Csongrád Megyei Hírlap, 1967. december (12. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-01 / 284. szám

2 MIÉRT HOTEL­ A KORONA? Örömmel olvastam a Hír­lapban néhány héttel ez­előtt, hogy a makói Korona Szálló újjászületett. Tegnap egy kis körutat tettem a városban, és a szegedi ut­cáról szemembe tűnt a nagy betűvel írt Hotel, majd pe­dig a Korona. Jó 65 évvel ezelőtt lakója voltam az Aranybárány Szállodának, Bécsben. Az Aranybárány Szállodát jelez­te is egy göndörsz­örű bá­rányka és németül is kiír­ták: Hotel Bárány. Kérde­zem most már miért nem magyarul írtuk fel mi is a szállodát? Kocsis pál­yakő, Szende u. 27. * Szerkesztőségi megjegyzés: A szállodákat a­­ világon­­ mindenütt hotel elnevezéssel illetik. Ez nemzetközi kife­jezés, amelyet bármilyen nyelvű turista megért. Pél­dául Lengyelországban szin­te valamennyi szállodát Grand Hotelnek neveznek. SOKAT JELENT A BETEGNEK Az újságok gyakran cikkeznek divatos szí­nésznőkről, táncdal­­énekesekről. Vajon ki veszi észre a „névtele­nek”, s közöttük az ápolónők önfeláldozó, nehéz, „színtelen” mun­káját? Csak az, aki ma­ga is érezte, tapasztal­ta, hogy mit jelent a betegnek a kifogástalan ápoláson felül egy-egy jó szó, kedves mosoly.­­ Pedig az ápolónőknek is vannak gondjaik, családi problémáik, de nekik mindig a „jó ar­cukat” szabad a bete­gek előtt mutatni. És így is kell, így van ez jól. A közelmúltban több hétig feküdtem tehe­tetlenül a szentesi me­gyei kórház idegosztá­lyán. Felépülésemért itt szeretnék köszönetet mondani, a kedves, tü­relmes ápolónőknek is, kívánva nekik szép munkájukhoz jó egész­séget! SZILÁGYI SÁNDORNÉ Szentes, Koszta u. 1. MOSTOHA FALU Nem mesebeli faluról, nem is mostoháról van szó, hanem­ Eperjesről és az azt mostohát ellátó Fábiánsebestyéni FMSZ- ről. Csupán a lakosság ellátott­sága mostoha ebben a 2135 lel­ket számláló községben. Pedig a jövedelmet éppen úgy adja mint az fmsz „édes faluja” Fábiánsebestyén a 2837 lélekkel Nem is olyan nagyok a különb­ségek, így szemre, de annál na­gyobb beruházásban. Eperjesen csak két füstös kocsma van, cukrászda, szél vendéglő, csemege üzlet, tüzelő- és épületanyag-ellátás megfelelő formában nincs. Igaz, erre pénz is kellene, némi befektetést igé­nyelne az fmsz részéről. S hogy pénzt nehezen adnak ki, az­ elég elmondani, hogy a cukrász­dának helyet a kultúrházban ta­láltunk, de az fmsz kicsinek vé­li a helyiséget, drágának a le­endő berendezést, így aztán cukrászda nincs. Pedig jó len­ne, ha lenne . . . PATAKI SÁNDOR IP r­­evizi író A legtöbb 10—14 éves fiatal már a rádióépítést, re­pülő-, hajó, autómodell ké­szítést szeretné elsajátítani. Ugyanakkor a hagyományos ház körüli barkácsolásnak, kerti munkának, kisállatte­nyésztésnek, gombatermesz­tésnek még falun is kevés a hódolója. A falusi iskolák úttörő­ szakkörei közül a mezőgazdasági szakkörnek van a legkevesebb tagja. A fiatalok döntő többsége „vá­rosi szakmák” után érdeklő­dik. Nem hivatalos közvé­leménykutatás szerint a VII —VIli. osztályban tanulók közül alig több, mint 10 szá­zalék az, aki a mezőgazda­ság valamelyik ágában akar elhelyezkedni. (E­ számban nincs benne a gépszerelő, lakatos, asztalos, esztergá­lyos, marós, motorszerelő és építőipari szakmát válasz­tók száma, akik közül jó né­hány még szintén a mező­­gazdasági nagyüzemekben helyezkedik el.) Jó pedagógiai munkával azonban fel lehet kelteni a fiatalok érdeklődését a me­zőgazdaság iránt. Az el­múlt tanévben az országban köz­él ezer kertész, növény­­termesztő, kisállattenyésztő, méhész, selyemhernyó te­nyésztő, gyógynövénygyűj­tő, erdész, stb. szakkör mű­ködött. Ezek közé tartozik a csongrádi Széchenyi úti általános iskola szakköre is, melyben közel öt éve 20—22 felsőtagozatú fiú és lány is­merkedik a mezőgazdaság­gal. Évek óta sok nyúl, ba­romfi, galamb, méh nevelő­dik az iskola szakkörének közreműködésével. A fiata­lok megtanulják a kertész­kedés csínját-bínját, olta­nak, szemeznek, palántát nevelnek, virágot ültetnek, sőt gombát is termelnek. A szakkörvezető, Lakatos Je­nő szerint legtöbben otthon is hasznosítják a szerzett ta­pasztalatokat . Sok olyan fiatal tanu­lónk van, aki a szakkörben tanultak után fogott hozzá otthon nyúltenyészethez, a baromfilevel­éshez, a gomba­­termesztéshez, vagy éppen a galambtartáshoz. Még az iparban elhelyezkedett ta­gok többsége sem feledke­zik meg a szakkörben tanul­takról. Otthon szüleik segít­ségével folytatják mindazt, amit itt elkezdtek. Lakatos Jenő sza­kkörveze­­tő véleményét támasztja alá a helyi földművesszövetke­zet is, amely számokban mutatja ki a nyúltenyésztés, galambtartás rohamos elter­jedését. 1966-ban 43 mázsa házinyulat vásárolt meg a szövetkezet. 1967 októberé­ig a házinyúl felvásárlása már meghaladta a 60 mázsát. Szuszik Gyula, a szövet­kezet felvásárlási főosztály­­vezetője szerint a szakkör­nek ajándékozott 12 db-os tenyésztörzs szaporulata ad­ja a felvásárolt nyár közel 20 százalékát. Mindez na­gyon jól bizonyítja, mit je­lent az, ha a szövetkezet szívügyének tartja a szak­körök segítését. A földművesszövetkezeten kívül a helyi termelőszövet­kezetek is komoly támoga­tást adtak a Széchenyi úti úttörő-szakkörnek. A Vörös Csillag Tsz baromfit aján­dékozott, a Tisza Tsz takar­mányt juttatott, a Petőfi Tsz pedig földet biztosított szá­mára. A növényvédő szere­ket is díjtalanul kapták az úttörők. Az első méhcsalá­dot egy borsodi méhész küldte nekik ajándékba. Ké­sőbb az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ még két családot adományozott az iskolának. A­­ Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Szövet­kezetek Országos Szövetsé­ge, a MEDOSZ, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium, a Műve­lődésügyi Minisztérium a kö­zelmúltban felhívással for­dult a szövetkezetekhez, szakcsoportokhoz, s kérte őket, hogy vállaljanak véd­nökséget legalább egy me­zőgazdasági szakkör felett. A csongrádi példa bizonyít­ja, hogy érdemes törődni a fiatalokkal is, részükre anyagi juttatást is biztosíta­ni, mert a segítség rövid idő múlva sokszorosan megtérül. FÖRGETEG SZILVESZTER A SZAKKÖRBEN TANULTAKAT OTTHON FOLYTATJÁK Az illetékesek válaszolnak A KÉZBESÍTÉSI MUNKÁRA vAI.T,AT,KnZrt XTF.M­­­AKAN­T válla. A Csongrád me­gyei Hírlap no­vember 11-i szá­mában „Szikán­­cson nincsen kézbesítő" cím alatt postai vo­natkozású cikk jelent meg. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat köz­löm: Szikáncs pos­tahivatal külte­rületén korábban két külterületi kezelő teljesített szolgálatot. Ok­tóber 12-én azon­ban az egyik a szolgálatból kilé­pett. Azóta a Pos­taigazgatóság és a szikáncsi posta­­hivatal is minden lehetőt elkövetett új külterületi ke­zelő félfogadása érdekében. Je­­­lentkezett is egy Sajtos nevű tsz­dolgozó, azonban nevezettet a Vö­rös Csillag Tsz­­ vezetősége nem­­ engedte posta­­szolgáatba lépni. Megkísérelte a­­ posta azt is, hogy a megma­radt külterületi­­ kezelő átmeneti­leg másodnapon­ként Szikáncs külterületén is kézbesítsen, azon­ban az érdekelt ezt nem vállalta, annak ellenére sem, hogy jelen­tős fizetésemelés­ben részesült vol­na. Ezért a kül­terület egyik fe­lén ez idő sze­rint nincs kézbe­sítés. Bár a kéz­besítéshez szük­séges és kifizet­hető bér biztosít­va van, a kilépett helyett új külte­rületi kezelőt csak akkor tud munkába állítani a posta, ha erre a munkára vállal­kozó akad. Az új kézbesítő félfogadása és munkába állítá­sa nemcsak a postának, hanem az érdekelt ösz­­szes külterületi lakosnak, vala­mint a Vörös­­ Csillag Tsz-nek is érdeke. Ezért cél­szerű, ha a helyi vezető személyek a postával együtt­működve elősegí­tik a kézbesítő mielőbbi munká­ba állítását. Az ügyet tovább tár­gyalom, és arra törekszem, hogy Szikáncson a munkából, kilé­pett külterületi kezelő helyett mi­nél előbb mási­kat felfogadhas­sak. Dr. Hell ISTVÁN igazgatóhelyettes" hírlap Mérlegnyári kultúrgondok Az üzem művelődési prog­ramját kerest­ük a Hódme­zővásárhelyi Mérleggyárban, ehelyett mindjárt egy olyan gonddal találkoztunk, amely semmiképp sem sorolható az „elérendő célok” közé. Arra a kérdésünkre ugyanis, hogy mi foglalkoz­tatja leginkább az üzem művelődni, szórakozni vágyó dolgozóit, ezt a választ kap­tuk: — A klub! Mármint az, hogy bezárt a klub! Szó szót követett, s a két beszélgetőpartner — Eichler Ernő szakszervezeti gazda­ságfelelős és Simon Sándor szakszervezeti kultúrfelelős — keserű mondataiból össze­állt a szomorúnak, sőt kilá­tástalannak is joggal mond­ható kép. Megtudtuk, hogy a közel­múltban a tanács illetékes osztálya utasítást adott a Mérleggyár Lehel utcai klubjának bezárására. Az ok: életveszély! Magyarán az, hogy beomlással, „össze­­csuklással” fenyeget az el­aggott épület, amelyben ha nem is valami ideális körül­mények között, de mégiscsak eltölthették estéiket a gyár dolgozói. S ami a legfőbb: családjával együtt mehetett oda minden szórakozni, pi­henni vágyó... • Azért kell hangsúlyozni, hogy „családjával együtt” — s tulajdonképpen ez a Mér­leggyár jelenlegi kultúrmun­­kájának alfája és ómegája —, mert az üzemben levő nagyterembe, amely most az egyetlen művelődési célokra használható helyiség, már korántsem ilyen egyszerű bejutni. Érthető módon az üzem területére minden kí­vülálló — így a dolgozók családtagjai is — csak külön engedéllyel léphetnek be. Ha tehát valami műsoros estre készülnek, először is annak kell utánajárni, hogy minden vendég megkapja a belépőcédulát, természetesen amellett még a rendre, fe­gyelemre vigyázó nagyszámú rendezőgárdáról is gondos­kodni kell... — így aztán nem sok ked­ve van az embernek ünnep­séget, műsoros estet szervez­ni, hiszen sokkal több gon­dot okoz a rendezvények előkészítése, mint amennyi örömöt ad a nehezen kihar­colt siker! — mondja a két „informátor”, s ebben feltét­lenül igazat kell nekik ad­nunk. — De mégis, a mostoha körülmények ellenére is mit tud nyújtani a szórakoz­ni, művelődni vágyó dolgo­zóinak az üzem? — Leginkább a tanulókat tudjuk segíteni — hangzik a válasz. — Azokat a techni­kumba, sőt egyetemre járó munkatársainkat — 130-an v­­annak ilyenek jelenleg —, akiknek különféle könyvek­re van szükségük a tanulásh­hoz. Van a gyárban egy „te­rét!” könyvtár, ebben fő­képp szépirodalmi művek találhatók, van aztán egy külön műszaki könyvtá­runk is, amelynek kötetei között a legkülönbözőbb szakmai munkák sorakoz­nak, mind magyar, mind pe­dig idegen nyelven. S ami a leginkább örvendetes, az, hogy a mi műszaki könyv­tárunk — mint több más he­lyen — nem azonos az igaz­gatói szobában elzárt és alig megközelíthető könyv­­szekrénnyel; a mi szerkesz­tési osztályunkon elhelye­zett gyűjtemény mindig és mindenkinek rendelkezésé­re áll... S ahogy szóba kerül az elő­ső „jó”, lassan felsorakozik mellé több olyan dolog is, amely­ azt bizonyítja, hogy a klubhalál ide, klubhalál oda, a Mérleggyárban azért csak nem állt meg az élet, pontosabban a kultúráiét. • Hogy mást ne mondjunk, több színházbérletet vásárolt a szakszervezet a jól dolgozó aktivisták jutalmazására, s rendszeresen vesznek juta­lomjegyeket más műsoros estekre is. Éppígy ideillik az­tán — az oktatást illusztráló példaképp — annak megem­lítése, hogy jelenleg a leg­különbözőbb tanfolyamok működnek a gyárban. Tarta­nak előadássorozatokat idő­szerű kérdésekről — főkép­pen az új gazdasági mecha­nizmusról— a szakszerveze­ti bizalmiaknak, s természe­tesen­ sokan képezik tovább magukat a különféle pártok­tatási fórumokon is. Lehet hát azért adatokat találni a keresett — bár írásba nem foglalt — műve­lődési programhoz a vásár­helyi Mér­eggyárban, mégis majd minden részlettémá­nak újra meg újra előkerül a klub sorsa. Az, hogy lesz-e majd megint klubja a gyár­nak, olyan klubja, ahol a régi, elaggott helyiségeknél alkalmasabb szobák várják majd a munkásokat, s ahol majd amolyan „igazi” klub­életet lehet szervezni szak­körökkel, előadásokkal, író­­olvasó találkozókkal... • — Hogy lesz-e klub — mondja Eichler Ernő és Si­mon Sándor —, az aligha a szakszervezeten múlik, sőt még az üzemtől sem várhat­juk el, hogy a nagyon szük­séges beruházások mellett még ilyesmire is költsön, hiszen állandóan növünk, terjeszkedünk, mind több és több épületre, új üzemrész­re van itt szükség. Így az­tán a tanács jóindulatától függ, mikor utalnak ki szá­munkra egy új épületet az életveszélyessé vált régi he­lyett Várjuk ezt a kiutalást, nagyon várjuk, mert a mos­tani körülmények között bi­zony nagyon nehéz művelő­dési lehetőségeket biztosíta­ni... Mit mondhatunk még egye­bet: várjuk mi is ezt a ki­utalót, annál is inkább, mert a kultúra mérleggyári gaz­dái így is jól bizonyítják, hogy tudnának élni a régen kiérdemelt jobb lehetőségek­kel. AKÁCZ LÁSZLÓ Hárommilliónál több turista hazánkban Az 1967-es idegenforgalmi év egyben az IBUSZ fennállásának 65. évfordulója is. Az országos adatok alapján az év első felében legtöbben a szomszédos Csehszlo­vákiát, Jugoszláviát, Lengyelországot és az 50. évfordulóját ünneplő Szovjetuniót lá­togatták meg. Az év első hét hónapjában közel 60 ezer utas utazott az IBUSZ szer­vezésében külföldre. A nemzetközi ide­genforgalom évében a hazánkba látogató turisták száma újabb kiugró rekordot ért el: az év első nyolc hónapjában, augusztus végéig több mint hárommillió turista ép­te át hazánk határait. ÜDÜLŐHAJÓ FEDÉLZETÉN AFRIKÁBAN Az egész világon divat lett a tengeri tár­sasutazás, elsősorban olcsósága, továbbá pihentető volta miatt. Október közepéig például közel 300 magyar látogatott el Af­rikába, s néhány nagy európai kikötőbe, a 12 és fél ezer bruttó regiszter tonnás „Völkerfreundschaft” üdülőhajó fedélze­tén. A hajó útvonala: Rieka—Velence— Catania, itt pedig kirándulás Európa leg­nagyobb tűzhányójához, az Etnához, majd Málta szigetére, Tuniszba, Algírba és Tan­ger kikötőibe látogattak el a magyar uta­sok. Három érdekes élménnyel szakították meg az utat: a Le Havreban történő ki­kötés után autóbusszal Párizsba utaztak, s megtekintették­ a Louvre kincseit, s Pá­rizs egyéb nevezetességeit. A teljes hajóút 21 napig tartott. A tervek szerint ezentúl minden évben elindítják ezt a tíz országot érintő rend­kívül népszerű tengeri társasutazást. Az ezzel kapcsolatos programot 1968 január­jában teszi­k közzé az IBUSZ. rövidtávú ausztriai KIRÁNDULÁSOK A külföldi társasutazásoknak az IBUSZ új formáját vezette be:güzemek, intézmé­nyek részére hirdetett olcsó, rövidtávú ausztriai kirándulásokat. A résztvevő uta­sok csak vállalati dolgozók vagy ezek közvetlen hozzátartozói lehetnek. Az IBUSZ szállást ad, reggelit és naponta egy főétkezést, a többiről az utasok ma­guk gondoskodnak. Ezenkívül egy fél­napos szakszerű városnézést is biztosíta­nak Bécsben idegenvezetővel. A Bécs— Graz-i csoportoknál pedig egy grazi vá­rosnézést is. Eddig több száz csoport vette igénybe ezt az olcsó külföldi társas­utazási módot. Mivel igen népszerű, az őszi és téli hónapokban is elindítja az IBUSZ a bécsi autóbuszait. AZ ÉV „SLÁGEREI” _ A szervezett utazások közül az idei évben a következő „slágereket­" emelhet­jük ki. Például repülős utazások Moszk­vába és Leningrádba, Kiev—Moszkva—Le­ningrádi utazás különvonattal, kirándulá­sok a cseszlovák—lengyel Tátrába, ten­gerparti üdülések, Opatiában, Lovranban és a bolgár Naposparton. A különleges él­ményeket keresők részére az IBUSZ meg­szervezete az első indiai társasutazást és különcsoportot küldött a Montreali Világ­kiállításra is. Érdekes volt minden bi­zonnyal a közép-ázsiai­ utazás is, melynek útvonala Moszkva—Taskent—Alma-Ata— Szamarkand. A várna—isztambuli prog­ram is sikerrel zárult. Az egyéni utazások lebonyolítása érde­kében is igen sokan keresték fel az IBUSZ-irodákat. Az év első hét hónapjá­ban mintegy 20 ezer egyéni turistának biztosítottak külföldi szállást, étkezést és programot Árban is igen széles skála között válo­gathattak az érdeklődők, hiszen az olcsó (300—7­00 forintos utazástól kezdve a 14 ezer forintos, Európa körüli hajókirándu­lásig minden árszínvonalon találhattak társasutazásokat. De a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójá­nak napjaiban is különvonatok indultak, összesen 1200 magyar turista ünnepelte a Szovjetunióban november 7-ét VÁLTOZATLAN ÁRAK, ÚJABB LEHETŐSÉGEK Az IBUSZ 1963. évi tervei között első­rendű szempont az, hogy olcsóbb áron, jobb szolgáltatásokat kapjanak az utasok. Kívánságuknak megfelelően már az idei évben bevált gyakorlat szerint több uta­zást félpanziós szolgáltatásokkal hirdet meg az IBUSZ. A Szovjetunióba utazó turistáknak új­donság lesz a Bajkál-tavat is érintő tár­sasutazás, a közép-ázsiai túra, mely Jere­vánt és Buharát is érinteni fogja. A ked­velt fekete-tengeri üdülései­, a Moszkvát, Leningrádot, Kijevet érintő túrák válto­zatlanul megszervezésre kerülnek. Cseh­szlovákiába elsősorban rövid, néhány na­pos utakat szerveznek a Magas- és Ala­­csony-Tátrába, valamint Szlovákiába autó­busz körutakat. Lengyelországban legtöb­ben valószínűleg a kedvelt Zakopanét ke­resik fel, de a lengyel tengerpartra is biz­tos sokan látogatnak. Az NDK-ba utazók­nak változatlanul lehet jelentkezniük a kedvelt Szász-svájci üdülésekre is. Újdon­ság lesz a berlini tavakhoz szervezett egy­hetes üdülés és a thüringiai utazás. A bul­gáriai tengerparti üdülést isztambuli ki­rándulással kötik majd össze. A jugoszláv tengerparti üdülőhelyeiére autóbuszok, kü­lönvonatok indulnak, melyeknek végcélja Opatia, Split, Forces és Roviny lesz. A közelmúltban jelent meg francia, an­gol és német nyelven az IBUSZ jövő évi társasutazási programja, mely százféle lehetőséget ajánl azoknak, akik 1968-ban szabadságukat Magyarországon óhajtják eltölteni. A szálláshiány enyhítésére az utazási iroda felállítja saját fizetővendég szolgálatát. Az IBUSZ jövő évi program­jainak másik érdekessége, hogy az árak — bár a turizmus költségei mindenütt a világon emelkedőben vannak — az ideivel azonosak lesznek, vagyis változatlanok maradnak. V­­E. 1967. DECEMBER 1., PÉNTEK

Next