődése (1744-1944)
Ignác, Aradi Gerő, Gerőfi Andor, Makó Lajos, Somogyi Károly, Nádasy József és Mariházy Miklós. Jó élményt hagyott maga után Dombay Mihály kisegyüttese és Rákosi Szidi színi iskolája is. A község szegényebbjei csak igen ritkán látogathatták az előadásokat. A viszonylag magas belépti díjat nem tudták lefizetni, de az előadott darabok sem érdekelhették túlságosan őket. Távol állottak életüktől, nem adtak választ súlyos kérdéseikre. Arra, hogy milyen mohó vágy élt a szegényekben az igazi kultúra iránt, az 1892- ben megindult ingyenes, pusztaszenttornyai parasztszínházi előadások óriási közönségsikere világított rá. Ezeknek szervezője és irányítója Justh Zsigmond író, Justh István földbirtokos fia volt. „Egész búcsújárás volt a faluban, amikor meghallották, hogy előadás lesz” - emlékezett vissza az „érdemdús rendező és súgó özvegye, Henczély Károlyné.348 „A kocsmák egymás után buknak... a drámai előadások olyan mámorba ejtik a népet, melyet többre becsül”349 - állapította meg egy újságíró. „Nyolc kilométernyi kerületből” sereglettek össze az emberek az előadásokra, az anyák elvitték „még szopós gyermekeiket is”, s fegyelmezett magatartással hallgatták végig a bemutatott darabokat - csodálkozott De Gerendo Antonia.350 De hát hogyan létesült ez a nagyszerű próbálkozás? Csakugyan egy beteg fiatalember úri passziója volt csupán, csak egy exotikus ötlet kiélése? - ahogyan sokan vélték. Vagy pedig külföldön látott hasonló törekvéseket a földesúr fia, s azt akarta kipróbálni itthon a szomszéd földbirtokosok bosszantására? Olyan kérdések ezek, amelyekre érdemes és kell is válaszolnunk. Justh Zsigmond életét sokan tartották „excentrikus bolondságnak”,351 különösen a környék előkelősködő földbirtokos urai, akik nem szívlelték és nem szerették az egyszerű emberekkel, a néppel fenntartott mély, őszinte barátságát. Parasztszínházát is úri bolondériának tekintették, pedig jóval több volt annál. Mély erkölcsi alap és tudományos elv dokumentációja volt. Más célt szolgált, mint a régi orosz jobbágyszínház, amely néhány előkelő vendég és úri család szórakozását volt hivatva szolgálni. Más elképzelések szülték, mint a párizsi Theatre libre-t, ahol egy gázgyári tisztviselő, André Antoine a naturalista drámák előadására olyan egyszerű gázgyári dolgozókkal vállalkozott, kiket „még nem rontott meg a színházak és a színészképző főiskola természetellenes modora”. Más volt, mint Otto Brahm Freie Bühne-je, a későbbi Deutsches Theater, amelyben a fiatal Ibsen és Gerhardt Hauptmann népszerűsítése folyt. Ez utóbbi kettő üzleti célt is szolgált. Justh - ha hitt is a természetes előadásmód őszinteségében és értékében - elismerte a művészi megalapozás szükségességét is. Erre számos igazolást tudhatnánk hozni naplójából is. Azt is hirdette azonban, hogy „modern színészeink nem bírják visszaadni a klasszikus korszak embereinek egyszerű természetességét, egyszerű érzéseit és egyszerű mozdulatait”.352 Sokszor hangoztatta, hogy a görög temperamentumhoz legközelebb a magyar paraszté áll, s ezt akarta igazolni színházával is. „Úgy érzem magamat, midőn ezzel a néppel vagyok szemközt - mondta Justh -, mintha az antik Görögországban lennék... Van valami a népem világnézetében a régi görögök szelleméből, amely élni szeretett, mert szerette a