Családi Kör, 1991. április-június (2. évfolyam, 13-25. szám)

1991-06-13 / 23. szám

Gyermekkorban kovácsolódik tartóssá a barátság A temerini tanulók miskei vendégszereplése kapcsán Kalocsa környéki alig kétezres lélek­számú Miske község látta vendégül a múlt hét végén a temerini diákság fél­­áras csoportját és kísérőiket, akik a hagyo­­ányos cserelátogatások keretében utaztak­­ be a barátságos, paprikatermesztőb­ől ki­­s kisközségbe. Nem újkeletű a temeriniek pcsolata a miskeiekkel. Igaz, többnyire ég csak művelődési és sporttalálkozókra plátozódik, de vannak már elképzelések, így gazdasági téren is gyümölcsöztetik az nevetséget. A Kalocsa környékiek a fűszer­­iprika itteni értékesítésében, a temeriniek ’dig ipari termékek ottani forgalmazásában bekeltek. A vendégeskedésnél maradva: az idén is ?as előkészületek előzték meg a találkozót, kell mondanunk: különös varázsuk van eknek a látogatásoknak. Úgy beszélték el, hogy egyik évben Miskén, a másikban dig Temerinben van a találkozó. Az I. helyi kösség diák tamburazenekara viszonozta 1y alkalommal a miskei és a szomszédos ágszél község művelődési egyesületének eni vendégszereplését. Azóta, rendszere­­k a látogatások. A temerini csoportot zömmel a Kókai Imre talános Iskola tanulói - az önképzőkör, a nőcsoport és a Róna citerazenekar vala­­mt az I. helyi közösség tamburazenekara - részt a Petar Koch­ Általános Iskola tanulói alkották. A mintegy 150 kilométeres utat ké­­■elmess autóbusszal tettük meg. Pénteken délután három óra tájban érkeztek meg Mis­kére. Az iskola épülete előtt - értsd, ahogy ír­va van - a fél falu fogadta a vendégeket. Na­gyon sokan ismerősként köszöntötték egy­mást. Ekkor derült ki, hogy sok temerini csa­lád jár át Miskére a gyerekek közt kialakult barátság révén. Most is sokan elkísérték gyermekeiket, és ott voltak az esti szereplé­sen is, a sportcsarnokban volt a temeriniek elő­adása. A nézőtér kis híján teljesen megtelt. Nehezen hihető, hogy volt család a község­ben, amelynek nem ült ott legalább egy tagja a nagyon hálás közönség soraiban. A tambu­­razenekar kezdte a műsort, majd az önképző­­körnek vajdasági magyar költők műveiből ad­tak elő. Ezt követte a Róna citerazenekar fel­lépése, majd ismét az önképzőkör követke­zett. Egy dramatizált mesejátékot, az Árgyé­­lus királyfiról szólót adták elő, Kollár Mária ta­nárnő rendezésében, nagy sikerrel. Ezután a tánccsoport következett: szatmári táncokat mutatott be. Az idő gyorsan múlott, késő esté­re járt, mire véget ért a diákelőadás. A közönség hosszan tapsolt. A más or­szágból érkező, de tisztán csengő magyar szó többeket a könnyekig meghatott. Nem egy helyi viseletbe öltözött idős asszonyt lát­tunk a kijáratban, amint zsebkendőjével a szeme sarkát törölgette, vagy éppen valame­lyik vendéggyereket ölelte, csókolta... Ma­gyarokat, szerbeket egyaránt. Másnap kirándulásra vitték a vendéglátók a temerinieket. Kiskőrösön megtekintették Pe­tőfi Sándor szülőházát, és az emlékkiállítást. Bizony, megroskadt már Petrovicsék háza az idő súlya alatt. Lenne dolga a derék mészá­rosnak, hogy helyrehozza a sok látogató kop­tatta verandát. Kalocsára is ellátogattak: itt az érseki könyvtár és kincstár kötötte le a figyelmüket. A 120 000 kötetes könyvtár a legnagyobbak között van az országban. A restaurálás alatt álló épület falai között a mohácsi vész előtti korból fennmaradt ősnyomtatványokat,a 16. századból származó, pálmalevélre rótt szin­­galéz nyelvű kéziratot, egy 1519-ből való ké­zírásos Luther-bibliát, több száz éves kóde­xeket, szintén nagyon régi orvosi, vegyészeti, csillagászati és füves könyveket őriznek. Kérdéseinkre válaszolva könyvtári kísérőnk elmondta, hogy az érseki levéltárban őrzik azokat a mikrofilmeket (az eredeti anyagot visszajuttatták a jugoszláv intézményeknek) amelyek a mi vidékeink régi összeírásainak, más dokumentumainak adatait tárolják. Kü­lönösen tetszett a gyerekeknek az az ígéret, hogy ha érdekli őket származásuk, családfá­juk, itteni segítséggel felkutathatják őseiket. A kalocsai látogatást az érseki kincstár megtekintésével zártuk. Itt láttuk Szent István félszáz kiló ezüstöt és aranyat tartalmazó mellszobrát, a díszes miseruhákat, kelyheket, ereklyetartókat, pásztorbotokat és egyéb kegytárgyakat. A sok élmény, látnivaló elfárasztotta a kis csoportot. De csak addig pihenünk, amíg au­tóbuszunk hazaszállított bennünket Miskére. Szombaton délután nagy lakodalom volt a fa­luban. Vendéglátóikkal együtt többen ide is hivatalosak voltak. A csoport felnőtt tagjait a község polgármestere látta vendégül. Jártak a hajósi borpincékben, és társasesten vettek részt. A vasárnap sem múlt el szórakozás nélkül. Délelőtt sporttalálkozót tartottak, a legnép­szerűbb sportágban, labdarúgásban mérkőz­tek meg a vengédek és vendéglátók. Itt említ­jük meg, hogy a miskei labdarúgók nagy hír­névnek örvendenek: három fordulóval a baj­nokság vége előtt bejutottak az NB II. rangos társaságába. Mondhatnánk­­ focizik az egész falu. Na és a mostani eredmény 5:5 lett, s evvel mindenki elégedett volt. A délutáni búcsúzkodáshoz megint kijött a fél falu. Baráti ölelések, kézfogások. Nem­egyszer elhangzott, hogy viszontlátásra Te­merinben! Végezetül hadd írjuk ide azok nevét, akik előkészítették ezt az utat. A helyi közösség részéről Milan Grujicic volt az útvezető, a Kó­kai Imre iskolát Móra Mihály igazgató képvi­selte, az önképzőkört Kollár Mária, a citeraze­­nekart Pálfi Izabella vezette, a tamburazene­­karral Budimir Stojanovic foglalkozott, zene­karvezető Bartók Ervin volt, a táncokat pedig Tóth Gabriella tanította be. Érdemes volt a jóleső fáradozás, viszonzásra talál a jó szán­dék. Kép és szöveg: Gábor Béla KISKŐRÖSÖN, PETŐFI SZÜLŐHÁZA ELŐTT

Next